A szuperhősök mindegyikének megvan a maga nemezise, még Metro Mannek is. De mi van akkor, ha a gonosznak végre sikerül legyőznie a jóságos védelmezőt? Megaagy évekig próbálta hűvösre tenni Metro Mant és végre sikerrel jár, egy ideig élvezi a dolgot, ám aztán úgy dönt, hogy teremt magának egy ellenfelet, ugyanis unatkozik. Ám a műve nem sikerült úgy, ahogy szeretné, még gonoszabb lesz, mint ő maga, ezért neki kell megállítania. Közel 4 perces előzetes érkezett az animációs filmhez, alatta pedig a két szinkronhang, Will Ferrell és Tina Fey nyilatkozik.
Day: 2010. július 24.
A Karib-tenger kalózai 4 elő-előzetese
Az előzetest Jack Sparrow kapitány vezeti be, meghitt hangulatban üldögél egy asztalnál a természetben, két gyertya és egy fél üveg rum társaságában, majd felénk fordul és szól hozzánk néhány mondatot. A filmből sajnálatosan egy árva részletet sem mutatnak, a forgatáshoz nemrég kezdtek hozzá, még biztosan dolgoznak az effektmesterek, hogy hamarosan kedveskedni tudjanak egy jelenettel vagy néhány képkockával. Azért annyit megtehettek volna, hogy Penélope Cruzt, a film női főhősét is beültetik Sparrow kapitány mellé. A negyedik felvonást nem az előző részeket készítő Gore Verbinski csinálja, eléggé elfoglalt a Rangoval, helyette Rob Marshall irányításával zajlanak a munkálatok.
Marvel hírek: Sólyomszem, Wolverine és Hulk
Joss Whedon San Diegoban beszélt a Bosszú Angyalai (The Avengers) mozifilmről, illetve ez talán túlzás, hiszen sokat nem mondott a projektről. Annyit árult el, hogy biztosan ő fogja rendezni és a forgatókönyvet is maga írja és megerősítette, hogy Jeremy Renner lesz Sólyomszem, ennek nagyon örül, akárcsak a szereplőgárda többi tagja. Hozzátette, hogy egy igazán jó indok miatt fog összeállni a nagy csapat a filmben, e nélkül nem is lenne értelme, ha csak úgy ripsz-ropsz megalakulna a Bosszú Angyalai.
Whedontól megkérdezték, hogy mire számítsunk, a rendező erre poénkodva felelt: “Kinyírom Vasembert. Meg fogom ölni, túlságosan is népszerű. Sírni fogtok. Szerintem egész vicces lesz… Na jó, csak vicceltem. Sólyomszemet öljük meg.”
A The Playlist úgy tudja, hogy eleinte Kathryn Bigelow, Timur Bekmambetov és Daniel Espinoza rendezők nevei keringett a Wolverine folytatása körül. Nos, egyikük sem fogja levezényelni a filmet, a Fox ugyanis most már azt szeretné, ha Tony Scott vagy Matt Reeves dirigálná a második felvonást.
Mint már sokan tudjátok, Edward Norton többé nem játszhatja el Bruce Bannert, a Marvel megvált a színésztől. A hír után néhány órával máris arról beszéltek, hogy Mark Ruffalo fogja megformálni a képregényfigurát. A Deadline oldal szerint Ruffalo már alá is írta a szerződést, így a Bosszú Angyalaiban már ő alakíthatja Bannert.
Júniusban adták hírül, hogy Robert Rodriguezt kérték fel arra, hogy üljön bele a Deadpool rendezői székébe. Most kiderült, hogy Rodriguez még nem döntött, egyelőre még fontolgatja, bár a forgatókönyv szerinte elég jóra sikeredett.
Aja a Maniac feldolgozását fontolgatja
Alexandre Aja horrorokra specializálódott rendezővel a Shocktillyoudropnak sikerült váltania néhány szót, a Magasfeszültség (High Tension) és a Tükrök (Mirrors) direktora elárulta, hogy szeretné újraforgatni az 1980-ban bemutatott Maniac filmet. Ez az a projekt, amelyben nagyon szeretne részt venni és a régi üzleti partnerére Greg Levasseurre bízná rá az alkotás levezénylését. Ez egyelőre még csak egy terv, még nem szerződött le senki és csak beszélnek róla.
Az eredeti filmben egy őrült sorozatgyilkos New Yorkban nőket gyilkolt. Gyerekkorában az anyja sokszor bántalmazta, tetteivel úgy gondolta, hogy rajta áll bosszút. Egy nő egyszer lefényképezi, majd összebarátkoznak.
Ajától nem áll távol a remake, hamarosan bemutatásra kerül a Piranha, amely szintén egy feldolgozás és a nevéhez fűződik A sziklák szeme (The Hills Have Eyes) is, ez Wes Craven egykori horrorjának az új változata volt.
The Goon trailer
A The Goon animációs film a Dark Horse Entertainment klasszikus képregényén alapszik. A történet két főhősének az útját szellemek, zombik, vámpírok és őrült tudósok keresztezik, az alábbi előzetesben csak élőholtak túnnek fel, illetve sokáig csak egy zombit láthatunk, vele kártyázgat és iszogat az egyik szereplő. Könnyen leszűrhető, hogy egy vicces akció-horrorral van dolgunk, amelyre a szülők biztosan nem vihetik el csemetéiket, már csak a bemutató dátumát kellene kitűzni, de sajnos még nincs forgalmazója ennek az animációs alkotásnak, de talán David Fincher neve bizonyára el fogja adni, ugyanis ő az egyik producere a The Goonnak.
Priest előzetes – Bettany vs. vámpírok
Még 10 hónapot kell várni a Priestre, illetve a Légió (Legion) kedvelői már biztosan izgatottak. A filmet ugyanis Scott Stewart rendezte és a főszerepet Paul Bettany játssza, a nevükhöz fűződik a Légió, amely Stewart számára csak bemelegítés volt, eddig effektekkel foglalkozott. Bettany pedig valószínűleg egy-két produkció erejéig hanyagolni akarta a komoly színészkedést, felcsapott akcióhősnek, ahol csak kemény ábárázatot kell vágni. Az alkotásban a vámpírok és az emberek évszázadok óta küzdenek egymással, egy harcos pap (Bettany) unokahúgát elrabolják a vérszívók, emberünk az egyház tiltása ellenére a tettesek nyomába ered, segítségére van egy seriff (Cam Gigandet) és egy papnő (Maggie Q). A szereplőgárdát Karl Urban, Lilly Collins, Stephen Moyer, Mädchen Amick, Brad Dourif erősíti. Jövő év májusában mutatják be a filmet, bár ez még változhat, ugyanis elvileg idén láthattuk volna a produkciót, aztán áttették a premiert 2011-re, de ott is pakolgatták ide-oda.
Rövid előzetes a Drive Angryhez
Mostanában belendült a Drive Angry marketingje, bár a Comic Con után biztos, hogy visszavesznek a tempóból, mivel csak jövő februárban mutatják be az akciófilmet és csak nem lőhetnek le mindent a produkcióval kapcsolatban. Kikerült a világhálóra az első előzetes, amely nem túl hosszú, még fél perces sincs, Nicolas Cage egy bosszúszomjas fickót játszik, aki el akar kapni egy fickót, mivel az elrabolta a lánya gyerekét és fel akarja áldozni teliholdkor. Hősünknek 3 napja van erre, Amber Heard segít neki a hajszában, viszont a rendőrség is veszettül üldözi őket, ugyanis elég sokan harapnak fűbe a nagy száguldás közepette. William Fichtner az alvilág urának a megbízottját formálja meg, a nagy patásnak ugyanis szüksége van arra, hogy a gyermeket feláldozzák, ennek segítségével szabadulna el a Földön a pokol.