Egykoron Hollywoodban a hazai bevétel nyomott sokat a latba, azaz ennek alapján döntötték el, hogy elővegyék-e a pezsgőt vagy inkább szomorkodjanak és megpróbálják betömni valamivel a bukás miatt keletkezett rést. Ám 2015-ben a stúdiók már árgus szemekkel vizslatják a nemzetközi eredményeket, főleg a Kínában kitermelt összeget, hiszen egyes filmek sok-sok tíz millió dollárt kasszírozhatnak az országban. Ráadásul eddig csodaszámba ment, ha egy produkció meghódította a milliárdos határt, viszont csak idén nyáron három alkotás is átlépdelt ezen a vonalon. Hozzá kell tenni, hogy Amerikában tavaly csak egyetlen 300 millió feletti bevétel született, A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) mentette a menthetőt, idén viszont akadt több is. De tekintsük át röviden nagyvonalakban, hogy milyen nyara volt az Álomgyárnak, amit röviden így lehetne jellemezni: Reboot-folytatás-képregény. Olvasd tovább
avengers 2
Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron)
Az előző részről itt esett szó.
Az effektek fejlődésével valahol minden képregényrajongó titkon reménykedett, hogy kedvenceik a vásznon is bemutatkoznak. Az X-Mennel bebizonyosodott, hogy lehet egészen élvezetes filmet forgatni ismert hőscsapatról, majd a Pókember rengette meg a kasszákat, a Falmászó bevételrekordot állított fel (2002-ben). Ideje volt, hogy a Marvel végre észhez térjen és saját kezébe vegye karaktereinek a sorsát. A mozis univerzumok építgetése gond nélkül kezdődött el és nagyjából elégedett véleményeket lehetett hallani. Az i-re a pontot a Bosszúállókkal tették fel, Joss Whedon látványos, vicces, akciódús történetet kreált a hősök köré. Sokaknak egy álom vált valóra és úgy bámultak a vászonra, mint egy kisgyerek. Olvasd tovább
Kell egy csapat!
Nyakunkon a Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron), ahol a Föld legnagyobb hősei újra vállvetve harcolhatnak. De nem ez az egyetlen film, ahol néhányan közösen, egy csapatban próbálnak megoldani egy nehéz feladatot vagy véghezvinni egy felettébb veszélyes küldetést. Összeszedtem egy csokorra valót, hozzáteszem, hogy ennél jóval több alkotás született. Kommentben esetleg jelezzétek, hogy Ti még mit raktatok volna be a felsorolásba.
Mik lesznek a nyár legnagyobb sikerei és bukásai?
Elstartolt a hollywoodi nyár, nézzük át nagyjából a felhozatalt. Tippeljük meg, hogy melyikből lesz siker és melyik hasal el. Nem vagyok egy box office guru, szóval benne van, hogy az összeset mellélövöm.
Képregényfilmek
Kétség sem férhet hozzá, hogy a Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron) gigasiker lesz. Nem is a kérdés, hogy sokat fog hozni, hanem hogy mennyit? Az előző 1,5 milliárd dollárt kasszírozott világszerte, könnyen lehet, hogy a folytatás ennél többet kasszíroz. Olvasd tovább
Még egy előzetes a Bosszúállók: Ultron korának
Egy héttel az amerikai bemutató után nálunk is megtelnek a filmszínházak. Csak úgy, mint a Halálos iramban 7 (Furious 7) esetében, úgy a Bosszúállók (Avengers) folytatásánál is 1000 %, hogy az első vetítésekre alig lehet majd jegyet kapni.
A csapat ezúttal Ultronnal és robotseregével néz szembe, de még az Ikrekkel is meggyűlik a bajuk. Állítólag cemozik még egy-két hős.
Bosszúállók 2: Ultron kora összeállítás – Az Ikrek
A Bosszúállók (Avengers) folytatásában helyet kap Skarlát Boszorkány és Higanyszál is. A képregényekben mutánsok voltak, de az X-Men jogok a Foxnál vannak, viszont a Marvel talált kiskaput és behozhatták a sztoriba a testvéreket, de teljesen más eredettörténetet írtak számukra. Elizabeth Olsen és Aaron Taylor-Johnson alakíthatják a HYDRA embereit, akik később átállnak a jó oldalra.
Bosszúállók: Ultron kora tv spot
A Bosszúállók (Avengers) folytatáshoz kijött egy tv spot, ami nem az általában megszokott 20-30 másodperces videó, hanem 60 másodpercre rúg a hossza. És nem is az eddigi anyagokból kiollózott képkockákkal van tömve, hanem akadnak újabbak is szép számmal. Ezek is inkább a klassznak ígérkező akciókra fókuszálnak. Olvasd tovább
A Bosszúállók: Ultron kora következő előzetese
Esélyes, hogy a következő Bosszúállók (Avengers) ismét megrengeti a kasszákat és eléggé valószínű, hogy idén nem fogja legyűrni egyetlen film sem bevétel terén. Na és szórakozásban? Ha Joss Whedon hasonlót produkál, mint az első felvonás esetében a többség elégedett lesz. De vajon egy elpusztíthatatlan robotot hogyan gyűrnek le a hősök?
Olvasd tovább
Bosszúállók: Ultron kora poszterek
Rakás poszter és promóciós kép a Bosszúállók folytatásához.
Bosszúállók: Ultron kora tv spot
Vasember odacsap Hulknak… vagy fordítva?
A következő előzetes a Bosszúállók: Ultron korához
Bosszúállók: Ultron kora előzetes
Miután a Marvel szépen megalapozott, Joss Whedon összeterelte a hősöket egy közös filmbe. A képregényrajongók régóta arra vártak, hogy Amerika Kapitányt, Thort, Hulkot, Vasembert egy filmben lássák zúzni. A Disney örömmel látta, hogy megérte magukhoz láncolni a Marvelt, elstartolhattak a következő fázissal. A Bosszúállók következő része jövőre érkezik és az előzetes azt sugallja, hogy a Tél katonája komorabb hangvételét viszik tovább.
Tony Stark új életet lehel félretett békefenntartó programjába, de elképzelése eléggé félremegy. Így a Föld legnagyobb hőseinek, Vasembernek, Amerika Kapitánynak, Thorna, Hulknak, Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek Nick Fury és Maria Hill segítségével együtt kell megbirkózniuk a problémával, ami az egész bolygó sorsára kihatással lehet. A gonosz terveket szövögető Ultron egyre erősebbé válik és csak a Bosszúállók állíthatják meg. A különleges globális kaland során kényes szövetségeket kell kötniük és nehéz döntéseket kell meghozniuk.
A csapatnak mindenáron le kell gyűrnie a James Spader által megformált félelmetes technológiai gonoszt, Ultront, amelynek célja az emberiség kiírtása. A küzdelmek alatt találkoznak a rejtélyes és különös képességgel bíró alakkal, Wanda Maximoffal (akit Elizabeth Olsen alakít) és Pietro Maximoffal (őt Aaron Taylor Johnson játssza). Ráadásul összefutnak új külalakot öltött régi baráttal is, Vízióval (Paul Bettany alakításában). Olvasd tovább