kritika

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek Gary Jules Mad World c. számáról egyből a Donnie Darko zseniális zárójelenete ugrik be. Akinél ez nem játszik, annak sürgősen ajánlom a film azonnali megtekintését, mert ez az az alkotás, amit bűn kihagyni.

Igazából az a film is ez, amit már háromszor láttam, de még mindig nem értem teljesen, miről is szól. Sőt, általában azok is, akiknek a kezébe nyomtam az idők folyamán, azt mondták, hogy nem egészen tudják, mit láttak, de nagyon tetszett nekik. Akik most elbizonytalanodtak volna, azoknak hadd fejtsem ki alább, miért is e nagy képzavar.

Olvasd tovább →

Személy szerint nem ismerem a Space Battleship Yamato anime sorozatot, sőt japán filmalkotásokat is csak ritkán nézek. De ki ne lenne vevő egy ígéretesnek tűnő sci-fi-re? Ráadásul ezúttal Hollywood még csak a közelébe sem ment a már említett anime filmváltozatának, nem úgy, mint például a Speed Racernek vagy a Dragonballnak (ezeket rendesen el is fuserálták). Ráadásul a japánok is bizonyították, hogy nem kell félteni őket, színvonalas effekteket képesek gyártani, sőt körbenézve a nagyvilágban úgy tűnik már, hogy rajtunk kívül mindenki képes ütőképes CGI-vel telített produkciót csinálni.

Olvasd tovább →

Jack Torrance, az alkoholizmusból éppen kigyógyult férfi télre gondnoki állást vállal egy nagy múltú szállodában. Vele együtt felesége és kisfia, Danny is beköltözik a télen üresen álló szállodába, amelyet néhány héttel később elzár a lehulló hó a külvilágtól. Danny látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. Jack agyát lassan elborítja az őrület, és lassan a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.

Chuck Norris, miután úgy kétszer eltűnt ütközetben és megakadályozott egy USA ellen irányuló (szedett-vedett) inváziót, hagyta magát rábeszélni, hogy otthon hagyja szakállát, egy kis mosolyt erőltessen magára és megmutassa humoros oldalát. Mert neki ilyen is van. Yoram Globus és Menahem Golan producer uraknak számos akciófilmhez volt közük, Norris-szal nem egyszer dolgoztak együtt. A szokásos profitszerzésen kívül ezúttal két céljuk volt: a:) ekkoriban kalandfilmekkel próbálkoztak megtömni mély zsebeiket, de az Allan Quatermain két részéről a résztvevők valószínűleg maximum emlékirataikban fognak bővebben beszélni és a Tűzjáró sem aratott, b:) Norrisnak meg akarták adni a kezdő lökést a könnyedebb műfaj felé, ami nem jött össze és úgy kb 10 év múlva gyakorlatilag eret vágott karrierjén, amikor egy kutyával az oldalán próbálta felmelegíteni karrierjét.

Robert Redford a Gyávák és hősök után ismét politika töltetű témában dolgozhatott, ezúttal a Abraham Lincoln elleni merényletre, illetve az azt követő perre fókuszált. Konkrétan egyetlen vádlott kerül előtérbe, Mary Surratt, akinél az állítólagos összeesküvők kivitelezték a tervet. A nő védője az északi oldalon harcolt katonából (és háborús hősből) lett ügyvéd, aki kezdetben elég szkeptikusan áll hozzá a védencéhez, de azért teszi, ami tőle telik, később viszont egyre jobban beleveti magát az esetbe. A helyzet roppant nehéz, hisz az ítélet már a kezdet kezdetén megszületett, a tárgyalás pusztán csak a formalitás kedvéért van, hiába is próbálkozik erős érvekkel meggyőzni az ellenkezőjéről a felállított bizottságot. Redford nem veszi kapkodósra, egyébként sem úgy ismerjük, mint aki végigkergeti szereplőit a filmen. Lincoln lelövésére nem az első percekben kerül sor és a tárgyalás sem sem zajlik le sebesen, csupán a gyanúsítottak kézre kerítését zavarja le gyorsabban. James McAvoy szakállasan teszi a dolgát, még Justin Longra is bajuszt aggattak (vagy növesztette?), hogy komolyabbnak, felnőttebbnek, érettebbnek látsszon. Kevin Kline-ra rá sem ismerni arcszőrzete és szemüvege mögött, ennek ellenére nem veszi fél vállról feladatát. A színészi játék acélos, a cselekmény végkimenetelének ismeretében Redford képes arra, hogy izgalmasabbá tegye alkotást. A miniszteri behatás elég erős, McAvoy karaktere erős ellenszélben kétségbeesetten harcol, még az utolsó utáni pillanatokban is próbálkozik, néha felcsillan a remény, hogy aztán az ügyész vagy a elfogult bizottság gyorsan kioltsa azt. Látszik, hogy Redford azt a szemléletmódot támogatja, hogy háború esetén az elnöki hatalmat nem szabad kiterjeszteni. 75 %-ot megérdemel a film.

Románia: Az egykori akciósztárok központi gyűjtőhelye, ahol Wesley Snipes-től Dolph Lundgrenig mindenki megfordult már egy kis csihi-puhira. Itt aztán olcsón le tudnak forgatni bármit, ráadásul úgy tűnik mintha az egész ország tele lenne üresen álló raktárakkal, elhagyatott gyárakkal, lepukkant házakkal, ahol vígan lehet lövöldözgetni, nagyokat robbantgatni vagy éppen csak úgy bebújni az egyik teteje alá az eső elől és leforgatni egy-egy jelenetet. Olcsón megússzák, ami teljesen pozitív egy „only DVD” címkével ellátott film esetében, ráadásul még futja néhány szűrőre vagy nagyobb robbanásra.

A filmről korábban született egy elemzés is.

A népszerű üdülőhely, Amity nyaranta több száz turistának biztosít szórakozást. Egy júniusi napon azonban borzalmas állapotban lévő emberi testrészeket sodor partra az óceán. Martin Brody, a helyi rendőrfőnök úgy sejti, emberevő cápa garázdálkodik a környéken. Azonnal le szeretné zárni a strandokat, Amity vezetősége viszont jól tudja, hogy ez anyagi csőddel járna a város számára. Az ismétlődő cápatámadások után végül a rendőrfőnök kényszerül tengerre szállni egy biológus és egy veterán cápavadász oldalán, hogy megküzdjön a szörnyeteggel.

A romantikus vígjátékok tengerén olykor-olykor felbukkan egy olyan próbálkozás, ami megpróbál szakítani az „összejövünk – jól érezzük egymást – szakítunk – jön a könnyes kibékülés” sémával. Talán A csúf igazság említhető az utóbbi időszakból, ahol az alapfelállás némileg megváltozott, bár tény, hogy Gerard Butler nélkül az egész nem ért volna semmit. Majd kiderült, hogy Hollywoodban hozzáértek ahhoz a témához is, ami szimplán csak a szexcentriukus kapcsolatra koncentrál, sőt rögtön kettő produkcióval támadták és tesztelték a közönség igényét. Elsőként a Csak szexre kellesz futott be, ami korrekt sikert ért el egy veterán rendező dirigálásában, míg a második alkotást már egy feltörekvő vígjátékkészítő (Will Gluck) kezében formálódott.