Hanna – Gyilkos természet (Hanna)

Hanna (Saoirse Ronan) amióta az eszét tudja a végtelen hómezőkön tengeti mindennapjait, ahogy mondani szokás a jég hátán is simán megél. Nem nyavalyog, apja (Eric Bana) kőkemény kis miniterminátort faragott belőle, akivel együtt osztozik egy faházban. Több nyelven képes beszélni, bármikor gond nélkül vált át angolról németre majd abból arabra. A pusztakezes harc kiváló ismerője és a fegyverrel is jól bánik. Egyetlen szórakozása talán a Grimm mesekönyv, amelyet esténként gyakran elő is vesz (a mesei elem úgymond ezután sem tűnik fel, pl a végén a nagy találkozás egy vidámparki farkas gyomrában játszódik).  Apja komoly, embert próbáló feladatra neveli: meg kell ölnie anyja gyilkosát, a CIA-nál dolgozó Marissa Wieglert (Cate Blanchett).

Joe Wright rendező eleddig a drámák világában ténykedett és lényegében maradt ebben a műfajban, hiszen a filmre nem lehetne nyugodt szívvel rásütni, hogy akció lenne vagy esetleg thrillert készített volna. Már a nyitó képsorok alapján is el lehetett volna képzelni egy kétszemélyes, egy helyen játszódó produkciót, ami két ember életét mutatja be ebbe a zord világban. Ám a túlélőnek kiképzett Hanna új világba lép, végre más embereket is megismer, mindenre nagy szemekkel csodálkozik rá. Nem hiába, nem volt még részese napsütésben és nem voltak barátai sem. Eleinte a lexikonok és egyéb könyvek szövegeit felmondva kommunikál azokkal, akikkel találkozik és még az első csók is elcsattanna, ha a beidegződött reflexnek „hála” fel nem nyalatná a sráccal a padlót. Számára sajnálatos, hogy nem tud, nem hagyják elvegyülni az általa megismert szép új világban, menekülnie kell. A rendező rutinjának köszönhetően megkedveljük, illetve megutáljuk a szereplőket, illetve az idő múlásával Hanna már több lesz, mint egy tinirambó, akit gyilkolásra neveltek, illetve az apáról is több információ lát napvilágot, de Wieglerről is csöpögtetnek pár információt.

Ronant nem csak azért választották ki a rendező a főszerepre, mert többször dolgozott együtt vele, hanem azért, mert ismeri tehetségét is, tudta, hogy el tud játszani egy olyan figurát, aki egyik pillanatban még szinte csodálkozó, ártatlan szemmel néz körbe, de ha kell könnyedén átvált harci üzemmódba és oda se nézve veri ki a szuszt az őt üldözőkből, miközben bocsánatkérően pislog első barátja felé. Tehát Wright sokkal többet prezentál, mint egy akcióthrillerként beharangozott „jöttem, láttam, levertem mindenkit és szétlőttem mindent” produkció. Felesleges magyarázni, hogy Blanchett mennyire képes hihetően eljátszani egy adott figurát, ezúttal egy hideg, könyörtelen ügynöknő megformálását bízták rá, sikerrel vette az akadályt. Bana karakterét követjük a másik szálon, akire kevesebb figyelmet fordítanak, ám a férfi sorsa nem könnyebb, a színész jó választásnak bizonyult Erik szerepére.

Több helyen nagyon hiányzik az együttérzés, a címszereplőt ugyan kedveljük, de szurkolni vagy éppen szorítani érte nem túlzottan lehet. Egy másodpercre sem merül fel, hogy a kis mindenkit legyőző gyilkológép ne jutna el a céljáig. Könnyedén kijut a CIA központból, ahogy lazán ugrál a konténerek tetején, egy percig nem vetődik fel, hogy az őt ért új hatások, előtörő új érzések mellett nem fogja elvégezni feladatát. Ám ennek hiányában is egy jól megvalósított és ügyesen kivitelezett dráma kémfilm thrillert sikerült megvalósítani, amelyben az akciójelenetek közben nem nem ráng veszettül a kamera és teljesen látható, hogy éppen ki csap és hova, ráadásképp a Chemical Borthers gondoskodik arról, hogy a zenét ne érje negatív megnyilvánulás.  70 %-ot adnék rá.

imdb: 7,2
rottentomatoes: 71 %

Büdzsé: 30 millió dollár
Amerikai bevétel: 40,1 millió dollár
Eddigi összbevétel: 55 millió dollár