13

Engedj be! (2008)

2008-engedj-be

Megpróbálom az alapkritikát spoiler nélkül írni, akit viszont nem zavar az ilyesmi, esetleg már látta a filmet, az mindenképp kattinson a “továbbra”! Jó olvasást!

A szerelemnek jönnie kell

A film a 41 éves svéd John Ajvide Lindqvist regényén és forgatókönyvén alapul és elképesztően sok fesztiválon nyert (fő)díjat. Vajon honnan ez az elementáris siker??

A történet szerint Oskar 12 éves és kamaszkorát kénytelen egy meglehetősen kietlen kisváros lelketlen lakótelepén túlélni Stockholm külvárosában, 1982-ben. A végeláthatatlan hó szüntelenül ropog az ember lába alatt, azaz csak ropogna, ha bárki is kimerészkedne az utcára, de úgy tűnik, hogy az idő nagy részében senki sehol:  felnőttek egy része a munkahelyén, a másik része pedig a helyi kocsmában, a gyerekek pedig sötétedésig mind a suliban.

Oskar végtelenül magányos, a szülei elváltak, úgy tűnik, hogy csak felesleges kolonc a nyakukon, és bár ő kötődne hozzájuk, folyton ellkökdösik maguktól. Az iskolában sincs egy barátja sem, sőt,  kipécézte magának az egyik osztálytársa és a bandájával a  kegyetlenkedésig fajuló aktusok során szivatja szinte minden nap, míg fel nem tűnik Eli, az igencsak furcsa kislány.

Eli éjjel költözik apjával (?) a szomszéd lakásba és hamarosan felkelti Oskar érdeklődését. A lány még Oskarnál is fehérebb bőrű, furcsa szagú, átlagon felüli intelligenciával rendelkezik és pizsamában, mezítláb sem fázik a hóban.

Hogy mindkettőnek életbevágó szüksége van a másikra, az hamar kiderül. Barátságuk elképesztően összetett és ellentmondásos, nem csak vonzalmuk természete, indítékaik és céljaik, életformájuk tökéletes különbözősége, ugyanakkor meglepő hasonlósága miatt, hanem a környezet reakciója miatt és a kapcsolatuk hatására bekövetkező változások miatt is.

Szemtanúi leszünk annak, hogy Eli apja némán szenved gyerekek között kialakuló kapcsolattól, ahogy Eli erőt ad Oskarnak arra, hogy megvédje magát a suliban, ahogy megváltozik a kisváros élete, ahogy furcsa dolgok történnek, míg lassan minden felborul, ahogy Oskar kilép a gyermekkorból.

Szokatlan fejlődéstörténet ez, szokatlan környezettel és szinte lecsupaszított háttérrel, majdnem némán játszva, hogy a lényegre koncentrálhassunk:

elhisszük-e a szerelmet a sok hazugság, brutalitás, prostitúció, pedofília, alkohol, magány és gyilkosság által ölelt létminőségben. És miért ne hinnénk? A romantikusabbak azért, mert egyszerűen hinni akarják és jeleket keresnek, a cinikusabbak pedig azért, mert tudják: ha a lényegét nézzük, az sem más, mint küzdés az életben maradásért.

***spoiler*************************************

Mondanom sem kell: Eliről lényegében a film első pár percében kiderül, hogy vámpír. És pont ez a momentum emeli ki legjobban az Engedj be!-t a szokásos, sejtetős zsánerfilmek közül. Ez teszi lehetővé, hogy az első pillanattól fogva ne csak magán a misztériumon, hanem az ellentmondásos dolgokon is elgondolkodjunk. Azokból pedig van bőven: végigkísérik a filmet és napokig kísértik – hol az egyik, hol a másik álláspontra billentve – a nézőt. Lássuk, mik ezek!

1. Vajon Oskar gyermeki tisztaságából fakad az, hogy Elit automatikusan elfogadja még így is, vagy pedig nincs más választása, hiszen egyetlen barátját (szerelmét) még egy ekkora hiba ellenére is be kell hogy engedje az életébe?
2. Megalkuvás-e ez Oskar részéről vagy természetes életben maradási ösztön?
3. Eli szereti-e Oskart vagy csak kihasználja?
4. Ki Eli “apja”? A kitartója vagy egy korábbi gyerekkori szerelme, mint most Oskar?
5. Ha az utóbbi, akkor milyen sors vár Oskarra, illetve: Elinek már a kezdet kezdetén céljai voltak-e Oskarral (látva hajlamát a vérszomjra és a bosszúra, frusztrációra, megfélemlíthetőségre, gyengeségre) vagy csak egyszerűen magához közel levőnek, ismerősnek érezte-e amikor először találkoztak?
6. Ha Eli “apja” valójában Eli kitartója, vagyis akkor pedofil-e és egymáson élősködnek vagy szó sincs kitartásról, csak magányosságuk utalja egymásra őket és tiszta a kapcsolatuk?
7. Miért és ki kasztrálta Elit? Ő maga, hogy megkönnyítse életben maradását?
8. Mikor lett kasztrálva, a vámpírsága előtt vagy után?
9. Miért a gondozó szállítja a vért Elinek? Azért mert így Eli uralkodni tud a vérszomján és nullára csökkentik annak a veszélyét, hogy mást is vámpírrá tesz vagy úr-szolga viszony van köztük Eli javára?
10. Ha az utóbbi, akkor felveti a kérdést, hogy mit jelent tulajdonképpen vámpírnak lenni, honnan jöttek és miért léteznek.
… és így tovább.

A listát lehetne még nagyon sokáig bővíteni. És pont ettől jó a film. Szinte túl jó, tökéletes. Mint a szűz hó, ami annyi de annyi minden múltat és jövőt rejthet-védhet-takarhat (a szándék tisztasága szerint) a makulátlan fehér felszín alatt.

további infó itt:

http://www.imdb.com/title/tt1139797/

13 komment

  1. Csak nem rég néztem meg a filmet, mert sokáig azt hittem horror, pedig alig, és teljesen lenyűgözött.

    ***spoiler******************************

    Szerintem nem szabad kritikában leírni, hogy Eli “apja”, mert a filmben erre nem történik utalás, de én is ezt olvastam valahol, és sokáig azt gondoltam, hogy tényleg az apja (ergo Eli nem olyan rég óta vámpír), tehát félrevezetett, míg a barátom aki nem olvas kritikákat egyből vágta a kettőjük kapcsolatát.

    A kérdéseidre megkapod a választ a könyvből, én csak egy hosszú és velős esszét olvastam a könyv-film kapcsolatáról (amit már nem találok), miszerint Elit az a vámpír kasztrálta, aki vámpírrá változtatta réges régen; Hakan tényleg pedophil, aki a film második részében zombi hullaként gyilkol; Eli először meg akarja ölni Oskart; Oskar pedig egy bepsisilős szociopata. Ezek után nem is volt kedvem elolvasni a könyvet, mert egyik szereplő sem tűnt túl szimpatikusnak, míg a filmben nagyon szerettem őket. De lehet, hogy az amerikai verzió hűségesebb lesz a regényhez és hozza a horrort.

  2. @Elanor_: mmm…nem jo dolog? Biztos igazad van, a periferialis karakterek hamar kikoptak az emlekezetembol, de Eli&Hakan nem utalnak erre. Duncannek evidens volt, hogy Hakan egy orzo/groupie/egy korabbi Oskar, en meg eroskodtem, hogy nem, nem, az apja, majdnem a film vegeig.:P

  3. @FayeFaye: ok, legyen neked, csak annyit kérek cserébe, h próbálj meg úgy filmkritikát írni erről a filmről, h egy fia spoilert nem teszel bele :)
    az infókat meg köszi, nem is tudom, h kíváncsi vagyok-e a könyvre ezek után, bár azt hiszem, azért el fogom olvasni.
    érdekes, amit írsz, mert egy könyv sem működhet úgy, h egyetlen szereplője sincs, aki szimpatikus, és akinek drukkolhatunk.
    miért kasztrálja a vámpíratyja Elit? ez kiderül? a bepisilős szociopataságot totál el tudom hinni, nekem is ez lett volna a logikus “végkifejlete” annak, ha valakit ennyire elhanyagolnak és terrorizálnak. :S

  4. Szerintem az utóbbi idők legjobb filmje,köröket vet az amerikai filmekre is.
    A Brüno után ismét frankó kritika:)

  5. hát dögöljek meg, de nekem nem jött le ez a kasztrálós sztori… egyáltalán, biztosan hülye vagyok, de egy lányt (mert ugye Eli lány(???)) hogyan lehet kasztrálni???? mert én ilyenről még nem hallottam. körülmetélni lehet, de kasztrálni??? összevarrták, vagy mi???
    pedig a filmet 3x láttam, ez nem derült ki.

  6. Nekem tetszett a film. Eli lány volt benne, ez biztos és nem kasztrálták :) aztán, lehet a könyvben más volt a történet, de gondolom a film készítői nem akarták azt simán lemásolni.

  7. @madárijesztő: köszönöm :) így érdemes írni.

    @Spielberg:
    @nyuszisz:
    figyelmetekbe ajánlom azt a jelenetet, amikor Oscar rányit Elire, miután lezuhanyozott, mert teljesen eláztatta vérrel magát annak hatására, hogy Oscar nem adott engedélyt a belépésre. (ez jó körülményes volt, bocs :) )
    Na, ott látszik az, amiről beszéltünk, és Oscar eléggé meg is ijedt tőle. Csakhát, fogalma sincs arról, mit is látott tulajdonképpen, de mi tudjuk: egy kibaszott nagy forradást ott, ahol a fiúk – jobb esetben – a farkukat hordják. hát evvan, lehet találgatni…

  8. én ott csak szőrpamacskát láttam, nem forradást…
    öregkoromra a szememnek is annyi :)))
    majd kikockázom! :)

  9. “A konyv szerint Eli (Elias) 220 eves a film idejen (80-as evek). 12 evesen kasztralta es tette vampirra latszolag szadista es ritalis inditattasbol egy masik vampir. A film erre csak feluletesen utal, Eli ketszer is azt mondja Oscarnak, hogy ‘Nem vagyok lany.’ Emelett egy rovid jelenetben, amiben Eli atoltozik, latszik, hogy ahol a peniszenek vagy vaginajanak kene lennie csak egy hosszu, csunya forradas van.”

    http://www.imdb.com/title/tt1139797/faq

  10. @Spielberg: uhh, pedig elég egyértelmű és elég ronda volt. mondjuk, tény, h jó minőségben kell megnézni a filmet. nem amolyan kamerás, lebutított verzióban. érdemes is, mert szép a fényképezés, táj stb.

  11. @Elanor_: Csak nem gondolod! Én a bolti DVD-t néztem! :) De komolyan, tökéletes minőség volt, én nem heget láttam, bár nem tagadom, annyira nem is figyeltem, mert a 12 évesek nemi szervei illetve azok helyei nem igazán dobnak fel. Most, itt olvasva jöttem rá, hogy ez mennyire beteg sztori… basszus! :))

  12. Egyáltalán nem kenyerem sem a horror, sem a vámpírfilm, de ez anno nagyon tetszett. Kitűnő film, elgondolkodtató írás.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


9 × kilenc =