2

Röviden: Oldboy (2013)

oldboyEmlítettem már, hogy egy remake akkor éri el igazán célját, ha a játékidő alatt elfeledteti a nézővel az eredeti filmet. Steven Spielberg fogadkozott, hogy a zseniális koreai alkotás és saját elképzelése között nem sok hasonlóság lett volna, de jogi problémák miatt más stúdió és direktor lépett a színre, ahol inkább a remake szót részesítették előnyben. Mégis mi szükség volt az amerikai Oldboyra? (Az eredeti filmről két kritika is született, az egyiket erre, a másikat pedig itt éred el.) A filmet látva azt feltételezném, hogy valakik lenyúltak a költségvetésből néhány millió dollárt.

Joe Doucett (Josh Brolin) nemtörődöm, link alak, családjával sem foglalkozik, csupán annyi érdekli, hogy minél többször igyon alkoholt. Képes úgy elcseszni élete bizniszét, hogy a tehetős ügyfél nőjét próbálja szobára vinni. Az eset után egy bezárt szobában tér magához, fogalma sincs, hogy miért tartják lakat alatt, viszont minden nap kap ételt, le tud fürdeni és még tévéje is akad, amiből arról értesülhet, hogy exnejét megölték, a gyanúsított pedig ő maga. Bosszúra szomjazik, minden nap edzésben tartja magát, majd hirtelen, 20 év után a szabadban találja magát.

Olvasd tovább

3

Új előzetes az Oldboynak

Josh Brolin az LA Times-nek beszélt arról, hogy Spike Lee egy órás Oldboy filmben gondolkodott, amely sokkal karakterközpontúbb és lassabb lett volna. Ebből ollózták össze a 104 perces filmet. Lee nem az a rendező, aki csendben tűr, szereti megmondani a véleményét és előbb vagy utóbbi bizonyára kitálal és elregéli, hogy mennyire más a mozis és az ő rendezői változata. Olvasd tovább

0

Oldboy promó és poszterek

Az amerikaiaknak mindenből kell egy saját verzió. Spike Lee megpróbálkozik egy minőségi és elfogadható Oldboy remake-et elkészíteni. 2008-ban még Steven Spielberg szemezett a projekttel, ám a manga kiadójának nem tetszett, hogy a beleegyezésük nélkül csaptak bele a koreai producerek Spielberg mancsába. Így a huzavona miatt a tervezet jégre került, de a Mandate Pictures később minden problémás dolgot elsimított.

Olvasd tovább

0

Oldboy képek

Állítólag az Oldboy forgatása előtt Josh Brolin elment Park Chan-wookhoz, hogy áldását adja a filmre, elvileg ezt meg is kapta. Spike Lee nemrég a Redditen válaszolgatott a kérdésekre, ahol azt is leírta, hogy Brolin valóban elment Chan-wookhoz, aki azt mondta neki, hogy ne csináljanak remake-et, hanem törekedjenek arra, hogy mindenképpen egy másféle filmet, a saját verziójukat készítsék el.

Olvasd tovább

14

Oldboy előzetes

oldboyAz Oldboy amerikai remake-jét Justin Lin dirigálhatta volna, legalábbis ő volt kinézve a feladatra. 2008-ban a DreamWorks az Universallal közösen próbálta tető alá hozni a filmet, Steven Spielberg üldögélt a rendezői székben, a főszerepet Will Smith játszotta volna el. De a jogok körül volt valami probléma, , leginkább az szólt bele az egyezségbe, hogy az Oldboy képregény kiadója kifogásolta, hogy a Mandate koreai cég az ő engedélyük nélkül csaptak bele Spielbergék kezébe. Végül a DreamWorks visszavonulót fújt.

Majd 2011 júliusában a Mandate bejelentette, hogy mégis jöhet az amerikai film, Spike Lee fogja dirigálni. A főszerep kapcsán Christian Bale, Clive Owen és Colin Firth nevét emlegették, majd Josh Brolin szerződött le.  A negatív karakter Sharlto Copley lesz, Elizabeth Olsen és Samuel L. Jackson is látható lesz a filmben.

Joe Doucett reklámszakembert (Brolin) elrabolnak, majd 20 éven keresztül fogva tartják. Fogalma sincs arról, hogy kik és miért teszik ezt vele, egyetlen kapcsolata a külvilággal egy tévé, amelyen keresztül tudja követni a világban zajló eseményeket. Majd hirtelen, minden előjel nélkül szabadon engedik.

 

3

Oldboy poszter

Az eredeti Oldboy filmnek tengernyi rajongója van, talán ők gondolhatják a leginkább úgy, hogy az amerikai remake teljesen felesleges. Mindenesetre Spike Lee megpróbálja elhitetni velünk, hogy a filmnek van létjogosultsága.

oldboy

6

A stúdió nem kért ezekből az Oldboy poszterekből

Az Oldboy remake októberben kerül a filmszínházakba, de idáig még nem kényeztettek el minket hivatalos fotókkal, de még egy árva teasert sem láthattunk. Nincsenek még elkésve semmivel, de manapság kissé furcsa, hogy pár hónappal a bemutató előtt gyakorlatilag még semmilyen anyagot nem tártak a nyilvánosság elé.

De nemrég néhány poszter látott napvilágot, amelyek a Spike Lee rendezésében készült film reklámkampányához készültek, de a stúdió nem kért belőlük. Oké, tehát nem ezzel fogják népszerűsíteni a produkciót. De akkor mivel?

Olvasd tovább

8

Oldboy poszter

Sokan ostorozzák Hollywoodot, hogy folyamatosan remake-eken törik a fejüket, de talán az Oldboy az, ami leginkább felháborította az eredeti mű kedvelőit. Ebben az esetben hiába hajtogatják, hogy nem remake-ről van szó, hanem Garon Tsuchiya és Nobuaki Minegishi mangája alapján készül – ez gyakorlatilag mindenkit hidegen hagy. A hollywoodi verziót Spike Lee rendezte, Josh Brolin játssza azt a férfit, akit évekre bezárnak egy szobába mindenféle magyarázat nélkül.

oldboy

2

Képek az Oldboy forgatásáról

Javában forgatják az amerikai Oldboyt, amiről sokan úgy vélik, hogy felesleges. Az eredeti alkotás remekmű, annál jobbat úgysem tudnak készíteni. Ennek ellenére Spike Lee csak megpróbálkozik vele, a főszereplőt Josh Brolin kelti életre. A mellékszerepekben Elizabeth Olsen és Sharlto Copley brillírozhat, 2013 október 11-én mutatják be Amerikában. Íme néhány fotó a forgatásról. Olvasd tovább