Az origón láttam ezt a videót (ők pedig a Facebookon találták), amely Az olasz kaland vígjáték demoanyaga lenne. Nagyjából megtudhatjuk a történetet, kiderül, hogy gyakorlatilag már minden készen áll, csupán a pénz hiányzik. Szóval akinek tetszik az alábbi videó és szívesen adna a készítőknek pár forintot keresse meg az alkotókat. A sztori egy levél körül forog, a főszereplők meg akarják akadályozni, hogy a küldemény célba érjen, azaz még véletlenül se vegye át a szicíliai címzett. Romantikus vígjátékról van szó és Nyíri Kovács István fogja rendezni, ő korábban a Szűzijáték és Rövid, de kemény… életem filmeket készítette.
Day: 2010. július 05.
Nimród munka közben
Észak-Amerikában pénteken mutatják be a Ragadozókat, korábban azt írtam, hogy remélhetőleg nem rakják fel a fél filmet a netre előtte különböző jelenetek formájában, múlt héten azonban kaptunk néhány perc ízelítőt a produkcióból. Egyelőre ezen a héten még nem akarnak újabb jeleneteket feltenni a netre, helyette inkább egy videót tettek közzé, ami a forgatásba enged betekintést (bár gyakorlatilag így is mutatnak akarva-akaratlan néhány új dolgot), illetve láthatjuk Antal Nimródot munka közben, a közelében pedig ott ácsorog Robert Rodriguez is.
Aranyhaj vázlatok
A Tangled animációs film itthon Aranyhaj címen kerül a mozikba, nem hiába, hiszen az egyik karakter egy igazán hosszú hajú lány, aki egy hatalmas toronyban tengeti az életét, majd a mindennapok szürkeségébe némi színt hoz a másik főhős, aki történetesen egy bandita. A produkció novemberben kerül a mozikba, most viszont még mindig dolgoznak rajta és ezúttal nem egy előzetessel örvendeztették meg a filmre várókat, hanem néhány vázlattal.
Let Me In poszter
Tavaly a Hammer Films egyszerre három posztert is bemutatott az Engedj be! feldolgozásához és most még eggyel jelentkezett, a bemutató közeledtével valószínű érkezik még néhány. A Clovefield rajongóit próbálják becsábítani a mozikba, a rendező neve alatt ugyanis jelzik, hogy ő dirigálta azt a produkciót. Chloe Moretz (Kick-Ass) és Kodi Smit-McPhee (Az út) nevét elfelejtették megemlíteni, pedig esélyes, hogy évek múltán már az ő nevüket fogja mennydörögni a bemondó a tévében, hiszen akkorra már eléggé ismertek lesznek. Vagy ki tudja, lehet, hogy mindketten eltűnnek a süllyesztőben,
Mortensen, mint Freud és Fassbender, mint Jung
3 évvel ezelőtt jelentették be, hogy megfilmesítik Christopher Hampton színdarabját, a The Talking Cure-t. A produkció is ezen a címen futott, ám most már A Dangerous Method néven kell keresni. A rendezői teendőket David Cronenberg vállalta magára és a főszerepre sikerült megnyerni Michael Fassbendert, Keira Knightleyt és Christoph Waltz is fedélzeten tartózkodott. Az Oscar-díjas Waltz azonban úgy döntött, hogy kilép, inkább a Vizet az elefántnak filmet részesítette előnyben, ahol Sean Penn helyére érkezett. Így Mortensen vállalta el, hogy eljátssza Sigmund Freud-ot, asszisztensét, Jungot Fassbender formálja meg, róluk látható alább két kép. Knightley Sabina Spielreint alakítja, aki miatt a két tudós között megromlott a viszony. A bemutatóra még várni kell, ugyanis nem idén kerül mozikba az alkotás. Ha minden igaz, a forgatás után Cronenberg és Mortensen a Gyilkos ígéretek második részéhez látnak hozzá.
Piranha 3D francia poszter – Tenger, szex és… vér
Hamarosan befut a Piranha horror második remake-je (a 90-es években már volt egy feldolgozás). Alexandre Aja ismerősen mozog ebben a műfajban, ő készítette a Tükrök (Mirrors) és A sziklák szeme (The Hills Have Eyes) filmeket. A történet könnyen kitalálható, jönnek a vérengző piranhák és véget ér a vidám, fürdőzős nyár. A horror francia posztere eléggé hasonlít a Cápára (Jaws), ha már úgysem eredeti ötletből dolgoztak, akkor pont a plakát legyen az? Pedig nem erről van szó, a 78-as verzió is a Cápa paródiája lett volna és annak plakátja is hajazott Steven Spielberg művének a reklámjára.
Andrew Garfield félmillió dollárt kap a Pókemberért
A Pókember újraindításában nyilván az is nagy szerepet játszott, hogy a stúdió fejeseinek az álla már attól leesett, hogy mennyit kellett volna fizetni a színészeknek. Tobey Maguire 4 milliót rakhatott zsebre az első részért, majd a másodikért már 17,5 milliót, plusz a profit 5 %-a vándorolt a bankszámlájára, a folytatásért csupán 15 milliót kapott, ám 7,5 % is övé lett a profitból. Szép summa, meg kell hagyni.
A reboot főszereplője, Andrew Garfield szemét azonban csak fél millió dollárral szúrták ki. Ez egy olyasféle hozzáállás, hogy örüljön, hogy eljátszhatja a világ legismertebb képregényhősét. Ha lesz folytatás, akkor azért 1 millió dollár fizetést kap, ha pedig jön a harmadik, akkor azért 2 milliót vihet haza. A Marvel egyébként sem arról híres, hogy csak úgy osztogatja a több milliós fizetéseket, a Vasember 2 előtt úgy hírlett, hogy Mickey Rourke majdnem visszalépett, mikor meghallotta, hogy mennyit kapna a filmért és Terrence Howard is azért távozott, mivel a stúdió beintett neki, mikor megtudták mennyi gázsit akar, itt már az is közrejátszott, hogy az első részben is ő kapta a legtöbbet, pedig csak mellékszereplő volt. De Samuel L. Jackson is aludt néhányat arra, hogy bevállalja-e Nick Fury eljátszását annyi összegért, amivel beállítottak hozzá a fejesek.
A film esetében is meghúzták a nadrágszíjat, míg a trilógia egyes darabjai 140, 200 és 258 millióba kerültek, addig az új változat csak 80 millióba fog kerülni. Nem jellemző, hogy manapság egy látványfilm költségvetése megálljon 110-120 millió dollár alatt. Talán a rendező, Marc Webb kreativitásában bíznak, aki eddig pár milliós alkotásokat készített.
Jovovich így fog festeni A három testőrben
Paul W. S. Anderson a végső simításokat végzi a Resident Evil negyedik részén, közben pedig A három testőr előkészületein is munkálkodik. Mivel a rendező nem arról híres, hogy a filmbéli karakterek magasröptű szónoklatokat tartsanak, inkább az akcióra helyezi a hangsúlyt, abban legalább otthon van, így számíthatunk rá, hogy tömve lesz a produkció vívással és bunyóval, esetleg lovas üldözéssel. Logan Lerman játssza D’Artagnant, a testőröket pedig Ray Stevenson, Luke Evans és Matthew Macfayden fogják megformálni, Christoph Waltz a bíboros öltözékét öltheti magára, Mads Mikkelsen pedig Rochefortot alakítja. A direktor felesége sem marad ki a jóból, Milla Jovovich Miladyként domboríthat, de a hölgyemény nem csak a pilláit fogja rezegtetni, bedobják az akció sűrűjébe, úgy írták körül, mint egy 17. századi Bond lányt. Jovovich a twitterén írta, hogy ruhapróbán vesz részt éppen és eléggé muris ezeket a 17. századbeli göncöket próbálgatni. A színésznő-modell közzé is tett két képet, íme
Burton helyett Dante rendezhette volna a 89-es Batmant
A ContactMusic oldalnak alkalma nyílt, hogy szót váltson Joe Dante-val, a rendező elmondta, hogy anno ő készíthette volna el az 1989-es Batman filmet, de aztán nemet mondott. “Miután a Szörnyecskék szépen hozott a konyhára, a Warner fejesei megkerestek és megkérdezték, hogy ‘Szeretnéd megcsinálni a mi Batmanünket?” Igazán jó projekt volt, ráadásul én Batmanen nőttem fel. És ez volt a problémám, mivel nem igazán hittem benne. Egyszerűen nem hittem egy olyan fickóban, aki egy hegy tetején él, denevérnek öltözik… Robin és a többi dolog… nem voltak jó érzéseim ezzel kapcsolatban, szóval meg is mondtam a fejeseknek, hogy nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő ember a feladatra. Erre ők természetesen azt felelték, hogy “bizonyára meghülyültél”, de én komolyan hittem elhatározásomban és még most is úgy gondolom, hogy nem én voltam a jó választás a produkció élére” – mondta Dante és hozzátette, hogy az ő verziója teljesen más lett volna, egyáltalán nem bánja, hogy nem valósult meg az elképzelése, teljesen más lett volna, mint a Tim Burton-féle film.
I’m Bruce Willis
Bruce Willis egy ideje már nincs a csúcson, túl van már azon az időszakon, mikor még igazi sztárnak számított (ezért biztos kapok egy-két megjegyzést), ettől függetlenül még mindig akad jó néhány rajongója a színésznek. Ki mondhatja el magáról, hogy két számot is írtak róla. Az egyiket a Guyz Nite adta elő, ebben a Die Hardról emlékeztek meg. Most pedig a Jeep Cherokee előadásában hallgathatjátok meg az I’m Bruce Willis számot. Nem lehetett könnyű megcsinálni az alábbi klipet, bár egy hardcore fannak nem eshetett nehezére, hogy megmondja melyik filmben mikor gyújt rá vagy mikor veszi le a napszemüvegét.