0

Godzilla 2. / Mami / The Perfection / Greta / Anya / A professzor

írta Minime

Godzilla 2. – A szörnyek királya (Godzilla II: King of Monsters) – Gyakorlatilag a 2014-es Godzilla-mozi közvetlen folytatása, amelyhez az átmenetet maga a lény és néhány szereplő (Sally Hawkins, Ken Watanabe) jelenléte biztosítja. A Russell család drámázásán keresztül lehetünk tanúi Godzilla és társai hatalmas pusztításainak. Mark (Kyle Chandler) és Emma (Vera Farmiga) az első rész eseményei során elveszítik fiukat, és ez tönkreteszi kettejük kapcsolatát. A férfi gyászát a szörnyek kiirtásával enyhítené, míg a nő szeretné feltámasztani a Titánokat, hogy ők hozzák „egyensúlyba” a bolygót és annak állapotát, és ehhez segítségére van az „ORCA” elnevezésű hangutánzó szerkezet, amellyel a Titánokat „elvileg” irányítani lehet. Lányuk, Madison (Millie Bobby Brown) őrlődik szülei között és testvére elvesztése miatt, nem igazán találja a helyes irányt, így egyfajta „mérlegnyelvet” reprezentál a szüleit hajtó motivációk között. Ökoterroristaként feltűnik még Charles Dance is a filmben. Godzilla pedig szép és nagy és rombol, természetesen nemes céllal és emberi motivációkkal felvértezve. Az egész játékidő a karakterek rángatásáról és a szörnyek közötti összecsapásokról szól, amit helyenként felönt a Russell család drámázása és a tudósok teljesen felesleges és logikátlan fecsegése. Michael Dougherty írt és rendezett egy újabb olyan filmet, amelyre semmi szükség nem volt, hiszen Godzilla sztoriját nem lehet többféleképpen elmesélni, ahogyan King Kong-ét sem lehetett. Mondjuk éppen kettejük közös filmje lesz a sorozat következő darabja. Szóval kapunk egy gyenge-közepes, látványorientált, érzelmekkel felhígított, „láttuk már ezt korábban” élményt. A sok új lény pedig az egyre-másra megjelenő Transformers- és Tűzgyűrű-filmek látványelem-bővítéseire hajaz. A nevesebb színészekért kár, de gondolom, kellett a pénz. Értékelés: 50%

Olvasd tovább

0

Elindult a Godzilla: King of Monsters forgatása

godzillafirstpartMa Michael Dougherty irányításával elstartolt a Godzilla: King of Monsters forgatása, amely a harmadik film lesz az Legendary gigantikus Szörnyuniverzumában. Zhang Ziyi, Kyle Chandler, Vera Farmiga, Millie Bobby Brown, Bradley Whitford, Ken Watanabe, Thomas Middleditch, Charles Dance, O’Shea Jackson Jr. és Aisha Hinds nézhetnek hatalmas szemekkel a hatalmas lényre. Sajnos a kész filmre várni kell, hiszen nem 2018-ban, hanem csak 2019-ben került a vásznakra.

Megerősítést nyert, hogy a címszereplő több más hegyomlásnyi méretű teremtménnyel fog küzdeni. És ebből a harcból a már jól ismert Monarch cég is ki fogja venni a részét. Feltűnik a színen Mothra, Rodan és a háromfejű King Ghidorah is, utóbbi Godzilla ősellensége. A szinopszisba még bekerült, hogy az emberiség létezése csak egy hajszálon függ. Lesz itt adok-kapok a lények között.

0

Hawkins és Dance a Godzilla: King of Monstersben

hawkinsgodzillaFellélegezhettek a Legendary falai között, hiszen King Kong egészen korrekt számokat produkált bevétel terén. Így a 2020-ra beharangozott óriásmajom és Godzilla összecsapására is bizakodva tekint a stúdió. De előbb Michael Dougherty rendezésében még elkészülhet a Godzilla folytatása,  a szereplőgárdában eddig Millie Bobby Brown, Kyle Chandler, Vera Farmiga, O’Shea Jackson Jr., Aisha Hinds és Ken Watanabe kapott helyet.

Újabb nevekkel bővült a sor, Sally Hawkins és Charles Dance is játszani fog a filmben. Hawkins ismét Dr. Vivienne Graham karakterét keltheti életre, akit már az előző részben is láthattunk.  Egyelőre homály fedi, hogy Dance milyen figurát testesíthet meg.

2019. március 22-én kerül a vásznakra a Godzilla: King of the Monsters, majd egy évre rá összeeresztik a két gigalényt.

0

Kyle Chandler is játszani fog a Godzilla 2-ben

chandlerMichael Dougherty vezényletével fog elstartolni a Godzilla: King of the Monsters forgatása, ami majd csak 2019 tavaszán kerül a mozikba. Éppen most lépdelt fel Kyle Chandler a fedélzetére Millie Bobby Brown mellé, hivatalosan rajtuk kívül más színészeket még nem szerződtettek le.

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Chandler lesz Brown karakterének az édesapja. Úgy tűnik, hogy az előző részből Aaron Taylor-Johnson, Elizabeth Olsen és Sally Hawkins sem fog visszatérni.

 

0

A Stranger Thingsből a Godzilla 2-be

milliebobbyNem is oly rég kiderült, hogy Michael Dougherty vezényelheti le a Godzilla: King of the Monsterst, most már jöhet a szereposztás. Mint kiderült, a Legendary Millie Bobby Brown-t hozta a fedélzetre, de rajta kívül mást nem említettek.

A lány megfordult néhány sorozatban, 2014-ben játszott az Intruders szériában is, de mégis a Stranger Things hozta meg számára a nagy áttörést, amiért begyűjthetett pár elismerést és jelölték néhány díjra is.

Egyelőre nem ismeretes, hogy kit fog megformálni a 2014-es film folytatásában. A történetet sem tették még közzé, de elhintették, hogy a gigantikus lény összeütközésbe kerülhet Rodannal, Mothrával és Ghidorral.

0

Michael Dougherty rendezi a Godzilla 2-t

godzillaremakerebootMiután bemutatták az új amerikai Godzilla filmet és a bevételt eléggé tetszetősnek ítélte meg a stúdió, a Legendary bejelentette, hogy további részeket tervezgetnek. Konkrétan trilógiát emlegettek Gareth Edwards rendezésében, a második részt 2018-ban akarták bemutatni. Majd gondoltak egy nagyot, hozzáláttak a King Kong projekthez is, amellyel elindulhatott egy újabb mozis univerzum építése. A lényeg, hogy 2020-ban a két óriáslény egymást fogja csépelni.

De természetesen nem feledkeztek el a Godzilla 2-ről sem. Michael Dougherty és Zach Shields látott hozzá a forgatókönyv megírásához. Habár felröppentek a pletykák, hogy előbbi a rendezői széket is elfoglalhatta bennfentesek leszögezték, hogy az egyezség erre nem tért ki. Ám a Legendary változtatott álláspontján, előállt egy újabb ajánlattal, amelyet Dougherty elfogadott. A következő részt az Adsz vagy kapsz (Trick r Treat) és a Krampusz (Krampus) alkotója vezényelheti le. 2019 március 22-én masírozhat újra a vásznakon a gigantikus teremtmény.

2

A Godzilla 2. és a Tűzgyűrű 2. részének a címe

GODZILLAMár 2014-ben kiderült, hogy a Legendary is dolgozik egy filmes univerzumon. Ebben Godzilla és King Kong is létezik, ráadásul találkozni is fognak. A stúdió hozzálátott a munkához, jövőre befut a Kong: Skull Island is.

De gőzerővel dolgoznak, hogy a 2014-ben bemutatott lény is visszatérjen a vászonra. 2019. március 22-én düböröghet ismét, Michael Dougherty rendezésének a címe Godzilla: King of the Monsters lesz. Érdekességképpen megemlíteném, hogy Amerikában 1956-ban mutatták be ezen a címen az 1954-es japán filmet.

A Legendary egyúttal bejelentette, hogy a Pacific Rim Mealstrom – vagyis a Tűzgyűrű 2. része – mostantól a Pacific Rim: Uprising elnevezés alatt fut. 2018 február 23-án csaphatnak össze az óriáslények és a hatalmas, emberek által irányított jaegerek.

0

Csak 2019-ben jön a Godzilla 2

godzillakigkongA Warner a DC filmeken kívül megpróbálkozik más „univerzumépítéssel” is. A Godzilla után kiderült, hogy King Konghoz is köze lesz a stúdiónak, sőt, a két lényt össze fogják ereszteni. A Kong: Skull Island-en már az utómunkálatokat végzik és 2017-ben be is mutatkozhat az óriásmajom. 2018-ban jött volna a Godzilla folytatása, ám toltak pár hónapot a premieren.

Jelen állás szerint 2018. június 8-a helyett 2019. március 22-én kerül a vásznakra a következő rész. Az indokok nem ismertek, de nyilván több esélye lesz a filmnek nagyobb bevételt termelni egy viszonylag nyugodtan mondható márciusban, mint a túlzsúfolt nyári időszakban. Főleg, hogy ugyanazon a napon kezdett volna a Transformers 6 is. A Godzilla vs King Kong 2020. május 29-ig indulhat útnak.

 

3

A Godzilla folytatás nagyobb lesz és persze jobb is

GODZILLA2014-ben dübörgött ismét az amerikai Godzilla, Gareth Edwards filmje meggyőzően teljesített a stúdió számára, így nem csak a folytatásnak adtak zöld utat, hanem hozzáláttak a King Kong előzmény előkészületeihez. is. Godzilla 2018-ban térhet vissza, szóval egyelőre nincs nagy nyomás Max Borenstein forgatókönyvírón. Borenstein a Collider oldalnak elárulta, hogy már formálódik a szkript, nem árulhat el részleteket, de nyilatkozatának lényege nagyjából annyi, a nagyobb és sokkal jobb lesz a következő rész. Még szép, hogy gigantikusabb lesz, hiszen megjelenik még benne három hatalmas szörny is.

A Godzilla 2-t szintén Edwards dirigálhatja, ő jelenleg a Star Wars spin off filmen dolgozik és Borenstein sem lógathatja a lábát. Tollából származik a Kong: Skull Island korai szkriptje és a Különvélemény (Minority Report) sorozatot felügyelete.

4

Godzilla 4 év múlva térhet vissza

godzillaEgy sikerfilm folytatására általában 2-3 évet kellett várni, attól függően, hogy a stúdió mennyire gyorsan akarja a következő részt. Godzilla visszatérése viszont négy év múlva lesz esedékes. A Legendary 2018 június 18-ra időzítette be a filmet. Gareth Edwards rendezőre más feladat is vár, hiszen jelenleg a 2016-os Star Wars spin off előkészületein dolgozik és csak ezt követően tudja teljes figyelmét szentelni a Godzilla 2-nek.

A Godzilla reboot több, mint 500 millió dollárt kasszírozott világszerte. A kultikus lény mellett ezúttal 3 gigantikus szörnyet  láthatunk, néhány felhőkarcoló nagyon bánni fogja az összecsapást.

3

Szörnyek a Godzilla 2-ben

godzillaA Godzilla gigantikus nyitánya után a Legendary nyugodt szívvel jelentette be a következő részt. A film jelenleg éppen azért küzd, hogy Amerikában átpasszírozza magát a 200 millió dolláros célvonalon, világszerte eddig fél milliárd dollárt szedett össze.

Még szép, hogy a stúdió a Comic Conon előadást tartott a Godzilla 2-ről, ahol megerősítették, hogy Gareth Edwards fogja levezényelni a következő filmet. Edwards sajnos nem tudott elmenni az eseményre, mivel éppen San Franciscoban ügyködik a Star Wars spin off előkészületein, de egy videóüzenetet azért átadott a stúdió vezérének Thomas Tullnak, aki le is vetítette az egybegyűlt tömegnek.

A rendező megköszönte, hogy a film szépen teljesített a kasszáknál, majd jött egy afféle kedvcsináló a folytatáshoz, amelyből arra lehetett következtetni, hogy három újabb szörny is megjelenik a következő filmben: Rodan, Mothara és Ghidorah. A videó a következő szöveggel ért véget: Let them fight.

Mothara

mothara

Mothara Olvasd tovább

4

Jöhet a Godzilla 2

godzillaRoland Emmerich most valahol elmorzsol egy könnycseppet. Neki anno nem jött össze, az ő Godzillája nem hozta a várt bevételt, így a folytatás is elmaradt. Ám Gareth Edwards felbonthatott néhány üveg pezsgőt, hiszen a rendezésében készült reboot közel 200 millió dollárt kasszírozott világszerte. Elégedett a Legendary is, hivatalosan is bejelentették, hogy tervezőasztalra kerül a következő rész.

Edwards mögött egyetlen, fél millió dollárból forgatott sci-fi állt, amikor beleülhetett a Godzilla rendezői székébe és a Monsters különösebben nem is zavart sok vizet. Ennek ellenére meggyőzte a stúdiót, gyerekkorában csak úgy falta a japán változatokat és e mellett rengeteg Steven Spielberg filmet nézett. Edwards megemlítette, hogy rengeteget tanult Spielberg műveiből.

Jelen pillanatban a történet nem ismert.