4

The Huntsman: Winter’s War előzetes

huntsmanposzter3Több Hófehérke projekt futott Hollywoodban, amiből kettő el is készült. A Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) befutott a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman), amelyet darkos fantasyként harangoztak be. Mivel eleve franchise-ban gondolkodott a stúdió, így nem volt meglepő, amikor kiderült, jön a következő rész. Rupert Sanders visszatérése az elején biztosnak tűnt, de mivel a forgatás alatt eléggé összemelegedett Kristen Stewarttal így inkább megváltak tőle. És az is kiderült, hogy közvetlen folytatás helyett inkább egy előzményre koncentrálnak, amelyben a Vadász kalandozhatna. Frank Darabont, Gavin O’Connor és Andres Muschietti is megfordult a rendezői térfél környékén, végül Cedric Nicolas-Troyan írhatta alá a szerződést. Chris Hemsworth és Charlize Theron mellé fellépdelt a fedélzetre Emily Blunt és Jessica Chastain is.

Ravenna királynő csendben végignézte, ahogy testvérét, Freyát a királyság elárulta és ezért menekülőre fogta. Az ellenfél lefagyasztására képes Freya távoli, jeges kastélyában, hogy rettenthetetlen harcokosokat nevelt ki, akik haderejét erősítik. Köztük van Erik és Sara is, ők azonban megszegik parancsát, miszerint a szívnek keménynek kell maradnia. Amikor kiderül, hogy Ravenna elhunyt, megparancsolja, hogy hozzák el neki a mágikus tükröt. Majd arra is rájön, hogy miképp képes feltámasztani nővérét. Olvasd tovább

2

The Huntsman: Winter’s War poszterek

Eltartott egy darabig, mire hozzáláttak a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) folytatásához. A második részben a Vadász állhat a középpontban, akit Chris Hemsworth testesít meg ismét. Cedric Nicolas-Troyan dirigálta az előzményt, amelyben Emily Blunt és Jessica Chastain is keménykedhet. Az előzetes elvileg pénteken jön.

huntsmanposzter1

Olvasd tovább

0

A Vadász mellé leszerződtettek pár törpét

roachChris Hemsworth és Charlize Theron mellé már leszerződött Emily Blunt, illetve Jessica Chastain a The Huntsman előzményfilmbe. Tehát jöhetnek a törpék, akik közül kettő nő lesz. Rob Brydon, Alexandra Roach és Sheridan Smith írhatott alá a fantasy-re és a 3 évvel ezelőtt produkcióban megismert törpék közül csak Nick Frost tér vissz.

Byrdon az HBO hamarosan bemutatásra kerülő The Brink sorozatában fog játszani és a Hamupipőkében is benne volt. Roach az Anna Kareninában és A Vasladyben (The Iron Lady) bukkant fel, de megfordult a Flörti dancing (Cuban Fury) táncos vígjátékban Smith a Mrs Biggs szériával nyert BAFTA-díjat, de együtt játszhatott Dustin Hoffmannal és Maggie Smith-szel a Kvartettben (Quartet).

0

Cedric Nicolas-Troyan rendezi a Hófehér és a vadász 2-t

snowwhiteNem tartott sokáig a keresgélés, az Universal gyorsan talált rendezőt a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) folytatásának élére. Miután Frank Darabont passzolta a lehetőséget, a stúdió Cedric Nicolas-Troyant ültette a rendezői székbe.

Troyan az előző rész second unit irányítója volt- akárcsak a Demóna (Maleficent) esetében és az effektek miatt kiérdemelt egy Oscar jelölést. A Hegylakó (Highlander) rebootot is ő dirigálná, de nem biztos, hogy egyhamar vissza fog térni Connor MacLeod.

Az első felvonást Rupert Sanders hozta össze, aki reklámfilmek terén tett szert hírnévre és első komolyabb hollywoodi munkájánál azonnal bedobták a mélyvízbe. 170 millió dollárt tapsolhatott el.

1

Mégsem Darabont rendezi a Hófehér és a vadász folytatását

Actress Emily Blunt arrives at the premiAz Universal pár hónapon belül belevágott volna a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) következő részébe (amely tulajdonképpen előzmény lesz), hiszen 2016 április 22-re ki van tűzve a bemutató. Frank Darabont üldögélt a rendezői székében, eddig még egyetlen alkalommal sem dirigált nagyobb költségvetésű filmet. Ám valamilyen oknál fogva Darabont lelépett, egyelőre nem ismeretes, hogy miért. A stúdió gőzerővel keresi utódját.

Mindazonáltal Emily Blunt leszerződött a fantasy-re, szerepéről csupán annyit lehet tudni, hogy a sötét oldalt erősíti. A Chris Hemsworth által megformált Vadászra fókuszál a történet, akinek az ellopott varázstükröt kellene megtalálnia. Szembe kell szállnia a gonosz Hókirálynővel.

4

Frank Darabont dirigálhatná a Hófehér és a vadász 2-t

snowwhiteFrank Darabont néhány évvel elkeseredetten úgy nyilatkozott, hogy túlságosan is megváltozott a stúdióvezérek gondolkodása. Amikor egyik forgatókönyvével házalt az egyik fejes körbedicsérte művét. Majd a végén azt mondta, hogy van egy kis bökkenő. Hogyan tudnák a behúzni a tiniket a filmre?

Úgy tűnik, hogy Darabont csak beadta a derekát és ízig-vérig stúdiófilmet készíthet. A Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) rendezői széke üresen árválkodott, Gavin O’Connor és Andy Muschietti is esélyes volt, hogy beleüljön, de az Universal és a producerek Darabont mellett tették le voksukat. Egyelőre a szerződés még nem köttetett meg, de elvileg erre hamarosan sor kerül.

Ezúttal nem Hófehér lesz a főszereplő, hanem a Vadászra fókuszálnak. Éppen ezért Kristen Stewart nem tér vissza, azonban nincs kizárva, hogy pár perc erejéig látható lesz. A bemutató 2016-ban esedékes.

3

Az Universal már csak folytatásokban tud gondolkodni?

Mintha Hollywoodban versenyt űznének a stúdiók abból, hogy ki rendelkezik több franchise-zal. Az Universal elnöke, Adam Fogelson a CinemaConon elmondta, hogy 2015-ben jön a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) fantasy folytatása. Rupert Sanders helyett más fogja ledirigálni a következő részt, nyilván nem szeretnék, hogy a rendező és Kristen Stewart közötti viszonyt ismét felelevenítsék a pletykalapok. Forgatókönyv sincs még. Az első felvonás közel 400 millió dollárt hozott, de a produkció 170 millió dollárt költöttek és legalább 100 millió dollárba került a marketing, így a film nem volt sikeres. De könnyedén el lehet képzelni, hogy csak papíron került ennyibe az alkotás és fele ennyiből hozták össze, így már nem is olyan nehéz elhinni, hogy az eredménnyel meg vannak elégedve a fejesek. Olvasd tovább

2

Nem Sanders rendezi a Hófehér és a vadász folytatását

Mikor kipattant, hogy Rupert Sanders a Hófehér és vadász (Snow White and the Huntsman) forgatása alatt félrelépett Kristen Stewarttal hirtelenjében olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy a stúdió nem akarja, hogy a színésznő benne legyen a folytatásban. Mellesleg amúgy is a Vadász karakterét állítják a középpontba, tehát nem igazán lenne indokolt Stewart visszatérése, azonban bejelentették, hogy Sanders dirigálhatja a következő felvonást.

Olvasd tovább