5

Fűrész I. II. III. [Vélemény – élmény – vkinek spoiler lehet]

Aha, na jó. Összeszedem a gondolataim. Az van, hogy mindig átérzem a filmet. És ez most baj. Mert annyi mindent írhatnék, de kell egy logikai sorrend. Nos, ha mégsem tűnne logikusnak, szóljatok, és nézzétek el, körülbelül olyan, mintha hadarnék. Azt meg nem szeretjük.

2004saw

Szerintem a többség előtt tiszta, ez trilógia, vagyis már tetralógia. Ugye az első rész, a doki meg a fotós. Az első rész tetszett, a doki szerepe helyénvaló volt, a higgadtság nem ártott. Mondjuk, volt egy-két felesleges cselekedet. Szerintem (!) láblevágás nélkül is meglehetett volna, vhogy oldani, ahogy a hülye rendőr is inkább a saját lábát törte szilánkosra, mint annyi erővel a lakatot zúzta volna szét. … Az a baj, hogy már megint pszichológiailag elemzem. Az ember kínzásának különböző alternatíváit csodásan bemutatja. És az az érzésünk, hogy az ember kínzásának módjai végtelenek. Nekem legalábbis ez jött le. Ahány módszer volt, mind olyan zsenialitással, egyszerűséggel ki volt találva, hogy nem tértem magamhoz. Tehát, semmi kiskapu nem volt benne, hogy na ezt megúszhatja mindenki. (Na jó, a másodiknál a széfes dolog.. Az kicsit könnyebbnek tűnt.) Zsenialitás, igen, mert ahogy többször célzást tett rá, ő készítette az összes kínzóeszközt. Biztos, az ókorból, középkorból, meg innen is – onnan is merített. De találékony figura. A végén már sajnáltam is, hogy egyediségét, és zsenialitását ilyenre pazarolja, mert azt hiszi ezzel mindent megválthat. Igaza van, de az emberek szűk látókörűek, és nem akarják látni a tényleges valóságot. Az első rész, jó volt, új volt, és alapot adott.

Jött a második rész…

8-an láthatatlan összefüggéssel egy szobában. Annyira látszott, hogy nem akarnak gondolkodni. Egyedül a nagydarab srác – már néha idegesítően – törtetett a megoldásért. Bár, mikor levágta a saját nyakán a bőrt. Az már abszurd volt. Itt is, az volt, hogy a másik élete árán jutott tovább a megoldásban. Ez negatív. Miért kell ahhoz meghalni, hogy Béla enni kapjon? Látszott, hogy a rendőr srác nem bírt a s_ggén ülni. Vagyis, nem az a típus, aki végig gondolja az öreg szavait. Nekem, mint nézőnek, igaz 2 perccel később, de leesett mit akar mondani. “Ha van elég türelme, visszakapja a fiát; itt van a közelben.” Nem pontos, de a mondanivalója ugyanaz. De, ahogy olvastam, és ahogy nekem is átjött, ez tipikus az a film, ami azt mutatja be, hogy az ember nem hajlandó állandó cselekedetei helyett, helyzetekben máshogy tenni, mint ahogy szokott. És tényleg. Közben, Amandának is kulcsszerepe lett. Minden tiszteletem (akárfilmakárnem) egy olyan drogosnak, aki injekciós tűk közt, képes még kulcsot keresni. Az egész film alatt ez volt az egyik  felszisszenésem.

Majd… A 3. rész.

Ez friss. Ezt ma láttam. Őszintén? Ez fogott meg a legjobban. Ebben volt történés, volt mozgás. Nem, pedig üldözés, tökvakargatás (nahjóazvolt).
Súlyosbodott a főgonosz állapota. Kényszerű-kelletlen, de doki kell. Jó, ez tiszta. Miért is fogott meg jobban? Érdekes volt az összefüggés, és nem volt mészárlás. Annyi, hogy a Jeff depressziója meggondolatlanná tette több esetben is. Látszott, hogy 2 út van. Töbször is! Mikor a kulcsot kiveszi a fegyvertől. Csak az lett volna, haver: mássz már ki a lővési tartományból (? a ballisztikusok jobban tudják). Köszi. Vagy, nem egyből elvágom a torkát, hanem kioldom már a feleségem nyakát az igából. De nem. Egyből szeleteljünk. Barom.
Ott volt az Amanda, aki közben kinőtte szerepét, és az utód is egyben. Érzelmileg is fűződött a főgonoszhoz, és mikor képzelődött a műtőasztalon Jigsaw, erre ő már azt hiszi, hogy a dokinak szerelmet vallott. Persze. Fellékelt aggyal, én is egyből szerelmet vallanék.
A második szisszenés, az bizony a néger srác kicsavarásánál volt. …

Persze, mondhatod: hogy ebben a helyzetben te se így gondolkodsz. Lehet, de az első az, hogy megpróbálunk lehiggadni. Ki tudja. Azért nem próbálnám ki.
Az egészben az nem tetszett, hogy ugye elvileg a bűn és büntetés kapcsolata, majd az okból tanulás. De ezen az elven, annyi de annyi embert lehetne megbüntetni.

Nagy horror-thriller-krimi rajongó vagyok. De ez mindenen túl tesz, és nem azért mert überszánalmas. Hanem, attól hogy vér folyik benne, meg ilyen-olyan finomság, elgondolkodtat.

Annyi, hogy a 3. rész elején az az érzés fogott el, hogy ez már erőltetett. Igen, egy szempontból az. Bár, mégsem volt méltó befejezés se az első résznek, sőt a másodiknak egyértelműen folytatásos befejezése volt.

Kíváncsi leszek a 4. részre. Bár, az erőltetettséget itt is érezni már.

*Műalkotás: mert bizony egyedit, és nagyot alkottak ezzel a filmmel. Az idézőjel más szempontja, hogy ez amolyan ironikus, mert nem olyan film, mint mondjuk egy vígjáték. Rossz hasonlat tudom, de nem tudom máshogy körbeírni.

vadoc/csillagmoha

5 komment

  1. Az első rész nagyon jó volt, az még inkább volt thriller, mint horror. Izgalmas, hangulatos, egy hatalmas nagy csattanóval. A második rész már nem volt ilyen jó, de egynek elment. A harmadik rész már csak közepes volt, akárcsak a negyedik (erről írtam is), ami már 4-5 szálon futó kusza film lett.

  2. Igen. Az első mindent visz. A második rész nekem gyengének tűnt. A 3. rész azért már, mint mondjuk BOSSZÚ az az már más.

  3. nekem a 3. tetszett a legjobban, de az első is fantasztikus. a 2.at szörnyű, nagyon utáltam. a 4 meg még taláb rosszabb mint a 2….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *