írta Nikodémus
A főszereplő neve bizakodásra, a rendező személye aggodalomra adott okot az eddigi első és egyetlen női brit miniszterelnök, Margaret Thatcher életét bemutató A Vaslady kapcsán. Mindkét előérzetünk beigazolódott, a film ugyanis nézhető – egyszer mindenképpen.
Bár unalomig ismételgetett panel az európai és az amerikai filmipar közti minőségi mérce egyensúlyának vizsgálata, pláne ha a horror műfajáról van szó, mégsem hagyhatjuk említés nélkül a skandináv filmgyártás évek óta történő előrenyomulását. A legfeltűnőbb példákat mindenki ismeri, az Engedj be! vagy A tetovált lány nem csak az északi népeket, de az egész kontinenst meghódította, mára pedig, hála a szakmai és közönségsikernek, Amerika is egyre inkább érdeklődik feléjük, s ha nem is eredeti mivoltában terjesztik, azért remake formájában teret kap ott is. Ezt a rohadt hideget is vihetnék.
Az idei év a 3D nagy tesztje volt, megállapítható, hogy amilyen hirtelen jött a fellángolás iránta, olyan hirtelen ki is hunyt… legalábbis Amerikában. A nemzetközi porondon egyelőre még falják a harmadik dimenzióval megdobott filmeket. Érezhető volt, hogy ezzel próbálják eladni a költséges alkotásokat, de azért nem csak a 3D-ről szólt az év: folytatások, képregényfilmek, remake-ek tömkelege lepte el a mozikat. És ezek közül mi emelkedett ki úgy igazán a tömegből? Csak néhány darab, a többi másfél-két órás szórakozásnak esetleg még elment, de ezek beszerzésén is csak akkor fogunk elgondolkodni, ha leértékelve, 690-ért meglátjuk valahol.
Mit akarok mondani? Ha eddig választani kellett volna egy akciófilm vagy egy dráma között, akkor az előbbire voksolok. Legalábbis eddig gondolkodás nélkül egy inváziós-rombolós-akciódús filmre ültem be. De nem hiába félt Jon Favreau tavaly, hogy elbukik a Cowboyok és űrlények, mivel tudta, hogy alkotása nem sikerült valami jól, a zsúfolt nyár csak porhintés, körítés volt. Michael Bay is csak önmagát ismétli, David R. Ellis sem tudott egy szórakoztató cápás művet letenni az asztalra és Jim Carrey-nek már aranyos pingvinek kellenek, hogy el tudja magát adni. Öregszem? Vagy ez az év tényleg nem volt nagy durranás?
írta Nikodémus
Hollywood végigment már oda s vissza a kémfilmeken. Láttunk teljesen elhihetetlen eszképista popkornt (James Bond), valamint „valós”, saját hőseit és kliséit szétbontó drámát egyaránt (ilyennek ígérkezik például a Tinker Sailor Soldier Spy), igazi újdonságot nehéz mutatni. Az adósság próbálta, de nem sikerült.
10 éve merült fel a This Means War ötlete, akkor Martin Lawrence és Chris Rock lehetett volna a főszereplő, azonban a projekt jégre került. Évekkel később vették elő a fiókból a tervezetet, Sam Worthington és Bradley Coopert akarták a főbb szerepekre, de mindketten nemet mondtak és Seth Rogen is visszautasította az ajánlatot. Végül Tom Hardy és Chris Pine szerződött le, mellettük Reese Witherspoon domboríthat, a színésznő mellesleg producerként is beállt a projekt mögé, Will Smith szintén producer volt.
McG, a Charlie angyalaival hírnevet szerzett rendező vezényelhette le az akció-vígjátékot, amit Amerikában február 17-én fognak bemutatni. A történet két CIA ügynökről szól, akik a legjobbak a szakmában és egyébként jó barátok is. Ám egy nő miatt csúnyán összevesznek és minden lehetséges eszközzel megpróbálják megakadályozni, hogy a másik meghódítsa a hölgy szívét.
Jeff Bridges és Nikki Silver producer szerezte Lois Lowry 1993-ban kiadott regényének, Az emlékek őre fantasynek a megfilmesítési jogait. A színész elmondta, hogy eredetileg arra gondolta, hogy édesapja, Lloyd Bridges lehetne a főszereplő, de most 61 évesen úgy érzi, hogy ez a film számára is tökéletes lesz.
A történet egy jövőbeli közösségben veszi kezdetét. A tökéletes utópiából lassacskán kirajzolódnak azok az elemek, amelyek rámutatnak a tökéletes világ mögött megbúvó anti-utópikus jellemzőkre; ebből következik, hogy a mű zsánere nem utópia, hanem anti-utópia. A mű Jonas, egy tizenkét éves fiú életébe ad betekintést. Jonas közösségéből hiányzik a fájdalom, a mindennapi élet küzdelme, amely az ‘egyenlét’-nek köszönhető. Egy tervnek, amely gyökeresen eltűntette a mély érzelmeket. Jonast kiválasztották, hogy betöltse az Emlékek Őrének szerepét, az egyetlen olyan emberét, aki az egyenlét előtti állapotok emlékét őrzi. Az emlékek őre az, aki emlékei, s ezáltal bölcsessége által tanáccsal szolgálhat a közösségnek. Amint Jonas befogadja az emlékeket, az elődje, Az Őrző rádöbben: milyen felszínes is a közösség élete. Annak ellenére, hogy bírálat és kritika illette a művet a témájára vonatkozólag, a regény elnyerte az 1994-es Newbery Medal irodalmi díjat valamint több, mint 5 és fél millió példányszámot ért el. Az Egyesült Államokban és Kanadában több középiskola olavasási listáján szerepel, habár tiltólistákon is rajta van. A regény egy trilógiának az első kötete, amely Lowry Valahol messze, illetve a Hírvivő című műve követ. (wikipedia)
Korábban Vadim Perelman dolgozott a forgatókönyvön és a rendezői székkel is szemezett, jelenleg nem tudni, hogy érdekelt-e még a projektben.
Edem küldte az alábbi kritikát, köszönöm.
A 70-es években készült Richard Donner féle Superman – The Movie után, 3 évtized kihagyással került újra a mozivászonra minden idők legrégibb és legsikeresebb szuperhőse. Ez idő alatt sokan megpróbálták feléleszteni az ikont – Tim Burton, Nic Cage, Kevin Smith –, de ez csak a 2000-es évek elejei sikeres képregény adaptációk hatására sikerült Bryan Singer-nek (X-Men), aki 2006-ban mutatta be a Superman Visszatér-t c. filmet.
Egy kis lazítás a bemutatók körül, most csak két film kerül a mozikba, jövő héten viszont hét alkotás premierje lesz.
Sorsügynökség (Adjustment Bureau): George Nolfi rendezői bemutatkozásához egy Philip K. Dick adaptációt választott. A főszereplő Matt Damon, aki beleszeret egy nőbe (Emily Blunt), azonban a sors ügynökeinek nem tetszik a helyzet.
A Paramount a második Tomb Raider film sikertelensége után úgy döntött, hogy a kalandornő – kincsvadász mozis históriája véget ért, legalábbis náluk. A jogokra ugyanis a Warner csapott le és szándékaik szerint nem folytatnák a rivális stúdió által elkezdett kalandot és nem is Angelina Jolie-t tennék meg főhősnőnek. A Warner nagyjából elmondta szándékait: sokkal realisztikusabban mutatnák be Lara Croft kalandjait és egy fiatalabb színésznőt akarnak megnyerni a produkcióhoz. Még egy eredettörténet ötlete is felmerült.
Utoljára tavaly nyáron halhattunk a projektről, akkor Kim Kardashian neve keringett a film körül. Most azonban már Olivia Wilde a legesélyesebb. Wilde a Dr. Houseban vált igazán ismertté, majd tömegek láthatták őt a Tron folytatásában, 2011-ben a Cowboyok az űrlények ellen (Cowboys vs. Aliens) sci-fi westernben öregbítheti hírnevét. Ránézésre jó adottságokkal rendelkezik, hogy eljátssza Croftot.
Egy bennfentes a következőket mondta a tervezett alkotásról: “Sokkal komorabb és jóval komolyabb Tomb Raider film lesz. Egy közismert rendezőt szeretnének leszerződtetni és egy ötletes forgatókönyvet akarnak.”
A Missing in Action-ben azon filmesekről esik szó, akikről már régen hallhattunk, ezúttal Macaulay Culkint vettem elő.
Egy korábbi cikk a színészről itt olvasható.
Culkin 1980. augusztus 26-án született, édesapja a Broadway-en színészkedett, így volt alkalma betekintést nyerni ebbe az életbe is. A srác a család harmadik gyereke volt, a szülők elég aktívak voltak, ugyanis összesen négy fiú és két lány volt a végeredmény. A szülők úgy döntöttek, hogy megvesznek egy kis apartmant, édesanyja telefonközpontban kereste a betevőre valót, míg apja a helyi katolikus templomban dolgozott.
Az első részről Armida írt.
Réges-régen még jóval a George Lucas megálmodott messzi-messzi galaxisa előtt nem voltak csettintésre előálló effekt-mágusok, akik rövid időn belül bárki fantáziavilágát meg tudták teremteni, a vászonra álmodni. Több évtizeddel ezelőtt bizony még a nagy kreativitásra kellett hagyatkozniuk a rendezőknek, élethű makettekkel és ilyen-olyan filmes trükközésekkel valósították meg a látványosnak szánt produkciókat. Vajon azokban az időkben mit tudott volna kezdeni magával Michael Bay vagy Roland Emmerich? Megőrültek volna, hogy nem tudják lassítva és esetleg színesben bemutatni egyes számukra igen fontos jeleneteket? Ezeknek az időszakoknak is megvoltak a hasonló kvalitású rendezői, csak másképp hívták őket és a trükktechnika fejlettségének hiánya miatt talán nem tudtak kellőképpen érvényesülni. Steven Lisberger egész életében gyakorlatilag egyetlen értékelhető művet produkált, a Tron ötletével sokáig házalt, míg végül a Disney-nél otthonra talált a tervezete és egy roppant látványos produkciót készített, ami állítólag a trükktechnika határait feszegette. Nem aratott roppant nagy sikert, de többen említik vele kapcsolatban a klasszikus jelzőt. Lisberger pedig ezzel az egyetlen művével elérte, hogy ne merüljön feledésbe a neve. A folytatás majdnem 30 évvel az első rész után nem sok embernek hiányzott, de a stúdió másképp látta, szerintük még sokak szeretnének visszatérni a Disney-féle virtuális térbe.
„Megtanultam a leckét.” – ez a mondat Ben Affleck száján csúszott ki nem is oly rég, hozzátéve, hogy nem az effektek meg a hatalmas költségvetés a lényeg, hanem a történet. Egy film esetében a sztori számít, a többi más csupán mellékes és ezért is döntött úgy, hogy a Superman filmet visszautasítja. Gondolhatnánk, hogy e szerint Afflecknek megjött az esze, ez a jobbik eset, a rosszabbik meg az, hogy így próbálja fényezni magát és a következő rendezésénél meg széttárjuk a karjainkat és feltesszük a kérdést, hogy miképp is volt azzal a történet szöveggel? A színész a Hideg nyomon krimi kedvéért ült be először a rendezői székbe (volt még két rövidfilm), alkotása ugyan nem termelt a kasszáknál nagyobb összegeket, de a szőrös szívű kritikusok dicsérték a művét. Affleck ezt követően vett egy 180 fokos fordulatot és sokat próbált nyomozók helyett sokat próbált bűnözőket választott központi karaktereknek.
FilmDROID