Észak-Amerikai box office:
Két széleskörű premier volt a hétvégén, de egyik sem bírt az Eredettel. A Salt ügynök ettől függetlenül szépen kezdett, Selena Gomez vígjátéka sem számít buktának, a Ragadozók pedig folytatja a mélyrepülést.
Új bemutatók:
Tom Cruise bizonyára bánja, a Kéjjel nappalt választotta a Salt ügynök helyett, az ezer foggal mosolygó színész helyére így Angelina Jolie került és csak annyit kellett tenni a forgatókönyvben, hogy a keresztnevet átírják. Jolie egy CIA ügynököt alakít, akire az egyik gyanúsított azt mondja, hogy nem az, akinek mondja magát, hanem egy külföldi kém, a hölgy pedig nem hagyja magát elfogni, saját maga akarja tisztázni a nevét. Ezerszer látott-hallott sztori, ám ez még mindig eladható, ezt bizonyítja, hogy 36 millió dollárral indult útnak Philip Noyce akciófilmje. Noyce még soha nem kezdett ilyen jól, sőt hasonló műfajú produkciót sem készített már egy ideje. A 80-as évek végén és a 90-es években olyan műveket tett le az asztalra, mint a Vakvégzet (Blind Fury), Sliver, Az Angyal (The Saint), a Férfias játékok (Patriot Games) és a Végveszélyben (Clear and Present Danger). Az eddigi legjobb nyitányát a Végveszélyben thrillerrel érte el, ami pedig 100 millión felül teljesített, ezt azóta se közelítette meg, a Salt ügynöknek viszont minden esélye megvan arra, hogy átsuhanjon a 100-as vonalon. Jolie a műfajon belül teljesített már jobban, a Wanteddel és a Mr és Mrs. Smithszel (no meg a Tomb Raider első részével, bár az inkább kalandfilm volt) képes volt 50 millión felüli kezdő víkendet produkálni. Az indulás tehát jó, de ezen a buktákkal teli nyáron nehéz megjósolni, hogy mennyi az esélye a 100 millió bevételére. A kritikusok több, mint fele pozitívan értékelte az alkotást, 56 %-uk szerint egész jó lett, az imdb-s átlaga jelenleg 6,7-en áll.
Olvasd tovább →