6

Box Office: Villám McQueen aranyérmes

 

Észak-amerikai box office:

Új bemutatók:

A Pixar sorozatban a 12. első helyét szerezte meg, azaz minden egészestés alkotásával a box office lista élén nyitott. Ezúttal ismét egy folytatással jelentkezett, a Verdák 2-vel. A Toy Story 3-mal megint bizonyította, hogy képesek élvezhető és minőségi folytatást prezentálni, ráadásul még az egy milliárdos bevételt is átlépték vele. A Verdák 2-bel előfordulhat, hogy ezúttal megtört a lendület és a megszokottól jóval gyengébb művet bütyköltek össze? Az imdb-n 6,6-es az átlaga, míg a Rotten Tomatoes-on 33 %-on áll. A gyenge kritikai fogadtatás ellenére az animációs film 68 millióig robogott el 3D segítségével, ami csak 8 millióval több az első rész által összehozott első hétvégénél (ez is a 3D iránti igény hanyatlását mutatja?). Az animációs művek szombaton többet szoktak termelni, ám a Verdák 2 esetében a pénteki bevételhez képest csökkenő számokat hozott. Villám McQueennek erősen kell nyomnia a gázpedált, hiszen míg az első csak 120 millióból, addig a második kalandja 200 millióból jött létre.

5

80-as évek: Invasion U.S.A. előzetes

Egy név: Chuck Norris. Ki védheti meg a békés amerikai polgárokat a terrortól és egy inváziótól? Költői kérdés volt. Norrisnál alkalmasabb embert nem is találhattak volna a film főszerepére. Egy nemzetközi terroristacsoport le akarja rohanni az USÁ-t, ám csak egy ember van, aki meg tudja állítani (a kissé szedett-vedett) katonákat.

Joseph Zito dirigálta az akciófilmet, neki köszönhető az Ütközetben eltűnt és a Vörös skorpió, de érdemes még megemlíteni a Rosemary gyilkosát és a Péntek 13. – IV. rész: Az utolsó fejezetet is. Norris karrierje mögött már ott volt az Egyszemélyes hadsereg és a Néma düh, de a legjava még hátra volt. Miután megakadályozta az inváziót tagja volt a Dellta kommandónak, játszott A hős és terrorban, no meg A tűzjáróban. Meg kell említeni még Billy Drago nevét is, akit a fizimiskája tökéletessé tesz gonoszok megformálására. Érdekesség, hogy tervezték a folytatást, ám Norris nem tudta bevállalni, mivel mást forgatott, így a Lójj a vadászra filmben Michael Dudikoff vette át szerepét.

0

Alois Nebel előzetes – cseh animációs alkotás

A cseheknél adták ki az Alois Nebel képregényt, amelyre az ottani filmipar lecsapott, Tomás Lunák rendező egy sötét és komor animációs művet készített az alapanyagból. Alios Nevel a 80-as évek végén diszpécserként dolgozott egy kis vasúti megállónál a cseh-lengyel határon. Magának való fickó, aki magányosan él. Ám hallucinálni kezd, látni véli  az elmúlt pár száz év alatt vonatokat, amelyek elhaladtak az állomás mellett. A szerelvények Európa sötét múltjának kísérteteit szállítják.

 

0

Wachowskiék titkos filmterve

A Mátrix után mindenki éltette a Wachowski tesókat, ám nem sokáig fürödhettek a dicsfényben. Neo visszatérése már annyira nem tetszett a népnek és az ezt követő filmek, amelyekhez nevüket adták sem sikerült valami fényesen, legutóbbi rendezésük, a Speed Racer (lsd tripnek becézett produkció) hatalmas bukta volt. Wachowskiék azonban nem tűntek el több vasat is tartanak a tűzbe, ami újabb tervezettel bővült, ami a Jupiter Rising címre hallgat. Ennél többet nem lehet tudni róla, hallgatás köde lengi be a projektet.

A tesók ezen túlmenően Will Smith főszereplésével akarják tető alá hozni a modern Robin Hoodot, elvileg hamarosan hozzálátnak a Cloud Atlashoz és még egy R kategóriás háborús forgatókönyv, a CN9 is az asztalukon hever.

1

Coenék és a folk

0dvr

A Coen fivérek A félszemű (True Grit) után közzétették, hogy olyan filmen dolgoznak, amiben a zene fontos szerepet kap, de egyéb részletet nem árultak el. Kiderült, hogy a folk világába fognak elkalauzolni minket, a produkció Dave van Ronk énekes életén fog alapulni. Az alkotáshoz felhasználják van Ronk életrajzát is, amely 2005-ben, három évvel a halála után jelent meg The Mayor of MacDougal Street címen. A zenész nagy szerepet játszott a 60-as évek akusztikus folk újjászületésének, ami újra felpezsdítette a kávéházak életét. Rengeteg feltörekvő fiatalt karolt fel és támogatta őket, többek között barátságot ápolt Tom Paxtonnal, Bob Dylannal és Ramblin Jack Elliottal. Coenék dokumentarista-stílusban szeretnék leforgatni a filmet.

1

A Cowboyok és űrlények sokadik előzetese

A stúdió újabb Cowboyok és űrlények előzetes tett közzé. Jövő héten mutatják be a Transformers 3-at, ami egy hónap kitombolja magát, így a július végére mozikba kerülő sci-fi western iránt talán nagyobb lesz az érdeklődés. Mindenesetre Daniel Craig valamennyire a figyelem középpontjába került, hogy elvette Rachel Weiszt, így ezzel némileg erre a filmre is többen figyelhetnek fel. Bár az elmúlt időszakban az Universal nagyon nyomatta a marketinget, nem nagyon lehet már olyan (a célközönségből), aki ne hallott volna Jon Favreau filmjéről.