30

A találmány (Primer, 2004)

 

Vérbeli sci-fi rajongóként időnként nekiállok böngészni a neten, hátha kijött egy-egy újabb, kevésbé reklámozott film a világ valamely szegletén, aminek a visszhangja azért pozitív. Így akadtam rá most is erre a gyöngyszemre, ami igazából már 2004-ös, nem is tudom, eddig hogy kerülhette el a figyelmemet, főleg, hogy megnyerte a Zsűri Nagydíját a Sundance Fesztválon.

Olvasd tovább

2

Csak DVD-n jön a The Experiment

Oliver Hirschbiegel készítette el még 2001-ben a híres standfordi börtönkísérlet filmváltozatát, Hollywood mindig is kereste azokat az alapanyagokat, amelyeket újra lehet forgatni, meglepetésre mégis éveket kellett várni, míg az Álomgyárban is elszánták magukat arra, hogy elkészítsék a saját, amerikai változatukat. A dráma-thrillerre olyan színészek szerződtek le, mint Clifton Collins Jr, Cam Gigandet, Adrien Brody, Maggie Grace és nem utolsó sorban Forest Whitaker. Az alkotás mégis elkerüli a mozikat, szeptember 21-én kerül a mozikba Paul Scheuring filmje, amely nem éppen a legjobb előjel, pedig a rendező korábban A szökés sorozat írója és producere volt.


A közel 40 évvel ezelőtti standfordi börtönkísérletben a cél az volt, hogy az emberek fogságban való viselkedését tanulmányozzák. A szervezők a jelentkezők egyik felét börtönőrnek, a másikat pedig rabnak tették meg. Ám a kísérletet hamarosan elfajult, ugyanis többen eléggé beleélték magukat a szerepükbe.

0

Harry Potter és a Halál Ereklyéi sneak peak

Míg befut a következő előzetes vagy nagy adag kép, addig ezzel a videóval próbálják a figyelmet ráirányítani a következő Harry Potter filmre. Betekintést nyerhetünk a forgatásra, beszélnek a szereplők és a készítők a filmről. A Halál Ereklyéinek az első része novemberben kerül a mozikba, majd a történet jövő év júliusában folytatódik.

10

Gibson botrányos időszaka

Mel Gibson régen nem a botrányairól volt híres, folyamatosan jó szerepeket vállalt és megérdemelten állt a box office listák csúcsán, szép bevételeket tudtak felmutatni filmjei és magánéletébe sem lehetett belekötni a paparazzók legnagyobb bánatára. Az utóbbi időben viszont leginkább a színész viselkedése miatt hangos a sajtó, néhány éve részegen vezetett, majd az őt igazoltató rendőröknek is beszólt, majd nem győzött bocsánatot kérni, legutóbb pedig egy interjú végén seggfejezte le a riportert, ami után a színész azt mondta, hogy nem hozzá intézte a szavait.

A színész szakított feleségével, és mostanában Oksana Grigorjeva énekesnő karjai között landolt, akinek összehozott egy gyereket is, majd idén áprilisban különváltak útjaik. Ezt egy távoltartási végzés követte, amit a hölgyemény kért a bíróságtól, most pedig a rendőrség is vizsgálódik, ugyanis az énekesnő azt állítja, hogy Gibson fizikailag is bántalmazta, ezt hangfelvétellel is tanúsítani tudja. A botrányok nem tesznek jót a szakmai karrierjének az Oscar-díjas egykor szebb napokat látott színésznek, az ügynöksége nem áll ki mellette, sőt nem is újította meg vele a szerződést.

Gibson sok évnyi hallgatás után A sötétség határán thrillerrel tért volna vissza az élvonalba, azonban a produkció megbukott. Idén még a Beaver vígjátékkal próbálkozik, a vígjátékot Jodie Foster rendezte és a forgatókönyv állítólag nagyon jó volt, bár a mostani botrány miatt lehet, hogy a nézők erre a filmre sem lesznek kíváncsiak.

0

A Middle Men következő előzetese

Jack Harris fejéből a 90-es évek közepén kipattant a nagy ötlet, rájött arra, hogy miképp tud meggazdagodni az akkoriban még gyerekcipőben járó internetes pornóból. Gyűlik is szépen a vagyona, ám feltűnik a színen az FBI és a maffia is. Harrist Luke Wilson játssza el, Giovanni Ribisi, Gabriel Macht, James Caan is látható lesz mellette. A vígjátékot a Fejcserés támadás direktora, George Gallo készítette, Észak-Amerikában augusztusban mutatják be.

5

Gyűlnek a szereplők az X-Men: First Classba

Lassan összeáll a First Class szereplőgárdája- E szerint James McAvoy játssza a fiatal Charles Xavier professzort, Magnetót, a Mágnesesség urát pedig Michael Fassbender kelti életre. A produkció még abban az időszakban fog játszódni, mikor még a prof és Magneto a legjobb barátok voltak és együtt próbálnak megakadályozni egy hatalmas katasztrófát.

Mellettük természetesen fel fog tűnni vagy fél tucat mutáns, Wolverine érhető okokból nem lesz jelen. Emma Frostot Alice Eve testesítheti meg, a színésznő korábban esélyes volt az Amerika Kapitány egyik főszerepére is.  Nicholas Hoult  formálja meg Bestiát, aki régen még nem viselt kék szőrt, Vészmadarat pedig Caleb Landry Jones kelti életre. Ha Lucas Till beadja a derekát, akkor Plazmát, Küklopsz testvérét játszhatja e. Ha minden igaz, akkor Aaron Johnson Küklopsz szemüvegét veheti fel, a karaktert a Wolverine-ben Tim Pocock alakította.   Jelenleg Kevin Baconnal ülnek a tárgyalóasztalnál, ha a színész igent mond, akkor egy negatív szereplőt fog eljátszani, azt egyelőre még nem tudni, hogy ki is ez a karakter.

Még egy rövidebb hír a Marvel háza tájáról: Edward Norton helyett más lesz majd Bruce Banner a Bosszú Angyalaiban, a Comic Conon nagy bejelentésre készülnek, ekkor fedik fel, hogy ki tűnik majd fel a szuperhős filmben.

12

A titánok harcát 3D-ben forgatják, Worthington nem tudja, mit fog tartalmazni az Avatar plusz 8 perce

Sam Worthington nemrég beszélt az Avatarról, illetve a Titánok harcának a folytatásáról is. Utóbbiról azt mondta, hogy ezúttal 3D-ben forgatják le, nem lesz konvertálás. Perszeusz figurája az első részben teljesen komoly volt, nem is csoda, hiszen Hádész kinyírta a családját, a második résznél a terv az, hogy ezúttal lazábbra, szórakoztatóbbá szeretnék tenni a karaktert.

Az Avatar sci-fi hamarosan újra  a mozikba kerül, eddig soha nem látott, 8 perccel hosszabb verziót láthat majd a nép, erről Worthington így nyilatkozott, hogy fogalma sincs, miket fognak tartalmazni ezek a plusz percek “Azt kívánom bárcsak 8 órás lehetne. Mikor láttam az első vágást, azt hiszem 6 órás volt. Rengeteg vadászjelenetet tartalmazott  illetve a szexjelenet is benne  volt, amiről mindenki dumált és blogolt. Őszintén szólva szerintem a legtöbben ki fognak ábrándulni, ugyanis ez nem olyan, mint pornó kék lényekkel. A karaktereket is jobban megismerhettük benne, különösképpen Giovanni Ribisi és Stephen Lang  figuráját. ” -mondta Worthington, majd hozzátette, hogy volt néhány Földön játszódó jelenet is, de ezek azért kerültek ki a filmből, mert nem működtek. A színész szerint akkor lesz Avatar 2, ha Cameron megírja, de ő most éppen Thaiföldön van, de biztos benne, hogy hamarosan előveszi a tollát, hogy írjon valamit az előtte lévő papírra.

5

Wong Foo, kösz mindent! Julie Newmar (1995)

Amikor megláttam Wesley Snipes-t nőnek öltözve (a New Jack City, az 57-es utas és a Pusztító után) hangosan felnevettem. És akkor következett a másik meglepetés, Patrick Swayze, akiről mindig a Holtpont jut eszembe és persze az örök Dirty dancing. John Leguizamo, a hawaii mintás Kíméletlen Kaméleon, aki később iszonyú jól alakította a feltuningolt Rómeó és Júliában Tybalt-ot, szóval hármukat így megpillantva a videótékában, már tudtam hogy azonnal kiveszem a filmet.

Olvasd tovább

0

Jack Goes Boating előzetes

Philip Seymour Hoffman rendezői debütálásának egy Broadway darabot választott, amit úgy írták körül, mint egy nem megszokott romantikus vígjáték két new yorki balfékről, akiknek élete főzőleckékkel, úszótanfolyamokkal és drogokkal tarkított. Hoffman a főszereplőt is maga formálja meg, a Hideg nyomon krimiért Oscarra jelölt Amy Ryant láthatjuk mellette és a színpadi verzióban játszó John Ortiz és Daphne Rubin-Vega is bekerült az alkotásba.  A filmet a Sundance fesztiválon már levetítették, az imdb-n 9,1-en áll, bár a szavazatok számra nem éri el a százat se.

8

Stb…

0dg

– A Predators producereinek a fejében megfordult, hogy visszahozzák Danny Glovert.

– Christopher Nolan nagyon szívesen megcsinálna egy James Bond filmet.

– M. Night Shyamalan megírta Az utolsó léghajlító folytatását, amivel személy szerint nagyon elégedett. Elmondása szerint a Kyoshi Warriors csapat is bemutatásra kerülne a második részben.

– A hetedik Fűrész film címe: Saw 3D: The Traps Come Alive.

– Isaiah Mustafa az Old Spice reklámban szereplő fickó legfőbb vágya, hogy eljátszhassa Luke Cage-et.

– Jeff Bridges mégsem lesz benne a Great Hope Springsben, Meryl Streeppel viszont jól haladnak a tárgyalások.

– A The Eagle of Ninth címét lerövidítették The Eagle-re.

– Úgy hírlik, hogy Mike Judge csinál még 30 rész Beavis és Butt-Headet. Korábban meg azt mondta, hogy jön a második mozifilm.

– Moszkvában fog játszódni a következő Jack Ryan kaland és állítólag hamarosan hozzálátnak a forgatáshoz.

– Michael Caine azt mondja, hogy a következő Batman forgatása áprilisban kezdődik.

– James Cameron 350 millió dollárt keres az Avatarral.

– Facebook felhasználóknak: The Expendables 8-bites játék.

– Michael Madsen lesz a főszereplője az Infected zombifilmnek.

– Michael Fassbender és Colin Firth leszerződött a Tinker, Tailor, Solider, Spy hidegháborús thrillerre, rajtuk kívül Gary Oldman és Ralph Fiennes is benne lesz a filmben. Korábban úgy hírlett, hogy David Thewlis is látható lesz, de ő már nincs a stábban.

– Danny Trejo is fel fog tűnni a Harold és Kumar harmadik részében.

– Az Oscaron jövőre 5 jelölt a speciális effektek kategóriában.

– Nicholas Hoult lesz Bestia az X-Men: First Classban. Lucas Till Plazmát játszhatja el. Caleb Landry Jones pedig Banshee lesz.

– Laurence Fishburne csatlakozott a Contagion stábjához.

Olvasd tovább

0

Salt ügynök magyar poszter

Angelina Jolie akciózott már többször is, elég csak a Tomb Raider illetve Mr. és Mrs. Smith filmekre gondolni, idén is kilő néhány golyót, illetve a CIA elől fog menekülni. A színésznő egy ügynököt formálja meg, mikor kihallgat egy orosz kémet az elárulja, hogy egy bizonyos Evelyn Salt is bejutott már az ország határain belülre, csakhogy ezt a nevet viseli Jolie filmbeli karaktere is. A hölgyemény tisztázni akarja a nevét, ezért nem hagyja, hogy kezére bilincs kattanjon. Philip Noyce dirigálta a produkciót, ő korábban már két Jack Ryan filmet is készített, a Férfias játékok és a Végveszélyben alkotásokat, ezen kívül az ő vezényletével került a mozikba egy régi sorozat moziverziója, Az Angyal, amely nem muzsikált valami fényesen a kasszáknál. Itthon augusztus 12-én mutatják be a Salt ügynököt, méghozzá szinkronosan.

 A posztert a premierfilmek oldaláról szedtem.

3

Welcome to the Rileys előzetes

A Sundance-en már bemutatták a Welcome to the Rileys drámát, de látható volt a Berlini és a Los Angelesi Filmfesztiválon is. James Gandolfini és Melissa Leo egy házaspárt alakítanak, akik nem tudják feldolgozni lányuk halálát. A férj agrofóbiás feleségét otthon hagyva egy üzleti útra megy New Orleansba, ahol megismerkedik egy 17 éves sztriptíztáncossal, a lányt Kristen Stewart játssza.

A forgatókönyvet Ken Hixon tette le az asztalra, utoljára 8 éve készült film szkriptje alapján, akkor Az igazság órája (City by the Sea) krimi-drámát mutatták be Robert De Niroval a főszerepben, előtte pedig a Három a nagylányt (Inventing the Abbotts) írta. A rendezést Jake Scott vállalta magára, édesapja Ridley Scott és eddig a zeneiparban tevékenykedett, klipepket dirigált.