0

Arthur Christmas előzetes – Mission: Accomplished

Karácsony közeledtével általában érkezni szokott az ünnephez kötött produkció. Ámbár ez az állítás nem teljesen igaz, tavaly mintha az összes stúdió elfeledkezett volna erről. Idén a Warner kedveskedik egy alkotással, de talán a Kalandférgek harmadik része nem pontosan az a szórakozás, amire a családok vágynak, viszont a Sony/Aardman Animation prezentálásában érkezik az Arthur Christmas animációs film.

Az Aardmantól a Csibefutamot, illetve a Wallace & Gromit és az Elvitte a víz alkotásokat láthattuk, mivel mindhárom igencsak ütötte a mércét, így bizonyára ezzel sem lesz gond. Télapó bázisán egészen kiválóan működik a high-tech berendezés, de aztán leáll a rendszer. Szerencsére az öreg szakállas fia, Artúr épp kéznél van, aki retró módon gondoskodik arról, hogy mindenki megkapja a neki járó ajándékot.

 

6

Space Battleship Yamato (2010)

Személy szerint nem ismerem a Space Battleship Yamato anime sorozatot, sőt japán filmalkotásokat is csak ritkán nézek. De ki ne lenne vevő egy ígéretesnek tűnő sci-fi-re? Ráadásul ezúttal Hollywood még csak a közelébe sem ment a már említett anime filmváltozatának, nem úgy, mint például a Speed Racernek vagy a Dragonballnak (ezeket rendesen el is fuserálták). Ráadásul a japánok is bizonyították, hogy nem kell félteni őket, színvonalas effekteket képesek gyártani, sőt körbenézve a nagyvilágban úgy tűnik már, hogy rajtunk kívül mindenki képes ütőképes CGI-vel telített produkciót csinálni.

Olvasd tovább

19

Újabb 3D-s konvertált animációs sikerfilmek jönnek a Disney-től

Amerikában 80 millió dollárt kaszált eddig Az Oroszlánkirály 3D-s verziója. A Disney miután eltüntette a pezsgősdugók okozta nyomokat és a szétlocsolt falakat is újrafestette először úgy döntött, hogy még egy kicsit a mozikban tartja egykori sikerfilmjük harmadik dimenzióval megtoldott verzióját.

Lehetett sejteni és nem tartott sokáig, hogy újabb animációs filmekhez fognak hozzácsapni még egy plusz dimenziót. Most bejelentették, hogy a Szépség és a Szörnyeteg, A kis hableány, a Némó nyomában és a Szörny Rt. 3D-s változatát küldik a mozikba. Az első kettőt 2012-ben, a maradékot 2013-ban. A pénzéhség…

Hozzáteszem, hogy 2012-ben fut be a 3D-s Titanic és a Baljós árnyak. Előfordulhat, hogy lesz olyan időszak, amikor csak átkonvertált filmeket fognak adni a mozik?

8

A hadak útján következő előzetese

Steven Spielberg az év utolsó napjaiban gyakorlatilag saját magával fog harcot vívni a box office lista elsőségért. Az efféle helyzeteket azért megpróbálják elkerülni, de a DreamWorks nem tökölt, bátran belevágott. A Tintin mellett Spielberg A hadak útján regény filmadaptációjával érkezik, aminek a története az első világháború alatt zajlik, így bizonyosan látni fogunk néhány látványos csatát, de e mellett azért az érzelmeknek is jut hely. A sztori egy lóra fókuszál, aki az ütközetek alatt többször gazdát cserél, de régi tulajdonosa mindenképpen szeretné visszakapni szeretett paciját.

2

Aronofsky nagy nehezen csak megvalósíthatja a Noé bárkáját

Darren Aronofsky évekig küzdött azért, hogy összegyűjtse a szükséges büdzsét a Noé (Noah) projektjéhez, ám folyamatosan falakba ütközött. Mivel eléggé úgy festett a dolog, hogy nem lesz belőle semmi év elején úgy döntött, hogy képregény formájában adja ki elképzelését. Hasonlóképpen cselekedett, mikor A forrás (The Fountain) egy bizonyos ponton megfeneklett, azt azonban jelentősen átdolgozva végül sikerült elkészítenie.

Nyáron némi reménysugár csillant meg, a New Regency látott fantáziát Noé bárkájában, akkor John Logan, a Gladiátor írója látott hozzá a forgatókönyv kipofozásának. A kockázatos üzletbe sikerült bevonni a Paramountot is, a két stúdió közösen dobja össze a büdzsét, amely 150 millió dollárra rúg, mellesleg Aronofsky R kategóriás filmet ígér. Pletyka szinten Christian Bale neve merült fel főszereplőnek.

A rendező egyébként azon kesergett, hogy fogalma sincs miért nem érdekel senkit tervezete, hiszen a Titanic után a második leghíresebb hajóról van szó.

3

Lilly a Hobbitról

Javában zajlik a Hobbit filmek forgatása Új-Zélandon, ebben Evangeline Lilly is fel fog bukkanni. A színésznő egy Tauriel nevezetű tündét fog megformálni. Lilly a Vasököl (Real Steel) premierje miatt hagyta ott a forgatás, a vörös szőnyegen az Acces Hollywoodnak adott egy interjút, ahol a Hobbitról beszélt és még egy-két tünde szó is kicsúszott a száján. Lilly azt is elmondta hogy karaktere nem szerepel Tolkien könyveiben, Peter Jacksonék fejében született meg Tauriel, de a rajongóknak nincs miért aggódniuk.

4

Elképzelhető, hogy Statham is halálos iramban fog nyomulni

A Halálos iramban ötödik felvonása a franchise legsikeresebb darabja lett, az Universal nem teketóriázott sokat, berendelte a folytatást, amelyet ismét Justin Lin fog dirigálni. Lin e miatt hagyta magára a Hegylakó remake-et és a Terminátor 5-öt, aki állítása szerint már leforgatott egy 12 perces üldözést, csak úgy gyakorlás gyanánt.

Úgy hírlik, hogy az Universal azt tervezi, hogy a hatodik és hetedik részt egyben forgatja le Európában, ráadásul azt szeretnék, ha Jason Statham is bepattanna a volán mögé. Stathamnak ráadásul van gyakorlata is a vezetésben, A szállító (The Transporter) trilógiában nyomhatta tövig a gázt, A banki meló (The Bank Job) filmben szintén vezethetett.

0

Még egy The Lady előzetes

Talán sokakban felmerült, hogy Luc Besson vajon mikor próbálkozik meg ismét komolyabb témában filmet forgatni. Vagy már végleg elkötelezte magát az akciófilmek mellett? A francia filmes azonban hosszú idő után úgy tűnik, hogy megpróbálkozik a drámai műfajban, Aung San Suu Kyi burmai politikusnő életéről készített filmet.

A produkció ötlete már a 90-es évek elején felmerült, amikor Rebecca Frayn és férje, Andy Harries ellátogatott Burmába. Harries produkciós cége, a Left Bank Pictures úgy 2008 táján tudott felmutatni egy értékelhető forgatókönyvet. Michelle Yeoh Besson miatt vállalta el a főszerepet, mivel a rendező korábban már bizonyította, hogy képes erős női karaktereket bemutatni. Azzal, hogy leszerződött elérte, hogy Burmából kitiltsák.

 

1

DiCaprio a Satoriban

Oliver Stone rendezésében fog megvalósulni A barbár állatok (Savages) regény filmváltozata, a Warner pedig nagy lehetőséget lát Don Winslow regényeiben, ezért lecsaptak a Satori jogaira és máris megnyerték Leonardo DiCapriot a főszerepre.

A thriller egy nyugati fickóról szól, aki Japánban nevelkedett és kiváló bérgyilkost faragnak belőle. A második világháború vége felé azzal a feladattal bízzák meg, hogy egy szovjet parancsnokot tegyen hidegre Kínában, ám eléggé öngyilkos küldetésnek tűnik a dolog.

A Warner reményei szerint egy Jason Bourne-szerű franchise-t tud elindítani, a forgatás kezdete még nem ismert. DiCaprio kissé elfoglalt, a J.Edgar után A nagy Gatsby (Great Gatsby) munkálatain van jelenése, ezt követően a Django Unchainedben játszik.