0

Godzilla 2. / Mami / The Perfection / Greta / Anya / A professzor

írta Minime

Godzilla 2. – A szörnyek királya (Godzilla II: King of Monsters) – Gyakorlatilag a 2014-es Godzilla-mozi közvetlen folytatása, amelyhez az átmenetet maga a lény és néhány szereplő (Sally Hawkins, Ken Watanabe) jelenléte biztosítja. A Russell család drámázásán keresztül lehetünk tanúi Godzilla és társai hatalmas pusztításainak. Mark (Kyle Chandler) és Emma (Vera Farmiga) az első rész eseményei során elveszítik fiukat, és ez tönkreteszi kettejük kapcsolatát. A férfi gyászát a szörnyek kiirtásával enyhítené, míg a nő szeretné feltámasztani a Titánokat, hogy ők hozzák „egyensúlyba” a bolygót és annak állapotát, és ehhez segítségére van az „ORCA” elnevezésű hangutánzó szerkezet, amellyel a Titánokat „elvileg” irányítani lehet. Lányuk, Madison (Millie Bobby Brown) őrlődik szülei között és testvére elvesztése miatt, nem igazán találja a helyes irányt, így egyfajta „mérlegnyelvet” reprezentál a szüleit hajtó motivációk között. Ökoterroristaként feltűnik még Charles Dance is a filmben. Godzilla pedig szép és nagy és rombol, természetesen nemes céllal és emberi motivációkkal felvértezve. Az egész játékidő a karakterek rángatásáról és a szörnyek közötti összecsapásokról szól, amit helyenként felönt a Russell család drámázása és a tudósok teljesen felesleges és logikátlan fecsegése. Michael Dougherty írt és rendezett egy újabb olyan filmet, amelyre semmi szükség nem volt, hiszen Godzilla sztoriját nem lehet többféleképpen elmesélni, ahogyan King Kong-ét sem lehetett. Mondjuk éppen kettejük közös filmje lesz a sorozat következő darabja. Szóval kapunk egy gyenge-közepes, látványorientált, érzelmekkel felhígított, „láttuk már ezt korábban” élményt. A sok új lény pedig az egyre-másra megjelenő Transformers- és Tűzgyűrű-filmek látványelem-bővítéseire hajaz. A nevesebb színészekért kár, de gondolom, kellett a pénz. Értékelés: 50%

Mami (Ma) – Sue Ann, azaz Mami (Octavia Spencer) igen fura teremtés, aki tele van titkokkal, és néha igen furán viselkedik. Miután Maggie (Diana Silvers) és anyja, Erica (Juliette Lewis) visszatérnek egykori szülővárosukba, a fiatal lány hamar összebarátkozik a helyi srácokkal, akikkel bulizni is szeretne. Kiskorúként azonban ez korántsem könnyű, de Mami szívesen segít. Nem csak az alkoholt vásárolja meg számukra, hanem előzékenyen felajánlja házának pincéjét is a rendezvények lebonyolítására. Miközben a fiatalok egyre inkább megismerik Mami nehezebb természetét és zaklatási szokásait, igyekeznek távol maradni a nőtől. Ez azonban korántsem könnyű feladat, és mindeközben szépen lassan szembesülünk a Mamit hajtó motivációval, ami nem is lehetne más, mint a bosszú egy régi sérelem miatt. Octavia Spencer ismét odateszi magát, remekül alakítja a szinte tudathasadásos Sue Ann szerepét, hiteles mind a kedves pillanataiban, ahogyan a „gyilkosabb” napjain is. Egyedül mozgatja a cselekményt és viszi el a filmet a hátán, amelyhez a többi szereplő csak élő emberanyagot szolgáltat. Tate Taylor rendező egy sokak által sokszor körüljárt témát idézett meg filmjében, amely akár jól is elsülhetett volna, ha társával igényesebb szkriptet írnak, így viszont be kell érnünk Spencer alakításával és jó néhány gore-ral teli jelenettel, amelyek azért kárpótolják a horrorrajongókat is, hiszen ez a film inkább thrillernek tekinthető, mint klasszikus rémfilmnek. Értékelés: 60%

The Perfection – Egy rendkívül megosztóra sikeredett film, amely a zene világában játszódó traumatikus emlékek útvesztőjében kavarog. A Bachoff Akadémia egy bentlakásos magánzeneiskola tehetséges csellisták számára, amelyet Anton (Steven Weber) és Paloma (Alaina Huffman) irányít. Anyja betegsége előtt Charlotte Willmore (Allison Williams) is az iskola hallgatója volt, ám ki kellett lépnie. Az őt követő új üstökös, Lizzie (Logan Browning) és főnökei éppen Kínában kutatnak új tehetségek után, amikor Charlotte csatlakozik hozzájuk. A két csellista között, azonnal elindul valami, és végül egyikük ágyában kötnek ki. Azonban másnap, miután kirándulni indulnak, a dolgok furcsa fordulatot vesznek, és elindul egyfajta pszicho-horror utazás, amelynek motivációja talán kezdetben az irigység lehetne, ám később ráébredünk, hogy sokkal mélyebb és súlyosabb traumák állnak az események hátterében. Allison Williams alakítása egészen kiváló, ahogyan az már a Tűnj el! esetében is rendben volt, Browning pedig felnő mellé a feladathoz. Kettejük játszmája és testi-lelki kapcsolata a film legnagyobb mozgatórugója, egészen a csavaros és vérgőzös végkifejletig. Richard Shepard tévés író-rendező Netflixes mozija egészen speciális élmény, hiszen rendkívül megosztó, senki számára nem lesz közömbös, vagy tetszeni fog vagy utálják majd. A pszicho-horror műfajának egy egészen remek kis darabja ez, nyilván a „zsánereket” hozni fogja, de mégis a pozitív végére tenném a pontot. Értékelés: 80%

Greta (2018) – Az egykor szebb napokat látott Neil Jordan szintén megpróbálkozott egy thrillerrel. Frances McCullen (Chloe Grace Moretz) pincérnő, aki talál egy táskát a metrón, amelyet becsületesen vissza is juttat a jogos tulajdonosának, egy Hideg Greta (Isabelle Huppert) nevű idősebb magyar nőnek, aki egyedülálló zongoratanárnőként tengeti életét. Az anyja elvesztését nehezen viselő Frances és a feltűnően kedves Greta között hamar barátság alakul ki, egészen addig, amíg a lány egyre furább dolgokat nem vesz észre a nő lakásában és viselkedésében. Greta ragaszkodása hamar teherré és kényszerré válik a számára, ám kiderül, megszabadulni a nőtől korántsem olyan egyszerű, ahogyan az elsőre tűnik. Ahogyan Jordan, ugyanúgy Moretz is kezdi kisiklatni a karrierjét, hiszen még őt sem tekinthetjük kiemelkedőnek ebben az erősen közepesre megírt és rendezett történetben. Huppert alakítása ugyanakkor rendkívül kifinomult és érett a negatív hős szerepében, kimértsége, fenyegető mozdulatai és tekintete ugyanolyan hatásosak, mint őrült hisztijei. A filmben feltűnik még Maika Monroe, Colm Feore és Stephen Rea is, azonban a végeredmény középszerűségén még ők sem képesek érdemben segíteni. Értékelés: 40%

Anya (I am Mother) – Remek előzetes, kevésbé remek egész, így lehetne jellemezni Grant Sputore rendező Netflixes alkotását, amely a poszt-apokaliptikus jövőbe kalauzol minket. Az emberiség kihalása után egy robot, Anya, embrionális állapotából felnevel egy Lány-t (Clara Rugaard), aki évek alatt a külvilágtól elzárva egy titkos bunker belsejében éri el a tinédzserkort. A robot és ember kapcsolata meglehetősen jó, ugyanakkor a Lányt egyre inkább foglalkoztatják olyan kérdések, amelyekre Anya nem igazán szeretne válaszolni. A kíváncsiság azonban egyre inkább elhatalmasodik a fiatal elmén, és ez akkor ér el igazán a csúcspontra, amikor a bunker külső ajtaja előtt egy ismeretlen Nő (Hilary Swank) kér segítséget és menedéket, amelyet a Lány biztosít számára. A bizalom ember és ember, valamint gép és ember között innentől átértékelődik, mindenki a saját motivációja miatt teszi a dolgát és alakítja az események menetét, amely események „várható” sorozatát indítja el. Igazából egy jó alakításokkal rendelkező, de borzasztóan kiszámítható sci-fit sikerült a rendezőnek összehoznia, amelynek a forgatókönyve sem sikerült túl erősre, ami sajnálatos, hiszen ebben a sztoriban is több volt, mint amit sikerült kihozni belőle. Értékelés: 30%

A professzor (The Professor) – Richard Brown (Johnny Depp) irodalomtanár orvosától megtudja, hogy negyedik stádiumú tüdőrákos, és hat hónapja van csak hátra. Családi életének kudarcait innentől a tolerancia és nyíltság irányába tereli, diákjait az önálló gondolkodás fontosságára próbálja hangolni, miközben önmagából egy hedonista és szókimondó partiarcot csinál. Wayne Roberts író-rendező egy merész témába vágott bele, de olyan közhelyes és semmilyen filmet sikerült összehoznia, amelyet gyakorlatilag sem a dráma, sem a humor nem érint meg olyan mélységben, hogy a film tragikomikus életszituációt komolyan vehessük. Danny Huston mint Richard legjobb barátja gyakorlatilag egy túltolt érzelgősség kifejeződése, eközben pedig Zoey Deutch a fiatal, feltörekvő csinibabát reprezentálja, mellettük a nemtörődöm házasságtörő Veronica (Rosemarie DeWitt) alakítása is élményszámba megy, hiszen legalább a film végére fejlődik a karaktere. Ami pedig Depp alakítását illeti, gyakorlatilag rosszabb ivós-drogos napjain az átlagos hétköznapjaiban is előforduló események láncolata lehet a film, amelynek eljátszásához semmilyen erőlködés nem kellett, maximum a szöveg megtanulása. Értékelés: 40%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *