A produkciót 1998. június 8-án kezdték forgatni, a film költségvetése 44 millió dollár volt ekkor még.
A forgatókönyv végével nem voltak megelégedve, ezért új írókat szerződtettek Paul Attansio és Gary Ross személyében. 1999 áprilisában az egyik színész Garry Shandling távozott a produkcióból és leszerződött egy másik filmhez, Diane Keaton is követte példájá. Egy teljes évbe telt mire sikerült újra összehozni a szereplőgárdát, a forgatókönyv ezalatt új oldalakkal gazdagodott ismét. 2000 áprilisában kezdődött a pótforgatás, míg végül 2001-ben bemutathatták a filmet.
Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl): Lars egyedül éldegél, csendesen. Eléggé szerencsétlenül fest. Sokan aggódnak is érte, néhányan mondják is neki: barátnőre van szüksége. Nosza rendel is egyet a neten, méghozzá gumibabát. Beszél hozzá, öltözteti, gondoskodik róla. A rokonsága és a falubeliek persze nem akarják megbántani Larsot, ezért ők is élő személyként próbálnak a guminőre tekinteni. Nincsenek kemény, vagány csávók, akik kiröhögik, szerethető, szimpatikus karektereket mutat be a film, korrekt alakítást is nyújt mindenki. Ezt a sztorit többféle irányba is elterelhették volna, ha akarják. Lehetett volna akár harsány, kacagós poénáradat, esetleg ilyen gusztustalanság határát feszegető aberrált film is. Ehelyett kaptunk egy drámai filmet, vígjátéki elemekkel fűszerezve. Nem fogjuk a térdünket csapkodni a nevetéstől, de elég sok helyen vigyorgunk percekig és bizony nem guminős vicceken. Kellemes szórakoztató film, esetleg depis hangulatot okozhat egyeseknél. Ryan Goslingot Golden Globe-ra jelölték, nem véletlenül. 80 %
A filmről Elanor is írt.
A vadász (Wilderness): Javítóintézetben az egyik bentlakó öngyilkosságot követ el. A felügyelő nevelő büntetésképpen egy túrára viszi őket egy kihalt helyre. Egy idő után azonban hullani kezdenek, valaki vadászik rájuk, az öngyilkos srác bosszúszomjas kommandós apucikája. Nyilazgat, vérszomjas kutyákat uszít a „táborozókra”. A szereplők közül azonosulni senkivel sem lehet, mindenki egy köcsög, nyomorult kis genyó. A See No Evillel párhuzamba állítható, ott is börtöntöltelékeket mészárolt a hotelben egy sorozatgyilkos. Slasher rajongóknak ajánlott, sőt ajánlom is. 70 %
Mamutok és kardfogú tigrisek, piramisok, szakadt göncökben járkáló népek- ezt vetítették a kalandra és akcióra szomjazók elméjébe és a Roland Emmerich fanatikusok elé. Lehetőségek tárháza lett volna ez a film úgymond. Sok-sok tévés csatorna milliónyi műsorából lehetett volna meríteni ötletet. Eleve ott vannak a hülye kis gagyi sorozatok, amiben a főszereplők olyan helyre kerülnek, ahol még ember nem járt, ott pedig különös, kihalt lényekkel, növényekkel találkoznak. Az ismeretterjesztő csatornákon is nap, mint nap, mint nap (Apádra ütök után szabadon) látni hasonlót. Ezek a műsorok tömegeket ültetnek a tévé elé, így kézenfekvő volt egy ilyen témájú film elkészítése.
Ki ne ábrándozott volna el arról, mi lenne, ha különleges képességei lennének? Gyerekkorában az ember sokszor szeretett volna szuperhős lenni, a képregényeket olvasva két lap között az ember meg-megállt és elábrándozott, bár neki is lennének ilyen tulajdonságai. Melyik lenne a legjobb képesség? Láthatatlanná válás? Unalmas. Öngyógyítás? Elcsépelt. Gondolatolvasás? Érdekes. Teleportálás? Na ez izgalmasan hangzik. Nem kell várni a buszra, vonatra, lehetne világot látni. Steven Gould ez megihlette, meg is írta a regényt,, lett is nagy bestseller, a filmvilág le is csapott rá, naná.
Akadnak filmek, amelyek előtt letérdelnek úgymond a kritikusok, nem fukarkodnak a szép szavakkal, dicsérő mondatokkal. Ilyen alkotást akartak látni és ilyen művek születése érdekében rimánkodnak a mindenható producerek felé. A „Vérző olaj” is ilyen alkotás.
Upton Sinclair megírta, Magyarországon pedig az Európa könyvkiadó adta ki művét “Olaj!” címmel. Paul Thomas Anderson kezébe került, elolvasta, átírta, elvett belőle ezt-azt, megszületett a „Vérző olaj”.
Ha esetleg nem tudnád, hogyan is zajlik ez a show műsor, elárulom, hogy NEM a műsor közben hanem előtte vagy meghazugságvizsgálva. Feltesznek neked 50 kérdést, amire IGENnel vagy NEMmel válaszolsz. Ekkor még nem mondják meg , hogy most hazudtál vagy nem, tehát nem tudsz semmit.
Akkor jöjjön a játék, ahol az 50 kérdésből a műsor készítői által kiválasztott 20 kérdést tesznek fel neked, és nem tudod előre, hogy az 50 kérdésből melyik 20-at. A műsor felvételén a közönség előtt a ugyanazokat a válaszokat kell adnod a kérdésekre mint az előzetes hazugságvizsgálaton. Na és itt jön az átbaszás:
Ne hidd azt, hogy a szerencsén vagy az igazmondáson múlik, hogy nyersz. A műsor készítői döntenek a kérdések sorrendjéről, azaz dönthetnek úgy, hogy elsőnek, középsőnek, utolsónak, vagy akárhányadiknak tegyék be azt a kérdést amire hazudtál, attól függően hogy mi jobb a nézettségnek. Az egyetlen esélyed a nyerésre ha Te magad hamarabb szállsz ki, mint ahogy azt a műsor készítői megtervezték a számodra. Például ha a forgatókönyv szerint – amit te nem ismersz – a 17. kérdésnél elvéreztetnek téged, akkor korábban kell kiszállnod, vagy megszívtad.
A boldog 80-as években Chuck Norris, Stallone és Scwarzenegger filmjei vitték a prímet, kazetta szakadásig nézte mindenki műveiket. Akadt azonban még néhány fazon, akiknek ha megemlítettek tőlük egy alkotást, akkor az a szerencsétlen egyén aki még nem látta réveteg tekintettel mormogta maga elé: Én is akarom.
Az Amerikai nindzsa is ezen opuszok közé tartozott, amit látnia kellett az akkori nemzedéknek. Megtekintése után ha megkérdezték volna a kiskorú nézőt mi szeretne lenni, bizony a nindzsát mondta volna, majd egy szép ívelt ugrással ugrotta volna át szobában található összes fotelt.
Aha, na jó. Összeszedem a gondolataim. Az van, hogy mindig átérzem a filmet. És ez most baj. Mert annyi mindent írhatnék, de kell egy logikai sorrend. Nos, ha mégsem tűnne logikusnak, szóljatok, és nézzétek el, körülbelül olyan, mintha hadarnék. Azt meg nem szeretjük.
FilmDROID