Mozivarázs két keréken

Biciklizni jó. Sportoljunk vagy kikapcsolódjunk, pihenjünk vagy épp napi ügyeket intézzünk… pattanjunk bár kerékpárra bármilyen okból, a pedálozás lendülete, az arcunkat simogató szél vagy a mellettünk elsuhanó táj látványa felszabadító érzés. S a legjobb, hogy sokszor nem magányos elfoglaltság: barátságok, szerelmek, életre szóló, komoly szövetségek szövődnek kerekezés közben. Szubjektív bringamozi-körkép következik – remélhetőleg defekt nélkül.

írta Nikodémus

Szólóban

A sor elejéről nem hiányozhat a Biciklitolvajok (1948). Vittorio De Sica remekműve amellett, hogy az olasz neorealizmus beindításával megágyazott a modern filmnek, megrendítő krónikája egy kisember bolyongásának. A történet banálisan egyszerű: a világháború utáni, vészesen elszegényedett Olaszországban Antoniónak ellopják a megélhetését jelentő biciklijét. A férfi ezután kisfiával együtt kétségbeesetten keres, hogy ha munkaeszközére nem is, legalább egy cseppnyi igazságra rátaláljon, de a rideg közönyösség ezt is megtagadja tőle. Szomorú road movie ez, amelyet hősei gyalog járnak be, s a címadó bicikli pedig az igazságtalanságból fakadó hiány megtestesítője. Ezt a reménytelenséget fordítja groteszkbe Tim Burton négy évtizeddel későbbi, Pee-Wee nagy kalandja című alkotása (1985), amely a Biciklitolvajok sajátos újraforgatásaként egy felnőtt testbe zárt hóbortos gyereket állít középpontba. Pee-Wee képtelen meglenni a biciklije nélkül, s amikor ellopják tőle, valóságos hajszát indít. Utazása közben különös emberekkel hozza össze a sors, s a végső megoldást a show-biznisz világában találja meg, amelyet Burton – reflektálva saját, induló rendezői karrierjére – meglehetősen kritikusan ábrázol.

Hasonló gyermeklelkűség dolgozik minden olyan emberben, aki lehetetlennek tűnő feladatokat tűz maga elé, s életcéljának tekinti azok példás teljesítését, miközben az élet hétköznapi útvesztőjében rendre eltéved. Pee-Wee lelki társa minden sportoló, aki gyorsabban, messzebbre, magasabbra akar eljutni. Ez pedig magányos műfaj: nem tűri az aggódó házastársat, a féltő családot vagy a szkeptikus barátot. Graeme Obree, a „szárnyaló skót” igaz története kiváló illusztrációja ennek: a kissé unalmas című, ám annál izgalmasabb A skót kerékpáros (2006) a főhős önéletrajzi könyve alapján meséli el, miként lehet használt bicikli-darabokból és egy viseltes mosógép (!) alkatrészeiből megépíteni a világ leggyorsabb kerékpárját. A világrekord-kísérletek sorolása közben filmünk finoman pedzegeti Obree zaklatott családi múltját és régről szerzett lelki sebeit. Minden bizonnyal utóbbiak fűtik eget ostromló elszántságát. De mi lehetett Lance Armstrong motivációja, hogy hét Tour de France-győzelmét aljas csalással szerezze meg, és a doppingvádak felmerülésekor védje a védhetetlent? E kulcskérdés körül forog Alex Gibney The Armstrong Lie című dokumentumfilmje (2013), mely a rákból gyógyult, mesés sikereket megélt, majd rútul elbukott sportoló karrierjének követésén túl leginkább az amerikai tündérmese-mítosz törékenységére mutat rá. Gibney médiakritikája finomabb, mint Burtoné; talán épp azért, mert dokumentumfilmje – minden igazságával együtt – maga is egy média-narratívába illeszkedik: a hős elbukásának krónikájába.

Társaságban

Budapest távolodó fényei, kellemesen ringó Balaton, perzselő napsütés és forró érzelmek – így hangzik egy könnyed nyári romantikus limonádé-mozi receptje, és bár hasonló hangvételben kezdődik, Bacsó Péter Szerelmes biciklisták (1965) című alkotása valójában nemzedéki közérzetfilm. András, Albert és Bence közös balatoni bringatúrára indulnak a fővárosból, s miközben maguk mögött hagyják a szürke hétköznapokat, feltűnik egy lány, aki iránt nem tudnak közömbösek maradni. A szokatlan szabású, epizodikus cselekmény során a realizmus mind hangsúlyosabbá válik, a három barát közös balatoni kalandja ugyanakkor távolabbra mutat önmagánál. A történet látszólag egy szerelmi vívódásról szól, a forgatókönyv azonban sorra veti fel a kortárs fiatalság erkölcsi dilemmáit. A hangvétel nyáriasan könnyed, csupán a stáblista után eszmélünk, miféle téteket láthattunk kibontakozni. A bicikli ez esetben eszköz a kivonulásra, a dolgok átgondolására, és ahogy az egyik főszereplő fogalmaz: „a bicikli nálunk világnézet.” Azaz: a teljesítmény öröme és a szabadság fuvallata a Kádár-korszak fojtogató diktatúrájában.

Hasonló kötelék fűzi szorosra Marcust és Davidet, akik egymástól eltávolodott testvérekként édesapjuk halála után az egyetlen közös dolgot ragadják meg, hogy javítsanak kapcsolatukon. Mindketten magas szinten űzik a kerékpározást, így kézenfekvő döntés, hogy együtt beneveznek egy embert próbáló hegyiversenyre. A Hegyek pokla (1985) ezt az alaphelyzetet egy váratlan, örökletes betegség gyanújával fejeli meg, és azt a kérdést járja körbe, hogy gyógyítható-e teljesítménnyel egy elhidegült szeretet-kapcsolat. Éppen ebben szenved rémisztő hiányt az a kisfiú, aki szótlanul bolyong bicajával egy francia kisvárosban, mígnem egy kedves hölgy csatlakozik hozzá. Jean-Pierre és Luc Dardenne filmje, a Srác a biciklivel (2011) torokszorító alkotás: a hatásvadászat legkisebb árnyéka nélkül, mély empátiával mutat be egy kallódó fiatal életet. Cyril tragédiája, hogy a vele történtekről nem tehet, és bár szeretné, de a további sebektől az sem tudja megvédeni, aki a cselekmény során pótanyukájává szegődik.

Barátságban?

Két férfi kaptat fölfelé az úton. Egyikük válsággal küzd, másikuk segíteni szeretne rajta. Szándékaikban eltökéltek, mégpedig a kifulladásig. Feltárulnak-e a titkok? Lesz-e megbékélés? Ez a szüzséje két, nemrégiben bemutatott filmnek, mely a kerékpározást teszi meg egy barátság próbájának. A Molière két keréken (2013) és a Felfelé a lejtőn (2019) hős-párosa rendre mélyen személyes konfliktust próbál elsimítani, amiben a felek saját vérmérsékletük szerint érvelnek. A túra tétje, hogy annyi közös élmény után véget ér-e a baráti kötelék. A két film további közös jellemzője, hogy szellemi-lelki folyamatokat igyekszik fizikai mozgással ábrázolni. Ha tetszik, hőseink zarándokúton járnak, és legyenek egy adott jelenetben bármilyen zaklatottak, voltaképpen nyugalmat keresnek. Közös felismerésük, hogy ezt végső soron csak egymással való szoros kapcsolatukban lelhetik meg, ám ott van az a bizonyos konfliktus. Pontosabban: olyan lelki-mentalitásbeli különbség, amely ha kiéleződik, egy életre elsodorhat egymástól két embert. Korunkban dívó számtalan érdekkapcsolat láttán kifejezetten üdítő két, ennyire őszintén és árnyaltan ábrázolt barátság megtapasztalása.

(Megjelent: A Szív, 2026. július-augusztus)