kritika

Először jó húsz évvel ezelőtt volt szerencsém Asterixhez és gall csapathoz, mikor jóapám egyszer Alfával tért haza. Ebben az újságban futott René Goscinny és Albert Uderzo által megálmodott ,megrajzolt képregény, később is rendszeresen vettem. (mellesleg az egyik különszámban jelent meg először egy Marvel -féle szuperhős történet is).

Néhány éve pedig Asterixből a franciák filmet csináltak, ami elég közepesre sikeredett, de a pénztáraknál jól hozott. Nosza nekivágtak egy grandiózusabb második résznek, ami köszönhetően a zseniális magyar szinkronnak (Speier Dávid for Prezident!) igazi élményszámba ment

Olvasd tovább →

Szeretni valakit, aki már nincs. Vezetve lenni valaki által, aki már nincs. Nehezen túllépni azon, hogy Ő már nincs. Vonzódni valakihez, aki még  a jövő lehet.

Olvasd tovább →

I wanna play a game

Boncolás közben előkerül egy kis kazetta, rajta Jigsaw szövegel, játszani akar. Detektív jön, folytatódik a nyomozás. De azért sejthető: páran szívni fognak. Leginkább a néző, ha nem erős a gyomra ehhez a kirakóshoz.

A Fűrész 4 hazánkban X kategóriájú lett, azaz a lehető legnagyobb besorolást kapta, szóval akit érdekel az vagy felzarándokol Budapestre vagy megvárja, míg megjelenik a tékákban.

Az első rész még inkább volt thriller, mint horror. Egy izgalmas, hangulatos film, nagy csattanóval a végén. Szinte mindig lehetett valakit hallani a buszmegállóban beszélni erről a filmről a bemutatásakor. A folytatásoknál az alkotók már inkább a horror kategóriát részesítették előnyben, a színvonal csökkent, több vér folyt, a Jigsaw feladatai, ötletei pedig egyre betegebbek lettek. Szinte az az érzése az embernek, hogy a kreatív osztályt fokozatosan építették le, majd a negyedik résznél kirúgtak mindenkit.

Olvasd tovább →

  Live for nothing or die for something

Sokan magukhoz kaphattak, mikor Stallone bejelentette a Rocky és Rambo folytatását. Nos igen, úgy tűnt Slyt is elkapta ez a „betegség”, úgy próbál visszakerülni az élvonalba, hogy egykor volt sikerfilmjeiből folytatást csinál. Ha Schwarzeneggernek összejött a Terminatorral és Bruce Willisnek pedig Die Harddal, akkor Neki miért ne lehetne szerencséje? Rajtam kívül biztos eszébe jutott pár embernek a következő Stallone mondat (a Tango és Cash-ből): „Rambo? Az egy buzi!”. Egyesek tekintete a szoba falán lógó Rambo posztereire tévedhetett és tervezni kezdték a rituális keretek közötti szétszaggatást, ha a film(ek) nem üti(k) meg az elvárás(oka)t. A Rocky sikeres lett, így jöhetett a Rambo.

A VHS korszakban akadt pár kazetta, amit többször is belöktünk a videólejátszóba. A Rambo ezek közé tartozott, hangalámondással osztotta a jónépet. Már csak az hiányzott, hogy a monoton hangalámondó hozzáfűzzön még egy-két érzelemmentes bumm-bummot. A figura viszont klasszikus lett, három részen keresztül menetelt előre.

Olvasd tovább →

Úgy tartják, hogy azok a nők, akik szerelemről, szenvedésről, boldogságról írtak és írnak női társaiknak, azért teszik, mert maguk nem élnek át ilyet, nem élnek át ekkora szerelmet, írásaikban élik lehetséges életüket. Kiöntik nekünk szívüket és várják a nagy szerelmet könyveikbe burkolózva.

Olvasd tovább →

Edit Piaf az az ember, akiről már mindenki hallott, mindenki ismeri a nevét még akkor is ha nem is tudjuk valójában, hogy ki volt, mikor élt és még a dalait sem ismerjük. Én így ültem le megnézni a Piaf-ot.

Uwe Boll neve hallatán sokan már nyúlnának a kés és a pisztoly után. Önkritikája nincs az hétszentség. Hogy miért ültem be A király nevében filmre? A szereplőgárdán elég végigtekinteni. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ne tudták volna mire vállalkoznak, tehát elvileg egy jó filmet csináltak. A másik meg a költségvetés. Boll az eddig megszokott összes három-négyszeresével dolgozhatott, tehát kiélhette a fantáziáját és alkotókedvét. A film közben viszont rájöttem, hogy ilyen nincs neki. Mije van? Nagy arca és kemény ökle (pár kritikust kihívott egy boxmeccsre).

Olvasd tovább →

John McTiernan anno bemutatta a Predatort, Ridley Scottnak pedig az Alient köszönhetjük. Mindkét lény mára kultstátusznak örvend, ha szeretnék egymást egy tábortűz mellett békepipa mellett karöltve eljárhatnák az örömtáncot. A high-tech felszereléssel nyomuló rusnyaság gyűjteményében felfedezhető volt egy alien koponya is a Predator második részében. Ettől valahogy mindenki olyan izgatott lett, a crossover lehetőségéről, a két monszta egy filmben való szerepeltetéséről pusmogotak. Amire még sokat kellett várni, hiszen képregények és könyvek jelentek meg a témához kapcsolódóan először, de a számítógépes játék verzió se késlekedett.

Aztán végre eljött az idő, amikor a két franchise-t összeeresztették. A film sikeres lett ugyan, de Paul W.S. Anderson (a rendező) kapott hideget, kígyót, békát, stb. Azon kevesek egyike vagyok, akinek tetszett az első rész. Jó volt na. Nem számítottam egy hatalmas A kategóriás durrbelebummra, az elvárásom az volt, hogy a Predatorokat és az Alieneket egymással harcolni lássam és ez megadatott. Öröm, boldogság.

Olvasd tovább →