A Laika animációs stúdió égisze alatt készül a ParaNorman, a cég eleddig csupán egyetlen mozis alkotással büszkélkedhet, a Coraline-nel. A ParaNorman 2012. augusztus 17-én kerül bemutatásra, egy kisvárosban játszódik a cselekmény, amit hirtelen ostrom alá vesznek a zombik. Kit kell ebben az esetben hívni? A Szellemirtókat? Egy helyi srác tudja csak kezelni a problémát, Norman ugyanis képes beszélni az élőholtakkal, ám ezen kívül még kísértetekkel és boszorkányokkal kell leszámolnia és egy ősi átkot kell semmissé tennie, ha meg akarja menteni szülőhelyét.
Day: 2011. október 25.
The Secret World of Arrietty előzetes
Kevés betonbiztos dolog van a filmiparban, az azonban ezer százalék, hogy a Studio Ghibli nem ad ki hanyag munkákat kezei közül. A falak között született többek között a Princess Mononoke és Spirited Away, hamarosan a The Secret World of Arrietty kerül a mozikba (hozzánk is remélhetőleg eljő). Az animációs film Mary Norton fiatal felnőtteknek szóló fantasy regényén alapszik.
Apró emberkék élnek körülöttünk, észrevétlenül csennek el kisebb dolgokat, amelyeket maguk felhasználnak, de a “nagyok” számára jelentéktelennek hathat. Egy ilyen apró gyűjtögető lány megismerkedik egy sráccal és összebarátkoznak.
Spielberg melót ajánlott az egyik Tintin rajongónak
James Curran gondolt egyet és összedobott egy videót, ami azt mutatta, hogy miképp képzeli el a Tintin nyitányát. Steven Spielberg is látta alkotását, annyira megtetszett neki, hogy meghívta Currant a film premierjére, és még munkát is kínált a következő produkciójába. Így kell nagyot dobbantani. Egyelőre nem ismeretes, hogy Curran melyik filmben kamatoztathatja tudását.
A sokadik Mission Impossible 4 poszter
Tom Cruise még egyszer összeszed egy csapatot, hogy az ügynöksége büszke legyen rá. Eddig inkább rá hárultak a veszélyes mutatványok, míg a többiek a háttérben húzódtak meg, ezúttal elvileg a csapat újabb tagja, Jeremy Renner is bemutathat egy-két kunsztot. Terv? Az nincs. Erősítés? Elfelejthetik. Nincs más hátra, mint előre.
Még egy The Pirates! Band of Misfits előzetes
A jövő év egyik kellemes színfoltja lesz az Aardman alkotása, már ha az előző műveik minőségéből és szórakoztató faktorából indulunk ki. Az Elvitte a víz (Flushed Away) vagy a Csibefutam (Chicken Run) az adott év legjobb animációs filmje volt, ráadásul ezúttal is stop motion technikát használva készítik a The Pirates! Band of Misfits-et. A történet Pirate Captain és csapatára fókuszál, akik az éves kalózversenyen szeretnének győzedelmeskedni.
UIP hírlevél
Eddie Murphy parázik az Oscar miatt
Felemás érzésekkel viseltetik Eddie Murphy az Oscar-gálával kapcsolatban, amelynek ő lesz a házigazdája februárban. – Amikor megtudtam, hogy engem fognak felkérni, majd kibújtam a bőrömből, de most már inkább parázok – ismeri be a komikus. – Ez lesz pályafutásom egyik legjelentősebb állomása, de ha elszúrom, akkor nekem lőttek. Sajnos még négy hónap van addig, és ezalatt tövig rágom majd a körmöm, mert kétségek gyötörnek. Ha mindent előre kiszámítok, ettől lehet rossz, merev a műsor, ha meg végig improvizálok, mint a régi szép időkben, becsúszhat egy-két olyan poén, amitől a közönség egy része biztos ki fog akadni. A producer, Brett Ratner nyugtatgat, hogy lavírozzak valahol a kettő között, tehát a megírt forgatókönyv alapján rögtönözzek, de könnyű neki, ő csak a függöny mögül figyel majd.
Ratner neve nem véletlenül merült fel: ő a rendezője és a producere a Hogyan lopjunk felhőkarcolót című akcióvígjátéknak, amelyben egyszerű melósok elhatározzák, hogy visszalopják a pénzüket egy csaló brókertől, akit a Trump Tower tetején őriznek. Eddie Murphy mellett Ben Stiller, Matthew Broderick és Alan Alda a film főszereplői.
(Tower Heist – hazai bemutató: 2011. november 10.)
Cusack megvédi Akermant a The Numbers Station thrillerben
Több, mint egy éve esett szó a The Numbers Station thrillerről, akkor Ethan Hawke még érdekelt volt a filmben, azóta viszont már nem tartózkodik a film környékén, de a Daybreakers producerei, Sean és Bryan Furst továbbra is egyengetik a projekt útját. Hawke helyére John Cusack lépdelt, a színész egy lefokozott ügynököt formálhat meg, új megbízatása szerint a nevadai sivatagban kell megvédenie egy nőt, ami nem megy könnyen, mivel megtámadják őket. A nőt Malin Akerman fogja játszani.
A filmet Kasper Barfoed, A templomosok elveszett kincse (Tempelriddernes skat) és A jelölt (Kandidaten) rendezője vezényelheti el. Cusack rendesen elfoglalt, jelenleg a Frozen Ground thriller forgatásán vesz részt.
Tisztességtelen ajánlat Noyce módra
Phillip Noyce a Salt ügynök (Salt) után megfordult a Hunter Killer akció-thriller környékén, hónapokkal később úgy döntött, hogy lepasszolja másnak a lehetőséget, a Timeless sci-fi tervezet mellett még kitart, de most újabb forgatókönyv került az asztalára.
A The Arrangement egy eladósodott házaspárról szól, akiknek alkalma nyílik arra, hogy rendezzék pénzügyeiket. Ugyanis felbukkan egy tehetős fickó, de csak úgy hajlandó segíteni, ha a feleség vele tölt három napot. Hasonló témát boncolgatott az 1993-ban bemutatott Tisztességtelen ajánlat (Indecent Proposal) is, ahol 1 millió dollárt ajánlott fel a Robert Redford által megformált milliomos, ha Demi Moore karaktere vele tölt egy éjszakát.
Brian Tucker írta a forgatókönyvet, ami elvileg a közönséget is el fogja gondolkodtatni, hogy vajon mit tennének hasonló helyzetben.
Így néz ki Urb Leon Kennedyként
Milla Jovovich lelkes twitter felhasználó, legutóbb a Summit stúdiót okolta A három testőr 3D csúnya bukásáért, de egyébként boldogan oszt meg képeket és videókat. Mivel éppen nyakig vannak a következő Resident Evil munkálataiban nem csoda, hogy a forgatás helyszínéről pakolt ki egy rövid videót. Ebben láthatjuk, hogy miképp fest Johann Urb Leonként.
Újabb poszter A tetovált lánynak
David Fincher nem az a rendező, aki másfél órában szeret elmesélni egy történetet, műveinek játékideje meghaladja a két órát. Legutóbbi alkotása, a Benjamin Button különös élete pedig már majdnem 3 órás volt, Fincher azt szeretné, ha A tetovált lány 180 perces lehetne. Hallottunk már a múltban néhány hasonló csatározást, Fincher azonban keményen szokott küzdeni. Akár ő, akár a stúdió fog győzni, remélhetőleg ez azért nem megy az élvezhetőség rovására. Más részről még mindig erősen benne van a bukta lehetőség, hiszen Daniel Craig csak James Bondkét tudott korrekt eredményt produkálni.