18

A Tron Legacy következő előzetese

Teljes erőbedobással zajlik a Comic Con San Diegoban, a filmesek képeket, posztereket és egyéb anyagokat mutatnak az érdeklődőknek, a Tron Legacy szekcióban is akad érdekesség, megmutatták az új előzetest. A gigaköltségvetésű folytatásban visszatérünk a számítógépes virtuális világába. Kevin fia régóta keresi apját, úgy alakul, hogy őt is beszippantja a gép, ahol találkozik apjával és együtt veszik fel a harcot ebben az “univerzumban”. Észak-Amerikában december 17-én mutatják be.

Upadte: Itt a szinkronos változat



2

Az utolsó Fűrész első előzetese

Tegnap a motion postert vehettétek szemügyre, ma pedig kikerült a netre az utolsó Fűrész első előzetese.Az alkotók szándéka szerint ezután már nem fűrészelnek tovább, hogy mennyire szavatartóak majd meglátjuk, előtte viszont a horror franchise hetedik részét nézhetjük meg, illetve kissé bizonytalan, hogy mi mikor ülhetünk be rá, hiszen a hatodik felvonás azért nem került a mozikba nálunk, mivel X kategóriás lett, azaz nem érte volna meg a filmszínházakba küldeni (a negyedik epizód is hasonló besorolást kapott, de az még egy-két helyen lement). A teaser trailer nem túl hosszú, viszont eléggé meghozta a hangulatot a produkcióhoz, bár aki csalódottan állt fel az utóbbi részek után, szinte biztosra veheti, hogy ez sem fog tetszeni neki.

3

A sokadik Let Me In poszter

Az Overture kidobta a Let Me In következő poszterét, fogalmam sincs, hogy még mennyivel akarnak “elkápráztatni” bennünket, most már inkább mással kellene marketingelni. Talán az valamiképp meggyőző lenne, ha a svéd változat készítőit is megszólaltatnák, akik pozitívan nyilatkoznának a filmről.

3

Stb…

– Az X-Men First Class producere, Bryan Singer megerősítette, hogy Taylor Lautnert szerette volna megnyerni a filmbe, de a fiatal színész eléggé elfoglalt mostanában.

– A Resident Evil 4 honlapja erre lelhető.

– A Másnaposok 2 biztos, hogy Thaiföldön fog játszódni.

– A Hangya film főszerepével Adrien Brodyt hozták kapcsolatba, ezt azonban gyorsan megcáfolták.

– A Firstshowing úgy tudja, hogy Riddler lesz a Batman 3-ban Gotham lovagjának az ellenfele.

– Lena Headey, Michael Ironside lesznek a Safe House főszereplői, Kate Mara és Michael Trucco is valószínűleg benne lesz. Simon Hunter dirigálja a filmet, a történetben egy anya és lánya éppen a tanúvédelmi program keretein belül egy titkos helyen tartózkodnak, mikor a ház előtt szörnyek jelennek meg.

– Valószínű, hogy Simon Pegg is visszatér a Mission Impossible 4-ben.

– A Daily Mail úgy tudja, hogy Mickey Rourke elköltött egy ebédet Gareth Thomas brit rögbi játékossal, elképzelhető, hogy a sportolóról szóló életrajzi filmről beszéltek.

– Steve Coogan lenne a főszereplője a Cruise of the Gods tévéfilm mozis feldolgozásának.

– A Working Title szerezte meg az Astro City képregény megfilmesítési jogait, az endlessen írtak a grafikus változatról.

– Eva Green lesz a Maria Callas operaénekenső életéről szóló filmben a címszereplő.

– Stephen Hopkins rendezi a Chew képregény moziváltozatát.

– Oliver Stone a TotalFilmnek azt mondta, hogy jó volt megcsinálni a Tőzsdecápák folytatását, szóval most jöhet a Sebhelyesarcú 2. Persze ez csak vicc volt.

– Eva Mendes nem fog játszani a Szellemlovas 2-ben.

– Elindult a Sucker Punch honlapja.

– Halle Berry lesz a Shoe Addicts Anonymous könyv filmváltozatának a főszereplője.

–  Hugh Dancy, Kathryn Hahn,  Shirley Knight és  Janet Montgomery leszerződött a My Idiot Brother vígjátékba.

Isabelle Huppert játssza a Captured thriller egyik főszerepét, a színésznő egy misszionáriusnőt fog játszani, akit elrabolnak.

0ih

Olvasd tovább

30

Heti néznivaló – DiCaprio agyban túrkál, Zeta-Jones romantikázik

Hozzánk is megérkezett az Eredet, láthatjuk, hogy miképp lopja ki az infót Leonardo DiCaprio az emberek agyából, illetve egy 2009-es romantikus vígjátékot vetítenek.

0inc

Eredet (Inception): Christopher Nolan régen tervezgette már, hogy megvalósítja a tervezetét és ez végre sikerült neki. A filmben Dicaprio játssza a főszerepet, aki képes más agyából ellopni adatokat, miközben alszanak, az új megbízása szerint elhelyezni kell valamit. Ellen Page, Marion Cotillard, Ken Watanabe, Joseph Gordon-Levitt, Michael Caine is szerepet kapott a produkcióban. A nézők odavoltak a filmért, az imdb-n minden idők harmadik legjobbja jelenleg.

Olvasd tovább

2

Képek a Black Swanból

Darren Aronofsky rendezésében készült a Black Swan misztikus thrillernek nevezett produkció, amely a balett világában játszódik. Natalie Portman és Mila Kunis formálják meg a két főszereplőt. Portman egy Nina nevű hölgyet fog játszani, aki bekerül egy balettiskolába, ahol egy új darabot terveznek, a legtöbb előadás középonti figurája a Winona Ryder által játszott karaktere szokott lenni, ám most más balerina kerül a helyére. Vincent Cassel lesz a darab rendezője, Portman és Kunis között fog eldőlni, hogy ki kapja meg a szerepet. A misztikus beütést az adja a dolognak, hogy Portman nem tudja, hogy riválisa természetfeletti képességekkel rendelkezik vagy csak ő képzeleg. Oh és a két főszereplő között állítólag lesz egy szexjelenet is, aminek Kunis és Portman rajongói/kedvelői bizonyára nagyon örülnek. Ma derült ki, hogy a velencei filmfesztivált Aronofsky alkotása nyitja. Alább  néhány képet láthattok a produkcióból, amelyeket az USA Today közölt le.

6

Statham vs. kosárcsapat

Egy jelenet került ki a világhálóra a The Expendablesből, Jason Statham fél kézzel lerendez egy kosárlabda brigádot és még a szórakozásuktól is megfosztja őket. Úgy kell nekik, nem? Egyébként szomorú hír, hogy filmet nem fogják itthon bemutatni augusztusban, biztosan lesz erre majd valami ésszerű magyarázat, de erre már most tojni fog mindenki, ugyanis kis hazánk is tele van a 80-as évek akciófilmjeit kedvelő emberekkel és látni akarják a produkciót.

3

Az első kép a Jackass 3D-ből

A Jackass sorozatot elnézve egy dologban biztosak lehetünk, a résztvevők mindegyike megérdemli, hogy úgy szólítsuk őket, mint a széria címe. A jóemberek mindegyike hatökör, mazochista és csöppet őrült, hatalmas baromságokat, őrültségeket hajtanak végre, a nézők pedig teli szájjal röhögtek rajtuk. A nagy nézettségen felbátorodva már két mozifilm is készült, az egyik 2002-ben került levetítésre és az 5 millió dollárba került produkció világszerte közel 80 millió dollárt hozott, a folytatás többe került, 11,5 millió dollárból hozták tető alá és 85 millió dollárt termelt. Idén befut a harmadik felvonás, Amerikában október 15-től vetítik és hogy teljes legyen az élvezet 3D-ben lesz látható, íme az első kép (a végtelenbe és tovább?).

1

Don’t Be Afraid of the Dark poszter

Észak-Amerikában jövő év január 21-én mutatják be a Don’t Be  Afraid of the Dark horror feldolgozását, a forgatókönyvet Matthew Robbins és Guillermo Del Toro írta, utóbbi producerként is felügyelte a projekt elkészülését. Az eredeti művet 1973-ban mutatták be a televízióban és hamar klasszikussá vált (bár errefelé talán csak kevesen hallottak róla). A történet szerint egy fiatal lány (Bailee Madison) apjához (Guy Pearce) és annak barátnőjéhez (Katie Holmes) költözik. Nem telik el sok idő és felfedezi, hogy az alagsorban különféle lények élnek.

 

1

Újabb előzetes a Buriednek

Ryan Reynolds nem csak nagyobb költségvetésű alkotásokban vállal szerepet, ennek ékes bizonyítéka a Buried thriller, amelyben gyakorlatilag ő az egyedüli szereplő és a cselekmény nagy része is csak egy helyen játszódik. Reynolds egy olyan fickót játszik, akit elrabolnak és egy koporsóban tér magához, nem tudja, hogy hol van és nem tudja, hogy miért tették oda. Van nála egy lemerülőfélben lévő mobil és egy öngyújtó, 90 perce van, hogy kijusson, különben megfullad. A Sundance-en már bemutatták és Finnországban is láthatták már, az imdb-n több, mint 300 szavazat után 9,2-en áll a film. Ugyan még nem értékelték sokan a produkciót, de ez alapján már valamennyire sejthető, hogy sikerült egy klausztrofób és izgalmas filmet összehozni.

0

Pitt a World War Z-ben

Elvileg idén már láthattuk volna World War Z zombifilmet, tavaly év elején mondták azt, hogy Michael Straczynski éjt-nappallá téve dolgozik a forgatókönyvön és még 2010-ben neki is láthatnak a produkcióhoz. Marc Forster, a Felforgatókönyv és a Quantum csendje rendezőjének az irányítása alatt indulhatott volna a forgatás, ám a direktor nyáron azt mondta, hogy a forgatókönyvvel nincs megelégedve, így még elég messze állnak attól, hogy hozzálássanak a munkálatokhoz.

Eltelt egy év és eddig nem sok info jött a projekt háza tájáról, ám az MTV-nek sikerült mikrofonvégre kapnia Max Brooks írót, akinek a regénye alapján fog megvalósulni a World War Z. Brooks elárulta, hogy úgy tűnik 2012-ben fog érkezni művének a filmváltozata és Brad Pitt lesz a főszereplő, a színész hivatalosan le is szerződött és Pitt cége, a Plan B is kiveszi a részét az alkotásból. A szerző hozzátette, hogy a stúdió megvette a The Zombie Survival Guide és a The Zombie Survival Guide: Recorded Attacks képregényének a jogait.

A World War Z történetében egy vírus kiszabadul, aminek hatására az emberek nagy hányada zombivá változik. A cselekmény 10 évvel a vírus elszabadulása után játszódik. A főszereplő szeretne utánajárni mi is történt akkor, ezért útnak indul és a túlélőkkel készített interjúkból összeállnak a részletek.

4

Nem Fox karakterét játssza Whiteley

Tudjuk már egy ideje, hogy Megan Foxot kirakták (vagy maga távozott) a Transformersből, de mivel Shia LaBeouf nem rohangálhat egyedül, Rosie Huntington-Whiteleyt, a Victoria’s Secret egyik modelljét szerződtették le mellé. Eddig úgy tűnt, hogy Whiteley ugyanazt a szerepet fogja játszani, mint Fox, ám most kiderült, hogy mégsem. A Transformers World kiderítette, hogy a modell filmbéli neve Carly lesz, aki az animációs sorozatban Sam Witwicky felesége volt. Szóval lehetséges, hogy LaBeouf a film végén térdre borul és megkéri Carly kezét.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy Fox karakterét miképp írják ki a franchise-ból, lehetséges, hogy csak simán elfeledkeznek róla, ám az is elképzelhető, hogy rátapos egy Álca.