A Boszorkányvadászok (Hansel & Gretel: Witch Hunter) után sokáig beszéltek a folytatás lehetőségéről. Szépen, lassan formálódott a következő rész, Bruno Aveillan ülhetett a rendező székbe és már-már úgy tűnt, hogy minden sínen van. Azonban a Deadline információi szerint a Paramount meggondolta magát. Film helyett sorozatot akarnak. János és Júlia epizódonként öldösnék a banyákat.
A mozifilm 50 millió dollárba került, Amerikában 55 millió dollárt hozott, a nemzetközi területekről még 170 millió dollár folyt be. Nem ez az egyetlen Paramount projekt, amihez szerettek volna folytatást, de mégis inkább egy szériát hoznak össze. A legutóbbi Jack Ryan kaland sem szerepelt valami fényesen hazai földön, CIA elemzője a tévében próbálkozhat.
Bár közel sem biztos, hogy a kisképernyőn sikert fog aratni, hiszen a Különvélemény (Minority Report) sem hozta lázba a nézőket.