Ben Affleck játssza Bobby Walkert, aki szép fizetéssel rendelkezik, van egy drága céges autója, csakhogy a boldogsága véget ér, mikor kirúgják, ezután kénytelen sógorának dolgozni egy építkezésen. A sógort Kevin Costner formálja meg. Tommy Lee Jones az építőipari cég társtulaját formálja meg, Maria Bello pedig azt a személyt testesíti meg, aki kiteszi Affleck szűrét a jól fizető munkahelyről. Chris Coopert, Craig T. Nelsont, Rosemarie DeWittet is láthatjuk a produkcióban. A forgatókönyvet John Wells szállította le, a rendezést is magára vállalta. Észak-Amerikában október 22-én mutatják be. A produkciót levetítették Sundance-en, Cannes-ban és Karlovy Varyban, az imdb-n jelenleg 7,6-en áll.
Day: 2010. július 21.
3 kép a Redből
Bruce Willis főszereplésével készült el a Red, az akciósztár egy nyugdíjas bérgyilkost alakít, akire lecsap egy csapat kommandós. Az eset után újra összeszedi régi csapatát, hogy kiderítse ki akarta eltenni láb alól. Willis mellett Morgan Freeman, John Malkovich és Helen Mirren fog lövöldözni. A film könnyedebb hangvételű lesz, mint az a képregény, amely alapján készült, úgy tűnik nem merték bevállalni a kemény, véres hangvételt.
Írják a Xerxes forgatókönyvét
A 300 hatalmas sikere után szóba került a folytatás, Frank Miller eltervezte majd hozzálátott a Xerxes képregény megírásához, Zack Snyder pedig azt mondta, hogy nem sietteti a dolgokat, Miller akkor lesz kész, amikor jónak látja. Snyder most a Los Angeles Times-nak mesélte, hogy kb. egy hete a 300 társírójával Kurt Johanstaddal végre hozzáláttak a forgatókönyv megírásának, szóval most már biztos, hogy meg fog valósulni a film. Hozzátette, hogy egyelőre még nem egyezett meg a Warnerrel a rendezéssel kapcsolatban.
A történet főhőse Themisztoklész, Görögország egyik legjelentősebb embere, akinek az ország hatalmas flottája köszönhető és a cselekmény fő része az artemisiumi csatára koncentrál, amely ugyanazokon a napokon történt, mint a Thermopülai szorosnál történt ütközet. A film azzal indul, hogy elregélik miért tört ki a perzsák és a görög közt a háború, majd a marathoni csatában találjuk magunkat, aztán Themisztoklész rájön arra, hogy az ellenség ismét támadni fog.
A kép egyébként a képregényből van, a perzsák vezére így fog festeni, tehát a mozifilmben is hasonlóképpen láthatjuk őt.
Fűrész 7 motion poster
Abbahagyják a Fűrész szériát? Egyelőre biztos, a hetedik lesz az utolsó és 3D-ben fognak szakadni a testrészek és fröcsögni a vér. De vajon meddig hagyják parlagon a franchise-t? Előbb-utóbb biztosan előveszik, mondván, hogy van egy olyan történetük, hogy azt egyszerűen bűn lenne nem megfilmesíteni, egyébként pedig nem lennék meglepve, ha pár év múlva jönne egy remake, esetleg egy előzményfilm. Már a The Collectort is eredetileg előzménynek szánták, csak elvetették az ötletet.
A hetedik részt Kevin Greutert rendezte, a főbb szerepekben Sean Patrick Flanery, Cary Elwes és Tobin Bell lesz látható, a történet szerint a Jigsaw játékait túlélők összefognak és egy olyan férfit akarnak vezetőjüknek, aki olyan dolgok tudója, amelyek a terror új hullámát indítanák el.
Megfilmesítik a The Strange Case of Hyde képregényt
Számos feldolgozás született Robert Louis Stevenson klasszikus regényéből, a Dr. Jekyll és Mr. Hydeból, nem is oly rég pedig egy képregény is napvilágot látott, amelyet a könyv inspirált. Ennek alapján fog elkészülne a The Strange Case of Hyde film, a forgatókönyvet Cole Haddon fogja írni, egyelőre még nincs kinézett rendező és főszereplőt sem kerítették meg a produkcióba, szóval most még nem tisztázott, hogy mikor kezdődhet a forgatás, illetve mikor kerülhet a mozikba.
Az elképzelés szerint egy viktoriánus környezetbe ágyazott akció-kalandfilmet fogunk majd látni és Jekyllnek/Hyde-nak egy híres bűnözővel gyűlik meg a baja. A szövetség képregényfilm cselekménye (The League of Extraordinary Gentleman) hasonló korban játszódott és ott is feltűnt Jekyll és alteregója, ám mellette még volt vagy fél tucat ismert karakter.
Haddon elmondása szerint a kedvenc gonosztevője Mr. Hyde és elég szomorú volt amiatt, hogy rég nem láthattunk róla egy jó filmet, eléggé izgatott amiatt, hogy rá vár a feladat, hogy a moziszörnyek panteonjában újra régi fényében tündököljön a karakter.
Amerika Kapitány és Thor vázlatok
Rockwell helyett Brody játssza Józsefet
Még májusban írtam arról, hogy Bette Midler, Sam Rockwell, Kim Catrall és a popcsillag Pixie Lott lesznek a Sweet Baby Jesus főszereplői. Az eltelt időszak alatt azonban ketten kikerültek a képből, Rockwell sajnos mégsem játssza el Józsefet és Catrall is elhagyta a feldélzetet, helyükre Adrien Brody és Sharon Stone érkezett.
Brody egy József nevű személyt fog játszani, aki terhes tini barátnőjével, Máriával Bethlehembe érkeznek Karácsony táján. A városka lakói közül egyre többen kezdik azt hinni, hogy hamarosan tanúi lesznek a Második Eljövetelnek. Máriát Lott fogja játszani, az alkotók először Britney Spearst szerették volna a szerepre, Stone pedig Darlenét, Mária anyját alak A történet a 70-es években fog játszódni, József és Mária hippifigurák lesznek. A vígjátékot Peter Hewitt, a Műkedvelő műkincsrablók és a Garfield rendezője készíti.
A Tükrök 2 előzetese
2 évvel ezelőtt a Tükrök (Mirrors) 35 millió dolláros költségvetés mellett 77 millió dollárt hozott világszerte a mozikban. A Fox nem volt teljesen elégedett, de a második részre engedélyt adott, ezt azonban már csak DVD-n adják ki. Kiefer Sutherland nem tér vissza és Alexandre Aja sem tevékenykedett a rendezői poszton. A folytatás ledirigálását Victor Garciára, a Visszatérés a Kísértet-hegyre alkotójára bízták. A történet középpontjában egy Max Matheson nevű fickó áll, aki magát okolja egy autóbalesetben elhunyt felesége haláláért. Matheson éjjeliőri állást vállal apja üzletében. Miután az ottani dolgozók hátborzongató és szörnyű módon elhaláloznak, Max egy rejtélyes fiatal nőt vél felfedezni a bolt összes tükrében, akivel kétségbeesetten próbálja felvenni a kapcsolatot. Max attól fél, hogy megbolondult és hogy ő lesz a következő áldozat. A főbb szerepekben Nick Stahl (nem sokra vitte a Terminator 3 után), William Katt, Emmanuelle Vaugier, Lawrence Turner, Stephanie Honore, Christy Carlson Romano lesznek láthatóak.
Mirrors 2 – Trailer
Uploaded by dreadcentral. – Full seasons and entire episodes online.
Branagh lehet Laurence Olivier
A My Week With Marilyn Colin Clark naplóján fog alapulni, ebben az úriember részletesen leírja, hogy mikor Laurence Olivier alkalmazottja volt egy alkalommal azt a feladatot kapta, hogy legyen a kísérője Marilyn Monroe-nak, aki azért utazott Londonba, hogy A herceg és a kóristalány filmben játsszon. Clark teljesítette az utasítást és még Erzsébet királynő kastélyának a privát szobáit is szemrevételezte a a szexszimbólummal.
Korábban már kiderült, hogy Scarlett Johanssont szerették volna meggyőzni a főszerepre, ám a színésznő nem vállalta, így Kate Hudson, Amy Adams és Michelle Williams közül az utóbbit szerződtették le a szőke bombázó eljátszására. Jelenleg Kenneth Branagh-gal egyeztetnek, a színész-rendező Oliviert formálná meg, ha sikerülne leszerződtetni. A forgatás szeptember végén venné kezdetét, ha addigra Branagh valamennyire gatyába rázná a Thort, akkor pár hétre el tudna szakadni a képregényfigurától a film kedvéért.
Louis előzetes – 1907-ben játszódó némafilm
Nem jellemző, hogy mostanában némafilmek készüljenek, ám attól még, hogy nem állunk nyakig az ilyen produkciókban, még nem jelenti azt, hogy nem is ötlik fel senkiben, hogy egy ilyen alkotást kellene összehozni. A Louis címre hallgató művet az újoncnak számító Dan Pritzker rendezte, és a főszerepre sikerült megnyerni Jackie Earle Haleyt, akit a Watchmenben jegyezhetett meg magának a nagyérdemű. A színész egy korrupt bírót fog játszani, aki a kormányzói posztra pályázik. A filmmel Louis Armstrong, Charlie Chaplin és az amerikai zene előtt szándékoztak tisztelegni az alkotók. Észak-Amerikában augusztus 25-én mutatják be. Zsigmond Vilmos nem csak operatőrként vett részt a munkálatokban, magyar fotósként tűnik fel az alkotásban.
Egy kép a Let Me Inből
Az Álomgyárnak eszébe sem jutott volna megcsinálni John Ajvide Lindqvist könyvének a filmváltozatát, ha a svédek változata nem arat nemzetközi sikert. A készítők persze próbálják elhitetni mindenkivel, hogy ők nem a svédek művét, hanem a regényt vették alapul, ezt azért ne higgyük el. A rendezői székben Matt Reeves, a Cloverfield rendezője üldögélt, a két fő karaktert Kodi Smit-McPhee és Chloe Moretz formálja meg.
The Debt előzetes – Worthington háborús bűnösre vadászik
Sam Worthington ezúttal nem egy idegen bolygóra kerül, nem harcol vérengző gépszörnyetegekkel, ezúttal hanyagolja a fantasy műfaját és egy thrillerben vállalt szerepet. A The Debt története 1965-ban veszi kezdetét, három fiatal Moszad ügynök kapja feladatul, hogy kutasson fel és öljön meg egy náci háborús bűnöst. 30 évvel később Ukrajnában tűnik fel egy ember, aki úgy tűnik, hogy a 65-ben végrehajtott küldetés célpontja volt. Az egyik korábbi ügynöknek újra aktivizálnia kell magát, hogy kiderítse igazságot.
A produkció a Ha-hov izraeli thriller alapján készült John Madden a Szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love) és a Corelli kapitány mandolinja (Captain Corelli’s Mandolin) készítőjének a rendezésében. A forgatókönyvet Jane Goldman és Matthew Vaughn írták, Worthingtonon kívül még Helen Mirren, Jessica Chastain, Ciarán Hinds, Tom Wilkinson, Marton Csokas játsszák a főbb szerepeket. Az alkotást Észak-Amerikában december 29-én mutatják be.