FilmDROID John Hillcoat rendező, Nick Cave forgatókönyvíró/zeneszerző és Benoît Delhomme operatőr 2005-ben dolgoztak először együtt egész estés filmen. Az ajánlat egy szikár, revizionista western Ausztrália kopár hátországában, a cselekmény feltartózhatatlanul halad egyenes vonalban a brutális végkifejlet felé. Nevezhetjük egy minimalista mesterműnek, ami a Fékezhetetlen-ről már nem mondható el, annak ellenére, hogy sok a tematikai áthallás a két alkotás között. De amit elvesztett művészi értékben, megnyerte szórakoztatásban; könnyebben befogadható és a mezőnyben még kifejezetten magasröptűnek számít, szóval nagyszerűen szórakozhatunk anélkül, hogy fel kéne áldoznunk néhány agysejtet a multiplex oltárán.
kritika
Fél Nelson (Half Nelson, 2006)
Drey egy nap a kosármeccs után a női wécében talál rá a crack-től épp elszállt, félholt Danre.
Először nem tud mit kezdeni a helyzettel – gyerek még -, de amikor Dan a segítségét kéri, nem tud nemet mondani.
Kettejük között valami olyasmi kapcsolat alakul ki, ami túlmutat a barátságon. Még szép, hiszen szinte értelmetlen lenne barátságról beszélni egy 30as, fehér, “jó” családból származó, ám drogos tanár (Ryan Gosling) és egy 13 éves fekete kislány (Shareeka Epps) között.
War of the Arrows (Choi-jong-byeong-gi Hwal, 2011)
Az íj az egyik legősibb fegyver. Használata látványos, megjelenése impozáns, s hatékonysága halálos, ha hozzáértő kezekbe kerül. A megfeszülő íj, a kiröppenő nyílvessző hangja könnyen felismerhető, és vitathatatlan, hogy semmihez sem fogható. Ha íjászatról beszélünk a filmek kapcsán, akkor jogosan ugrik be elsőként Robin Hood neve. Ott van továbbá a Bosszúállók hőse Sólyomszem, a Gyűrűk Urából Legolas, de tagadhatatlanul a listán szerepel a DC zöldbe öltöztetett karaktere, Zöld Íjász is. Az amerikai és az angol hősök után itt van a kelet szülötte: Nam-Yi. Keleti filmekben láthattunk már lenyűgöző íjász jeleneteket (Hero), viszont arra még nem igazán volt példa, hogy egy egész filmet e bámulatos eszköz, és a használata köré építsenek. Han-min Kim írta és rendezte a War of the Arrows (Choi-jong-byeong-gi Hwal, szó szerinti angol fordításban: Arrow, The Ultimate Weapon,) címet viselő dél-koreai történelmi akciófilmet. A Han-min-nel korábban már együtt dolgozó Hea-il Park-ra esett a választás, hogy az igaz szívű, bátor, ám lobbanékony természetű harcost életre keltse.
A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)
A Bourne-trilógia hatalmas hatással volt a kétezres évek akciófilmjeire. Az, hogy azóta akciót nem lehet csak kézikamerával felvenni, ugyan kétes érték, mindenesetre egyedi stílust teremtett. De az intelligens, belső konfliktusokkal tépelődő és kütyük nélkül, realisztikusan kéziharcoló Jason Bourne nélkül nem lett volna modern Bond sem. Ráadásul azon ritka sorozatok közé tartozik, ahol általában a második, sőt még a harmadik részt is magasabbra értékelik, mint a legelső alkotást. Ez konkrét számokban is kifejezhető: mindegyik rész több pénzt termelt, mint az elődje. Nem csoda, hogy a Universal Pictures nem szívesen vált volna meg az arany tojást tojó franchise-tól, de hogyan folytathatnák, mikor Jason Bourne történetéből már mindent kifacsartak, Paul Greengrass rendező és Matt Damon, a film sztárja már a harmadik részre is nehézkesen tértek vissza, egy A Bourne hagyaték-ra pedig nem voltak hajlandóak. A megoldás: Jason Bourne csak a jéghegy csúcsa!
Batman: Kezdődik! (Batman Begins, 2005)
írta Nikodémus
Tudjuk le gyorsan az előzményeket: a denevérember újkori mozis pályafutása Tim Burton biztató duplázása után meglehetősen gyorsan ért kényszerű véget. A művész(i hajzatú) direktor ugyan erős látványt és még erősebb hangulatot teremtett, hőse lelkébe azonban nem nagyon tudott beletekinteni, noha a blockbusternek ígérkező első résznél a stúdió még szorosan tartotta a gyeplőt. Batman két gótikus kalandjába egyaránt kész karakterként lép be, nem véletlen, hogy a Batman és a három évvel későbbi Batman visszatér cselekménye tulajdonképpen időben felcserélhető. Hogy Joel Schumacher mit művelt a franchise-zal, azt pedig ne is firtassuk. Az ezredforduló környékén komor csend honolt tehát Batman háza táján, és égető szükség volt egy olyan rendezőre, aki a groteszk és a csiricsáré hangvétel kudarca után radikálisan másképp tudja ábrázolni ezt a temérdek pénzzel megáldott, valamint egy szörnyű traumával és egy mocskos szülővárossal megvert hőst.
A feláldozhatók 2 (The Expendables 2)
– Mi a terv?
– Megkeresni, elkapni, kinyírni.
Ilyen komolyságú párbeszédek hangzanak el a filmben, de nem is kell ennél több, legyünk realisták, ahol ilyen sztárok vannak és ennyien, abba a filmbe ilyen beszélgetések kellenek. Mivel második rész, mindenki, aki beül rá tudja, hogy mit kap. A 2010-es első rész után itt a várva várt második rész, amiben ismét egy csapat Feláldozható szerepel.
A legsötétebb óra (The Darkest Hour, 2011)
írta Doro_
Chris Gorak A legsötétebb órája nem titok, hogy olyan filmek nyomdokaiba szeretne lépni, mint a Függetlenség napja vagy a Világok harca, de sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel. Első ránézésre a film egyetlen újdonsága, hogy helyszínéül nem egy megszokott amerikai nagyvárost választott, hanem egy európait, nevezetesen Moszkvát, melynek ábrázolása a kevés pozitívumok közé sorolható. A történet szerint Sean (Emile Hirsch) barátjával Bennel (Max Minghella) az orosz fővárosba utaznak azzal a céllal, hogy végre beindítsák életük üzletét, egy online közösségi oldalt. Terveikkel a hónuk alatt öltönyt vesznek és nyakkendőt kötnek, hogy meggyőzzenek egy-két fejest egy óriáscégnél némi anyagi támogatás reményében. Közben felfedezik a csodaszép nyüzsgő várost, találkoznak két amerikai lánnyal, elbulizgatnak majd egyik este különös körülmények között, a történelem során már megannyi (igaz, csak földi) támadást megért Moszkva hirtelen sötétbe borul. Fura fények jelennek meg az égen, majd mikor az emberek a fény hatására elkezdenek hamuvá válni kitör a pánik s beindul a harc a túlélésért. Innentől a forgatókönyv ismerős lehet az avatott szemnek: a maroknyi túlélő csapat kiutat keres ebből a szörnyűségből… már ha létezik kiút.
Régebbi írás Koimbrától itt olvasható.
Az igazság nyomában (The Cold Light of Day)
Valamiért Magyarországon nem kapott akkora figyelmet Henry Cavill (az új Superman) és Bruce Willis új filmje, ami még áprilisban futott a mozikban, pedig Bruce hónapokig nálunk forgatott. Mondjuk, ha vele reklámozták volna, akkor igencsak átverés lett volna, ugyanis itt egyértelműen Henry Cavill a főszereplő. Tisztán one-man show, ahol még az ellenfelek is csak azért kerülnek elő néha, hogy legyen értelme a futásnak, menekülésnek.
Amikor a film jobb, mint a könyv
Ezekben a posztokban olyan filmekkel foglalkozom pár szó erejéig, amik jobban sikerültek, mint az alapanyagukként szolgáló könyv. Az általános és (általam is elfogadott/tapasztalt) nézet, hogy a könyv mindig jobb, mint a film, de véleményem szerint van kivétel, nem is kevés. Nem is a jobb a megfelelő kifejezés, hanem, hogy nem lehet tökéletesen megfilmesíteni egy könyvet, majdnem mindig sokkal gyengébb a filmváltozat, mint az eredeti könyv. Természetesen azokról a filmekről van szó, amik könyvek voltak először, és abból csináltak filmet. Olyan is van, mikor az elkészült filmnek írnak egy könyvváltozatot, de nem azokról írok ebben a (reményeim szerint) sorozatban.
Az első legyen egy magyar alkotás, az egyik legjobb film, ami itthon készült: Az indul a bakterház, és annak Rideg Sándor-féle eredetije.
Napfény (Sunshine, 2007)
A Föld a pusztulás szélén áll, maroknyi tudós gyülekezik, említésre kerülnek a sikertelen elődök, az utolsó mentsvár most is egy űrhajó… soroljam még a kliséket? Rendben: végül csak egy maradhat, változatos halálnemek, technikai zavarok, titokzatos űr, gyilkos csillagok, sokkoló számítások, dehumanizált statisztika.
Ami miatt azonban mégiscsak „összeáll a kép” és működni kezd a mozi (olyannyira, hogy ha látod, örökre beleég a retinádba), az Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos), és Boyle korábbi filmjét, a 28 nappal később-et és a Ne engedj el-t is forgatókönyvíróként jegyző Alex Garland.
2012. szeptemberi Filmes naplónk
A gépházas posztban írtuk, hogy szeptembertől kezdve havonta új posztot nyitunk a témának.
Szóval… miket nézte(te)k szeptemberben?
Elite Squad: Enemy Within (Tropa de Elite 2 – O Inimigo Agora É Outro, 2010)
Az Elite Squad: Enemy Within ott folytatja, ahol az első film abbahagyta. Pontosabban évekkel később, de az erőszak és a korrupció mit sem változott, ezúttal azonban José Padilha kiterjeszti a film látókörét a favelákon túl a hatalom folyosóira, de csak hogy megmutassa: ott is ugyanaz a szar folyik. A második rész még sikeresebb lett, mint az első, Brazíliában nézettségi rekordot döntött, még az Avatart is megelőzte, tehát biztosan ráérzett valamire, ami nagyon ott van a társadalmi köztudatban, és mindezt szocio-dráma helyett egy izgalmas akciófilmben tudta bemutatni.
