írta Minime
Thor (Chris Hemsworth) és Valkűr (Thompson, nem Teca, hanem Tessa) megmenti a világot a Kaptár nevű interdimenzionális lény támadásától és közben felvonultatják a legújabb Armani vagy Gucci – fene tudja – öltöny- és kosztümkollekciót. Szintén a kifutón látható kollekció részét képezi Emma – ő egy másik és menő – Thompson és Liam – ez nekem tényleg jól áll – Neeson is. Ja és Ethan Hunt legújabb „babája” (Rebecca Ferguson) is szerepel a filmben, két villogószempárként fellépő francia ikertáncos mellett, akik amúgy lehettek volna hajléktalanokból verbuvált statiszták is. A giccsparádé karmestere F. Gary Gray, a kollekciót színpadra álmodó tervezők pedig Art Marcum és Matt Holloway – nem hiszem el, hogy ezeknek közük volt a Vasemberhez – nevű idióták. A helyszín ezúttal valóban a világ körül létezik, hiszen benne van New York, London, Párizs, Marrakesh és a Hős utca is. Ja legutóbbi nem, csak képletesen.
Szóval fogjunk egy létező, elvileg kedvelt – én kedveltem – előzménytrilógiát, hígítsuk fel egy olyan párossal, amely csak akkor működik, ha tisztességes szkriptet írnak alájuk és profi rendező vezényli őket, és tegyük bele abba a keretbe, amelyet egy ténylegesen működő páros alakított ki. Az egyik lehetne nő-alapelv is minimális elvárás volt, ahogyan a tegyünk melléjük híres epizodistákat-húzás is, ha már maga a sztori borzalmas, és a fő figuráink sem működnek túl jól együtt. Turbózzuk fel az egészet CGI csatákkal és lényekkel, az sem baj, ha ezek közül az egyik lejátssza a vászonról az összes élő szereplőt – Gyalog –, mellesleg nem ez az első eset (lsd. Trónok harca 8/6. – Drogon alakítása), és sétáltassuk őket egyik irányból a másikba non-stop a vásznon, miközben semmitmondó szövegekkel és mosolyra sem érdemes poénokkal tömködjük be a lyukakat. Ha már úgyis menő csávók és csajok vannak a filmben, minek melléjük más trükkökön kívül, hiszen a Ragnarök is mekkorát ütött, nem???
Az eredeti Men in Black-trilógia a maga módján élvezhető volt, sőt anyagilag sikeres is, sajnálatos módon a régi szereplők már nem vállalták az újabb megmérettetést, de az is lehet, hogy olvasták ezt a botrányos zsáner- és közhelyhaknit, amit a két író összehordott. Biztosan vannak, akik szerint ez legalább a második epizódnál jobban sikerült, de én nem vagyok ebben biztos, még úgysem, hogy az tényleg gyengécske lett anno. Ez a mozi alulmúlja önmagát, az előzményeit, a színészek renoméját csak lejtmenetbe tudja helyezni, hiszen gyakorlatilag olyan szerencsétlen, eső és kelő katyvaszrengeteg, hogy nem is éri meg hosszasan elmélkedni róla vagy mentegetni bárkit, aki részt vett benne – na jó, a vizuálosoknak jár egy pacsi.
Akárhogy próbáltam erőlködni ez a film semmilyen mély nyomot nem hagyott bennem – na jó, hazudtam, hagyott egy irtózatos nagy csalódást – minden korábbi kötődésem ellenére sem. Az ilyen alkotásoknak igazából nem szabadna elkészülniük, hiszen lassan megérjük azt is, hogy az olyan örökbecsű klasszikusokká váló epikus művekre is legyen igény, mint például a Titanic 2. Próbáljuk meg ezt baromi gyorsan elfelejteni, akinek nem sikerül, az talán le tudja gyömöszölni valamelyik módosított tudatállapotú rokona vagy barátja torkán.
- Fekete özvegy (Black Widow) - 2021. július 11.
- Halálos iramban 9. / Senki / Démonok között 3. / The Ice Road / A holnap háborúja - 2021. július 04.
- Hang nélkül 2. (A Quiet Place Part II) - 2021. június 22.
- Egy igazán dühös ember (Wrath of Man) - 2021. június 18.
- Röviden: A halottak hadserege / Bűntudat nélkül / Spirál / Boss Level / Monster Hunter - 2021. június 04.
- Mortal Kombat (2021) - 2021. április 27.
- Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong) - 2021. április 06.
- Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder’s Justice League) - 2021. március 19.
- Wonder Woman 1984 (WW84) - 2020. december 29.
- Droidzaj: Trailerzenék 6. - 2020. július 04.
Nem meglepő, már a trailer is borzalmasan ostoba film érzetét keltette.
Igazából már az alapötlettel bajok vannak, egyetértek…nem kéne az ilyeneket erőltetni. Bízom benne, hogy pl. a női Pirates of the Caribbean sem készül el soha.
Sokat nem vártam, de a film még azt is alulmúlta. Bántóan hiányzik az összhang a főszereplők között, cselekmény nincs, csak egymás után dobált akciójelenetek meg közhelyparádé és fantáziátlan CGI. Ezt így ne folytassák.