Karyn Kusama 10 év alatt három filmet dirigált le és egyik sem aratott nagy sikert. 2000-ben A bunyós csaj (Girlfight) bokszolós alkotással tette le a névjegyét Hollywoodban, ebben Michelle Rodriguez vette fel a kesztyűt és szállt ringbe, majd következett Charlize Theronnal az Æon Flux, ám az akció sci-fi elhasalt a mozikban. Tavaly pedig Ördög bújt beléd (Jennifer’s Body) horrorral jelentkezett, amiben Amanda Seyfried és Megan Fox játszott és már csak a Juno forgatókönyvírója, Diablo Cody miatt is sokkal több bevételt reméltek a filmtől. Kusama a sikertelenség ellenére nem adja fel filmes pályafutását, ezúttal nem kell éveket várni következő művére, ugyanis a The Rut projektet fogja leforgatni, a főszereplő a fiatal színészlány, Chloe Moretz lehet, a szerződést még nem kötötték meg, de már közel járnak hozzá.
A történet középpontjában egy apa és lánya kapcsolat áll, a férfi megtanítja gyermekét a vadászat fortélyaira és tökéletesen elsajátítja az íjászat “mesterségét”. Egy nap az apának nyoma vész és a lányának minden megszerzett tudására szüksége lesz.
Mint látható, Kasuma továbbra is kitart amellett, hogy nő legyen a főhős, bár ha ezzel is megbukik, akkor a következő filmjére már elég nehezen tudja megszerezni a forgatáshoz elegendő összeget. Moretz jó választásnak tűnik, már a Kick-Assben is bizonyította, hogy milyen lelkesen szívja magába az apja tanításait, aki nélkül később is egész jól boldogult.
A Precious dráma rendeője, Lee Daniels szerette volna, ha a
Paul Giamatti fogja megformálni Nyikita Hruscsovot, a múlt század egyik legismertebb orosz politikusát. A produkciót a HBO-n fogják levetíteni, a történet nem komoly hangvételű dráma vagy thriller, hanem egy vígjáték lesz és Hruscsov 1959-es amerikai látogatásáról szól. A K Blows Top címre hallgató filmet Paul Bernbaum, a Hollywoodland írója veti papírra Peter Carlson könyve alapján, Tom Hanks pedig producerként figyeli a munkálatok menetét.

Josh Hutcherson elesett a Pókember főszerepétől, de nem problémázik ezen sokat, leszerződött a Detention horror-vígjátékra, ahol Dane Cookkal játszhat, akinek eddig nem volt túl sok komolyabb szerepe. A történet néhány tini körül bonyolódik, akik próbálják sikeresen elvégezni az utolsó évet a gimiben, ám élve el is kéne jutni az érettségiig, ugyanis folyamatosan belebotlanak egy egy illetőbe, akiről azt hiszik, hogy egy slasher horrorból lépett elő.
Nagyon megy a kavarás az öregedő vietnámi veterán, Rambo körül. A negyedik rész után Sylvester Stallone azt mondta, hogy megcsinálja az ötödik felvonást, majd a sztori is
A Moviewebnek alkalma nyílt arra, hogy elbeszélgessen Mark Millarral, akinek a képregénye alapján készült el a Kick-Ass (vagy ahogy itthon magyarították Ha/Ver) film. Az interjú alatt természetesen szóba került az is, hogy mikor térhet vissza Hit-Girl és Kick-Ass. Millar elmondta, hogy jelenleg is azzal van elfoglalva, hogy megírja a képregény folytatását, az első rész mozis verziójának a rendezője Matthew Vaughn az X-Men: First Class filmen dolgozik és áprilisig azt fogja csinálni. Millar Karácsonyra befejezi a képregényt, aztán áprilisban összeülnek Vaughnnal, hogy elkezdjenek dolgozni a Kick-Ass 2: Balls to the Wall címre keresztelt filmen.