John Wick: 2. felvonás (John Wick: Chapter 2)

A kritikát köszönöm Mini Me-nek.

„A szabályok nélkül állatok lennénk.” Ezek azok, amelyek megkülönböztetnek minket tőlük. Mindössze kettő van, mégsem könnyű betartani őket. De hogyan szoríthatod szabályok közé magát az Ördögöt? Létezik tiszta gonosz és tiszta jó? Komoly morális válságot is ébreszthető kérdések ezek, amelyekre nem igazán kaphatunk szofisztikált választ. Chad Stahelski rendező éppen csak megpendíti ezeket a kérdéseket, éppen csak egy késszúrásnyira nyit rést az emberi érzékelésen, ő inkább ott folytatja, ahol elsőre abbahagyta.

Mr. Wick kalandjai szinte közvetlenül az első részt követően folytatódnak, ott vesszük fel a történések fonalát, ahol az első résznél abbahagytuk. John megpróbál pontot tenni az orosz maffiával fellobbantott cseppet sem jelentéktelen konfliktusának végére, amikor azonnal újabb „kérő” érkezik a táncba, hogy megszeghetetlen esküjét, melyet a „kevesek” törvénye is tisztel behajtsa az adósán. Bár felmerül némi morális kétely, nem vacakolnak sokat a cselekmény előrevitelével. A Camorra nem bíz semmit a véletlenre, hogy hősünket újra a terepre csalja, szűkre szabott „újabb” visszavonulását követően és kellő motivációval sikerül is tervüket materializálni. John újra felölti cool fekete taktikai öltönyét és szinte azonnal olyan akcióorgiát varázsol a stáb a szemünk elé, amitől elalélunk. Egyet vagy kettőt a testbe, amitől nem mozdul, majd jöhet a fejlövés, amitől már soha többé nem is fog. Látványos, rugalmas és szemkápráztató akciójelenetek sorozatán át jutunk el a végkifejletig, amelynek során főhősünk egyértelműen kinyilatkoztatja, hogy senki sem zárhatja őt szabályok közé, hiszen ő maga a Halál.

Ami a szereplőket illeti, Keanu Reeves eszméletlenül passzol ebbe a valóságba, koncentrált, céltudatos, eltökélt, erőszakos és makacs, hálistennek nem esik a produkció abba a hibába, hogy sebezhetetlennek tüntesse fel, ahogyan elsőre sem, ami emberibbé teszi a karaktert. Sajnálatosnak éreztem, hogy nem kapunk többet Wick múltjából, talán majd legközelebb nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogyan lesz valakiből olyan ember, akit jobb messziről elkerülni, de semmiképpen sem szabad megpróbálni irányítás alá vonni. Az „Ördög” ugyanis sosem tiszteli a szabályokat, nem ismer korlátokat, sem lehetetlen, mégis ennek ellenére és a múltjára utaló szituációk miatt, képes érzelmek kinyilvánítására a düh, a bosszúvágy és az árulás megtorlása érdekében és olykor ezek mellett is.

Riccardo Scamarcio (Santino D’Antonio) tucatfigura. Nincs jellem és karakterfejlődése, amit igazából nem is várunk el, hiszen csak kiinduló- és végpontja John Wick megpróbáltatásainak. Az ellenfelek egysíkúak, nem mutatnak és nem is tudnának minimális szerepidejük miatt semmilyen jellemfejlődést. Ian McShane (Winston) akár egy jóságos nagybácsi kíséri végig a történet fonalát, elfogultsága — esetleges félelme — ugyanúgy nyomon követhető, akárcsak az előzményben, némi kiemelt szimpátiától felduzzasztva. Franco Nero (Julius) beugrása üdítően hathat. Akárcsak Lance Reddick (Charon) visszatérő szerepében. Laurence Fishburne (Bowery King) kevés játékideje ellenére szintén pozitív benyomást tesz a nézőre, — talán a Mátrix párhuzama is jót tesz ennek — és kellemesen szórakoztató, ahogyan cinikus, ám tisztelettudó humorával a főhős szemébe mosolyog.

Összességében John Wick második kalandja egy fenomenális akciószimfónia, amelyet a legkiválóbb zeneszerzők kottájában hívtak életre. Nem aggódunk a történet apróbb hibái miatt, hiszen nincs rá időnk, mert feszülten figyeljük az immár nyílt terepen is gátlások nélkül feltűnő riválisokat, akik próbálnak eleget tenni feladatuknak. Az operatőri munka rendkívül jó, bár adódnak idegesítően vibráló jelenetek, amelyek miatt kapkodnunk kell a fejünket.

Minden közhely, minden eddig ismert és elismert akciós fordulat ellenére is azonban kijelenthető, hogy John Wick úgy tért vissza a vászonra, ahogyan azt tőle várni lehetett, keményen, határozottan, ellentmondást nem tűrően. Amennyiben a végkifejlet személyes motiváltsága, kellően inspirálja a folytatás megteremtőit, azt kell mondanom, nem láttunk még mindent és igen, látnunk kell, akarjuk és vágyjuk látni, ahogyan a Rémkirály a világra szabadul.

imdb: 8,3

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 64 millió dollár
Eddigi összbevétel: 96 millió dollár