20

Box Office: Nimród hollywoodi pályafutása eddigi legjobb eredményét hozta

Észak-Amerikában a hétvégén két szélesebb körű premier is volt, az Universal végre örülhet, hisz’ az elmúlt időszakban csak buktákat tudott prezentálni, most végre örülhet, hisz a Gru (Despicable Me) elég szépen termelt és a Ragadozók (Predators) is megállta a helyét

Új bemutatók:Az Universal egy ideje képtelen volt profitképes alkotásokat kitermelni, a Farkasemberrel nagyot buktak és az Robin Hood sem hozta vissza termetes költségvetését. A Gru címre hallgató animációs filmmel próbálkozott ezen a hétvégén, a Shrek és a Toy Story 3 után esélyes volt, hogy a közönség már nem kíváncsi még egy hasonló produkcióra, ám az embereket érdekelte a sok sárga lénnyel körülvett gonosz tudós története. Azt meg kell hagyni, hogy nem szívbajosak ülnek a stúdió vezetői posztjain, ugyanis az Universal égisze alatt készült a Cincin lovag, amely 60 millióba került és csak 50-et hozott hazájában, ehhez képest a Gru költségvetése 9 millióval több lett. A pénteki eredmény után fellélegezhettek a készítők, három nap alatt pedig 60 millió folyt be a kasszákba és minden esély megvan arra, hogy bőven 200 millió felett hozzon a produkció, talán még a Shrek negyedik részét is lekörözi. Az imdb-n 7,9-en áll, a kritikusok többsége, 80 %-a kedvelte a filmet, a kritikák többsége megemlíti, hogy szórakoztató, élvezetes alkotás született, a főszereplő, aki egy gonosz figura szerethető karakter.

Arnold Schwarzenegger filmjeiben megküzdött mindenkivel, összetűzésbe keveredett terroristákkal, bűnözőkkel, de egytől egyig leszámolt velük, még maga a Sátán sem tudott nyerni ellene, sőt egy spéci felszereléssel rendelkező űrlényt is legyőzött. A Predator nagy siker volt, jött a folytatás Danny Gloverrel, amely már eléggé gyér bevételt tudott felmutatni, néhány éve azonban újra visszatértek a mozikba a ragadozók, ezúttal az Alienekkel együtt voltak láthatóak. Az AvP mindkét részét szétszedték a rajongók és a kritikusok, a két rémség útjai ezek után különváltak, az Alient legközelebb Ridley Scott hozza el nekünk, a Predatorokat pedig Robert Rodriguez készíthette volna, de a rendezői feladatokat inkább Antal Nimródnak passzolta le. A sci-fi akció 10,5 millióval kezdett pénteken, az érdeklődők nagy része letudta a filmet, szombatra pedig ahelyett, hogy nőtt volna, inkább csökkent a bevétel, a hétvége összeredmény 25 millió dollár, amely teljesen korrektnek nevezhető, főleg, hogy nem is vetítették 3000-nél több filmszínházban, csak 2669 helyen adták. A Ragadozók nem jutott az AvP sorsára, a nézők kedvelték a filmet, ezt tanúsítja az imdb-s 7,5-es átlag. A kritikusok többsége is elégedett volt, habár a kezdeti pozitív nyilatkozatok után hamar megérkeztek a negatív vélemények is, de a 65 %-os átlag jónak mondható, főleg egy horror, akció és sci-fi egyveleg esetében. Roger Ebertnek nem jött be a produkció, bár a kritikusok olyan kérdéseket vetett fel, hogy mi értelme van annak, hogy a lények elhurcolják az embereket egy másik helyre, illetve az első adandó alkalommal miért nem végzik ki őket.
Meddig húzhatja a film? Az AvP:R 9,5 millióval nyitott és 41-nél hagyta el a mozikat, az AvP pedig a 38 millió után 80-ig húzta, ezeket azonban negatív visszhang kísérte, Nimród művét pedig szeretik az emberek, a 80 milliót nem valószínű, hogy eléri, de a 60-as határ elérése elég szép lenne. Nimród mellesleg hollywoodi pályafutása legjobb eredményét produkálta, Az elhagyott szoba és A szállítmány se jutott el 20 millióig.

Olvasd tovább →

173

Nyerj Avatar posztert

Egy szép nagy méretű Avatar poszter boldog tulajdonosa vagyok, itt porosodik már néhány hónapja, mivel sajnálatosan nem tudom sehova se kirakni, maximum a plafonra férne el. Úgy gondolom, hogy más is boldogan birtokolná ezt a 2 m x 1,5 m -es posztert, ezért hát azé lesz, aki a 150. hozzászólást ejti ebben a posztban. A frissen regisztráltak nem vehetnek részt a játékban és egyvalaki nem írhat egymás után két hozzászólást (hiszen akárki írhatna egymás után 100-200 megjegyzést), de az illető egy másik komment után újra beszélhet. Oh és a nyeremény így néz ki, csak egy nagy fél kék fej

5

Újabb I Spit On Your Grave poszter

Októberben a mozikba egy horror-remake kerül bemutatásra,  csak limitáltan fog futni (Észak-Amerikában), azt nem tudni, hogy hozzánk mikor érkezik, de gyaníthatóan csak a videótékákban fogunk rálelni. A sztori középpontjában Jennifer Hills áll, aki egy kisváros közelében található erdőbeli faházban töltene néhány hetet, itt akarja megírni a könyvét, ám a nyugodalmas óráknak vége szakad, mikor néhány helybéli tiszteletét teszi nála. A hívatlan vendégek ártó szándékkal érkeztek és mikor a dolguk elfajulnak megölnék a nőt, aki a közeli sebes sodrású folyóba veti magát. Mindenki halottnak hiszi, ám az írónő újra feltűnik és véres bosszút áll.  A főbb szerepekben Sarah Butler, Chad Lindberg, Daniel Franzese, Rodney Eastman látható.

0

Bana lesz a Tűzfal főszereplője

Eric Bana lesz a főszereplője a Tűzfal (nem a Harrison Ford főszereplésével készült gyenge thriller remake-je) filmnek, amely Andy McNab regénye alapján készül. McNab brit katona volt, megfordult az Öbölháborúban is, a Szemtől szemben forgatásán is részt vett (weapon coordinatorként).

A regény tartalma: Helsinki, 1999. december. Nick Stone az SAS egykori tagja, jelenleg az angol hírszerzés különleges ügynöke, jól képzett, leleményes, könyörtelenül kemény – és nagy szüksége van pénzre# Jól fizető munkát vállal. El kell rabolnia és Szentpétervárra szállítania egy csecsen maffiavezért. Stone azt hiszi, ezzel egyszer s mindenkorra megszűnik minden gondja. De a bajok csak most kezdődnek. Stone szembetalálkozik az orosz alvilággal, ahol piti kis bűnözők uralkodnak a sivár vidék felett, és ahol kérlelhetetlen ellenségeket szerez magának. Az oroszok betörtek a Nyugat legtitkosabb katonai számítógéprendszereibe. Az amerikai és a brit titkosszolgálat ádáz harcot folytat ellenük. A maffia mindenre elszántan várja az alkalmas pillanatot. (polc.hu)

1

Gyógyegér vacsorára jelenet

Paul Rudd, Steve Carell és Zach Galifianakis szerepelnek az alábbi jelenetben, a videóban még annál a bizonyos vacsoránál járunk, sőt még Carell sem szólal meg, elvileg ő lenne az a kissé dilinyós fickó, akit Rudd magával visz az étkezére. A főnöke által szervezett vacsorán derül ki, hogy kit léptetnek elő, aki nagyobb hülyével állít be, az egészen biztosan számíthat arra, hogy fentebb jut a ranglétrán.

2

A The Experiment következő előzetese

Tegnap írtam róla, hogy a The Experiment csak DVD-n lát napvilágot, pedig nagy lehetőség rejlett a sztoriban, ebből nagyobb odafigyeléssel egy Oscar-jelölt produkció is válhatott volna. A dráma-thriller a standfordi börtönkísérletről szól, amelyet idő előtt le kellett fújni, mivel a tudósok kezei közül kicsúszott az irányítás és néhány résztvevő túlságosan is messzire ment. A németek korábban már elkészítették a saját változatukat, vígjátékban ugyan nem erősek (mert mint tudjuk: a német humor nem létezik), de thrillerben vagy drámában odateszik magukat, ajánlatos először megnézni az ő verziójukat, így össze lehet hasonlítani az amerikaival.

2

Jolie a Wanted 2-ről és a Maleficentről

Úgy volt, hogy Angelina Jolie is játszani fog a Wanted folytatásában, de a színésznő nemet mondott, majd gyorsan szóba hozták a Gravity sci-fivel, de azt is elég gyorsan lepasszolta, viszont a Maleficent mellett még kitart. A ComingSoon oldalnak alkalma nyílt néhány beszélgetni Jolie-val, aki elárulta, hogy miért mondott nemet a Wanted 2-re. “Próbálták karakteremet visszahozni a halálból, de én úgy vagyok ezzel, ha meghalok egy filmben, akkor annak is kell maradnom. “

A Csipkerózsika spin-offjáról, a Maleficentről is mondott pár szót. “Még nagyon az elején jár a projekt. Forgatókönyv sincs még, de kiskorom óta nagyon kedvelem a gonosz boszorkányt, szóval mikor tudomást szereztem róla, hogy elkészülhet egy ilyen film, én voltam az első, aki megpróbált bejutni a stábba. Szeretnék együtt dolgozni Tim Burtonnel, egy álom válna valóra. Úgy vélem ő egy igazán különleges tehetség.”

A Maleficent a Csipkerózsika történetét mesélné el, csak ezúttal a gonosz boszi szemszögéből mondanák el a sztorit.

0

Machete karakterposzterek

Két napja láthattátok a Machete új előzetesét, most pedig az eddigi karakterposztereket vehetitek szemügyre. Érdekes, hogy a trailerben sem volt látható Lindsay Lohan és nem is kapott külön posztert. Arról még nem érkezett hír, hogy a börtönbüntetésre ítélt  színésznő jeleneteit kivágták-e a filmből vagy csak nem tartották érdemesnek arra, hogy vele is próbálják reklámozni ezt a grindhouse alkotást.

Olvasd tovább →

7

Bay nem készít több Transformers filmet (?)

Michael Bay a Transformers trilógia rendezője már a harmadik felvonást is csak vonakodva vállalta el, nem azért, mert nem akarta megcsinálni, hanem mert szeretett volna egy másik filmet összehozni, de a stúdió rábeszélte őt, hogy fogjon hozzá az Autobok és az Álcák következő összecsapásához. Az IGN megkérdezte Lorenzo di Bonaventurát, hogy ezzel véget ér-e a franchise, a producer erre azt felelte, hogy úgy gondolja igen, de nem a stúdió vagy a Hasbro számára, sokkal inkább Michael Bay részéről, aki éveket töltött a hatalmas robotok mellett.

Bay már jelezte, hogy a harmadik résszel lezárja a történetet, de úgy, hogy ha azt valaki más újra elővenné, akkor minden gond nélkül folytatni tudja. Más részről pedig végre meg tudja valósítani a régóta tervezgetett kisebb költségvetésű projektjét, a Pain és Gaint és ne feledjük, hogy a Bad Boys 3 is ott lóg a levegőben.