A filmről Doro is írt.
A század első világégését az I. világháborút többször is bemutatták a mozik képernyőjén, de csak nagyon kevés emlékezetes darab készült ebben a témában. 1930 különösen emlékezetes évszám az I. világháborús filmek életében, hiszen ebben az évben érkezett a Nyugaton a helyzet változatlan, A pokol angyalai és a Hajnali őrjárat című legendás filmek. Az 1971-es háborús dráma a Johnny háborúba megy és a 10 évvel később készült, Mel Gibson számára áttörést jelentő Gallipoli című alkotások szintén megérdemlik a zseniális jelzőt. Ne felejtsük el az Arábiai Lawrence-t sem, amely szintén az I. világháború időszakába kalauzolja el a nézőt, és sokan minden idők egyik legjobb filmjeként tartják számon, viszont nem nevezhetjük igazán háborús filmnek. A legtöbb néző és kritikus egybehangzó véleménye szerint, a legjobb I. világháborús film jelzőjét Stanley Kubrick 1957-es fekete-fehér háborús drámája, A dicsőség ösvényei című Humphrey Cobb adaptáció érdemelte ki.
Kubrick későbbi munkáitól eltérően rövidnek mondható a 84 perces alkotás, itt jelenik meg először a Kubrickra jellemző hosszú, “bolyongó” snittek, “kocsizó” kameramozgással, amint végighaladunk egy jellegzetes belső téren. Az elején a kamera hosszan követi a lövészárokban Dax ezredest, ebben a sáros árokban, ahogy megy tovább és tovább. Később ugyanezt a megoldást láthatjuk, amikor a katonák, a kráterek és hullák által övezett senki földjén bolyonganak, vagy amikor a kivégzés előtt, a kamera végig pásztáz a katonákon és a végén megpihen a három elítélt férfi ábrázatán.
A történet nem túl bonyolult, az első világháborúban Párizstól 28 km-re megmerevedett a front. Mireau tábornok ebben a lehetetlen helyzetben olyan feladatot kap, amely egyenlő az öngyilkossággal, vagyis a “Hangyavár” bevételét. Dax ezredes (Kirk Douglas) először nem ért egyet a parancs végrehajtásával, de később elfogadja. A roham megkezdődik, de igen gyorsan vissza kell vonulnia a francia ezrednek, oly sok a veszteségük. Broulard tábornok parancsot ad ki a saját tüzéreinek, hogy lőjenek a visszavonuló, “gyáva” katonáikra. Ezt a parancsot a tüzérparancsnok megtagadja. A visszavonulás után a vezérkari tábornokok felelősségre vonják az ezredet a “gyávaságukért” és elrendelik, hogy az ezred három századából száz-száz főt végezzenek ki. Dax ezredes a tábornokok elé áll, s közli velük, hogy őt vonják egyedül felelősségre. A vezérkar cinikusan meghátrál és “csak” arra adnak parancsot, hogy három katonát jelöljenek ki, akiket másnap hadbíróság elé állítanak és kivégeztetnek. Az ezredes bejelenti, hogy ő lesz a védőügyvédjük.
Itt pedig álljunk meg egy pillanatra és had legyek kicsit spoileres. A legtöbb rendező nem tudná megállni, hogy a filmet ne vigye Happy Endre és ne az legyen a film vége, hogy Dax megnyeri a pert, győz az igazság és Broulard tábornok lesz az, aki elnyeri méltó büntetését. Itt nem. Kubrick könyörtelenül és keményen végig viszi ezt a drámát és úgy érezzük a katonák nem mások, mint egyszerű gyalogok a sakktáblán.
A filmet két jól elkülöníthető részre oszthatjuk. Az első részben megismerhetjük a lövészárokban élő katonák életét és nyomon követhetünk egy értelmetlen brutális támadást. Kubrick azon megoldása egészen zseniális, hogy a film folyamán egyszer sem mutat ellenséges katonát, a film egyetlen csatajelenetében csak heves ágyú- és géppuskatűz alatt eleső francia katonákat láthatjuk. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon kik is az igazi ellenségek? A szemközti lövészárokban lévő katonák, akik valószínű ugyanúgy szenvednek, vagy az őrült tisztek, akik képesek halálba küldeni több ezer embert feleslegesen.
A második rész a tárgyalótermek világára és az embereit a kivégzéstől megmenteni próbáló ezredesre fókuszál. Dax próbálkozásai alapjában véve kudarcra vannak ítélve, hiszen a döntés már a tárgyalás megkezdése előtt megszületett. Ralph Meeker, Timothy és Joe Turkel szintén kiváló alakítást nyújtanak az elítéltek szerepében, nagyszerűen mutatják be azokat a stádiumokat, amelyeken a halálraítéltek keresztülmentek, a kétségbeeséstől a cinizmuson át, egészen az agresszióig.
A forgatókönyv nagyszerű, a párbeszédek pedig néhol tényleg zseniálisak. A támadás előtt egy Shakespeare-i párbeszédet kapunk, amelyben katonák arról vitatkoznak hogy a géppuska vagy a bajonett általi halál e a jobb, majd megjegyzi egy katona Ő jobban fél a fájdalomtól mint a haláltól. Tényleg megrendítő ezeket a sorokat hallgatni. Az operatőri munkát már megemlítettem, Georg Krause munkája feledhetetlen. A fekete-fehér képek nagyszerűen illenek a filmhez, ezek a formák, az árnyékok, a sár és a füst nem a színes világba valóak.
Kirk Douglas a film igazi csillaga, akinek vonásai, mimikája egészen zseniális és remekül hozza Dax ezredes karakterét, ugyanakkor nem lehet panaszunk egyetlen szereplőre sem, hiszen tényleg mindenki a maximumot hozza. Érdekes módon nyerte el a főszerepet Kirk Douglas. Főszereplő ügyben Kubrick tárgyalni kezdett Gregory Peckkel, de az MGM kivonult a film mögül és kétségessé vált minden tervük. Ekkor jött a megmentő telefonhívás Kirk Douglastől, aki akkor már hatalmas sztárnak számított. A negyvenegy éves színész látta Kubrick filmjeit és találkozót kért a huszonnyolc éves rendezőtől. Kubrick e találkozón finanszírozási problémáiról mesélt, mire Douglas így válaszolt: “Stanley, én ne hiszem, hogy ezzel a filmmel egyetlen centet is keresnénk, de meg kell csinálnunk.” Kubrickék szerződést kötöttek Douglas cégével, a Brynával, és nekiláttak a forgatás előkészítéséhez.
Bár a történet a franciaországi nyugati fronton játszódik, Kubrick a filmet szinte teljes egészében München mellett forgatta le, így a legtöbb francia tiszt a filmben szolgálaton kívüli német rendőr volt. Kubrick mindent igazira tervezett, ezért beleásta magát a korabeli háborús könyvekbe. Szörnyű körülmények uralkodtak a sáncokban, a stáb fele mindig beteg volt – ez az egyik színész szerint elég sokat hozzátett a film hangulatához.
Kubrick filmjének vége egészen fantasztikus. Láttunk megrázó harctéri mészárlást, erkölcsileg romlott hadbíróságot, korrupt és cinikus tiszteket. És mit látunk most? Egy zsúfolt bisztróban részeg francia katonák sört vedelnek, a színpadon pedig egy ártatlan, elfogott, német nő, akit buja megjegyzésekkel illet a tömeg. A rémült lány elkezd énekelni, remegő hangja betölti a termet és csendre inti a tömeget, akik halkan dúdolják a Der treue Husar című német népdalt. Egy bárban elhangzó dal mennyire más érzelmeket képes kihozni a nézőkből. Amíg a Casablanca legendás jelenetében a Marseillaise a hazafiasságot testesítette meg, addig ez a jelenet egy érv ellene. Létrehoz egy csendes és gyengéd pillanatot a katonák napi horrorjában, egy olyan világban ahol ostoba tábornokok szerint egy felesleges támadásért nem kár, ha az emberek ezrei odavesznek. Érdemes megnézni az arcokat, hiszen itt is megjelennek a Kubrickra oly jellemző arcokról készült közelképek. Megrendítő az, ahogy a kemény, bunkó katonák vonásai megváltoznak és megjelenik az arcukon az elkeseredés és a fájdalom, majd fiatal és idős katona egyaránt elsírja magát egy ismeretlen német dalon, amit előtte még soha nem hallottak. Ez a filmvégi jelenet a székbe szögez minket, letaglózó és zseniális.
A kész háborús eposzt végül 1958-ban mutatták be a berlini filmfesztiválon. A vetítés alatt civil ruhás francia katonák tüntettek ellene. Ma is tartja magát az a városi legenda, hogy a filmet betiltották Franciaországban, az igazság azonban az, hogy a Francia kormány tiltakozása miatt a United Artists nem forgalmazta a filmet az országban, így csak 1975-ben mutatták be az alkotást. Németországban a filmet két évig nem engedték bemutatni, hogy elkerüljenek minden negatív megnyilvánulást, ami Franciaországból jönne. Spanyolországban viszont tényleg tiltólistán volt a film, mivel Franco tábornok felháborítónak tartotta a filmet és így csak 11 évvel Franco halála után 1986-ban jelent meg itt először. 1958 júliusában az amerikai hadvezetés is megtiltotta a film vetítését a szárazföldi haderők és a légierők európai bázisainak mozi hálózataiban.
A legjobb háborúellenes alkotás, ami valaha is készült és méltán tartják a legjobb I. világháborús alkotásnak. Kubrick első igazi kiugró sikere volt és elindított egy zseniális rendezőt a világhírnév felé. 100 %-ot érdemel a film!
Itt pedig a film utolsó jelenete.
- Zero Dark Thirty – A bin Láden hajsza - 2013. január 29.
- TOP 10 westernfilmek - 2013. január 19.
- TOP 10 – 2012 legjobb filmjei - 2012. december 31.
- TOP 10 – 2012 legrosszabb filmjei - 2012. december 30.
- Pi élete (Life of Pi) - 2012. december 22.
- A hobbit: Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey) - 2012. december 15.
- Rendezőportrék: Lars von Trier - 2012. november 02.
- 007 – Skyfall - 2012. október 30.
- Hazai Box Office: Az Elrabolva továbbra is első - 2012. október 26.
- Django elszabadul szinkronos előzetes - 2012. október 26.
A fenti kritikát még a múlt héten kértétek tőlem kommentben. 🙂 El is készült. Amúgy ha van még kérés vagy ötlet h milyen régi klasszikusról olvasnátok szívesen azt örömmel várom. 🙂
+1.
Zseniális darab. Kubrick nevét még mindig baromi sokan nem ismerik, ha esetleg láttak is tőle valamit, nem tudják, hogy ő rendezte. Nagyon jó, hogy ilyen írások születnek, mert bizony nem szabad elfelejteni a mestert.
Köszi Beni!
pont tegnap “kölcsönöztem” ki…ma rá is tekintek
Köszönöm szépen! 🙂
Örülök, hogy másnak is tetszik, mert szerintem is az egyik legjobb I.VH-s, pontosabban az egyik legjobb háborúellenes film!
A mű viszonylagos ismeretlenségnek nyilván van köze az általad leírt, hivatalos bojkottnak is – már ez is mutatja, hogy a mondanivalója elevenbe talált…
A filmben engem csak az a csekélység zavart, hogy a franciákat amerikaiak játszották (szinkronosan valószínűleg kevésbé lett volna bántó), de ez már tényleg csak kekeckedés, mert egyébként a színészi munkára ugyanannyira nem lehet panasz, mint a rendezésre.
A végső jelenet valóban szenzációs.
Köszönöm a kritikát (most nem találtam benne zavaró momentumot;))!
Amúgy meg érdekelne a kritikád az egyik kedvenc filmemről, a Clint Eatwood-Kevin Costner közreműködésével készült “Tökéletes világ” című alkotásról.
Ha kicsit vagányabb filmről akarnál írni, ott van a másik szívem csücske, a Tony Scott-féle “Tiszta románc”, vígjáték esetében pedig “A három amigó” Chevy Chase, Steve Martin és Martin Short főszereplésvel…
Szerintem ezek elég régiek meg jók ahhoz, hogy klassziusok legyenek, és sajnos nem annyira ismertek, ezért (is) megérdemlik az ajánlgatást.
Alapmű. Kubrick már a karrierje elején is remekműveket készített, jó példa rá ez a film, vagy a Gyilkosság.
tetszetős írás egy igazán jó filmről, amiről nekem az az élmény jutott osztályrészről hogy az RTL klubbon láttam 99’környékén vasárnapi nézhetetlen időpontban, abból a rövid lejáratú időszakból amikor még a kereskedelmi csatornán játszottak értékelhető alkotásokat a máricsúik/seherezádék mellett…:-((