0

Box Office: A kosarasok lenyomták a tanúkat

Amerikai hétvégi mozis bevétel becslésekWill Ferrell ezúttal nem teljesített jól. 15,2 millió dollárral  nyitott a Semi-Pro. A Nascar és a jégkorcsolya után ezúttal a kosárlabdából csinált poént. Költségvetése nem ismert még, de eddigi filmjei olyan 60-70 millió között mozogtak, szóval ha ezt vesszük megbukott.

Második helyre csúszott vissza a 8 tanú (Vantage Point) 13 millió dollárt szedett össze a hétvégén, 41 milliónál tart így Dennis Quaid thrillerje. 40 millából készült.

A The Spiderwick Chronicles a harmadik helyen áll 8,7 millióval, 55 milliónál jár, a beleölt 90 millió még távol áll tőle, nagy az esély rá, hogy ezt el sem éri az USÁ-ban.

The Other Boleyn Girl 8,3 millió dollárral a negyedik helyen nyitott, Eric Bana, Natalie Portman és Scarlett Johansson. Limitáltan mutatták csak be, 1166 moziban, szóval ha esetleg növelik ezt a számot akkor van esélye egy szebb bevétel elérésére. 40 millió dollárból hozták tető alá.

A Hipervándor (Jumper) az ötödik helyre ugrott, 7,6 millió dollárt hagytak ezen a hétvégén ott a mozipénztáraknál, ezzel együtt 66,8 milliót szedett össze, 85-ből készült, kevés az esélye rá, hogy elérje, de nem lehetetlen.

A Step Up the Streets 5,7 milliót termelt, így 48,6 millió az eddigi bevét, 35-ből készült. A stúdió a folytatást tervezi.

Hetedik helyen áll a Fools’s Gold (4,7 M $). A kincskeresés eddig 59 millió dollárt jövedelmezett, a 70 milliót még eléri.

Christina Ricci és James McAvoy főszereplésével készült Penelope 4 millióval nyitott 1196 moziban, gyenge eredmény. 15 millióból hozták össze.

A Nem vénnek való vidéknek megnövelték a moziszámát, mivel nyert pár fontos díjat az Oscaron, így még több emberhez jutott el a híre, a hétvégén összehozott 4 milliójával már 69,5 milliónál jár.

A Juno sajnos csak egy Oscart nyert, de a díjak már nem osztanak-szoroznak a bevételén, mivel már így is szépen megszedte magát. 3,3 milliós hétvégi bevételével már 135,1 milliónál jár. (Előállítása 2,5 millióba került, más források pedig 7,5-ről szólnak).

George A. Romero  Diary of the Dead filmje 81600 dollárt hozott, ezzel pedig 585 ezer dolcsi a bevétele. Kevés kevés.

Jövőhéten pedig mammutok és kardfogú tigrisek árasztják el a mozikat, ellenük Jason Statham veszi fel a harcot.

1

Csak röviden…

Mesterdetektív (Sleuth): Nem nagyon kedvelem az egyszereplős egy helyen játszódó filmeket. Kivétel persze akad, de ez nem az az eset. Andrew Wyke (Michael Cain) egy író, Milo Tindle (Jude Law) pedig színész. A közös témájuk Wyke felesége. Ugyanis Tindle már egy ideje „összejött” az asszonnyal, így megkéri Wyke-ot váljon el a nejétől. Wyke azonban ajánlatot tesz Tindle-nek.  Két kiváló színész játszik ebben a filmben, sajnos azonban a hangulat hiányzott.

2007sleuth

Kenneth Branagh, Jude Law, Michael Caine, Harold Pinter

Gabriel: Erről azt mondták elöljáróban, hogy a Mad Max óta a legjobb ausztrál film. Nos fél órát bírtam belőle, még jó, hogy DVD-n jött ki csak.

2007gabriel

Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford: Mit vár az ember egy westerntől, ha tudja, hogy egy bandafőnökről szól majd? Vonat-és bankrablásokat, nyomában lihegő sheriffet, békebírót, pisztolypárbajokat a városban és a prérin. Ehhez képest ez inkább ilyen beszélgetős, merengős 2 és fél órás film lett. Aki szereti az ilyet, akkor suhanjon a moziba, aki meg nem, az várja meg inkább, míg megjelenik a tékákba.

2007jessejames

0

LEGO: A Denevérember és Indiana Jones

Pár hónap és bemutatják az új Batman és Indiana Jones filmet. A rajongók már most megrohamoznák a mozikat, ha tehetnék, hogy megnézhessék kedvencüket. A LEGO is készül, számítógépes játékot alkotnak, így lego figurákat irányíthatunk majd, mint pl a Lego Star Wars esetében is.

Batman

Indiana Jones

4

Hollywoodi aranyszabályok

0hw

1. Vannak különleges L-alakú takarók, amelyek az ágyon fekvő nőnek hónaljig ér, a mellette fekvő férfinek viszont csak a derekáig.
2. Amerikában minden telefonszám 555-tel kezdődik.
3. Az Eiffel torony minden ablakból látható Párizsban.
4. Minden külföldi és földönkívüli angolul beszél – akkor is ha egymás között vannak.
5. Egy nyomozás során feltétlenül szükséges legalább egyszer ellátogatni egy sztriptizbárba.
6. Minden bolti papírszatyor tartalmaz legalább egy francia kenyeret.
7. Bárki könnyeden le tud szállni egy repülőgéppel, feltéve, hogy az irányítótoronyból valaki szóbeli utasításokkal látja el.
8. A rúzs sosem kopik le, még búvárkodás közben sem.
9. Bármely épület szellőzőrendszere tökéletes búvóhely. Senkinek nem fog eszébe jutni, hogy ott keresni, miközben te könnyeden eljuthatsz az épület bármelyik részébe.
10. Ha újra kell töltened a fegyvered, mindig lesz nálad lőszer, még akkor is, ha korábban nem volt nálad.

Folytatás alább:

Olvasd tovább