8

Pókember Mickey egérrel üzletelt

A Disney megvásárolta a Marvel képregénykiadót, potom négy milliárd dollárt fizet készpénzben, a többit pedig részvényben nyújtja át. Az egeres cégnek ezzel az üzlettel közel 5000 képregényfigura pottyant az ölébe, a Pókember, a Vasember, Amerikai kapitány is a Disney fennhatósága alá fog tartozni. Ike Perlmutter, a Marvel egyik fejese szerint mind a Marvel és mind a Disney sokat fog profitálni ebből.

A HVG szerint a New York-i értéktőzsdén röviddel a hétfői kereskedés nyitása után a Marvel árfolyama 26 százalékkal nőtt, a Disney részvényára 1,8 százalékkal csökkent. A Disney bejelentése szerint a két cég igazgatótanácsa már jóváhagyta az ügyletet, de még szükség van a versenyhatóság, valamint a Marvel részvényeseinek a beleegyezésére.

Nos elég merész lépés volt a Disneytől, de ha csak a filmekre gondolunk simán meg fogja érni a stúdiónak. A Vasember mozi jó pár száz dollárt fog fialni a mozikban és a Bosszú Angyalai film sem fogja 700 millió dollár alatt befejezni. Ezek mellett pedig ott van még az a több ezer karakter, csak mondjuk melyikbe érdemes belefeccölni annyit, hogy vissza is hozza az árát.

6

Még egy Armored poszter

Láthattunk már egy posztert az Armored filmmel kapcsolatban, most befutott a következő. A produkció Antal Nimród rendezte, a sztori pedig egy páncélautó körül bonyolódik, annak tartalmát szereznék meg az őrök, ám egy újonc miatt nem megy olyan simán. A főszereplők nevei a poszteren olvashatóak, előzetes pedig itt található.

6

Bunyó (Fighting)

 

New York, New York, be csodás…de az inkább Budapest. Akkor mit tudunk a Nagy Almáról? Itt mindig történik valami, megvan a siker, fény és csillogás, ám a felszín alatt pezseg az élet csak igazán, gengszterek űzik mocskos kis dolgaikat naponta, feltörekvő bűnözők lövöldöznek és hullanak el a mocskos sikátorokban és csóró emberek próbálják eladni a hamisított portékáikat a forgalmas helyeken, ha pedig valaki jó kondiban van és tehetségesnek találtatik még részt is vehet egy kis illegális utcai bunyón.

Olvasd tovább →

32

Így festene Popeye a való életben

“Popeye, a tengerész, Hajóját nem éri vész, Nyeli a habokat, Eszik jó nagyokat, Popeye, a tengerész” A híres tengerész rajzfilmfigura gyerekkorom egyik kedvenc mesehőse volt, a karakter szájában mindig ott volt a pipa, nagyon kedvelte a spenótot, ha baj volt, mindig bekapott egy-két falatot belőle, ezáltal legyűrte az ellenfelet. Szimpatikus figura volt, igaz a szeme se állt jól. Készült már belőle egy mozifilm anno Robin Williams főszereplésével, de az alkotás igen gyengére sikeredett, csalódást okozott. A méltán híres Hollywood-i maszkmester Rick Baker elképzelte, milyen is lehet Popeye a való életben és ha már ihletet kapott el is készítette az elgondolását. Talán majd egy filmes ennek hatására dönt úgy, hogy horrort csinált Popeyeből?

0

Jön a Gazdátlanul Mexikóban 2

Személy szerint úgy gondolom Raja Gosnellnek tavaly még saját magát is sikerült alulmúlnia és pályafutása legrosszabb filmjét sikerült letennie az asztalra. A stúdiónál a fejeseket ez nem izgatja, hiszen 149 milliót költöttek a nézők a filmre világszerte a Gazádtalnul Mexikóban kutyás vígjátékra.

Ősszel indul a második rész forgatása, Drew Barrymore és Piper Parabo azonban már nem kölcsönzik a hangjukat a folytatáshoz és lesznek még néhányan az első részből, akik szintén nem vesznek részt a folytatásban (ez nekünk úgyis mindegy, hiszen biztosan szinkronosan érkezik majd hozzánk). A Gazdátlanul Mexikóban 2 rendezését Alex Zamn (Bigyó felügyelő 2, Dr. Dolittle: Million Dollar Mutts) vállalta.

A folytatásban Chloe és Papi visszatér Beverly Hillsbe, összeházasodnak és hamarosan érkezik 5 szép kutyakölyök is.

Elrettentésképpen álljon is az első rész előzetese

 

0

Transylmania előzetes

Egy csapat diák Romániába érkezik egy szemeszterre. De a várban vámpírok és egyéb lények éldegélnek. Nem kell komoly filmre számítani, a kérdés inkább az, hogy vajon van-e esély arra, hogy ebből valami nézhető kisüljön. Idén volt már egy jó kis vámpíros vígjáték a Lesbian Vampire Killers személyében, de a Transylmania is élvezhető lesz-e?

28

Meginterjúvoltak minket

Kb. két hete kaptam egy mailt a Bloginterjú szerkesztőjétől, megkérdezte lenne-e kedvem néhány kérdés megválaszolására. Pont akkor mentem a Bükkbe néhány napra, szóval az interjú kicsit eltolódott, de mikor hazaértem megkaptam a kérdéseket, amire szépen meg is válaszoltam, akárcsak Miecs és Armida is. Így végül egy elég terjedelmes interjú született, amit ide kattintva, valamint alább tudtok elolvasni.

Olvasd tovább →

10

Nicolas Cage volán mögé pattan

Nicolas Cage lesz a főszereplője a Drive Angry 3D-s akciófilmnek. A producer Michael De Luca lesz, a forgatókönyvet pedig Patrick Lussier és Todd Farmer (Jason X, A hírnök) írja. Lussier a rendezői teendőket is elvégzi.

A sztori középpontjában egy olyan fickó (Cage) áll, akinek lányát meggyilkolják, gyerekét pedig elrabolják. A bosszúszomjas férfi autóba pattan és üldözőbe veszi az elkövetőket, a vendetta/szabadító akció egyre véresebbé kezd válni, sokan ottmaradnak az autópályán a száguldozás során. A tervek szerint áprilisban indulna a forgatás.

Remélhetőleg végre egy jó akcióflmet láthatunk Cage-től, aki úgy néz ki Bruckheimer nélkül képtelen mostanában egy nézhető szórakoztató alkotást összehozni. Lussier Wes Craventől tanulta a szakmát, az ő horrorfilmjeinek a vágója volt, a Fehér zaj második részét ő rendezhette, ami sokkal jobb volt, mint az első, a Véres Valentin remake-je pedig a jobb kategóriába tartozik.

0

Jövő nyáron Michael Myers megint sorozatgyilkol

Csak a harmadik helyet szerezte meg a Halloween II a box office listán a hétvégén, de még így sem számít buktának, ám a végösszeg alul fogja múlni a 2007-es produkció eredményeit. Ennek ellenére Weinsteinék máris tervezik a harmadik részt, aminek a címe Halloween 3D lenne, tehát 3D-ben képzelik el a folytatást.

Rob Zombie, aki a remake-et és a második részt is megrendezte ezúttal nem melegíti a rendezői székét, helyére más direktort keresnek. Bob Weinstein elmondása szerint a stúdió jelenleg egy új rendezővel folytat tárgyalásokat, aki új irányba vinné a franchise-t és sok tapasztala van a horror terén.

A harmadik részt 2010 nyarán tervezik bemutatni.

 

6

Zöld utat kapott a Rambo 5

A Rambo 4 után azonnal szóba került a folytatás, Sylvester Stallone is azt mondta, hogy elkészítené, az imdb-n pedig akkor 2009 volt megjelölve bemutatónak, ám ekkor még hivatalosan nem bólintott rá a stúdió.

Ma viszont a Rambo 5 megkapta a zöld utat, tehát mindenki kedvenc akcióhőse ismét visszatér. A sztori szerint emberünknek drogbárókon és emberkereskedőkön kell átverekednie magát, hogy kiszabadítson egy fiatal lányt, aki az Amerikai-Mexikói hátárnál esett fogságba. Jövő tavasszal indulhat a forgatás, Stallone maga rendezi a produkciót és természetesen a főszerepet is eljátssza.

Év elején a The Sun arról írt, hogy Stallone felajánlotta a főgonosz szerepét Mickey Rourke-nak, a pletykák szerint a forgatás Bulgáriában zajlana, Szófiában.

A negyedik rész világszerte 113,2 millió dollárt hozott, mikor bemutatták a filmet Harvey Weinstein a stúdió egyik fejese azt mondta, hogy 50 milliós amerikai és 100 milliós nemzetközi bevételre számít (ehhez képest haza földön csak közel 42,7 milliót termelt).

5

Jön a Bad Boys 3

A Columbia stúdió a Cowboy Bebop mozifilm íróját, Peter Craig-et kérte fel arra, hogy ügyködjön a Bad Boys 3 forgatókönyvét. Még senki nem szerződött le a folytatásra, csak remélhetjük, hogy Will Smith és Martin Lawrence visszatér, a rendezői székbe pedig ismét Michael Bay ülhet.

Jerry Bruckheimber a film producere egy interjúban ezt mondta anno: “Mikor már csak két hét volt hátra a Bad Boys 2 forgatásából, Will és Martin felhívták Amy Pascalt (a Columbia főnökét) és azt mondták neki: “Benne lennénk még egyben”. Szóval nagy az esélye arra, hogy újra viszontlássuk őket együtt.”

Tavaly az MTV Movie Awardson Will Smith és Michael Bay összefutott, a színész azt mondta a rendezőnek, hogy van néhány ötlete a folytatással kapcsolatban. Aztán pedig a kamerának hozzátette, hogy Bay nem túl olcsón dolgozik manapság.

Bay első hollywood-i filmje a Bad Boys volt, mellesleg ez az egyetlen kis költségvetésű műve az Álomgyárban. A 19 millióból készült akció 141,4 millió dollárt fialt világszerte (Amerikában 65,8-at), a folytatás 2003-ban érkezett, ami már 130 millióba került és 273 milliót hozott a mozikban összesen.

A harmadik rész előkészületeivel igencsak ráérnek, mivel Bay jövőre a Transformers harmadik felvonásához lát hozzá, azzal ellesz egy darabig, mivel 2012 nyarán fog a filmszínházakba érkezni előreláthatólag. Ha a rendező nem akar kicsit lepihenni utána, akkor előfordulhat, hogy 2013-ban Smith és Lawrence (akire egyébként már nagyon ráférne a sok bukta után a Bad Boys 3) szétlövöldözhetik a vásznat.