12

Rekviem egy álomért (Requien for a Dream, 2000)

Egyszer már láttam ezt a filmet (felirattal), de vasárnap megnéztem még egyszer az m1-en (és megállapítottam, hogy a szinkron bűnrossz); ennek apropóján jutott eszembe, hogy írhatnék róla néhány gondolatot.

Talán azzal lenne érdemes kezdenem, hogy kevés olyan lélekölő alkotással találkoztam eddig, mint a 11 éves a Rekviem egy álomért. Persze láttam én már szomorú, megrázó, kegyetlen filmeket dögivel, de egyikben sem volt meg ez a nyomott hangulat-kilátástalanság kombó. Mindemellett talán ez a leghitelesebb film arról, hogy mit tehet bárkivel a kábítószer, a függők hogyan adják fel szép lassan, lépésenként emberi mivoltukat, csak hogy újabb és újabb adagokhoz jussanak.

Olvasd tovább

3

A 11-11-11 következő előzetese

Darren Lynn Bousman több figyelmet érdemelne (szerintem), a Repo! – A genetikus opera sajnos csak keveseket érdekelt, a Mother’s Day pedig  hiába készült el, továbbra is radar alatt mozog. A rendező következő alkotása azonban nem fog csak úgy eltűnni, a bemutatót a film címéhez időzítették. A horror újabb előzetest kapott, amiből két verzió is készült, az egyik a Doomed, a másik a Fucked változat. Érdekesség, hogy az Asylum is rácsapott a témára, a saját filmjüket 11/11/11-nek nevezték el (annak előzetese erre található).

3

Cameron az Avatar folytatásáról

James Cameron a Dateline-nak adott egy interjút és miről másról szólt volna a beszélgetés, mint az Avatar folytatásairól. A rendező azonban semmi újat nem mondott, csupán az eddig elhangzottakat erősítette meg.

A forgatókönyvet Cameron írja, a második és harmadik részt egyben forgatja le. Nagyon szeretné megmutatni Pandora óceánját, amelyet sajnos az elsőben nem tudott bemutatni, egyszerűen megvesz azért, hogy a vízi világ ökorendszerét megalkossa. Tehát az esőerdő  helyett ezúttal inkább az óceán környékén történnek a fontosabb dolgok. Azt is megemlítette, hogy nem kell aggódni azért, hogy megpróbálja még jobban belesulykolni az emberekbe, hogy vigyázzanak a környezetre, vigyázzanak a fákra, az erdőkre, a levegőre. Ugyanannyi lesz ebből is, mint az első részben, az elsődleges cél ugyanis a szórakoztatás.

0

Streetdance 2 poszter

Jövőre sem maradunk zenés-táncos produkció nélkül, a Step Up negyedik része mellett érkezik a Streetdance folytatása (és ha valakinek túl nagy hiánya lenne, akkor szerezzen be pár indiai produkciót). Nem lesz túl bonyolult a történet, a főszereplőnek és csapatának az lesz a célja, hogy megnyerje a nagy versenyt és visszavágjanak egy régi sérelemért. A rendezői poszton megint  Max Giwa és Dania Pasquini ténykedett, a főszereplő Falk Hentschel lesz, de itt lesz még Stephanie Nguyen és George Sampson is, ki ne hagyjam Sofia Boutellát.

0

Derrickson rendezheti a Zwart Water remake-jét

Scott Derrickson 2000-ben a Hellraiser: A pokol démonjai (Hellraiser: Inferno) horror folytatással próbált a figyelem középpontjába kerülni, de csak 5 év múlva kapott újabb bizonyítási lehetőséget. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism of Emily Rose) elég szépen teljesített, ilyen esetekben ugye jobban felfigyelnek az emberre, de az Amikor megállt a Föld  (The Day the Earth Stood Still) sci-fi nem hozta a vártakat, habár korrekt bevételt ért el, de a nézők és a kritikusok sem voltak megelégedve vele. A rendező inkább visszatért a horror világába, jelenleg a Sinistert forgatja, de arra azért maradt ideje, hogy más projektekre is felfigyeljen. Így esett, hogy leszerződhetett a Zwart Water holland horrorra, Charlize Theron megkönnyebbülhet, hiszen jó ideje próbálja megvalósítani a filmet.

Theron több, mint egy éve produkciós cégén keresztül szerezte meg a jogokat.  A történet szerint egy kilenc éves lány új barátra tesz szert, de hamarosan rájön, hogy az illető nem más, mint anyja elhunyt ikertestvérének a kísértete. E közben a lány apja is sejteni kezdi, hogy felesége sötét titkot rejteget. Az Oscar-díjas színésznő természetesen az anyát fogja alakítani.

0

Hogyan lopjunk felhőkarcolót karakter poszterek

Brett Ratner miután két harmadik részt (X-Men 3, Csúcsformában 3) is letett az asztalra valamiért a tévés projektek felé fordult és legalább jól döntött, amikor nemet mondott a Conanra. A Cop House és a Blue Blood tévéfilmek meg a Chaos sorozat után a Hogyan lopjunk felhőkarcolót (Tower Heist) alkotással tér vissza a mozi világába. Egy luxustorony személyzete megpróbálja kirabolni az egyik vendéget, aki meglopta őket és az FBI is vigyáz rá. Ezúttal néhány karakter posztert tettek közzé, érzem, hogy a kutyának kulcsfontosságú szerep jut.

0

Későbbre tolódik az Isztambul mozibemutatója

0isztambulSajtóközlemény: Török Ferenc Isztambul című filmje a tervezett 2011. október 27-ei dátumnál csak később kerül a magyarországi mozikba.

A filmet gyártó Új Budapest Filmstúdió nem vállalhatja a film bemutatását mindaddig, amíg a céggel szembeni szerződéses tartozását a Magyar Mozgókép Közalapítvány utódszervezete nem rendezi, hiszen csak ez után lehet kifizetni a teljes stábot és az utómunka-költségeket.

A film világforgalmazója a Fortissimo Films, a törökországi mozikban 2011. október 21-én indul.

Az Isztambul magyar-török-ír-holland koprodukcióban készült, reményeink szerint 2012 januárjában mutatjuk be, a Mozinet forgalmazásában.

0

UIP hírlevél

0uip

Önálló sorozatot kaphat Csizmás, a kandúr

             Igen jó közönségvisszhangot kapott a Csizmás, a kandúr az elővetítéseken, ezért könnyen lehet, hogy ugyanolyan sorozat lesz belőle, mint a Shrekből, amelynek a kardos macsek egyik mellékszereplője volt. A címszereplőt angolul, spanyolul és olaszul megszólaltató Antonio Banderas természetesen nem bánná, ha ez így lenne. – A Csizmás nekem olyan kikapcsolódás, mintha elmennék nyaralni – árulja el a spanyol sztár. – Évente forgatok egy-két roppant súlyos drámát, aztán jön ez a teljesen rám szabott macska, és végre szabadon engedhetem a gyermeki énemet. Nem csodálkoznék, ha a macskás kalandok folytatódnának, mert nagyon gazdag a matéria, és szerintem a közönség ugyanúgy imádja a karaktert, mint én.

            (Puss in Boots – hazai bemutató: 2011. december 1.)

0

A The Descendants következő előzetese

George Clooney egy hawaii ügyvédet alakít a The Descendants drámában, aki megpróbálja helyretenni kapcsolatát két lányával, miután felesége egy baleset során komába zuhan. A színész Alexander Payne irányítása alatt dolgozott, a rendező 7 éve nem jelentkezett mozifilmmel (ha a Párizs, szeretlek egyik szegmensét nem számítjuk), akkor a Kerülőutak boros produkciót tette le az asztalra. Oscar-esély? Az év során felmerült, hogy Clooney ismét a jelöltek között találhatja magát, de ezek csak találgatások, majd meglátjuk.

1

Újabb per Másnaposok 2 nyakába

A Warnert egyszerűen nem hagyják, hogy nyugodtan, mosolygós arccal számolják a Másnaposok folytatásából befolyt milliókat. Először egy tetoválóművész akasztott pert a stúdió nyakába, mondván, hogy nem lehet ám csak úgy felhasználni a Mike Tyson-féle tetoválást, majd Ed Helms dublőre  is a bíróságra fáradt, ő a forgatás alatt szenvedett agykárosodást (annál a jelenetnél történt a baj, amikor Helms karakterének ki kell hajolnia egy autó ablakán, de a gépjármű e közben összeütközik egy másik autóval).

Ezúttal Michael Alan Rubin perelt, mivel szerinte tőle a stúdió tőle lopta a Másnaposok 2 történetét.  A férfi 2007-ben egy japán nőt vett el, majd Thaiföldre utaztak nászútra, ahol érdekes szituációk történtek vele, majd Indiában találkozott egy bollywoodi producerrel, aki leszerződtette néhány produkcióba. Rubin úgy gondolta, hogy a nászútjából akár filmet is lehetne készíteni, ezért Mickey and Kirin címmel megírta a forgatókönyvet és egy másolatot elküldött az Amerikai Írók Céhének is. Később megdöbbenve értesült róla, hogy Másnaposok 2 története ugyanarról szól, mint ami vele estek meg. Ezért szerzői jog megsértése, személyiségi jogainak megsértése és rágalmazás miatt perelt.

A Bombák földjén kapcsán egy Irakot megjárt katona perelt, de a bíró a múlt héten elutasította a keresetet, amit Jeremiah Reynolds ügyvéd úgy nevezett, hogy ez egy hatalmas győzelem azoknak a filmeseknek, akik megtörtént esetekből merítenek inspirációt alkotásaikhoz.

5

Zombieland sorozat közeleg

Két évvel ezelőtt került a mozikba egy szórakoztató horror-vígjáték, a Zombieland szépen teljesített a kasszáknál és ahogy ilyenkor lenni szokott rögtön szóba került a folytatás. A második részt ugyan mindenki akarja, a rendező, az írók, a szereplők, de mégis megrekedt az egész az “Akarjuk” szinten. Történt némi változás a tervezet környékén, most már sorozatban gondolkodnak. A Fox Broadcasting a Sony Pictures Televisionnel karöltve a 2012-13-as szezonra szeretni elkészülni a szériával.

A Zombieland ötlete évekig hányódott Hollywoodban, sőt, először ténylegesen sorozatként képzelték el, csak később merült fel a mozifilm gondolata. 2005 táján a CBS rendelte be a pilot forgatókönyvét, miután lemondtak róla a projekt iránt a SyFy érdeklődött, de ott a büdzsével voltak a gondok. Majd jött a mozifilm, ami a színészeknek (Emma Stone, Jesse Eisenberg) és a rendezőnek (Ruben Fleischer) is a hasznára vált. Sőt, Rhett Reese és Paul Wernick forgatókönyvírókra is rámosolygott a szerencse, lekörmölhették a G.I. Joe folytatását és a Deadpool szkriptjét.

De azért van-e esély egy Zombieland 2-re? Polone erre azt felelte, ha a sorozat elkészül, akkor a folytatásból biztos, hogy nem lesz semmi.

1

Még egy előzetes a Tintinnek + két feliratos jelenet

Újabb Tintin előzetest tettek közzé, ezen kívül még két poszter és egy fan made videó is látható alább. Ugyanakkor megérkeztek az első kritikák is, az Empire 8 pontot adott a produkciónak, az EntertainmentFocus is szívből ajánlja és szintén 8 pontot szórt ki rá. A DigitalSpy szerint kiváló szórakozás és sokkal jobb, mint az ezt megelőző motion capture alkotások. A TotalFilm 6 ponttal jutalmazva, szerintük nem annyira elragadó, mint várták, a Guardiannak nem igazán tetszett, 4 pontot kapott tőlük és úgy vélik, hogy jobb lett volna, ha nem nyúlnak hozzá a képregényhez.