Keshen8 készítette az alábbi stop-motion animációs Lego Street Shootout rövidfilmet. Ha mondjuk Michael Bay arra adna a fejét, hogy lego bábúkkal készít akciófilmet, akkor az vajon ilyen lenne?
Month: július 2010
Még egy Takers poszter
Majdnem azt mondtam, hogy egész jó lett a Takers sokadik posztere, de az a fickó alul jobbra úgy néz ki, mint akinek sürgősen wécére kell mennie. A történet egy rablócsapatról szól, akik mindig ügyesen és nyom nélkül rámolják ki a bankokat, a banda még egy utolsó melót szeretne véghezvinni, amivel több pénzt szakítanának és ezzel már nyugdíjba is tudnának vonulni. A produkcióhoz sikerült megnyerni Paul Walkert, Matt Dillont és Hayden Christensent is, a plakáton ugyan nem szerepel, de Zoe Saldana is játszik a műben. . Az akció-thrillert John Luessenhop rendezte, aki először és utoljára 10 éve készített filmet, A fogoly (Lockdown) drámát.

Chris Columbus rendezi a következő Supermant?
A Superman visszatér ugyan nem hozott szépen a mozikban, ám a folytatást meg kell csinálni, legkésőbb 2012-re, mert akkor a Warner elveszíti a jogokat. Az előző filmet dirigáló Bryan Singer nem tér vissza és Krypton szülöttét alakító Brandon Routh sem lesz jelen. Christopher Nolan azonban a fedélzeten tartózkodik, vele sikeresen támasztották fel Batmant és a DC másik képregényhősét is kezelésbe veszi, de nem rendezőként munkálkodik a tervezet környékén, csak afféle mentorként van jelen, a forgatókönyvet öccse, Jonathan írja David S. Goyerrel közösen.
A Superman Homepage oldal úgy tudja, hogy a stúdió Chris Columbusnak ajánlotta fel a film rendezését, aki eddig még nem mondott igent. Hivatalos forrásból nem erősítették meg a hírt. Columbus legutóbb a Percy Jackson fantasyt szállította le, ami a Fox stúdió szándékai szerint egy franchise nyitó darabja lenne, azonban a bevétel terén nem muzsikált jól a produkció.
Update: a pletyka megcáfolva
A Machete következő előzetese
Valami nem stimmel a Machete új előzetesével, már nincs meg benne az, ami az előző trailerben megvolt. Személy szerint a zenére tippelek, nem illik a képbe. Ettől függetlenül még mindig benne van a pakliban, hogy a Machete egy mocskosul jó szórakozás lesz és mivel benne van Robert Rodriguez keze is, szinte biztos, hogy egy élvezetes grindhouse akció-vígjátékot fogunk látni, más részről pedig végre látjuk Steven Seagalt mozogni. Danny Trejo mellett még Robert De Niro is fegyvert ragad, a női vonalat pedig Jessica Alba, Michelle Rodriguez és Lindsay Lohan erősíti.
Időközben egy poszter is kikerült a netre

Újabb poszter a The Other Guysnak
Pancser police címen fog a mozikba kerülni az akció-vígjáték, amelyben Will Ferrell és Mark Wahlberg két aktatologató rendőrt formál meg, de nem akarják életük végééig ezt csinálni, be akarják bizonyítani, hogy többre képesek. Hamarosan kiderül, hogy a páros mennyire állja meg helyét a vásznakon, mennyire fognak összeilleni.
.jpg)
Toy Story 3

Hollywoodban kevés olyan ember mozog vagy cég tanyázik, akik ha valamibe belevágnak azonnal rá tudná fogni az ember, hogy ebből bizony csak jó dolog sülhet ki. A Pixar már régóta tevékenykedik a showbizniszben, majd megalkothatták az első animációs filmjüket, amiről a kritikusok és a nézők csak szuperlatívuszokban beszéltek. A pazar minőségből azóta sem engedtek, sőt, még javítottak is rajta és a szórakozásfaktor is az egekben volt. Csinálhattak bármit, beszélő versenyautóktól kezdve a főzni tudó patkányon át a léggömbökkel utazó öregúrig mindegyik alkotásuk telibe talált. Mikor bejelentették a Toy Story harmadik részét kicsit megrémülhetett néhány ember, hisz nem sok olyan franchise akad, amelynek hármas számú felvonása megütötte volna a szintet, a Halálos fegyver, az (original) Star Wars és az Indiana Jones abba a kategóriába tartozik, amelynél nem következett be romlás és mint kiderült, a játékok újabb kalandja is csont nélkül hozta hozta az elvárt szintet.
Jön az élőszereplős Kis hableány
A kis hableány Hans Christian Andersen meséje, amely 1831-ben jelent meg, készült már belőle balett és animációs produkció is, a leghíresebb alkotás talán az 1989-ben bemutatott alkotás, amelyben nem tartották meg a történet szomorú végét, azaz a címszereplő nem halálozik el. A Working Titles Films bejelentette, hogy a stúdió berkein belül el fog készülni Andersen meséjének az újabb változata, ám ez már nem animációs, hanem élőszereplős lesz. A rendezői teendőket Joe Wrightra bízták, aki már dolgozott nekik a Vágy és vezeklés (Atonement), A szólista (The Soloist) és a Büszkeség és balítélet (Pride & Prejudice) filmeken, Wright a Hanna akciót is a stúdió égisze alatt hozza tető alá.
A történet főszereplője egy hableány, aki beleszeret egy hercegbe, aki viszont nem a víz alatt, hanem a szárazföldön él. Azért, hogy vele lehessen fel kell áldoznia gyönyörű hangját. A forgatókönyvet Abi Morgan írja, ezt a verziót a Little Angel Theater Company gyerekeknek szóló bábelőadása ihlette. Arról még nem esett szó, hogy ki formálhatja meg a bájos sellőlányt.
Nem meglepő, hogy elkészül az élőszereplős változat, hisz’ az Alice Csodaországban 1 milliárdos bevétele után sorra veszik elő a klasszikus mesefigurákat és köréjük mozifilmet rittyentenek.
Néhány kép a Tron: Legacyból
Joseph Kosinski megmutatta David Finchernek a Tron Legacy nyers változatát, aki mondott néhány jó tanácsot Kosinkinek. Félreértés ne essék, Fincher nem szól bele a filmbe és nem is tervezik, hogy az ő irányításával rakják össze a produkciót. Kosinski csak jobbá akarja tenni alkotását és nem ül mereven a saját verzióján, szívesen fogad néhány tippet más rendezőktől. Hogy miképp sikerült az alkotás decemberben megtudjuk. Ha sikeres lesz, akkor még két további rész követi a filmet. A Tron: Legacyban Kevyn Flynn fia továbbra is szeretné tudni, hogy hova tűnt apja, majd maga is a virtuális valóságban találja magát.





The Social Network teaser trailer
Kidobták a Facebook film második teaserét és még ebben sem mutatnak semmit a produkcióból. Titkolóznak, de nagyon, fogalmam sincs, hogy miért. Se nem misztikus, se nem rejtélyekkel teli alkotásról van szó, de David Fincherből kinézem, hogy ebből az egyszerűnek tűnő történetből (a Facebook kiötlése) egy izgalmakkal teli filmet készített. Az alábbi teasernek is valahogy olyan thriller hangulata van.
Heti néznivaló – Jim Carrey összecsap A tetovált lánnyal és Shrekkel
Jim Carrey ezúttal melegszik, hozzánk is eljutott a már jó ideje dobozban lévő vígjátéka és Shrek következő kalandja is befutott, mellettük még egy svéd krimi-thriller jut szóhoz.
Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After): A zöld ogrét most látjuk utoljára, legalábbis a stúdió nagyon hangoztatta, hogy több rész nem készül, inkább a Csizmás Kandúr spin-offra koncentrál. Arra azonban nem vennék mérget, hogy idővel nem veszik elő ismét Shreket, inkább csak amolyan marketing fogás lehetett, hogy több nézőt csábítsanak a mozikba, ez nem jött össze, a negyedik rész a leggyengébben muzsikáló darab a franchise-ban. A történetben Shreket átveri egy varázsló és egy alternatív világba kerül, hogy a régi barátai nem ismerik őt.
Egy kis MIB 3 info
A Joblo egyik szerkesztője kapott néhány infot a Men In Black háromról és ezt meg is osztotta a világgal. A főgonosz neve Yaz lesz, aki úgy néz ki, mint egy motoros, csak éppen úgy kell elképzelni, mintha valakinek a rémálmából lépett volna ki (gondolom annyira nem lesz ijesztő, a PG-13 kategória miatt) és úgy fog festeni mint Dennis Hopper és a Sátán keveréke. Valóban lesz időutazás, méghozzá egy Apple üzletből lehet megejteni a múltba való visszatérést és egy iPhone is olyan szerkezet lesz, amely segítségével lehetséges az időutazás. A történet egy része 1969-ben játszódik, ugyanis Yaz ide ugrik át, hogy kicsinálja a fiatal K ügynököt, akit Josh Brolin fog megformálni. Egy rakat hírességet is be fognak mutatni, e szerint Yoko Ono, Jimi Hendrix, Castro, Kareem Abdul-Jabbar és Andy Warhol is idegen lények lesznek.
Denzel Washington lehet a Safe House főszerpelője
A hollywoodi stúdiók között kisebbfajta harc alakult ki David Guggenheim amerikai magazinszerkesztő forgatókönyve körül, végül az Universal tette a legnagyobb licitet, így ők készíthetnek filmet belőle. A Safe House főszerepére Denzel Washingtont szeretnék megnyerni, felvették a színésszel a kapcsolatot és a tárgyalások jól haladnak. A produkciót A halál záloga (Collateral) és a Keselyű három napja (Three Days of the Condor) egyvelegeként írták körül. A történet főszereplője egy titkosügynök, aki az egyik olyan házat védelmezi, ahova a világ elől dugják el az embereket. Azonban az új “ügyfélére”, egy veszélyes bűnözőre ráakadnak és ostrom alá veszik az épületet és kénytelen menekülni a gondjaira bízott illetővel.
Chris Pine-nal is folyt némi egyeztetés a filmmel kapcsolatban, de az Enterprise kapitánya végül nem került be a produkcióba, pedig az Unstoppable akció-thriller után ismét együtt játszhatott volna Washingtonnal. Pine az ügynököt formálhatta volna meg, egyelőre még nem tudni, hogy a stúdió fejeseinek a listáján ki a következő név. Washington a bűnözőt fogja játszani, az Oscar-díjas aktor elég ritkán játszik gonosztevőt, ezért sejhető, hogy a szkript valóban ütős lett. Az alkotást Daniel Espinosa dirigálhatja, őt korábban az X-Men: First Class-szal kapcsolatosan emlegették, ám végül Matthew Vaughnt bízták meg a rendezéssel.
