1984-ben Tim Burton elkészítette a Frankenweenie rövidfilmet, sok-sok év elteltével azonban megcsinálja az egészestés változatot 3D-ben, ráadásul fekete-fehér stop motion animációs filmként. Hogy ebben mi a furcsa? Johnny Depp meg sem fordul a projekt környékén. A történet szerint egy srác mindent megtesz annak érdekében, hogy kutyusát visszahozza az életbe, miután az ebet elütötte egy autó.
Day: 2011. október 27.
Egyben forgatják le a Függetlenség napja második és harmadik részét?
Roland Emmerich és Will Smith filmográfiájában szépen mutat a Függetlenség napja, a produkció pont jó helyen volt jó időben, ráadásul a 90-es évek egyik legjobb inváziós alkotása volt. A folytatásról évek óta beszélnek, Emmerich nagyon szeretné a második részt, a Fox egyre jobban hajlik az ötlet felé.
A főszereplő Smith lenne és egyben forgatnák le a második és harmadik felvonást. Smith azonban 50 millió dollárt kér a két filmért, továbbá azt akarja, ha felesége (Jada Pinkett) és lánya (Willow) szintén benne lehetne az alkotásban. De előbb szeretné látni a forgatókönyvet, mielőtt beleegyezne, ami érthető is, hiszen a Men in Black 3 esetében is a szkript volt a probléma, ezért kellett leállni a forgatás közepén.
Ugyanakkor a Fox erősen elgondolkodik azon, hogy teljesítse-e Smith kérését, 50 millió dollár elég nagy összeg, főleg annak fényében, hogy a Hancock óta nem igazán láthattuk őt közönségfilmben, bár igaz, hogy az azelőtti filmjei szépen hoztak a konyhára. Szóval a stúdió nem biztos, hogy igényt tart Smith jelenlétére, de nélküle is benne lennének egy újabb Függetlenség napjában.
Az éhezők viadala karakter poszterek
Nagy bízik a Lionsgate Az éhezők viadala (The Hunger Games) filmben, könnyen lehet, hogy 2012 első igazán nagy sikere ez a produkció lesz. Szinte biztos, hogy Gary Rosst elhalmozzák ajánlatokkal, így nem kell évekig várni következő rendezésére és Jennifer Lawrence is tesz egy nagy lépést a sztárrá válás útján, sőt Suzanne Collins írónő könyvei iránt is bizonyára megnő a kereslet. Ezúttal 8 karakter posztert tett közzé a stúdió. Az elsőn a Lawrence által játszott Katniss látható.
Újabb Muppets paródia előzetes
Közeledik a Muppets film, a készítők közzétettek már néhány vicces paródiavideót, amiben a bábok egyes alkotásokat figuráztak ki. Ezúttal viszont nem csak egyet néztek ki, hanem többet. A Paranormal Activity, a Csizmás, a kandúr és az Alkonyat filmeket vették elő, amelyeken még mindig lehet nagyokat mosolyogni. Ezek után bizton remélhetjük, hogy a filmre is fordítottak annyi időt és kreativitást, mint a videóra.
The Lorax előzetes
Dr. Seuss neve nem lehet teljesen ismeretlen a filmrajongók körében, néhány alkotás már született könyvei, művei alapján, sőt a szerzőről film is fog készülni. A The Lorax leginkább nevelő célzattal született, a környezetre, illetve annak védelmére hívta fel Seuss a figyelmet. Az ebből készült animációs filmből szintén áradni fognak az okító jellegű képsorok és mondatok. De vajon mindez nem megy-e a szórakoztatás rovására, nem csökken-e az élvezeti faktor?
Heti néznivaló – Kémkölykök és az idő
Sci-fi, horror és Lars von Trier.
A dolog (The Thing): John Carpenter klasszikus horrorjának az előzményeit taglalja az alkotás, a norvég bázison történt eseményeket láthatjuk. Azaz kiderül, hogy miképp bukkantak rá az idegen űrhajóra és a földönkívüli életforma hogyan okozott káoszt a tagok között.
Walker a District 13 remake-jében
Úgy látszik Luc Bessonnak nincs jobb dolga, minthogy saját filmjét remake-elje. Elővette a District 13 – A bűnös negyed akciófilm forgatókönyvét, majd Robert Mark Kamennel átírta. A történések nem Franciaországban, hanem Amerikában fognak zajlani, méghozzá valószínűleg Chicagoban.
Paul Walker alakíthatja a beépülés és a küzdősportok mesterét, ezúttal az a feladat hárul rá, hogy kapjon el egy drogdílert, aki ellopott egy tömegpusztító fegyvert és elrejtette a fallal körülvett gettóban. Walker karaktere kénytelen szövetségre lépni Linoval, ő ugyanis sokkal jobban ismeri a környéket.
Lino-t David Belle játszhatja, az úriember az eredeti filmben is főszereplő volt. Habár Lino szerepére többen is jelentkeztek Besson kikötötte, hogy azt csakis Belle alakíthatja. Egyelőre nincs rendezője a filmnek, de biztos, hogy valaki a Besson istállóból kapja a feladatot. Esetleg Gérard Krawczyk vagy Olivier Megaton?
Az eredeti film előzetese
Scorsesere hozhatja el Jo Nesbø regényhősét a vásznakra
Jo Nesbø a norvég krimi irodalom elismert alakja, egyik regényhőse, Harry Hole már kilenc könyvben oldott meg érdekes és rafinált eseteket. A Working Title a hetedik rész megfilmesítési jogaira csapott le, a Hóembert úgy tűnik, hogy Martin Scorsese fogja dirigálni. Ne lepődjön meg senki, ha hamarosan Leonardo DiCaprio neve fog felmerülni főszereplőnek. Matthew Michael Carnahan, a World War Z és A dolgok állása (State of Play) írója hegyezheti ceruzáját, ugyanis a forgatókönyvet neki kell lekörmölnie.
Harry Hole, az oslói rendőrség különc főtisztje az ősz elején névtelen levelet kap, Hóember aláírással. Amint lehull az első hó, titokzatos eltűnések, bestiális gyilkosságok sora kezdődik a norvég fővárosban. Az áldozatok egytől-egyig családos nők, s az esetek riasztó hasonlóságot mutatnak évekkel ezelőtti eltűnési ügyekkel. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik, ugyanis az elkövető különös nyomot hagy maga után: egy-egy hóember őrzi a tetthelyeket. (libri.hu)
Lords of Salem teaser art
Rob Zombie következő filmje a The Lords of Salem lesz, nem nagy meglepetés, hogy ismét horrort kapunk tőle. A központi karakter Heidi, a szőke rockkedvelő csaj, aki egy rádióállomáson dolgozik DJ-ként. Egy szép nap fura fadobozt kap, ami a Lordok ajándéka. Heidi úgy gondolja, hogy valószínűleg egy rockcsapattól kapta a dobozt, azért, hogy terjessze, amit meg is tesz és hatalmas sikert arat hallgatói között. Ezt követően újabb doboz érkezik, amiben a felvételeken kívül Salembe szóló ingyen jegyek is találhatóak, azonban Heidi és barátnői nem rockot találnak a helyszínen, a Lords of Salem ugyanis egyáltalán nem egy rockformáció és a zene helyett vérre szomjaznak.
A Szextúra íróira bízták a Dumb és Dumber 3 forgatókönyvét
Jim Carrey nem igazán híve a folytatásoknak, a komikus karrierje során csupán egyszer ment bele, hogy elkészítse egyik sikerfilmjének a második részét, a többire nemet mondott. De a készítők egyes esetekben nélküle is belevágtak a folytatásba, a végeredmény magáért beszél, a Dumb és Dumber előzményfilmje nézhetetlen, akárcsak A maszk 2, az Ace Ventura Jr. pedig szánalom a köbön.
Carrey azonban változtatott az álláspontján, mint kiderült, érdekelné a Minden6ó harmadik része és benne lenne még egy Dumb és Dumber filmben. Utóbbit ismét a Farrelly fivérek dirigálnák, forgatókönyv eleddig nem volt. Felkérték Sean Anderst és John Morrist, a Szextúra (Sex Drive) íróit, hogy vessenek papírra egy eléggé dilinyós, de felettébb vicces szkriptet.
2 perc az Alkonyat következő részéből
A Summit két percet tett közzé az Alkonyat negyedik részéből. Edward és Bella ekkor már házasok, közeleg a szex időpontja, a jelenet azt mutatja, hogy a lány felkészül erre az “eseményre”.