War of the Arrows (Choi-jong-byeong-gi Hwal, 2011)

A valós történelmi háttérrel rendelkező film cselekményszála nemesen egyszerű, nincs túl bonyolítva, mégsem kiszámítható eseményeket vonultat fel. Az 17. század eleji Koreában járunk, a második mandzsu inváziót megelőző időkben. A fiatal Nam-Yi egyik kezébe a húga, Ja-In (Chae–won Moon) kezét, a másikba apja mesteri íját fogja, s elmenekülnek az elől a véres megtorlás elől, amit a Joseon-dinasztia uralkodója, Injo király az árulónak kiáltott apjuk ellen indított. A szökevény testvérpár apjuk egyik megbízható barátjánál, Kim Moo-Sun (Kyeong-yeongLee) házában talál menedéket, ahol inkognitóban, de a félelem folytonos árnyékában folytatják életüket. A látszólagos biztonság és nyugalom 13 évig tart, egészen a második mandzsu hódítás kezdetéig.

„Állj úgy, mint egy hegy, légy rugalmas, mint a tigris farka.” Az egyszerű íjászlövöldözésektől valamivel többet kapunk; némi technikai betekintést, néhány stílus bemutatását, valamint többféle íj- és nyílfajta felvonultatását, s eközben az sem baj, ha egyik-másik kerülve a realitást csupán a fantázia szüleménye. Tényszerű elemek azért nincsenek, hiszen mégsem oktató-, vagy dokumentumfilmről van szó. Az újkor kezdetén már kevésbé, de az azt megelőző időben fontos szerep jutott az íjász egységeknek, s magának az íjászatnak. Olykor döntő súlyossággal bírtak, ezért nem volt meglepő, hogy számos harcos elsajátította az íj használatának mibenlétét. A tradicionális íjásznemzetekről nem is beszélve.

„Az íjamnak nem célja, hogy öljön.” Nam-Yi kivételes képességgel bánik apja íjával, messze a legjobb íjász egész Koreában. Rengeteget gyakorol, s mit is tehetne, amikor árulóként visszahúzódó életet kényszerül élni, nehogy kompromittálódjon. Képességei dacára koránt sem téveszthetetlen, vagy sérthetetlen, s ez hitelesebbé teszi a karakterét. Igaz, talán a kelleténél többször van szerencséje a felé kilőtt nyilakkal szemben. Rajtaütésszerű akcióval hamar magára vonja a külhoni elnyomók figyelmét, miközben követi a mandzsu Qing-dinasztia hercegének seregét. Ennek következményeképpen egy elit csapatot bíznak meg, hogy kézre kerítsék őt, a piros tollazatú nyilat használó veszedelmes és titokzatos íjászt. Ennek a csapatnak a vezetője Jhy Shin-Ta (Seung-yong Ryoo) Nam-Yi méltó ellenfele. Karakán személyisége, és arcának elszánt kifürkészhetetlensége sokat ad a filmhez. A másik kiemelkedő szereplő, Hae-il Park remek választás volt, s számos érzés tükröződik vissza az alapból barátságos ábrázatáról; az öröm hétköznapi megnyilvánulásának üde színei, s ugyanúgy az átélt megpróbáltatások is mély barázdákat vájnak gondterhelt arcába.

A film koránt sem hibátlan, viszont könnyen befogadható, és jól felépített. A hangulat fokozására, a látványra, és az akcióra nem lehet panasz; kiegyensúlyozott, az események állandó jelleggel éberen tartják a néző figyelmét, nem hagyva üres járatot. Nincs hiány a véres jelenetekben sem, megmutatják milyen pusztításra képes egy nyílvessző, persze a megfelelő korlátok között. Mesés, távoli hegycsúcsok, magas fűvel borított mezők, homályos, kopár erdők, valamint színes kosztümök teszik a képi világot nagyszerűvé. A film zenéje remekül idomul a színes jelenetekhez, de ugyanúgy remekbeszabottak azok, ahol a zene háttérbe szorul, s egyáltalán nincs, vagy csak minimális, alig hallható dallam szól. A film mellőzi az erkölcsi mondanivalót, vagy a tanító jelleget, megtekintése közben nincs más dolgunk, mint hátra dőlni, s átadni magunkat az élménynek, amely kitart az epikus végig, 90%-ra értékelem.

Imdb: 7,2

Rottentomatoes: 83%

• A szerző előző bejegyzései