Nos igen, nyissuk tágra szemünket, ugyanis hamarosan érkezik a Fűrész elvileg utolsó, befejező része. Meglátjuk, hogy miképp tudják még csűrni-csavarni a történéseket. A hatodik és egyben a pénztáraknál a leggyengébben teljesítő felvonás rendezője, Kevin Greutert készíti a produkciót, méghozzá 3D-ben és Észak-Amerikában október 22-én kerül a filmszínházakba. Tobin Bellt természetesen ismét visszahozzák néhány flashback erejéig (bár azon se lepődnék meg, ha kiderülne a végén, hogy még mindig él), sőt az első epizódban játszó Cary Elwest is sikerült belerántani ebbe a részbe. Sean Patrick Flanery alakítja Bobby Dagent, aki Jigsaw egyik feladatának/játékának a túlélője, az eset óta önsegítő guruként tevékenykedik. Mikor a Jigsaw tesztek túlélői összefognak, Dagent akarják vezetőjüknek. Ám Dagen eltitkol jó néhány sötét dolgot, amelyek a terror új hullámát indítanák el.



A Juno után úgy volt, hogy Jason Reitman fogja rendezni a Pierre Pierre vígjátékot Jim Carreyvel a főszerepben. Ám régen volt már 2008 márciusa, Reitman már rég lelépett a projekt környékéről, Carrey még kitart. A holtpontról csak most sikerült kijutni, Larry Charlest szerződtették le a direktori posztra, az úriember korábban Sacha Baron Cohennel dolgozott együtt a Bruno és a Borat filmeken és 20 millió dollárból hozzák tető alá a produkciót, ez Jim Carrey régi fizetése, de mióta már nem dönget box office csúcsokat nem kap ennyit, legalábbis itt nem vághatja zsebre ezt az összeget.
Sam Raimi visszatér a western világába az Earp: Saints for Sinners kedvéért, ezzel együtt nem valószínű, hogy újra szól a hatlövetű, ugyanis a produkciónak lesz némi sci-fi beütése. A történet a jövőben játszódik és film a Radical által kiadott képregényen alapszik. A tervezetet a DreamWorks karolta fel és Matt Cirulnicket állították rá a forgatókönyvre, ő a True Crime számítógépes játék sztoriját írta és a South Beach sorozaton ügyködött. Az alkotásban Wyatt Earp lesz a főhős, a karakter a vadnyugat egyik legismertebb figurája, a békebírót többek között Kevin Costner, Kurt Russell, Henry Fonda és James Garner is megformálta.
Gyerekkorotokban számos alkalommal mesélhették el Nektek a Jancsi és Juliska történetét. A testvérpár az erdőben a gonosz boszorkány mézeskalács házikójába kerül, ahol túljárnak a banya eszén, így helyettük a vén csúfság kerül a kemencébe. Miért is regélnék el ebben a formában újra ezt a sztorit, úgyis ismeri már unásig mindenki a klasszikus mesét!? A The Institute produkciós cég bejelentette, hogy elkészítik a történet új változatát. A vállalat egyik társalapítója Michael Bay, így nem meglepő, hogy az elképzelés szerint egy akcióorientált 3D-s Jancsi és Juliska filmet készítenek rengeteg speciális effekttel megspékelve és a német mitológiában ismert lények is lesznek benne. 2011-ben kezdenének hozzá a forgatáshoz Németországban, alább látható a teaser poszter, ami kissé megtévesztő, mivel úgy tűnik, mintha egy animációs filmről lenne szó. Érdekesség, hogy nem csak ez az egy Jancsi és Juliska produkció lesz a közeljövőben, Tommy Wirkola, a Náci zombik rendezője az original mese folytatásán ügyködik, amiben a testvérek boszorkányvadászok lesznek.
Az Álomgyárban tavaly felfigyeltek arra, hogy Stieg Larsson Millennium sorozatából sikeres trilógiát forgattak, a Sony izibe beszerezte a jogokat és David Finchert szerződtették le a rendezői posztra, a tervek szerint az első rész, A tetovált lány forgatása ősszel veszi kezdetét, az oknyomozó újságíró szerepé

