20

Újabb Csatahajó előzetes

A jövő év egyik leglátványosabb produkciójának ígérkezik a Csatahajó (Battleship) sci-fi akciófilm. Ugyan elvileg a közkedvelt társasjáték alapján készült az alkotás, de valójában nem sok köze lesz hozzá. Néhány csatahajó békésen úszkál az óceánon, majd űrlényekbe futnak bele és “kisebb” perpatvar alakul ki a két fél között.

Úgy látszik Peter Berg beleadott mindent, nem csak a víz felett fog menni az adok-kapok, hanem nagyobb városok is veszélyeztetve lesznek, Roland Emmerich, a pusztítás nagyura elismerően hümmöghetne a jelenetek felett. A főszereplő Taylor Kitsch lesz, eltökélték, hogy sztárt faragnak belőle. Ha a John Carter és a Csatahajó csúnyán elvérzik, akkor elég hamar a süllyesztőben találhatja magát. Alexander Skarsgård és Rihanna is lövöldözhet a földönkívüliekre, Liam Neeson a flotta parancsnokát játssza. Korábban azt mondták, hogy az alienek nem támadó szándékkal érkeztek és csak saját magukat védik, az előzetes viszont teljesen mást sugall.

3

Egy kép a Gangster Squad-ből

Mivel a Gotti projekt parkolópályán várja, hogy végre valaki gatyába rázza, így a Gangster Squad-re hárul a feladat, hogy kielégítse a gengszterfilm éhségünket. Ruben Fleischer, a Zombieland rendezője vezényelhette le a 40-es években játszódó alkotást. Josh Brolin egy rendőrtisztet formál meg, aki a második világháborúból hazatérvén a Los Angeles-i Rendőrséghez kerül és legfőbb feladatának tekinti, hogy embereivel megtisztítsa a várost a gengszterektől. Sean Penn játssza Mickey Cohen maffiózót.

11

Fantasztikus labirintus (Labyrinth, 1986)

Nem tudom, említettem-e már, de odavagyok a ’80-as évek csillámporos, különös hangulatú fantasy-filmjeiért, amelyekben még CGI helyett szinte mindent bábokkal, lenyűgöző díszletekkel és határtalan kreativitással oldottak meg. A mai napig nagy kedvencem a Végtelen történet és a Legenda, a Fantasztikus labirintust pedig néhány hete sikerült elcsípnem az m1-en. Sajnos csak a felétől láttam, ezért más forrásból, eredeti hanggal voltam kénytelen beszerezni, és nem bántam meg, hogy így tettem, mert David Bowie hangja egyszerűen elbűvölő volt… De térjünk a lényegre.

Olvasd tovább

1

Jelenet az Alvin és a mókusok 3-ból

Vajon mikor jelentik be, hogy 2013 telén újra dalolnak a mókusok? És vajon lesznek mókusgyerekek is? Mindenesetre a franchise harmadik részében a mókusok immáron hatan vannak, hatan dalolnak és mennek Dave (Jason Lee) idegeire. Az alábbi jelenetben Dave éppen a szabályokat próbálja elmagyarázni Alvinéknak.

0

A magyarhangya három hónapja és az Odeon 18. szülinapja

0odlAz Odeon Lloyd mozi 18. születésnapja alkalmából a mozisok a magyarhangyával karöltve ünnepi műsorokkal, vetítésekkel készülnek a Odeon nagykorúvá avatására december 16-18 között. Ez alkalomból régi kedvenc filmjeikkel, akciókkal, zenével várják a közönséget.

“A magyarhangya szeptemberben költözött be az Odeonba, ahol az itteniek segítségével a közösségi mozizás megteremtésén dolgoztunk. Számos bloggal, újsággal, szervezettel működtünk együtt, illetve saját ötleteink alapján is szerveztünk filmklubokat. Igyekeztünk minél színesebb programokat hozni, bevonni más művészeti ágakat is a műsorszervezésbe. Most pedig szeretnénk méltán megünnepelni az elmúlt három hónapot, amire nagyszerű alkalom az Odeon születésnapja.” – mondta el Donáth Péter a sajtótájékoztatón.

1

What to Expect When You’re Expecting trailer

Relax!! Temérdek ismert nevet nyertek meg a What to Expect When You’re Expecting filmre. Az alkotás alapjául szolgáló regényből 14,5 millió darabot adtak el, szóval nem csoda, hogy nem maradt észrevétlen. A könyv itthon is megjelent kicsit rövidebb elnevezéssel, a könyvesboltok polcain a 9 hónap címen kell keresni.  Kirk Jones, a Mindenki megvan (Everbody’s Fine) rendezője dirigálhatott a forgatáson, az ismert nevekkel teletömött vígjáték a terhességről, illetve a gyerekvállalásról szól. A készítők Jennifer Lopezen, Cameron Diazon és Chris Rockon kívül több híresség cameo-val próbáltak erősíteni, így felbukkan még Cheryl Cole, Taboo és Whitney Port is.

0

Marshall rendezi a Hellfest horrort

0nmNeil Marshall A kilencedik légió (Centuion) kitérő után visszatér a horrorhoz. A CBS Films számára forgatja le a Hellfest produkciót, a munkálatokhoz nyáron látnának hozzá és máris egy franchise nyitó darabjaként tekintenek a tervezetre. A történet egy maszkos sorozatgyilkosra fókuszál, aki Halloween estéjén egy vidámparkban öldösi a látogatókat. Szóval ha a Halloween harmadik részét nem tudják jövőre prezentálni, akkor is meglesz az erre az időszakra időzített néznivaló. Marshall jelenleg A Trónok harca második évadának Blackwater című epizódjának az utómunkálatain dolgozik.

0

Ritchie rendezi a The Man From U.N.C.L.E.-t?

Nem megy egyszerűen a The Man From U.N.C.L.E. sorozat moziba költözése. Eleinte David Dobkin tartózkodott a filmváltozat rendezői térfelén, a forgatókönyvet Max Borenstein írhatta. Miután elhagyta a projektet Steven Soderbergh lépett a helyére, aki Scott Z. Burns-szel dolgozott a szkripten, ám Soderbergh is lelépett. A Warner most éppen Guy Ritchie-t győzködi és ha a Sherlock Holmes rendezője belemegy nyilván a forgatókönyvet is átfaragják.

A széria a 60-as években futott a tévé képernyőjén, Robert Vaughn és David McCallum játszották a két ügynököt, akik az U.N.C.L.E. (United Network Command for Law and Enforcement) szervezetnek dolgoztak és mindenféle ügyes-bajos kémügyet oldottak meg.