4

Kevin Macdonald együtt dolgozik a Youtube felhasználókkal

Az utolsó skót király rendezője, Kevin Macdonald dokumentumfilmet készít, ám nem csak egyedül dolgozik a produkción, hanem a világ különböző pontjain élő embereket is bevonják a produkcióba.  Arra kértek mindenkit, hogy július 24-én szombaton a kamerával rendelkezők vegyék fel a napjuk egy részét, majd töltsék fel azt a YouTube.com/LifeinaDay-ra. A beküldött anyagok közül fog válogatni Macdonald és ezek alapján vágja össze a Life in a Day címre keresztelt alkotást, a szerencsés kiválasztottak pedig társrendezőként fognak szerepelni Macdonald neve mellett/után/alatt. A direktor azt mondta, hogy a Life in a Day a szándékuk szerint egy időkapszulaként funkcionálna, amely a jövő nemzedéke számára mutatná be, hogy milyen volt az élet 2010. július 24-én. A produceri székből Ridley Scott fogja figyelni a projekt alakulását.

Eric Schmidt a Youtube egyik fejese elmondta, hogy az elmúlt öt év alatt a videómegosztó nyitott a média felé és igazán örülnek annak, hogy a Macdonald és Scott élt azzal a lehetőséggel, hogy a felhasználóikkal együtt dolgoznak.

0

Nehezen akar megvalósulni a Bubba Ho-Tep folytatása

Bruce Campbell a Bubba Ho-Tep horror vígjátékban magát az öreg Elvist alakította (vagy a figura annak képzelte magát), ugyanis korábban nem ő, hanem egyik hasonmása hunyt el. Egy öregek otthonában tengeti életét, napi tevékenysége abból állt, hogy feküdt, aludt és ábrándozott, de aztán feltűnt egy múmia és emberünk felvette ellene a harcot a feketének maszkírozott Kennedy elnökkel. A folytatást betervezték, mivel házimozis forgalmazásban szépen hozott a konyhára a produkció, ezért bejelentették a második felvonást, de Campbell abban már nem akart részt venni, ezért 2008-ban Ron Perlmant kérték fel arra, hogy játssza el Elvist, Paul Giamatti pedig a menedzserét, Tom Parkert formálta volna meg. Giamatti nemrég az MTV-nek adott egy interjút, ebben a színész elmondta, hogy még mindig érdekli a dolog, csak nehezen akaródzik a stúdiónak pénzt áldozni rá. Már többször is úgy volt, hogy hozzálátnak, szám szerint 15 alkalommal tűnt úgy, hogy végre megvalósulhat a projekt, de aztán minden darabokra hullott és mégsem kattintották fel a zöld lámpát. Próbálkoznak, próbálkoznak, de nem érti, hogy egy kis költségvetésű filmre miért nem akar áldozni pár milliót, bezzeg mikor egy 40-50 milliós vígjátékról van szó, akkor azonnal összeszedik a pénzt. Szóval a Bubba Nosferatu címre keresztelt második részre még várni kell.

 

0

A tetovált lány rendezője készítheti el a The Last Photographot

Még 2007-ben pattant ki Zack Snyder fejéből a The Last Photograph ötlete, a forgatókönyvre ráállította a 300 társíróját, Kurt Johnstadot, majd tavaly tavasszal a Mongol rendezőjét, Sergei Bodrovot bízták volna meg a film elkészítésével, ám a munkálatok csak nem akartak elkezdődni, az eltelt hónapok alatt Bodrov elhagyta a projekt háza táját. A Pajiba oldal úgy tudja, hogy most A tetovált lány svéd verziójának a direktorára, Niels Adren Oplevre bízták a film levezénylését. A főszerepre úgy hírlett, hogy Christian Bale szerződött le, de mint kiderült ez az információ nem valós, a színésznek ugyan elküldték a forgatókönyvet, de ezidáig még nem kezdték meg vele az egyeztetéseket vagy tárgyalásokat.  A The Last Photograph két férfiról szól, akik egy fotó miatt utaznak a háború dúlta Afganisztánba.

5

A Harry Potter és a Főnix Rendje nagy bukta volt

A Deadline-ra nem jellemző, hogy valótlan adatokat szokott leközölni, de az alábbi adatok láttán többen igen-igen elcsodálkozhatnak. A Harry Potter és a Főnix Rendje hiába termelt világszerte 938 millió dollárt a mozikban a film nem volt nyereséges, nem hozott profitot az alkotás, a stúdió adatai szerint 167 milliót bukott a produkción, miután a marketing, a forgalmazói jutalék meg az egyéb költségeket levonták. Fogalmam sincs kik a felelősek ezért a Warnernél, de azonnali hatállyal ki kellene őket rúgni. Ha már 900 millió dollárból nem folyik be több tízmilliós profit, akkor ott nagyon nagy a baj (vagy sikkasztanak?).

12

Nemzetközi előzetes a Zöld Lódarázsnak

Michel Gondry, az Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind) és a Tekerd vissza haver (Be Kind Rewind) után nagyobb költségvetésű produkciót készíthet el. Seth Rogen már régóta a fedélzeten tartózkodik, a forgatókönyvhöz is köze volt és a főszerepet is magára vállalta, a stúdiónál ezzel nem volt sok bajuk a fejeseknek, ők bizonyára el tudták képzelni a komédiást hősszerepben. Rogen egy bulizgató milliomost játszik, aki apja halála után felfedezi, hogy őse nem csak szimplán egy sok pénzzel rendelkező fickó volt, hanem a bűn ellen küzdött az újságja oldalain. Nosza erre Rogen is felveszi a harcot az alvilág ellen, az akciózás közben pedig sikerül összefutni apja gyilkosával is.

4

Gyógyegér vacsorára képek

Megijedtem, legalábbis az első kép láttán. Az a nő úgy néz ki, mint valami űrlény vagy egy kék szemű mosolygós zombi. A Dilisek vacsorája francia vígjáték amerikai verziójára jellemző lesz a beteg, morbid humor, Steve Carrell és Paul Rudd eléggé otthonosan mozog a vígjátékok terén, de vajon mennyire lesz fárasztó az általuk előadott sok poén. Rudd egy vállalati alkalmazott formál meg, aki szeretne egyre feljebb és feljebb jutni a ranglétrán, nagy esélye van az előléptetésre, ehhez csak el kell mennie a főnökénél tartott vacsorára és ha ő viszi a legdilisebb embert magával, akkor vágya valóra válhat.

Olvasd tovább

3

Lindsay Lohan a rács mögött

0llpAkad Hollywoodban jó néhány olyan filmes, aki különféle botrányaival irányítja magára a reflektorfényt. Van akinek nem árt a botrány, de akad olyan is, akinek karrierje megsínyli, hogy nem viselkedett szépen. Lindsay Lohan is erősen erőlködött, hogy az emberek ne arról beszéljenek, hogy milyen produkcióban vállalt szerepet, hanem hogy most éppen miért kellett megjelennie a bíróságon. 2007-ben a színésznő ittasan, bedrogozva vezetett, a rendőrség pedig lemeszelte, ekkor a bíróság próbaidőre ítélte, nem is oly rég azonban kihagyta a bírósági meghallgatást, ezért a bíró elrendelte, hogy Lohannak viselnie kell egy olyan kis műszert, amely kijelzi, ha alkoholt fogyaszt. De Lohan nagyon igyekezett, hogy ne tartsa be a rá kirótt feltételeket. Tegnap a bíróság 90 napos elzárásra ítélte a színésznőt, pedig Lohan Oscar-díjas alakítást nyújtott, könnyeivel áztatta el a termet, azonban az ítélethozót ez már nem hatotta meg. Miután a hölgyemény letöltötte a rá kirótt büntetést, még 90 napot részt kell vennie egy alkohol- és drogelvonó programban.

27

Az MGM lefújta a 23. James Bond filmet

Néhány produkció eléggé megsínyli az MGM rossz anyagi helyzetét, néhány már dobozban lévő filmet valószínűleg nem fognak bemutatni emiatt, a Vörös hajnal feldolgozása egy ideig nem fog a mozikba kerülni, lehet, hogy éveket kell rá várni, mire bemutatják. Mint ismeretes a stúdió körül uralkodó állapotok miatt nem tudják, hogy mikor lehet végre a Hobbit filmekből valami, ám nem csak Tolkien regényének a moziváltozata van veszélyben, hanem a James Bond is. Volt már rendező Sam Mendes személyében, aki úgy döntött, hogy a sok huzavona miatt inkább más projektekre koncentrál és a forgatókönyvet is leszállította az Oscarra jelölt Peter Morgan. A producerek azért bizakodtak, ám az aintitcool oldal és a Mirror lap is azt írja, hogy a 23. Bond filmből nem lesz semmi, leálltak az előkészületekkel, ki is került a tervezett produkciók körül a 007-es következő kalandja. A stáb tagjai nem örülnek, mivel sok időt és pénzt öltek abba, hogy minél hamarabb hozzá tudjanak látni a forgatáshoz, most pedig az egészet lefújták. Ezúttal nem a forgatás tologatásáról van szó, úgy tűnik az MGM teljesen lefújta a Bond produkciót, legalábbis addig, amíg nem tud visszatérni a filmes üzlet világába, ami egyelőre teljesen kilátástalannak tűnik, nem tudni, hogy a nagy múltú stúdió mikor tud újra talpra állni. Így előfordulhat, ha legközelebb előveszik a tervezetet, akkor már nem Daniel Craig játszhatja Őfelsége titkosügynökét.

0

Újabb Scott Pilgrim poszter

Edgar Wright tudja, hogy miképp rengesse meg rekeszizmainkat, mellesleg mindenképpen újdonságnak fog hatni, hogy a képregényben látott hanghatások láthatóak lesznek a szereplők mellett, fölött vagy valahol a közelében. Michael Cera játssza a főszerepet, aki becsajozna, de ahhoz, hogy összejöjjön a hölgyeménnyel le kell győznie annak 7 gonosz exét. Chris Evansnak nagyon ráállt arra, hogy a lehető legtöbb képregényfilmben benne legyen, de amíg jól csinálja addig nem bánja senki.

0

Captifs teaser

A Sombrero Films égisze alatt készült a Mutants zombi horror és a High Lane thriller, hamarosan a mozikba küldik a Captifs (angol címén Caged) horrort is. A filmet Yann Gozlan dirigálta és a főszerepre Zoé Félixet nyerték meg, a színésznő látható volt A kullancs és az Isten hozott az Isten háta mögött produkciókban is. A történet valahol Kelet-Európában játszódik, Carole a fiatal ápolónő humanitárius tevékenységet látott el és éppen hazafelé venné az útját két kollégájával, azonban elrabolják és fogságban tartják őket. Ahogy telik az idő rájönnek, hogy mit akarnak tőlük.

31

2012-ben jön a Titanic 3D

Mielőtt az Avatar megérkezett volna a mozikba a Titanic birtokolhatta a legtöbb bevételt elért film trófeáját. A romantikus katasztrófafilmet is James Cameron készítette, ám akkor még nem volt elterjedt a 3D, de mostanában már boldog-boldogtalan megtoldaná még egy dimenzióval alkotását. Cameron is gondolt egyet, elővette a Titanicot és átkonvertálja 3D-be, a tervek szerint 2012-ben újra bemutatnák a produkciót a hajó elsüllyedésének 100 évfordulója alkalmából.

A Titanic  luxushajó 1912 április 10-én futott ki, nem sokáig szelte az óceánt, ugyanis 4 napra rá jéghegynek ütközött, majd elsüllyedt. Cameron gyakorlatilag megszállottjává vált a hajónak, többször is lemerült a roncsokhoz és a stúdióval is nagy harcokat vívott, hogy megvalósíthassa a filmjét, a fejesek ugyanis érthető módon eléggé nyugtalankodtak az elharapózott költségvetés miatt.

6

Ha lesz ideje Rodrigueznek, átírja a Sin City 2 forgatókönyvét

Az elmúlt évek alatt különféle időpontokkal szolgáltak a Sin City folytatásának a forgatásával kapcsolatosan, Frank Miller például azt mondta még 2008 végén, hogy elkészült a forgatókönyvvel és 2009 áprilisában hozzá is láthatnak a munkálatokhoz, rajta kívül sokan megszólaltak még ez ügyben, a film producere Stephen L’Heureux elárulta, hogy a második felvonás nem a képregényen fog alapulni, Miller előállt egy önálló sztorival és 2010 második felében biztosan elindul a forgatás.

Eléggé vicces és ugyanakkor szomorú dolog, hogy beszélnek össze-vissza a filmről, Robert Rodriguez néhány napja közölte, hogy először a Kémkölykök 4-et hozza tető alá, majd ezután kerülhet sorra a Sin City 2. A Ditigal Spy oldal azt írja, hogy Rodriguez át akarja írni a folytatás forgatókönyvét, de ehhez először kell találnia egy olyan időpontot, amikor ráér és jelenleg sajnálatosan nem tud erre összpontosítani. Ezek szerint Miller szkriptjével nem volt elégedett. Mindenesetre nem engedi ki a kezei közül a projektet és még mindig nagyon szeretné elkészíteni a második részt. Reméljük, hogy nem passzolja le az egészet Millernek, a Spirit enyhén szólva sem sikerült valami jól, pedig az első előzetesek még sok jóval kecsegtettek.

0sc