Rendezőportrék: Steven Spielberg – 4. rész

írta Nikodémus

Épp negyven éve, 1975. júniusában mutatták be a mozikban a modernkori blockbuster kísérleti ragadozóját, A cápa című filmet. Spielberg a negyedik részben folytatja nagy Oscar-hajszáját, majd fokról fokra elfoglalja Hollywood képzeletbeli trónját.

Hősünk mintha nem akarta volna tudomásul venni egyedül maradását és művészi sikertelenségét: még egy rohamot indított hát mindkét fronton. Régóta fejében forgatta már Pán Péter történetét, és a felnőni sosem akaró fiú kalandregényes hangvétellel vegyítve ideális alapanyagnak ígérkezett. Volt azonban egy bökkenő: a stúdió akadékoskodása, valamint a mástól átvett projektek (ez szinte Spielberg-védjegy lett) örök tulajdonsága, a toldozottság. A terv tömve volt sztárokkal, ám Robin Williams és Julia Roberts helyett Dustin Hoffman vette át az irányítást, mihelyst föllépdelt a fedélzetre: saját figurájára terelte a reflektorfényt, olyannyira, hogy a filmcím végül Hook lett. A megnőtt elvárások hatalmas költségeket indukáltak (grandiózus díszletek, sztárgázsik, promóciós pénzszórás), és ez már előrevetítette a zavaros film kudarcát. Kereskedelmileg ugyan siker lett a Hook, s ez kissé megzavarta Spielberget: újabb látványpékségre adta a fejét, Michael Crichton disztópikus regénye alapján.

A dinó-kultusz amúgy is felfutóban volt, s az eredeti regény sötét tónusát alaposan enyhítve elkészült Jurassic Park képében újabb franchise szabadult a gyanútlan világra. A projekt fordulópontja akkor következett be, amikor az addig bábokban és animatrikus robot-dinókban gondolkozó Spielberg megnézte az ILM munkatársainak szinte csak mellékesen megcsinált bemutatóját. A számítógépes effektekkel létrehozott alakok élethű mozgása lenyűgözte a rendezőt: Stan Winston bábjai mentek a levesbe (no azért nem egészen), és Hollywoodban a CGI lett az új csapásirány. A Jurassic Parkot tulajdonképpen nem is működteti semmi más, mint a látvány: Sam Neill gyerekvállalástól ódzkodó, majd megenyhülő tudósa ugyanolyan közhelyes és rosszul előadott fejlődéstörténet, mint Jeff Goldblum rocksztár-figurája vagy a gonosz tudomány-mágusból kedélyes nagypapává szelídült Richard Attenborough alakja. Crichton erkölcsi aggályai (helyes-e, hogy a tudomány ennyire elébe vág az életnek?) szinte teljes egészében eltűntek a filmből, marad a kaland (Indiana Jones) és a rémfilm (A cápa) bizarr keveréke. Spielberg buzgón működteti is ezeket a műfajokat: könnyed hangvétel váltakozik thriller-elemekkel és jól kitartott suspense-szel.

A Jurassic Park a jó időzítésnek köszönhette sikerét, és az első darabja lett azoknak a filmeknek, melyek már bevallottan a merchandising-terméket hirdetik egész estés reklámként, és nem fordítva. A kapcsoltság megfordulása miatt nem is számított már a minőség: az eddigi két folytatás még ostobább az első résznél (nem véletlen, hogy annyit kellett várni a negyedik felvonásra).

1993 aranyéve volt Spielbergnek: a Jurassic Park kirobbanó nyári sikere mellett végre megérkezett az oly régóta sóvárgott művészi elismerés is, mégpedig a Schindler listáján keresztül. Spielberg kétségtelenül megküzdött érte: már csaknem nyolc éve formálódott a szkript (Thomas Keneally regényét teljesen szétszedték és újra összerakták, Spielberg egyszer még úgy is végigolvasta kétségbeesésében, hogy minden, általa kihagyhatatlannak tartott bekezdést gondosan aláhúzott). Richard Brooks forgatókönyvíró megsértődött, Tom Stoppard passzolta a melót, és egy időben úgy tűnt, Sydney Pollack, majd Scorsese fogja megcsinálni a filmet. Keneally-nek is voltak fenntartásai Spielberggel: „Azt mondta nekem, ő olyannak látja Schindlert, mint a harmadik kismalacot a három kismalac meséjében. Hát, ez bizonyos értelemben nevetséges hasonlat, más értelemben véve azonban lenyűgöző megközelítés.” Ezért aztán mindenki a korábban már befuccsolt „spielbergiesítéstől” tartott a megfilmesítés során, és ez bizony ellentmondásos reakciókat szült, különösen a holokauszt elmesélhetőségével, ábrázolhatóságával kapcsolatban. Spielberg kicsit megrettent, és végignézett minden, holokauszttal kapcsolatos dokumentumfilmet (köztük a talán leghíresebb, Shoah című 1985-ös alkotást), és felkérte Steve Zailliant, hogy rázza gatyába a forgatókönyvet. Liam Neeson nőfaló sármja, ugyanakkor tekintélyt parancsoló termete és kedves, melegséget sugalló orgánuma miatt lett kiválasztva, Zaillian szkriptje pedig világosságot és élt adott a figurának, így a film hangulatába helyezkedve még az is hihetővé válik, hogy a főhős egyetlen éjszaka alatt válik élvhajhász üzletemberből munkásait megmentő jótevővé. Keneally az Arábiai Lawrence alakjaihoz hasonlítja a megvalósult film figuráit: „valamennyiüket az önmegvalósítás, az alkalmazkodás és az emberbarátság elegye vezérli. Nincs senki, aki teljes mértékben meg tudná magyarázni indítékaikat.”

A főszereplők – Schindler, Stern könyvelő (Ben Kingsley) és Goath (Ralph Fiennes) náci táborparancsnok – háromszögbe helyezése szintén a harmincas évek hollywoodi nagyfilmjeit idézi, és még két ötlet teszi minden esetlensége ellenére felejthetetlenné Spielberg filmjét: a fekete-fehér képek és a kislány fakópiros kiskabátja. S persze a lengyelországi forgatás, melynek során a stábot nem engedték be Auschwitzba (tán miután Spielberg megjegyezte, eléggé elkommercializálódott a környék), hanem vele szemben, a főkapu közös használatával felépítették a tábor pontos mását. A forgatás legmegrendítőbb napjai azok voltak, amikor a nácik által Auschwitzba irányított életvonatokat Schindler megpróbálja megmenteni azzal, hogy gyémánttal keni meg a táborparancsnokot. Amikor a zuhanyozós jelenetet nézte a monitoron, Spielbergnek potyogtak a könnyei. Robin Williams sietett a segítségére, aki hosszú, esti telefonbeszélgetések során felvidította, illetve Lucas, aki beugrott a Jurassic Park utómunkálatait irányítani. Janus Kaminski naturális látványt alkotott, Spielberg bizonyos mértékben még a gonosz Goeth-et is vonzóvá teszi (ahogy szokta), s végül második pótapjának, a nemrég elhunyt Warner-főnök Steve Rossnak ajánlja az elkészült művet.

Az 1993. decemberében bemutatott Schindler listáját témájához illő tisztelettel fogadták világszerte, holott beigazolódtak a félelmek: a film lazán kezeli a történelmi tényeket, és méltóságos stílusa ellenére bizony fikcionalizál egy történelmi kataklizmát. Sokak szerint eleve szentségtörés átemelni a soát a popkultúrába, ám az Akadémia másképp gondolta: nem kevesebb, mint hét Oscarral jutalmazta a filmet, és a ’94-es gálán Spielberg végre ott szorongathatta az aranyszobrocskát a pódiumon.

A hajdani kiskamasz felnőtt, beérkezett, és átvehette jutalmát.

*

Spielberg a siker kiélvezése közben nyaralt egy alaposat, játszott immár Kate Capshaw-szülte két gyerekével, és alapítványt hozott létre a holokauszt-túlélők emlékeinek videó-dokumentációjára. Önmagát azonban nem tagadhatta meg: továbbra is filmesként gondolkozott. Ahogy látta a stúdiórendszer radikális átalakulását (a Columbiát megvette a Sony, a Universal/MCA-t a Matsushita, a Warner elárvult Ross halála után, a Disney-t parázsló hatalmi harcok szabdalták), kicsit hontalannak érezte magát. Kapóra jött a Disney animációs részlegétől frissen kirúgott Jeffrey Katzenberg és a sértődött zenemágnás, David Geffen, és egy telefonbeszélgetés Spielberg és Katzenberg között (előbbinél a háttérből bekiabáló Zemeckisszel: „Csináljatok valamit közösen!”) egyből beindította a bogarat mindegyikük agyában. Egy saját stúdió alapítása mindenesetre abszurdnak tűnt: évtizedes tradíciókkal nyíltan szembeszállni? Nulláról infrastruktúrát építeni? Francis Ford Coppola Zoetrope-kísérletének csúfos kudarca intő jel volt, ám Spielberg már alapvetően más pozícióban volt, mint Coppola két évtizeddel azelőtt: nem kezdő, pionír filmes volt, aki egyensúlyozni akart és sorstársait befogadni, hanem immár maga a fősodor, számtalan kasszasikerrel és bejáratott branddel.

A dream team

A híresztelésekre megmozdult egész Hollywood, és az 1994. október 11-ére kitűzött sajtókonferencia hamarosan az álomgyár leginkább várt eseménye lett. A trió jelezte a nagyobb lapoknak, hogy tartsák fenn másnapi címlapjaikat, és Hollywood összes mogulja ott ült a közönség soraiban. A bejelentés pedig felrobbantotta a filmes közvéleményt: a „dream team”, vagyis Spielberg, Katzenberg és Geffen önálló stúdiót alapít „DreamWorks SKG” néven, és az évtized végéig 24 játékfilmet szándékoznak legyártani. A vadiúj cég egyharmadát részvényesek helyett egyéni befektetőknek adták el, 900 millió dolláros működő tőke fejében, és nekiálltak a projekt-előkészítésnek. Néhány presztízsfilm és egy, az Ószövetség alapján készítendő animációs film készítése mellett szó volt arról is, hogy a DreamWorks csinálná meg a Csillagok háborúja következő három részét (bár Lucas később cáfolta a dolgot). A megvalósulás azonban lassabban haladt, amint azt Spielbergék remélték: a kis-ázsiai gazdasági krízis megnehezített sok mindent, és az Egyiptom hercegét sokáig tologatták (végül 1998 decemberében mutatták be). Közben tető alá hozták a Twistert (1996), az Egértanyát (1997), a Peacemakert (1997), illetve két sci-fi-t: a Deep Impactet (1998) és a Men in Black: Sötét zsarukat (1997). Spielberg pedig – a Vészhelyzet-sorozat (1994) és a Zorró álarca-film (1998) producerelése mellett – két presztízsprojektet választott magának: az Amistadot és a Ryan közlegény megmentését.

Előbbi valamiképp a Bíborszín újrája, s az Akadémia szívének kedvező rabszolgaság-téma feldolgozása. A nívós alapanyagot azonban az adaptáció során kissé szétszabdalták, és a pazar kivitelezés ellenére dagályos, szépelgő a végeredmény. Az Amistad nem is váltotta díjakra jelöléseit, Spielbergnek azonban nem volt ideje csalódni, hiszen már javában dolgozott a Ryan közlegény-en.

Szinte meglepő, hogy igazi háborús filmet még nem is rendezett ezidáig hősünk, hiszen köztudottan mindig is imádott elmerülni a II. világháború rejtelmeiben, sőt, első gyerekkori filmkezdeményei is ebben a témában születtek. Mégsem előzmény nélküli a dolog, elég csak a Meztelenek és bolondok-at és Indy kalandjait felidézni, Spielberget azonban egyetlen döntő momentum ragadhatta meg Robert Rodat forgatókönyvében: a minden szörnyűségen úrrá lenni képes férfi-bajtársiasság. Ironikus, hogy maga az elkészült film – melynek forgatásakor addig elképzelhetetlen szintű dokumentarizmusra törekedtek – mégsem erről maradt emlékezetes, hanem arról a hírhedt nyitószekvenciáról, mely új, erőszakos oldaláról mutatta be rendezőnket. Leszakadt végtagok, fröcsögő vér, halálhörgés és káosz – Spielberg bravúrosan jeleníti meg a háború poklát, melyen a későbbi, sokat enyhülő hangvétel sem ront. Matt Damont Robin Williams ajánlotta Spielberg figyelmébe, Tom Hanks-szel pedig szoros együttműködés vette kezdetét e szereppel. A Normandia helyett Írországban forgatott film fináléja (főleg a csata a hídért) persze költött, de a július 24-iki bemutató valóságos diadalmenet nyitányává vált, olyannyira, hogy a Ryan közlegény megmentése 11 Oscar-jelölést kapott év végén. Ötöt be is söpört (köztük a legjobb rendezőit), és Spielberg bónuszként újra ott állhatott a pódiumon, ezúttal Tom Hanksnek köszönve mázliját. Pedig nem volt ez mázli: a Ryan közlegény diadala öt évvel a művészi beérkezés után inkább hab volt a tortán. Spielberg úszott a boldogságban.

1999-ben díszdoktori címet kapott a Brown-egyetemtől, kitüntetést a védelmi minisztériumtól, ráérősen babusgatta filmterveit (köztük az Egy gésa emlékiratait és a végül 2001-ben bemutatott Az elit alakulat sorozatot), és 2000. februárjában, a nemrég elhunyt Stanley Kubrick A.I.-tervével a hóna alatt bevonult a kórházba, hogy egyik veséjét egy daganat miatt eltávolítsák. Az ekkor 53 éves Spielberg a műtét után ripsz-ropsz felépült, és tettre készen várta, mit hoz számára az új évezred.

(Jövő héten folytatjuk.)

Forrás:
John Baxter: Steven Spielberg – A filmvászon legnagyobb varázslója, Bestline, Budapest, 2004
Michael Pye, Linda Myles: Mozi-fenegyerekek – Hat rendező, Hollywood mai urai, Gondolat, Budapest, 1983
Pápai Zsolt, Varga Balázs (szerk.): Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők, Tudással a Jövőért Közhasznú Alapítvány – Prizma Könyvek 1., Budapest, 2013