4

The Huntsman: Winter’s War előzetes

huntsmanposzter3Több Hófehérke projekt futott Hollywoodban, amiből kettő el is készült. A Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) befutott a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman), amelyet darkos fantasyként harangoztak be. Mivel eleve franchise-ban gondolkodott a stúdió, így nem volt meglepő, amikor kiderült, jön a következő rész. Rupert Sanders visszatérése az elején biztosnak tűnt, de mivel a forgatás alatt eléggé összemelegedett Kristen Stewarttal így inkább megváltak tőle. És az is kiderült, hogy közvetlen folytatás helyett inkább egy előzményre koncentrálnak, amelyben a Vadász kalandozhatna. Frank Darabont, Gavin O’Connor és Andres Muschietti is megfordult a rendezői térfél környékén, végül Cedric Nicolas-Troyan írhatta alá a szerződést. Chris Hemsworth és Charlize Theron mellé fellépdelt a fedélzetre Emily Blunt és Jessica Chastain is.

Ravenna királynő csendben végignézte, ahogy testvérét, Freyát a királyság elárulta és ezért menekülőre fogta. Az ellenfél lefagyasztására képes Freya távoli, jeges kastélyában, hogy rettenthetetlen harcokosokat nevelt ki, akik haderejét erősítik. Köztük van Erik és Sara is, ők azonban megszegik parancsát, miszerint a szívnek keménynek kell maradnia. Amikor kiderül, hogy Ravenna elhunyt, megparancsolja, hogy hozzák el neki a mágikus tükröt. Majd arra is rájön, hogy miképp képes feltámasztani nővérét. Olvasd tovább

2

The Huntsman: Winter’s War poszterek

Eltartott egy darabig, mire hozzáláttak a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) folytatásához. A második részben a Vadász állhat a középpontban, akit Chris Hemsworth testesít meg ismét. Cedric Nicolas-Troyan dirigálta az előzményt, amelyben Emily Blunt és Jessica Chastain is keménykedhet. Az előzetes elvileg pénteken jön.

huntsmanposzter1

Olvasd tovább

0

A tenger szívében következő előzetese

heartofthesea

Ron Howard költséges kalandfilmjének a bemutatóját decemberre tolták át, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, de majd kiderül. Chris Hemsworth játssza az adaptáció főszerepét, de a fedélzeten lesz még Cillian Murphy, Tom Holland, Brendan Gleeson és Ben Whishaw is. És a nagy fehér CGI bálna. Olvasd tovább

3

A tenger szívében következő előzetese

heartoftheRon Howard rendezése eredetileg márciusban érkezett volna, de a stúdió úgy döntött, hogy inkább csúsztatnak a premieren, egészen decemberig. Ugyanis úgy gondolták, hogy a költséges filmet abban az időszakba többen fogják megnézni. Azaz a fejesek szerint az ünnepek alatt jobban meg tudja szedni magát a Chris Hemsworth és Tom Holland főszereplésével forgatott produkció.

  Olvasd tovább

0

Vakáció (Vacation)

vakáció

Ha valaki szóba hoz egy réges-régen látott filmet, amely neked is tetszett, hevesen bólogatsz. „Igaz, nagyon jó film volt.” De előfordul, hogy olykor csak annyi marad meg benned, hogy mennyire élvezted, de gyakorlatilag egyetlen képkockát sem tudsz felidézni. A Családi vakáció pont ilyen. Chevy Chase a 80-as évek nagy nevettetője volt és Griswoldék szerencsétlenkedésein sokat lehetett kacarázsni vagy éppen mosolyogni. De valahogy mégis abba a kategóriába tartozik, amit nem veszel elő megint, nehogy egy szép emlékkel kevesebb legyen. Mindenesetre Chase famíliájának kiruccanására Hollywood is emlékszik és ha már annyi mindent folytattak vagy rebotooltak, akkor miért pont ez a franchise maradna ki a sorból? Olvasd tovább

0

Chris Hemsworth a Szellemirtókban

Megállíthatatlanul haladunk a Szellemirtók (Ghostbusters) reboot felé, amelyet Paul Feig fog rendezni és csajok vadászhatnak kísértetekre. A direktor nemrég twitterén közzétette, hogy ki lesz a filmben a recepciós, aki a hívásokat fogadja: Chris Hemsworth.

hemsworth

Az eredeti produkcióban Annie Potts töltötte be ezt a szerepet. Feig filmjében Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Leslie Jones és Kate McKinnon alakíthatják a csapatot. 2016 július 22-én kiderül, hogy jó lesz-e az új Szellemirtók.

 

19

Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron)

bosszuallok

Az előző részről itt esett szó.

Az effektek fejlődésével valahol minden képregényrajongó titkon reménykedett, hogy kedvenceik a vásznon is bemutatkoznak. Az X-Mennel bebizonyosodott, hogy lehet egészen élvezetes filmet forgatni ismert hőscsapatról, majd a Pókember rengette meg a kasszákat, a Falmászó bevételrekordot állított fel (2002-ben). Ideje volt, hogy a Marvel végre észhez térjen és saját kezébe vegye karaktereinek a sorsát. A mozis univerzumok építgetése gond nélkül kezdődött el és nagyjából elégedett véleményeket lehetett hallani. Az i-re a pontot a Bosszúállókkal tették fel, Joss Whedon látványos, vicces, akciódús történetet kreált a hősök köré. Sokaknak egy álom vált valóra és úgy bámultak a vászonra, mint egy kisgyerek. Olvasd tovább

1

Blackhat

blackhatposter

A hackertéma mindig is izgalmasan és érdekesen hangzott, de a filmipar egyszerűen képtelen észrevenni a piaci rést és nem igyekszik betömni, pedig – ahogy mondani szokás – igény lenne rá. Mikor volt az utolsó jó alkotás az informatikai rendszerek feltörésében? Komputerkémek. És ki lenne a legalkalmasabb a feladatra egy igazán élvezetes és maradandó produkció ledirigálására. Eddig egyértelműnek tűnt, hogy Michael Mann neve joggal szerepelhetne a listán, de a Blackhat után egyértelművé vált, hogy nincs keresnivalója a felsorolásban. Olvasd tovább

0

A Vadász mellé leszerződtettek pár törpét

roachChris Hemsworth és Charlize Theron mellé már leszerződött Emily Blunt, illetve Jessica Chastain a The Huntsman előzményfilmbe. Tehát jöhetnek a törpék, akik közül kettő nő lesz. Rob Brydon, Alexandra Roach és Sheridan Smith írhatott alá a fantasy-re és a 3 évvel ezelőtt produkcióban megismert törpék közül csak Nick Frost tér vissz.

Byrdon az HBO hamarosan bemutatásra kerülő The Brink sorozatában fog játszani és a Hamupipőkében is benne volt. Roach az Anna Kareninában és A Vasladyben (The Iron Lady) bukkant fel, de megfordult a Flörti dancing (Cuban Fury) táncos vígjátékban Smith a Mrs Biggs szériával nyert BAFTA-díjat, de együtt játszhatott Dustin Hoffmannal és Maggie Smith-szel a Kvartettben (Quartet).

1

A tenger szívében következő előzetese

tengerszRon Howard a mostanában felkapott Chris Hemswortht küldi a nagy bálna után. Majd az Essex elsüllyedése után hónapokat hánykolódik legénységével a víz felszínen. A Warner nem nyárra, hanem tavaszra tűzte ki a bemutatót, márciusban megnézhetjük a produkciót.

Az adaptációt 2000-ben próbálták megvalósítani Weinsteinék, Barry Levinson dirigálhatott volna, ha elstartol a forgatás.

Olvasd tovább