A Napola és A hullám (Die Welle) rendezője, Dennis Gansel vámpíros filmet készített. A történet főszereplője egy 18 éves Lena nevezetű lány, akit megharap egy háromfős vérszívó csapat vezére. Ennek hatására vámpírrá változik, aminek a lány kezdetben még örül, de a társai erős vérszomjától megretten. Lena beleszeret egy zsaruba és úgy határoz, hogy elhagyja társait érte, ám ez nem megy túl egyszerűen. Lenát Karoline Herfurth (Parfüm) formálja meg, a filmben Nina Hoss (Arfikai szeretők), Jennifer Ulrich (A hullám), Anna Fischer (Berlin – A fal leomlik) és Max Riemelt (Napola) is látható lesz.
Day: 2010. július 18.
Box Office: A mágia helyett a képzelet volt a nyerő
Észak-Amerikai box office
Két széleskörű bemutató volt ezen a hétvégén, az Eredet (Inception) kaparintotta meg az első helyet, a nagy többség kedvelte a produkciót, A varázslótanonc viszont leszerepelt.
Új bemutatók:
Sajnos a nyári időszak nem úgy alakul, hogy azt a stúdiók elképzelték, kevés film hozta a várt bevételt, sok produkció hozott csalódást keltő bevételeket. Többen Christopher Nolantól várták a csodát, azt várták az Eredettől, hogy tömegeket fog megmozgatni…és lőn, a sokáig titokban tartott történetű film valóban sok embert érdekelt. Nolan A sötét lovag után valósíthatta meg tervét, elképzelését a stúdió is szépen megtámogatott 160 (de 200-ról is lehet hallani) millió dollárral. A történet eredetileg egy horror lett volna, csak később alakult át egy amolyan rablós sztorivá, az alkotásban Leonardo DiCaprio egy olyan fickót alakít, aki másik agyából lopja el a szükséges infot, miközben az „áldozata” éppen alszik. Új megbízatása azonban különbözik eddigi munkáitól, adatot kell elhelyezni a célszemély fejében. Pénteken 21 millió dollárral kezdett a sci-fi thriller, majd szombaton sikerült még ugyanennyit hoznia, a vasárnap befolyt összeggel együtt pedig 60,4 millió dollárt kaszált a film, ez pedig a box office lista csúcsára repítette az Eredetet. Az imdb 9,4-en áll jelenleg az alkotás, ez azt jelenti, hogy a Nemzetközi Filmes Adatbázisban minden idők harmadik legjobbjának számít. A Rotten Tomatoes-on néhány napja még 100 %-os volt az átlaga, mostanra ez lecsökkent 84 %-ra, a Metro Times azt írta, hogy az Eredet olyan, mintha a Mission: Impossible-t Philip K. Dick készítette volna. Az Eclipse Magazin kritikusa szerint a film keményen próbálkozik, hogy a néző figyelmét fenntartsa és átverje, de ez nem sikerül.
Gantz teaser
A Gantz anime 2 évadot (26 részt) élt meg 2004-ben, a filmváltozata jövőre érkezik, ennek futott be a teasere, ami alább meg is tekinthető.
Az anime története az Animeaddictrsól: Egy mindennapinak tűnő diák, Kurono Kei egyedül él, és megpróbálja minél jobban kizárni magát az életből. Mint minden ember, ő sem törődik senki mással, csak magával. Egészen addig, amíg a metróra várva egy csöves beesik a sínek közé. Ő is ugyanúgy megpróbálja nem észrevenni, mint mindenki más az állomáson. De egy gyerekkori barátja megjelenik, és megpróbál segíteni a csövesnek, mi több, őt is megkéri, hogy segítsen. Nincs mit tenni, lemászik ő is a sínek közé segíteni. Azonban mielőtt kimászhatnának, megérkezik a metró…Csakhogy Tokió egyik lakásában a semmiből megjelenik egy gömb, amit Gantznak hívnak. Ez a gömb nem ismert technológiával rendelkezik, ami képes arra, hogy egy halott embert újra “összerakjon”. Kurono, és társai azok a “szerencsések”, akiknek második lehetőség adatott az életre Gantz által. Azonban Ganzt az általa feltámasztott emberek életét csak játéknak fogja fel. A cél: ne halj meg mégegyszer, mert nincs több lehetőséged. A szabályok: nem ismertek. Egy-egy fordulóban Gantz összegyűjti az “ügynökeit”, akik válogatás nélkül nők, gyerekek, diákok, sztárok vagy aggastyánok, és elküldi őket földönkívülieket vadászni. Mindehhez persze fegyvert és harci ruházatot is ad, csak egyet felejt el: mellékelni a használati útmutatót. A túlélésért keményen meg kell küzdeni. Ha végül mégis sikerül, visszatérhetsz mindennapi életedhez. Egészen addig, amíg pár nap múlva jön a következő forduló.
Avatar tv spot
A Fox és James Cameron úgy döntött, hogy augusztusban újra a mozikba küldi a hatalmas sikert elért Avatart, a film ezúttal 8 perccel lesz hosszabb, eddig még nem látott jeleneteket fog tartalmazni. A stúdió hozzá is látott a marketinghez, egy tv spotot mutatott be, amelyet még valószínűleg követni fog néhány, bár szerintem nem nagyon fogja törni magát a Fox, hogy hatalmas reklámkampányt hozzon össze, úgyis megszedték már magukat a produkcióval, James Cameron szerény 350 millió dollárt kaszált alkotásával.
Scott Pilgrim: Ramona remix
DJ Osymyso készített egy Scott Pilgrim vírusvideót, amelyben a képregényfilm előzeteséből látott-hallott képkockákat és hanganyagot mixelte össze és a kész művet Ramonának nevezte el. Ramonát Mary Elizabeth Winstead játssza, az ő szívét és kezét szeretné elnyerni a főhős, Pilgrim (Michael Cera)
Folytatódik a Tesó-tusa
A Ron Burgundy legendájának (Anchorman) a folytatása jó ideje van tervezve, legalábbis a résztvevők mindegyike szeretné, ha lenne második rész. Aztán a stúdió jelezte, hogy csak akkor adna engedélyt, ha mindenki beleegyezne abba, hogy a szokásos fizetésének csak egy bizonyos hányadát kapnák meg. Ezt követően Adam McKay, a rendező egyeztetett a többiekkel és ők belementek volna a dologba. A CinemaBlend nemrég váltott néhány szót McKay-jel, aki elárulta, hogy a folytatás mégsem lesz semmi, ebben 100 %-ig biztos, úgy véli talán így a legjobb. Hozzátette, hogy szerinte egyébként sem kell mindenből második részt csinálni, ugyan hatalmas élmény volt az első forgatása, de túl kell lépni az Anchormanen.
Ez “a nem kell mindennek folytatás” a direktor részéről csak rizsa lehetett, ugyanis ezután bejelentette, hogy a Tesó-tusának (Step Brothers) el fog készülni a folytatása, Will Ferrell és John C. Reilly vissza fog térni a sequelben. “Mint néző még legalább 8 vagy 9 olyan vígjátékot szeretnék látni, amiben ők játsszák a főszerepet” – mondta McKaY.
Precious
A Precious érdekes jelenség. Idén 6 Oscarra jelölték a legjobb film, rendező, női főszereplő, mellékszereplő, adaptált forgatókönyv és vágás kategóriákban, amelyből a főszereplőt és a forgatókönyvet (Geoffrey Fletcher) el is vitte. A kis független filmet, amely Sapphire önéletrajzi könyvén alapul, a Sundance Fesztiválról Oprah Winfrey kampányolása vitte fel a csúcsra.