Philip Seymour Hoffman rendezői debütálásának egy Broadway darabot választott, amit úgy írták körül, mint egy nem megszokott romantikus vígjáték két new yorki balfékről, akiknek élete főzőleckékkel, úszótanfolyamokkal és drogokkal tarkított. Hoffman a főszereplőt is maga formálja meg, a Hideg nyomon krimiért Oscarra jelölt Amy Ryant láthatjuk mellette és a színpadi verzióban játszó John Ortiz és Daphne Rubin-Vega is bekerült az alkotásba. A filmet a Sundance fesztiválon már levetítették, az imdb-n 9,1-en áll, bár a szavazatok számra nem éri el a százat se.
Day: 2010. július 09.
Stb…
– A Predators producereinek a fejében megfordult, hogy visszahozzák Danny Glovert.
– Christopher Nolan nagyon szívesen megcsinálna egy James Bond filmet.
– M. Night Shyamalan megírta Az utolsó léghajlító folytatását, amivel személy szerint nagyon elégedett. Elmondása szerint a Kyoshi Warriors csapat is bemutatásra kerülne a második részben.
– A hetedik Fűrész film címe: Saw 3D: The Traps Come Alive.
– Isaiah Mustafa az Old Spice reklámban szereplő fickó legfőbb vágya, hogy eljátszhassa Luke Cage-et.
– Jeff Bridges mégsem lesz benne a Great Hope Springsben, Meryl Streeppel viszont jól haladnak a tárgyalások.
– A The Eagle of Ninth címét lerövidítették The Eagle-re.
– Úgy hírlik, hogy Mike Judge csinál még 30 rész Beavis és Butt-Headet. Korábban meg azt mondta, hogy jön a második mozifilm.
– Moszkvában fog játszódni a következő Jack Ryan kaland és állítólag hamarosan hozzálátnak a forgatáshoz.
– Michael Caine azt mondja, hogy a következő Batman forgatása áprilisban kezdődik.
– James Cameron 350 millió dollárt keres az Avatarral.
– Facebook felhasználóknak: The Expendables 8-bites játék.
– Michael Madsen lesz a főszereplője az Infected zombifilmnek.
– Michael Fassbender és Colin Firth leszerződött a Tinker, Tailor, Solider, Spy hidegháborús thrillerre, rajtuk kívül Gary Oldman és Ralph Fiennes is benne lesz a filmben. Korábban úgy hírlett, hogy David Thewlis is látható lesz, de ő már nincs a stábban.
– Danny Trejo is fel fog tűnni a Harold és Kumar harmadik részében.
– Az Oscaron jövőre 5 jelölt a speciális effektek kategóriában.
– Nicholas Hoult lesz Bestia az X-Men: First Classban. Lucas Till Plazmát játszhatja el. Caleb Landry Jones pedig Banshee lesz.
– Laurence Fishburne csatlakozott a Contagion stábjához.
Salt ügynök magyar poszter
Angelina Jolie akciózott már többször is, elég csak a Tomb Raider illetve Mr. és Mrs. Smith filmekre gondolni, idén is kilő néhány golyót, illetve a CIA elől fog menekülni. A színésznő egy ügynököt formálja meg, mikor kihallgat egy orosz kémet az elárulja, hogy egy bizonyos Evelyn Salt is bejutott már az ország határain belülre, csakhogy ezt a nevet viseli Jolie filmbeli karaktere is. A hölgyemény tisztázni akarja a nevét, ezért nem hagyja, hogy kezére bilincs kattanjon. Philip Noyce dirigálta a produkciót, ő korábban már két Jack Ryan filmet is készített, a Férfias játékok és a Végveszélyben alkotásokat, ezen kívül az ő vezényletével került a mozikba egy régi sorozat moziverziója, Az Angyal, amely nem muzsikált valami fényesen a kasszáknál. Itthon augusztus 12-én mutatják be a Salt ügynököt, méghozzá szinkronosan.
A posztert a premierfilmek oldaláról szedtem.
Welcome to the Rileys előzetes
A Sundance-en már bemutatták a Welcome to the Rileys drámát, de látható volt a Berlini és a Los Angelesi Filmfesztiválon is. James Gandolfini és Melissa Leo egy házaspárt alakítanak, akik nem tudják feldolgozni lányuk halálát. A férj agrofóbiás feleségét otthon hagyva egy üzleti útra megy New Orleansba, ahol megismerkedik egy 17 éves sztriptíztáncossal, a lányt Kristen Stewart játssza.
A forgatókönyvet Ken Hixon tette le az asztalra, utoljára 8 éve készült film szkriptje alapján, akkor Az igazság órája (City by the Sea) krimi-drámát mutatták be Robert De Niroval a főszerepben, előtte pedig a Három a nagylányt (Inventing the Abbotts) írta. A rendezést Jake Scott vállalta magára, édesapja Ridley Scott és eddig a zeneiparban tevékenykedett, klipepket dirigált.
Másfél perces lego akciófilm
Keshen8 készítette az alábbi stop-motion animációs Lego Street Shootout rövidfilmet. Ha mondjuk Michael Bay arra adna a fejét, hogy lego bábúkkal készít akciófilmet, akkor az vajon ilyen lenne?
Még egy Takers poszter
Majdnem azt mondtam, hogy egész jó lett a Takers sokadik posztere, de az a fickó alul jobbra úgy néz ki, mint akinek sürgősen wécére kell mennie. A történet egy rablócsapatról szól, akik mindig ügyesen és nyom nélkül rámolják ki a bankokat, a banda még egy utolsó melót szeretne véghezvinni, amivel több pénzt szakítanának és ezzel már nyugdíjba is tudnának vonulni. A produkcióhoz sikerült megnyerni Paul Walkert, Matt Dillont és Hayden Christensent is, a plakáton ugyan nem szerepel, de Zoe Saldana is játszik a műben. . Az akció-thrillert John Luessenhop rendezte, aki először és utoljára 10 éve készített filmet, A fogoly (Lockdown) drámát.
Chris Columbus rendezi a következő Supermant?
A Superman visszatér ugyan nem hozott szépen a mozikban, ám a folytatást meg kell csinálni, legkésőbb 2012-re, mert akkor a Warner elveszíti a jogokat. Az előző filmet dirigáló Bryan Singer nem tér vissza és Krypton szülöttét alakító Brandon Routh sem lesz jelen. Christopher Nolan azonban a fedélzeten tartózkodik, vele sikeresen támasztották fel Batmant és a DC másik képregényhősét is kezelésbe veszi, de nem rendezőként munkálkodik a tervezet környékén, csak afféle mentorként van jelen, a forgatókönyvet öccse, Jonathan írja David S. Goyerrel közösen.
A Superman Homepage oldal úgy tudja, hogy a stúdió Chris Columbusnak ajánlotta fel a film rendezését, aki eddig még nem mondott igent. Hivatalos forrásból nem erősítették meg a hírt. Columbus legutóbb a Percy Jackson fantasyt szállította le, ami a Fox stúdió szándékai szerint egy franchise nyitó darabja lenne, azonban a bevétel terén nem muzsikált jól a produkció.
Update: a pletyka megcáfolva
A Machete következő előzetese
Valami nem stimmel a Machete új előzetesével, már nincs meg benne az, ami az előző trailerben megvolt. Személy szerint a zenére tippelek, nem illik a képbe. Ettől függetlenül még mindig benne van a pakliban, hogy a Machete egy mocskosul jó szórakozás lesz és mivel benne van Robert Rodriguez keze is, szinte biztos, hogy egy élvezetes grindhouse akció-vígjátékot fogunk látni, más részről pedig végre látjuk Steven Seagalt mozogni. Danny Trejo mellett még Robert De Niro is fegyvert ragad, a női vonalat pedig Jessica Alba, Michelle Rodriguez és Lindsay Lohan erősíti.
Időközben egy poszter is kikerült a netre
Újabb poszter a The Other Guysnak
Pancser police címen fog a mozikba kerülni az akció-vígjáték, amelyben Will Ferrell és Mark Wahlberg két aktatologató rendőrt formál meg, de nem akarják életük végééig ezt csinálni, be akarják bizonyítani, hogy többre képesek. Hamarosan kiderül, hogy a páros mennyire állja meg helyét a vásznakon, mennyire fognak összeilleni.