3

Downey Jr. éleszti fel Perry Masont

0pmA Warner előkotorta a Erle Stanley Gardner regényeit és úgy éreztek, hogy ebből egy remek ügyvédes franchise-t lehetne összehozni. Megkörnyékezték Robert Downey Jr.-t, aki szintén látott fantáziát benne és feleségével, Susan Downey-val beálltak a tervezet mögé producerként és még az is benne van a pakliban, hogy a színész lesz a főszereplő. Már ha talál elég helyet a táncrendjében, de egyelőre még csak a megfelelő forgatókönyvírót keresik.

A regények alapján készült a Perry Mason sorozat is, amely 1957 és 1966 között futott a tévében. Mason ügyvédként és nyomozóként ténykedett, rengeteg ügybe tenyerelt bele, a 271 rész alatt bizony volt mit megoldani. A moziverzióban Mason titkárnője, Della Street, az oldalán dolgozó magánszimat, Paul Drake is helyet fog kapni, de nem hagyják ki tárgyalótermi ellenfelét, Hamilton Brugot sem.

0

Néma csönd előzetes

A Néma csöndben a cselekmény több párhuzamos szálon fut, melyek gyújtópontjában két fiatal lány megerőszakolása és meggyilkolása áll. 1986-ban a 11 éves Pia piros biciklijét az otthonához közeli búzamezőn találták meg, majd a szomszédos tóban bukkantak a holttestére. Napra pontosan 23 évvel később, ugyanazon a búzamezőn szintén egy piros biciklit találnak az arra járó munkások, és a Wighamm házaspár ráismer 13 éves lányuk, Sinikka kerékpárjára.

Krischan, a nemrég nyugalmazott rendőr, aki az első nyomozást vezette – de nem sikerült kézre kerítenie a tettest –, meg van győződve arról, hogy összefügg a két bűntény. Nyugdíjba vonulása miatt szabadúszóként keresi a tettest, és minden eszközt bevet célja eléréséhez: összemelegszik Pia még mindig gyászoló anyjával, és ráveszi, hogy egy talkshowban beszéljen fájdalmáról, hátha ez a közelükbe vonzza a gyilkost. Krischan megszállottságában társra lel a középkorú, megözvegyült Davidben, aki a hivatalos nyomozást folytatja. A gyilkost az első pillanattól kezdve ismeri a néző, de nem tudhatja, hogy tényleg ő követte-e el a második gyilkosságot is, hogy a rendőröknek sikerül-e elkapniuk, valamint milyen indítéka volt a bűntény(ek)hez.

A svájci Baran Bo Odar debütáló mozifilmje lebilincselő thriller, melyben nem csak a gyilkos megtalálásán van a hangsúly, hanem a tragédiában érintettek lelki folyamatain. Ehhez Baran Bo Odar a legjobb színészgárdát választotta, élén a dán Ulrich Thomsennel (Testvéred feleségét…, Ádám almái, Egy jobb világ). Figyelemre méltó még a Good bye, Lenin!-ből ismert Katrin Sass és Burghart Klaussner, valamint a Soul Kitchenben is játszó Wotan Wilke Möhring.

0

Stb… McGowan a Napa thrillerben, A tetovált lány új előzetese, Act of Valor poszter

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0pink

Pink játszani fog a Thanks for Sharing dramedyben, ami szexfüggők egy csoportjáról szól, akik ki akarnak gyógyulni ebből a problémából.

Zach Gilford egy zöldfülű zsarut fog játszani a The Last Standben, az Arnold Schwarzenegger által megformált seriff lesz a főnöke. Jaimie Alexander szintén látható lesz a produkcióban.

A Syfy sorozatot tervez a Sorsügynökségből.

Graham King producer Robert Towne-t kérte fel, hogy írja meg a Battle of Britain forgatókönyvét, ami a németek és az angolok légi csatáit mesélné el.

Val Kilmer, Radha Mitchell és Kate Maberly  leszerződött a The Goats filmbe, Kilmer és Mitchell egy házaspárt alakíthat.

50 Cent lesz a főszereplője a Pursuit thrillernek, amelyben egy rendőr és egy bűnöző szövetkezik, hogy elkapjanak egy bankrablót. Mindkettejüknek van elszámolnia vele.

Úgy fest a helyzet, hogy Baltasar Kormakur fogja rendezni a 2 Gunst, főszereplő Mark Wahlberg.

Rose McGowan a Napa romantikus thrillerben szülővárosával lesz főzsaru, miután háromszor is megjárja Afganisztánt a hadsereggel. A film Hans Ostrom regényéből készül.

Grant Morrison írja a Rogue Soldier képregény filmváltozatát, a főhős egy kék bőrű genetikailag továbbfejlesztett katona áll, akinek meg kell találnia egy tábornokot.

Kiefer Sutherland azt mondja, hogy már majdnem kész van 24 film forgatókönyve.

Billy Crudup csatlakozott a Neighborhood Watch szereplőgárdájához.

M.C. Gainey egy gonosz figurát formálhat meg a Django Unchainedben, a főhős asszonyát fogja megerőszakolni.

0pgPam Grier lesz RZA anyja az 1800-as években játszódó Man With the Iron Fist kung fu filmben.

Olivia Wilde leszerződött a Rush-ra, Suzy Millert, James Hunt nejét játszhatja. Elképzelhető, hogy Russell Crowe is cameozni fog, ha összejön Richard Burtonként bukkanhat fel.

Paul Feig úgy döntött, hogy mégsem rendezi meg a Bridget Jones harmadik részét.

Film készül a 60-as években népszerű Mr. Ed sitcomsorozatból.

2

Újabb előzetes a Tintinnek

Steven Spielberg és Peter Jackson az Európában felettébb népszerű képregényfigurából, Tintinből készített animációs filmet. A trilógia első felvonását Spielberg dirigálta, a folytatást elvileg Jackson vezényli le.

A Paramount az Universallal közösen finanszírozta volna a produkciót, utóbbi elsőként 30 millió dollárt pakolt bele a motion-capture technikával készülő alkotásban. Történt azonban, hogy az Universal hirtelen meggondolta magát, a mo-cap számukra nem hozott sokat a konyhára, a Rém rom (Monster House) és a Beowulf sem termelte meg a kívánt összeget. Ezért úgy döntöttek, hogy kihátrálnak a projekt mögül, ekkor jött képbe a Sony, de ők csak úgy szálltak be a tervezetbe, hogy megígérték nekik lesz harmadik rész is.

Mint látható az előzetes igencsak kalandos történetet ígér, sőt mintha Spielberg magától nyúlta volna a motoros-bazookás jelenetet.

2

Kalandférgek 3D poszterek

Senki nem gondolta volna az első Kalandférgek (Harold and Kumar) filmnél, hogy a két füves jó barát vissza fog térni, de csak felbukkantak ismételten a vásznakon. Idén pedig már harmadjára teszik tiszteletüket a mozikban, a film elején ugyan már külön élnek, de egy csomag miatt újra találkoznak és megint kalandos pillanatokat élnek át. Mindezt 3D-ben. John Cho és Kal Penn mellett Neil Patrick Harris szintén visszatér és Danny Trejo is tiszteletét teszi.

0

Újra szeretnék összehozni Baldwint és Martint egy vígjátékra

Adam Shankman ráérős idejében megnézett egy adást a Saturday Night Live-ből, amiben éppen Alec Baldwin és Steve Martin bolondozott. Hirtelen egy új ötlet kezdett körvonalazódni a fejében, aminek a végén talán a székből felpattanva eleresztett egy hangos halleluját. Az elgondolását sajnos most még nem tették közzé, de a lényeg az, hogy Shankman egy újabb produkcióra szeretné összehozni Baldwint és Martint, a vígjátékról még annyit lehet tudni, hogy a Szerepcsere (Trading Places) és a Szomszéd nője mindig zöldebb (Grumpy Old Men) ötvözete lenne.

A film a New Line-nél készülne, forgatás kezdete még nem ismert, főleg, hogy előtte még le kellene mindent beszélni a két színésszel. Baldwin és Martin korábban már játszott együtt az Egyszerűen bonyolult (It’s Complicated) és együtt vezették a 2010-es Oscar ceremóniát, aminek a producere Shankman volt.

0

Stiller szeretné eljátszani O. Selznicket

Az HBO következő nagy dobása a David O. Selznick életrajzi film lesz, ami borítékolhatóan sok díjat fog begyűjteni. Más részről pedig elmondható, hogy a HBO minőségi és élvezhető munkákat készítettet saját égisze alatt.

A forgatókönyvet a Pulitzer-díjas Donald Marguiles szállította le, amit jelenleg Oren Moverman, A harcmező hírnökei (The Messenger) rendezője ír át. Moverman fogja dirigálni a filmet, producerként Ben Stiller állt be a projekt mögé és el szeretné érni, hogy a főszerepet is eljátszhassa.

Selznick Hollywood egyik legismertebb és legbefolyásosabb producere volt, többek között dolgozhatott Alfred Hitchcockkal, Orson Wellesszel, George Cukorral és Vittorio De Sicával. Ő hozta Angliából Hollywoodba Hitchcockot, aki a Rebeccát dirigálhatta le és ez volt az egyetlen film, amiért a rendező átvehette az Oscart. Önfejűsége miatt sokszor torkollott veszekedésbe egy-egy forgatás, A harmadik ember (The Third Man) alatt producertársával, Korda Sándorral és Carol Reed rendezővel vívott nagy csatákat. A Párbaj a napon (Duel In The Sun) western alatt azt remélte, hogy egy újabb Elfújta a szél (Gone With the Wind) kasszasikert tud összehozni, a több rendező által készített mű végül negatív kritikákat kapott, de legalább korrekt bevételt ért el.

2

Az éhezők viadala körzet poszterek

Suzanne Collins közkedvelt regénytrilógiájában Észak-Amerikát 12 körzetre osztották, amelyeket a Kapitólium irányít. Minden évben megrendezésre kerül az Éhezők viadala, ezeken az egyes körzetekből kisorsoltak vehetnek részt, az eseményt pedig a tévé is közvetíti. Az első regény filmváltozata jövő év márciusában kerül a mozikban, néhány körzet poszterét tekinthetitek meg alant.

0

UIP hírlevél

0uip

Tweetelj a Parajelenségekért!

Egyedülálló akciót indított a Paramount stúdió: tweetelésre buzdítja a Parajelenségek-sorozat rajongóit, s az első 20 városban, ahonnan a legtöbb üzenet érkezett, három nappal a hivatalos világpremier előtt, azaz október 18-án mutatják be a Parajelenségek 3-at. Az akció neve Tweet to See It First, azaz Tweetelj, hogy elsőként láthasd.

            Az ötlet onnan származik, hogy a Parajelenségek-sorozatnak rengeteg rajongója van az internetes közösség tagjai között,  aktivitásuk most elnyerheti méltó jutalmát. Aki minél hamarabb látni szeretné a P3-at, menjen fel a www.ParanormalMovie.com oldalra, válassza ki városát a világtérképről, tweeteljen egyet, és ezzel már szavazott is.

            A Parajelenségek a filmtörténet egyik legjövedelmezőbb franchise-a, az első két részt összesen 18 millió dollárból készítették, összbevételük viszont meghaladta a 310 millió dollárt. Hollywood rengeteget költ marketingre, a 1-2. rész esetében azonban a Paramount ezzel is sokat spórolt, mert jórészt internetes vírusvideókkal gerjesztette a közönség érdeklődését, a bemutató után pedig már működésbe lépett a suttogó propaganda.

            (Paranormal Activity 3 – hazai bemutató: 2011. október 20.)

1

Jelenetek A három testőrből

Paul W.S. Anderson a Resident Evil negyedik része után D’Artagnannyal és a három testőrrel erősített, ráadásul 3D-ben, ha már annyira bejött a zombis filmnél. Természetesen nem hagyta otthon nejét, Milla Jovovichot sem, aki Milady-t formálhatta meg. Többek között Németországban, Görögországban és Spanyolországban már bemutatták, az imdb-n 6,2-en áll, ami úgy még jónak is mondható Anderson munkáinak a sorában. A lassításokkal és akciókkal teletűzdelt kalandfilmet október 21-én mutatják be Amerikában, mi egy héttel korábban láthatjuk.

0

Két jelenet A dologból

Újabb két jelenetet tettek közzé A dolog (The Thing) előzményéből. Matthijs van Heijningen Jr.-nak jól jönne a siker, hiszen az Army of the Dead-et talán meg tudná csinálni. A bevétel nem minden, azt is meg kellene mutatnia, hogy képes-e egy izgalmas, félelmetes horrort csinálnia.