1

Egy perces The Expendables előzetes

Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone találkájával indít az előzetes, majd felpörögnek az események, beindul az akció. Sly és csapata rendet vág a statiszták között. Nem is kérdés, hogy a játékidő végére leverik azt a diktátort, akinek a likvidálására feladatot kaptak, de vajon Eric Robertset ki fogja hidegre tenni? A film augusztusban érkezik, akkorra már túlvagyunk a predatorokon, szupercsapaton, Angelina Jolie és Tom Cruise akcióján, levezetésképp egy kis retro lövöldözés zárja a nyarat.

3

Augusztusban indul a Motel 3 forgatása

2005-ben néhány szerencsétlen fiatal egy szlovákiai kínzókamrában végezte, no nem a hivatalos szervek élték ki rajtuk vérgőzös vágyaikat, hanem egy erre specializálódott csapat rendezett be “otthonos” gyötrőhelyet, ahol minden gazdag egyén saját magát szórakoztathatta, ki lehetett belezni valakit és szó szerint vérben is fürdeni lehetett. Eli Roth horrorja szép siker volt, a második felvonás nem ütközött akadályba, azonban az már gyengébben muzsikált a kasszáknál, 2008-ban mégis bejelentették a Motel (Hostel) harmadik részét, akkor már azt tudni lehetett, hogy nem Roth fogja írni a forgatókönyvet és a rendezői teendőket is más látja el, viszont producerként részt vesz a projektben. 2010-et írunk és eddig még nem jött sok info a tervezetről, ám most kiderült, hogy a Sony Stage 6 szárnyai alatt hozzák össze a sequelt, a cég felügyelete készült el a 30 Days of Night vámpíros horror második epizódja is. A forgatás augusztusban veszi kezdetét Scott Spiegel irányítása alatt, neki köszönhető (vagyis inkább ne) az Alkonyattól pirkadatig 2. A történet ezúttal nem Szlovákiában játszódik, hanem Amerikában, méghozzá Las Vegasban és egy balul sikerült legénybúcsút állítanak a középpontba. Vajon ez a Másnaposok horror verziója lesz?

5

Stb…

0ecl

– A Napfogyatkozás máris megdöntött két rekordot, az egyik, hogy az éjféli vetítéseken 30 millió dollárt hozott, az Újhold ezzel szemben csak 26-ot. És a legtöbb moziban lesz látható, 4416-ban, eddig ezt a csúcsot a Vasember 2 tartotta 4380-nal.

Andy Serkis alakíthatja Ceasart A majmok bolygója előzményfilmjében. Performance capture segítségével hozzák létre az állatokat, Serkis korábban a King Kong produkcióban testesíthette meg az óriásmajmot.

Tom Felton és Michael Biehn lesznek az Evac horror főszereplői, Peter MacDonald rendezi, a történet szerint néhány katona őrjáratozni indul, de mire visszatér a bázisra azt teljesen kihalt helyet találnak.

– A végső állomás ötödik része a 5nal Destination címet kapta és az elején egy híd fog tömegszerencsétlenséget okozni.

– Anne Rice írónő azt mondta, hogy még mindig esélyes, hogy el fog készülni az Interjú a vámpírral folytatása, de hogy mikor valósul meg azt még nem tudja.

Jude Law, Ray Winstone, Christopher Lee is csatlakozott a Martin Scorsese rendezésében készülő The Invention of Hugo Cabret szereplőihez.

– Az MGM anyagi helyzete miatt a Robotzsaru, a Matarese-kör és a The Three Stooges sem valósulhat meg egyhamar.

Angelina Jolie azt mondja, hogy nem lesz folytatása a Mr. és Mrs. Smithnek.

– A pletykák szerint Caleb Landry lehet Banshee az X-Men: First Classban.

– A Don’t Be Afriad of the Dark horrort januárban mutatják be. A producer Guillermo Del Toro.

Eric Bana és Colin Farrell lehetnek a főszereplői a By Virtue Fallnak, azonban a két színész eléggé kevesli a gázsit, így előfordulhat, hogy kilépnek a projektből. Sheldon Turner, az Egek ura forgatókönyvírója fogja rendezni a By Virtue Fallt, a történet egy fickóról szól, aki börtönbe kerül, majd mikor kikerül onnan bosszút akar állni egykori üzleti partnerén.

Edgar Wright jelenleg nem tud foglalkozni a Hangya képregényfilmmel, a forgatókönyv első vázlata után le kéne adnia a másodikat is, de ehhez csak ősszel tud hozzákezdeni.

– A Timecrimes rendezője, Nacho Vigalondo a Extraterrestre inváziós filmet szeretné megvalósítani, akik támadnak: az űrlények.

Olvasd tovább

15

Az ötödik elem (The Fifth Element, 1997)

 

Sokan emlegetik azt a pillanatot, mikor Luc Besson száján kicsúszott, hogy ő bizony csak 10 filmet fog rendezni pályafutása alatt, se többet, se kevesebbet és mivel eléggé jól indított a szakmában a francia filmes, a többség repesve várta, hogy milyen művekkel örvendezteti meg a nagyérdeműt (azóta kiderült, hogy meggondolta magát), hetedik rendezése Az ötödik elem volt, ami ha nem is lett kult, de kiválóan elszórakoztatja az embert. A történethez azt az alapgondolatot használták fel, ami szerint a Fény nincs Sötétség nélkül, a Jó nem létezhet Gonoszság nélkül, szóval a jó és a rossz harcát mutatja be saját szájíze szerint. Habár a direktor francia volt, a film, a film pedig francia-brit koprodukcióban készült és az alkotásban angolul beszélnek, főhősnek pedig egy amerikai akciósztárt, Bruce Willist tették meg, a történések egy része pedig New Yorkban játszódik. Ha már a jövőben járunk nem érték be sima négy keréken gördülő kocsikkal, lebegő autók mászkálnak a városban, még a kínai büfé hajója is a magasban keresi a kuncsaftokat. Többen megemlítették, hogy George Lucas innen nyúlta a Star Warsban látott városbéli közlekedést, de valójában nem így képzelné el mindenki (jó, biztos nem) a jövőben a való autókázást?

Olvasd tovább

8

Yo-Landi Vi$$er is esélyes A tetovált lány főszerepére

Stieg Larsson Millennium trilógiájából a svédek készítettek már három filmet és biztosan hallottatok már róla, hogy az amerikai verzió is meg fog valósulni David Fincher vezényletével, a férfi főszerep már elkelt, Daniel Craig fogja eljátszani az oknyomozó újságírót, azonban azt még mindig nem tudni, hogy a biszex hackercsajt ki fogja megformálni. Ellen Page, Kristen Stewart, Mia Wasikowska, Natalie Portman, Keira Knightley, Anne Hathaway, Olivia Thirlby és Scarlett Johansson neve is felmerült a szereppel kapcsolatban, erről a listáról Stewartot kihúzhatjuk, hisz’ a színésznő azt mondta, hogy túl elfoglalt mostanában ahhoz, hogy egyáltalán gondolni merjen erre a filmre. A legesélyesebbnek Carey Mulligant tartják, Noomi Rapace-t, a svéd változat főhősnőjét is megkeresték, ő azonban határozott nemmel felelt.

A hosszú lista még egy névvel bővült, a Vulture azt írja, hogy a Die Antwoord dél-afrikai rapcsapat egyik frontembere, Yo-Landi Vi$$er is esélyes arra, hogy Lisbeth Salandert (vagy hát ki tudja miképp fogják nevezni a karaktert az amerikai változatban) megtestesítse. Fincher látta az együttes néhány klipjét és Vi$$ernek pont olyan alakja van, mint amilyet a rendezői is elképzelt a filmhez. A Playlist a hír hallatán felzörgette néhány forrását, hogy megérdeklődje mi a helyzet és kiderült, hogy valóban rákerült arra a listára, amely Salander lehetséges és szóba jöhető megformálóinak a nevét tartalmazza, de ugyanakkor megemlítették, hogy a “felhozatal” nem csak néhány emberből áll.

A csapat egyik klipjét alább megnézheted.


7

Heti néznivaló

Nálunk ma kerül bemutatásra az Alkonyat franchise harmadik része, a Napfogyatkozás, tinik légiói töltik meg a mozitermeket. Itthon nem is mertek dacolni ezzel, csak egy belga-holland vígjátékot küldenek ellene, Észak-Amerikában azonban bátran bemutatják mellette Az utolsó léghajlítót.

0twecl

Alkonyat – Napfogyatkozás (The Twilight Saga: Eclipse): Bella Edwardot választotta, de Jacob nem adja fel, továbbra is szeretné elnyerni a lány szívét. De nem marad sok idő a romantikázásra, ugyanis Victoria és vámpírserege Bella életére tör és még ott van a Volturi klán is. David Slade rendezése állítólag sokkal jobban sikerült, mint az előző két felvonás. Mától megtekinthető.

Olvasd tovább

0

Greene és Jane is kacag

A LOL-t elég sokan használják kis hazánkban is, össze lehet ezzel futni egyes kommentek esetében de elég sok tini használja. Jelentése hangosan nevetni. Ezzel a címmel fog elkészülni egy amerikai vígjáték is, ezek után ne lepődjünk meg, ha olyan hír lát napvilágot, amelyben egy ROTFL elnevezésű produkcióról lehet olvasni.

A film egyébként nem eredeti ötlet alapján készül, hanem egy 2008-as francia vígjátékot dolgoznak fel, az eredetiben Sophie Marceau és Christa Theret játszották a főszerepet, a remake-re néhány hónapja sikerült megnyerni Miley Cyrust és Demi Moore-t, most pedig kiderült, hogy mellettük az Alkonyat széria egyik vámpírja, Ashley Greene és a Hung sorozat sztárja, Thomas Jane fog nevetgélni. A francia verzió rendezőnője, Lisa Azuelos dirigálhatja a hollywoodi változatot.

A történet középpontjában egy 15 éves lány áll (Cyrus), akivel szakít a szexuálisan érettebb barátja, ami után csaj pedig a legjobb barátjával csap egy görbe estét. Eközben a 40 éves elvált anyja (Moore) keményen azon dolgozik, hogy rendbehozza saját életét. Jane Cyrus apját alakítja, míg Greene egy vadóc gimis csajt formál meg.

2

Get Low poszter

A Sony Pictures Classics közzétette a Get Low indie dramedy végső poszterét, a történet a 30-as években játszódik és Robert Duvall játssza a főszerepet, aki elhatározza, hogy megrendezi saját temetését. Bill Murray a temetkezési vállalkozót formálja meg,  Lucas Black, Patrick Wilson és Sissy Spacek is látható lesz a műben. L. Aaron Schneider eddig még nem rendezett mozis alkotást, rövidebb játékidejű produkciókkal viszont foglalkozott, 2004-ben a Two Soldiersért Oscar kapott.

1

Készülőfélben az Ice Road Truckers mozifilm

A History Channelen nagy népszerűségnek örvendett az Ice Road Truckers valóságshow, amelyben a néző a bátor és kemény kamionsofőrökért izgulhatott. A 18 kerekű járgányokkal a csúszós, jeges úton több, mint 350 mérföldet kellett vezetniük a végcélig, nem bukhattak el, ugyanis a gyémántbányászoknak feltétlenül szükségük volt a szállított felszerelésekre.

A Fox stúdió mozifilmet tervez a sorozat alapján, a kinézett rendező a Max Payne-t és az Ellenséges területet (Behind Enemy Lines) készítő John Moore fog munkálkodni a produkció, egy meg nem nevezett író már írja a forgatókönyvet. Moore szeme előtt egy “mission movie” lebeg, elmondása a főhősöknek adott lesz a probléma és ezt meg kell oldaniuk.

A forgatás kezdete még nem ismert, Moore egyébként is elfoglalt, a Northern Lights akciófilmet készíti elő és van tervezve még egy űrthriller is, no meg elvileg jövőre érkezne a Virulents horror, amelyet szintén ő dirigálna. Majd meglátjuk miként boldogul az IRT-vel, sivatagos terepen volt már tapasztalata, a Főnix útja korrekt kalandfilm volt.

14

Jelenetek a Ragadozókból

Tippem szerint Danny Trejo fog legelsőnek elhalálozni a Ragadozók filmben, ugyanis az eddigi videók alapján a nagyobb akcióknál, nem is tűnik fel a jelenetekeben, pedig az első sejtésem szerint még a játékidő első negyedében lesz látható. Mindenesetre bemutatják, hogyan találkozik a kis csapat a bolygón élő Nolanddel.

0

Verbinski lehet a Walter Mitty titkos élete feldolgozás rendezője

A Fox stúdió régóta próbálja megvalósítani a Walter Mitty titkos életének (The Secret Life of Walter Mitty) a feldolgozását, ez idáig nem sikerült. Az évek alatt Chuck Russell, Peter Tolan, Zach Helms, Jay Kogan is munkálkodott a forgatókönyvön és Steven Spielberg, Mark Waters és Russell fordult meg a rendezői szék körnékén, Jim Carrey, Owen Wilson és Mike Myers is érdekelt volt egy ideig a produkcióban. Legutóbb Peter Morgan szállított le egy forgatókönyvet, a stúdió most Steven Conraddal (A boldogság nyomában) dolgoztatja át a szkriptet és A Karib-tenger kalózai trilógia alkotójával, Gore Verbinskivel tárgyalnak a rendezéssel kapcsolatban.

Norman Z. McLeod 1947-ben forgatott filmet James Thurber novellájából, a főszereplő pedig Danny Kaye volt. A történet pedig a következő volt: Walter Mitty, az álmodozó képregényszerző, akit a sors megáldott – vagy megvert – egy minden szempontból túláradó mamával, legalább képzeletben igyekszik gáncsnélküli szuperhős lenni, akinek az életveszélyes kalandok meg se kottyannak. Álmai váratlanul mégis valóra válnak: találkozik egy rejtélyes nővel, aki átad neki egy kis fekete könyvet, amivel állítólag a második világháború során eltűnt holland koronaékszerek lelőhelyére lehet rábukkanni. Mitty hamarosan zűrös-zavaros intrikák hálójának kellős közepén találja magát, s be kell látnia: nem is olyan egyszerű húsvér hősnek lenni.