Néha előfordul, hogy nem találom itthon azt az ételt, amit keresek. Pedig tudom, hogy ott volt az asztalon/polcon/szekrényben. De hova lett? Lehet, hogy a kutyus volt, talán ezért lapít. Vagy esetleg megette valaki? A szóba jöhető személyek tagadnak. Elvitték az ufók, elhordták a hangyák vagy elpárolgott? Arra viszont soha nem gondoltam, hogy elmenekültek. Olvasd tovább
írta Nikodémus
Bizakodtam, póruljártam. Előkerült már párszor itt, a blogon a Batman-legendárium legújabb kori rajzfilmes termése, s a tollhegyre tűzött darabok hullámzó színvonala láttán valami igazán nagy durranásra számítottam Killing Joke-ügyben. Idén ugyanis ezt szánta a Warner/DC animációsfilm-részlege a nagy ámulatkiváltónak, s becsülettel felsorakoztattak mindenkit a cél teljesítése érdekében. Alan Moore legendás képregényének megfilmesítése azonban így, ebben a formában elégtelenre és feleslegesre sikerült.
Az Illumination Entertainment a konkurens nagyágyúk által készített animációs filmek büdzséjének a töredékéből gazdálkodik, és a bevételek alapján tudják, mi kell a népnek. Lehet szó akár Dr. Seuss szőrös narancssárga környezetvédő mondanivalóval megáldott Lorax meséjéről vagy a kis, sárga, gyerek-kedvenc minyonokról, a profit önmagáért beszél. Munkáik többsége a gyerekek számára remekmű lehet, ám a felnőttek nem mindig tudják maradéktalanul élvezni a történeteket. A kis kedvencek titkos élete viszont kapásból jól indított kicsik és nagyok előtt egyaránt, hiszen akinek van blökije/cicusa, szinte biztos, hogy széles mosollyal nézte végig az első előzetest.
De valamiféle sztorit is ki kellett találni. Max kutyus újabb napja is a szokásosként indul: A gazdi elmegy, ő pedig az ajtó előtt ülve várja, hogy hazajöjjön. De ezúttal egy másik ebet is hoz magával. Nem igazán jönnek ki egymással, ami egyszer odáig fajul, hogy eléggé messze kerülnek az otthontól. Szerencsére van, akit foglalkoztat a sorsuk, így a környékbeli állatok megpróbálják megtalálni őket.
Nem csupán cicusok és ebek vonulnak fel, akad másféle házikedvenc is, illetve a nagy terveket szövögető nyúl által összeverbuvált állatok sereglete szintén eléggé változatos. Maxék kalandozása humoros és olykor drámai is, de az alkotók érezhetően inkább a keresésükre indult csapat szálára feküdtek rá igazán. Gidget, a vadóc kutyalány irányította különítmény enyhén szólva is árkon-bokron keresztül gázol keresztül, hogy felleljék az eltűnteket. Mindezt rendkívül ötletesen és humorosan tálalják, szinte le sem lehet törölni a vigyort a képünkről. De ami a legfontosabb, hogy lerí a vászonról, hogy állatszerető emberek készítették az animációt. Kicsiket és nagyokat egyaránt vidámsággal tölt el. Olvasd tovább
Ha egy franchise eljut az ötödik részig illene valami újat mutatni. A moziban futó animációk közül a Shrek zseniális kezdet után az utolsó felvonásra borzalmasan ellaposodott és még a macsekos spin off is meglehetőségen középszerű volt. 2002-ben rukkolt elő a Fox a Jégkorszak történettel, a mamut, a kardfogú tigris és béna lajhár, no meg a motkány sok millió ember szívébe belopta magát. Volt, hogy dinókkal gyűlt meg a főszereplők baja, legutóbb a világ arculatában történt némi változás, ami miatt Manny, Sid és Diego egy hatalmas jégtáblára kerülnek. Olvasd tovább
Amikor a Pixar letette névjegyét a filmiparban, mindenki elismerő szavakkal illette a lámpás céget. Éltették a kreativitást, a frissességet, a hangulatot, a remek karaktereket, a csodálatos képi világot és még lehetne sorolni. És jó ideig úgy tűnt, hogy nem tudnak hibázni. De aztán kiderült, hogy ők sem tévedhetetlenek. Hol kezdődött? Talán a tűzrőlpattant Meridával? Menjünk egy kicsit korábbra, konkrétan a Verdák 2 eléggé félresikerült és hát a dinós animációval sem volt mindenki kibékülve. Sokan aggódtak amiatt is, hogy őket is elkapta a franchise láz. De nem kell félteni őket, bízzuk benne, hogy a Verdák 3-at nem rontják el, a Toy Story 4 megüti a harmadik felvonás szintjét és A hihetetlen család 2 -nél is odateszik magukat. A Szenilla nyomában után még szép, hogy bízunk a Pixarban.
Mégis hogyan lehetne folytatni egy 13 évvel ezelőtti sikertörténetet? Pizsi átúszta a fél világot, hogy megtalálja csemetéjét. Ezt még egyszer el lehet adni? Hiszen a humor és dráma megfelelő vegyítése csak egy dolog. És igen, a cég erőlködés mentesen oldotta meg a feladatát. Olvasd tovább
Ha soha nem futottál bele még véletlenül sem az Angry Birds játékban, akkor is hallhattál róla az ismerőseidtől vagy esetleg olvastál róla az interneten. A mobilos program sok-sok milliárd letöltést élt meg, gigantikus bevételt termelt és a hozzá kapcsolt termékek szintén szépen fogynak a világpiacon. Vörös madárka, csúzli és zöld malackák. Na, igen, ebből is lehet készíteni valamilyen filmet. Ugye? Hollywood előtt nincs akadály. Ha a Torpedó társasból képesek voltak egy űrlényes akciót összehozni, akkor akár még egy átlagos kődarab is megihletheti a nagymenő producereket. Olvasd tovább
írta Nikodémus
Mióta legutóbb szemléztem a Warner/DC animációsfilm-termésének legfrissebb darabjait, befutott a Nagy Univerzumépítő Eseményfilm, ám hiába Zack Snyder ellentmondásosan fogadott moziszörnyetege, úgy tűnik, a stúdiófejesek nagyvászonról a rajzlapra is át szeretnék vinni víziójukat. Így eshet meg az a furcsaság, hogy mindkét idei filmünk – miközben a stúdió folytatja az egy könnyedebb, egy fajsúlyosabb sormintát – továbbviszi a már több éve építgetett Damian-vonalat, laza univerzumot alkotva. Tehát vigyázat, nyúlik a családregény: a Batman: Bad Blood és a Justice League vs. Teen Titans egyaránt a sötét lovag utódlásának kérdéskörével foglalkozik, vegyes színvonalon.
Olykor elmerengek, hogy egykoron a stúdió rajzfilmjei eseményszámba mentek. Mindenki izgatottan várta, hogy elérkezzen a nagy nap és láthassa az újabb művet. De ahogy telt az idő a piacon egyre nagyobb teret követelt magának konkurencia, ám a minőség csupán egyetlen fronton javult, az alkotók inkább csak a képi világ tökéletesítették. Ám ettől függetlenül a stúdió mégis tartani tudott egy szintet, illetve mindig meg tudta lepni a közönségét egy-egy igen jól sikerült egészestés produkcióval. De mi történik, ha a Rontó Ralph rendezője, Rich Moore, az Aranyhaj alkotója, Byron Howard és Jared Bush összedugják a fejüket? Állatos mese. De úgy kéne fogalmazni, hogy egy állati mese.
Nem csupán az X+1-edik darab a sorban, hanem egy igazán jól sikerült alkotás született. A direktorok fogták az emberek világát, és zebrákkal, nyulakkal, lajhárokkal, oroszlánokkal (stb) helyettesítették őket. Alaposan átgondoltak mindent, ötletesen mutatnak be a metropolist, amelynek egyes területei teljesen elütnek egymástól és mindenhol más-más lények élnek. Olvasd tovább
Snoopy és Charlie Brown több évtizede már, hogy mosolyt csal az emberek arcára. 1948-ban mutatkoztak be először, majd később a képregénykarakterekből rajzfilm is készült. Szerencsére mi is megismerkedhettünk velük Magyarországon, így számunkra és régi, kedves ismerősök. És csak reménykedni lehetett, hogy az újabb animációs filmet nem rontják. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a Garfieldből is milyen szörnyszülött produkciót tudtak összehozni.
Dicséretes, ha a rendező és az író kellőképpen kreatívan áll hozzá és ötletesen valósítja meg a történetet. Azonban aggodalomra adhat okot, hogy esetleg felhatalmazva érezték-e magukat, hogy az ismert karakterek tulajdonságain, viselkedésein, megjelenésén változtassanak. Hatalmas megkönnyebbülés: maradt minden a régiben. Charlie Brown továbbra is egy csetlő-botló, de jószívű figura, aki minden kudarc után képes megrázni magát, feláll és próbálja folytatni, amit elkezdett. Ezúttal a szomszédba költöző vörös hajú diáklány dobogtatja meg Charlie szívét, próbál bizonyítani, hogy felfigyeljen rá, ám folyamatosan közbejön valamilyen akadály. De itt van a többi vicces mellékfigura is, a takaróval mászkáló Linustól kezdve a folyamatos piszkos Malacig. Természetesen Snoopy és jó barátja, a sárga kismadár sem hiányzik, utóbbi minden megmozdulása vicces, előbbi esetében viszont a képzelt, Vörös Báró elleni harcát le lehetett volna rövidíteni.
Csupán annyi újítás van, hogy a történetet számítógéppel rajzolták, a megvalósítás remek, megidézi a képregényes és a régebbi rajzfilmes stílust. A hangulat magával ragadja kicsit és nagyot egyaránt, a játékosság és a humor is abszolút rendben van.. Vidám, vicces animációs filmről van szó, ami szinte folyamatosan mosolyt csal a néző arcára. 90 % Olvasd tovább
Az ember magára marad a vadonban. Találkozik egy távolságtartó állattal. Habár az elején még ellenségesen méregetik egymást, később összebarátkoznak és végül együtt küzdik át magukat az ügyes-bajos helyzeteken. Ismerős helyzet? Láttuk már, igen. A Pixar viszont csavart a felálláson, az ősidőkbe helyezve a történetet az emberből dinó lett, a vadállatból (farkasból) pedig ember.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen a bolygónkat el kellett kerülnie annak a bizonyos meteornak. Megtörtént! A hatalmas kődarab eltévesztette a Földet, a dinók pedig tovább éldegéltek. Arlo egy apatoszaurusz, akinek minden vágya, hogy a családjáért tudjon tenni valamit, hogy a testvérei és szülei előtt is bizonyíthasson. Sajnos egy alkalommal eléggé távol kerül otthonától, a családi fészektől és egy kis izgő-mozgó ősembergyermekkel közösen próbálja túlélni a viszontagságokat. Olvasd tovább
Jövőre ismét jelentkezik a Pixar, visszatérünk a Jégkorszakba és kedvenc pandánk megint kung fuzik. E mellett Seth Rogenék is jönnek egy durvább hangvételű animációval. És befut az Angry Birds is. Remélhetőleg jól teljesít a műfaj 2016-ban. Alább egy válogatást láthattak a kínálatból. Az ismertetők után található előzetes (vagy poszter), ha van a produkcióhoz.
Pixar eléggé jól teljesít folytatások terén (ne gondoljunk inkább a Verdák 2-re), így a Némó nyomában következő részét is nagy szeretettel várjuk. Hiszen hiába telt el 13 év a Némó óta, még mindig emlékezhet rá mindenki, hogy mennyire remek volt. De az alkotók úgy gondolták, hogy a következő animációban Szenilla úszkáljon inkább. Andrew Stanton rendezése 2016 júniusában érkezik. A Szenilla nyomában (Finding Dory) hat hónappal a Nemo után játszódik, a címszereplőnek hirtelen beugranak gyerekkori emlékei és úgy dönt, hogy megpróbálja megkeresni családját. Olvasd tovább
Szörnyek! Animációban előfordult már, hogy fő(bb)hősnek megtettek egy-egy fura lényt vagy érdekes teremtményt. De talán a Pixar volt az első, ahol vették a bátorságot, hogy egész csapatra való mumusból vicces, alapvetően barátságos és szimpatikus figurákat varázsoljanak. A dolog működött, kétszer is. És miközben az Universal éppen azon erőlködőik, hogy rebootolja élőszereplős szörnyuniverzumát, a Sony-nál a Dexter laboratóriumát és Szamuráj Jacket készítő orosz rendezőre bízták, hogy terelje össze az ismertebb horrorisztikus karaktereket. Genndy Tartakovsky-ra hárult a feladat, hogy tegye őket humorossá, ha kell figurázza ki őket. De azért pár ismertetőjegyüket hagyja meg, illetve kellene egy olyan sztori is, amely mindenki számára élvezetes. És természetesen legyen animációs. Az ötlet kedvezően sült el a Sony számára, ami egyet jelent a folytatással. Olvasd tovább
FilmDROID