Tizenöt percnyi Uncharted a kultikus játék alapján. A rendező Allan Ungar, a főszereplő pedig: Nathan Fillion!
Month: július 2018
Hírcsokor
Frederico88 posztja
Megvannak az új angyalok! Naomi Scott (Power Rangers, Aladdin), Ella Balinska (A Modern Tale) és Kristen Stewart (Twilight, Lizzie) fogják játszani az új angyalokat Elizabeth Banks (Pitch Perfect) legújabb Charlie angyalai-feldolgozásában. A Sony a bemutatót 2019. szeptember 27-re tette.
A legújabb Dzsungel könyve-feldolgozást, a Mauglit (Mowgli) mégsem mutatja be a Warner a mozikban, helyette a Netflixen lesz látható a film. Igaz, Andy Serkis filmje limitált példányszámban meg fog jelenni a mozikban, de a többség csak Netflixen fogja tudni megtekinteni a filmet. Hogy mik az okok? Talán a Warner mégsem annyira elégedett a film minőségével, ezért félnek bemutatni a filmet, bár konkrét információk erről nem jöttek. 2016-ban már bemutatták a mozikban a Dzsungel könyve feldolgozását Jon Favreau rendezésében, de a mostani film az elmondások alapján sokkal sötétebbre, komorabbra sikeredett. A film 2019-ben lesz megtekinthető a Netflixen.
A Spawn-reboot is alakulóban van: a forgatás 2019-ben elején kezdődik. Pontos bemutató még nincs kitűzve. A címszereplőt Jamie Foxx fogja alakítani, és Jeremy Renner is szerepelni fog benne. A költségvetés nem nagy, 10 millió dollár, de bízzunk Todd McFarlane kreatív rendezésében.
Bejelentették a Star Wars 9. részének szereplőit. Ami kiemelendő, hogy visszatér Mark Hamill mint Luke Skywalker, Carrie Fisher mint Leia Organa (állítólag Az ébredő Erőhöz leforgatott, de nem használt jelenetekkel) és Billy Dee Williams Lando Calrissian szerepében. További szereplők: Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong’o, Domhnall Gleeson, Kelly Marie Tran, Keri Russell, Joonas Suotamo, Billie Lourd, Naomi Ackie, Richard E. Grant és Anthony Daniels.
Megírtuk mi is, hogy James Gunnt néhány régi twitter-bejegyzése miatt nemrég kirúgta a Disney. Rian Johnson pár nappal később jókora twitter-adagot töröl saját fiókjából. Indok? Johnson azt állítja, semmilyen utasítás nem volt felülről, egyszerűen csak el akarja kerülni, hogy megtalálják a trollok.
Christopher McQuarrie az épp mozikba kerülő Mission: Impossible: Utóhatás kapcsán nyilatkozta, hogy szívesen rendezne egy Superman- vagy Zöld Lámpás-filmet, egyetlen kikötése van: jó sztorit és jó forgatókönyvet akar.
Apropó, Superman: Henry Cavill megemlítette, hogy ha úgy adódik, szívesen eljátszaná James Bondot.
Új verzió készül a Reszkessetek, betörők!-ből (Home Alone). A Stoned Alone-ként emlegetett tervezet csak a régi filmek alapkoncepcióját veszi át, viszont kőkemény R-es alkotás lesz, Ryan Reynolds hathatós közreműködésével.
Az HBO programigazgatója, Casey Bloys megerősítette, hogy a Trónok harca utolsó évada 2019 első felében érkezik.
Az új Men in Black nem reboot, hanem spinoff lesz; ez abból derült ki, hogy Emma Thompson is csatlakozott a már forgató stábhoz. Íme egy forgatási kép:
A hihetetlen család 2. (Incredibles 2)
írta Nikodémus
Brad Bird és a Pixar előtt gigantikus akadály tornyosult, de legyőzték: A hihetetlen család második része felnő az elvárásokhoz, ügyesen építi tovább az első rész legendáriumát, számtalan poénnal nevettet meg – csak épp az a zsenialitás szorult ki belőle, ami elődjének minden percét áthatotta. Maga a film erről persze kevéssé tehet, hiszen mióta Irdatlanék első kalandját szűk másfél évtizede bemutatták, felnőtt egy egész generáció, a tömegkultúra léptéket váltott, a multiplexeket pedig elárasztották a szuperhősfilmek. A nagy össznépi túladagolásba pedig nehéz még egy okos találatot bevinni.
Comic Con panelek videón
A múlt vasárnap véget ért San Diego-i Comic Con főbb híreiről mi is beszámoltunk, ám aki végig akarja izgulni a paneleket, annak íme, itt a videók.
Heti bemutatók
Napszállta (Sunset) előzetes
Megjött az első mozgókép Nemes Jeles László (Saul fia) új filmjéhez, ami a Velencei Filmfesztiválon debütál, s szeptember 27-én itthon is bemutatják.
Szinopszis: 1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel. (Index)
Könyvajánló – Mágia és mesterség
Ingmar Bergman svéd filmrendező épp száz éve, 1918. július 14-én született. Ennek alkalmából ajánljuk e vaskos, igényes kötetet. Győrffy Miklós ismert irodalomtörténész, kritikus és műfordító már több évtizede avatott szakértője Ingmar Bergman munkásságának. Ez az áttekintő monográfia egészében tárgyalja a 2007-ben elhunyt svéd filmrendező karrierjét. Bergman a negyvenes évektől kezdve folyamatosan készített filmeket és jelentetett meg kisregényeket, amelyek magyarul is hozzáférhetők. Győrffy Miklós érzékeny elemzésekkel közelít a Fanny és Alexander-hez, a Suttogások és sikolyok-hoz vagy éppen A nap végé-hez, sokrétűen értelmezi a filmtörténet e maradandó klasszikusait, amelyek így még inkább befogadhatóvá válnak az olvasók és filmnézők újabb és újabb generációi számára. Ingmar Bergman új és teljes, korszerű pályaképe önálló olvasmányként is megállja a helyét, de a filmek mellékleteként is haszonnal forgatható. (Forrás)
Győrffy Miklós: Mágis és mesterség – Ingmar Bergman művészete, Európa, 528 oldal, 2014, 4265 Ft
Az Úr hangja előzetes
Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Final Cut, Szabadesés) legújabb filmjéhez megjött az első teaser. Péter (Polgár Csaba) egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismeri az apját, elkezd nyomozni, és egészen Amerikáig jut. A film Stanislaw Lem azonos című novellájának átdolgozásával készült. Az Úr hangja december 20-án jön a magyar mozikba. (Index)
InterCom hírlevél
Transylvania a csúcson
A hagyomány még a vámpírokat is kötelezi. Az előző két Hotel Transylvania-film az amerikai mozis toplista első helyén kezdte a pályafutását, hát a legújabb, a Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció (Hotel Transylvania 3 – Summer Vacation, már a mozikban) sem tehetett másképp. A hajótúrán lazító rémek leuralták a mezőnyt, és bár más nagy filmnek is volt premierje a héten, Drakuláék fölényes sikert arattak: az első három nap alatt majd 45 millió dollár bevételt gyűjtöttek, bő 10 millióval többet, mint a 2. helyre befutó versenytársuk.
Az animációs vígjáték körülbelül ugyanazt az eredményt hozta, mint az első és a második rész, ráadásul a nemzetközi premierekből még 55 millió dollár bevétel gyűlt össze – a Sony Animation alapítása óta még soha nem aratott ekkora sikert: ez pedig azt sejteti, hogy az alkotók nem küldik nyugdíjba a vidám szörnytársaságot, és nekilátnak a negyedik rész elkészítésének is.
A Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció itthon is azonnal népszerű lett, a hétvégén több mint 80 ezren, egy hét alatt bő 120 ezren nézték meg: a mozis statisztikák ráadásul azt mutatják, hogy a gyerekek és családok mellett a fiatal felnőttek is élvezik az animációs vígjátékot: az esti előadásokra ugyanúgy elkeltek a jegyek, mint a délelőttiekre…
Frissen az idei Comic Conról
Kirúgta a Disney James Gunnt a Galaxis őrzői 3. részéből, és egyúttal a Marvel-Moziverzumból. Az indok, hogy a rendező néhány, pár évvel ezelőtti, meglehetősen provokatív humorú tweetje újra elkezdett terjedni a neten. (CNN) A rendező hosszú közleményben bánkódik és sajnálkozik. (EW)
Geoff Johns lenyilatkozta, hogy még mindig írja a Green Lantern Corps forgatókönyvét, s a karaktert teljesen újragondolják a 2011-es mozifilmhez képest, valahogy úgy, ahogy a Green Lantern: Rebirth képregényben tették. Az új film bemutatója 2020-ra van betervezve. (Ign)
Jennifer Connelly lesz a Joseph Kosinsky vezényletével már forgó Top Gun 2. női főszereplője. (Index)
A közelmúltbeli thai barlangi mentésről, amikor egy csapatnyi, barlangban rekedt gyermeket hoztak ki közös erőfeszítéssel Thaiföldön, összesen hat cég versenyez a megfilmesítési jogokért. (Ign)
Újraforgatják a Macskák musicalt, a szereplők: Jennifer Hudson, Taylor Swift, James Corden, Ian McKellen, a rendező Tom Hooper. A forgatás novemberben indul. (Index)
Aquaman: végre megjött a várva várt első mozgókép a DC új üdvöskéjéhez. (A DC bemutatott egy másik trailert is az egyik terem közönségének, de azt még nem tették nyilvánossá.)
Merülés a szerelembe (Submergence)
írta Nikodémus
Wim Wenders zseni: örökre beírta magát az egyetemes kultúra nagykönyvébe. Skarlát betű-adaptációja, a Párizs, Texas és még vagy tucatnyi filmje remekmű, s mind közül a legnagyobb a Berlin felett az ég. Ismerek valakit, aki minden évben rituálisan megnézi egy művészmoziban. Mert kapaszkodót nyújt, reményt ad. Persze ahogy minden, a film médiumáról következetesen gondolkodó alkotó, az idősödő Wenders fejében is megfordult már a gondolat, érdemes-e egyáltalán játékfilmet forgatni: kétségeire bizonyíték az utóbbi évek szaporodó dokumentumfilm-termése. Mostanság viszont gyors egymásutánban háromszor is fikciós történet felé fordult a német rendező: legújabb filmje, az itthon még június végén bemutatott Merülés a szerelembe (Submergence) szinopszisa komoly ambíciókról árulkodik.
Comic Con hír- és trailercsokor
A Comic Con menetrendje magyarul itt olvasható.
SPOILER: A Predator tegnap tartott egyórás panelján Shane Black rendező elmondta, hogy a gyilkos faj bizonyos egyedei az eltelt idő során egyszerűen evolválódtak, és egymás ellen is harcolnak (amin az előzetes alapján Olivia Munn karaktere jól meg is lepődik). Tehát a slusszpoén nem emberi DNS-ügyeskedés eredménye. Black megjegyezte azt is, hogy az új film ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a korábbiak, sőt az AvP-mozikat is megtörténtnek veszi. Utalás most nem lesz az Alienre, de a rendező hozzátette, hogy az AvP amúgy szerinte nem halott ötlet. Szóba került az is, mennyire lesz vicces a film, a szereplők és a rendező szerint rendesen, de nem bántóan vagy parodisztikusan.
John Davis producer egy interjúban elmondta, hogy a finálé megágyaz a folytatásnak, és a Predatorból akár egy új trilógia is kikerekedhet (Variety)
A Holló-remake premierdátumát törölte a naptárból a Sony, ezzel tényleg széthullott a projekt. (Screenrant)
Numan Acar csatlakozott a Spider-Man: Far From Home szereplőgárdájához. Elképzelhető, hogy Kaméleont fogja alakítani. (Ign)
Megvan a Joaquin Phoenix-Scorsese-féle Joker-film hivatalos címe és bemutatódátuma: Joker, 2019. október 4. (Screenrant)
Ellentétben sok pletykával Zack Snyder nem készíti titokban Az Igazság Ligájának alternatív verzióját, sőt, a végül bemutatott filmet nem is látta. (Wall Street Journal)
A Comcast hivatalosan is visszalépett a Fox-vásártól, ami így valószínűleg tényleg a Disney-é lesz. Helyette a brit Sky sportcsatornát vennék inkább meg. (Slashfilm)
Rejtélyes ízelítő és egy elég fantáziátlan banner érkezett a jövőre bemutatkozó Godzilla: King Of Monstershez. Tolják a víruskampányt rendesen.