kritika

A Ferrely Bros. A 90-es években bizonyították, hogy van érzékük az idióta, morbid humorhoz és képesek az ízléstelen poénokat úgy tálalni, hogy az mosolyt csalogasson az arcunkra. Néhány produkció után azonban kifulladni látszottak. Habár nem tűntek el, megbízhatóan jelentkeztek egy-egy alkotással, de a nézők már nem volt kíváncsiak rájuk és a humor terén is olykor sok volt a jóból, inkább erőltetett, unalmas műveket hoztak össze. Ezért is állhattak sokan szkeptikusan az Elhajlási engedélyhez.

Fegyvere van! Veszélyes! Por városkájának új sheriffje van, aki szeret vágtatni, de védi a rendet és az elesettekhez mindig van pár jó szava. A neve: Rango. Mindenki azt gondolja róla, hogy piszok jó fegyverforgató. Pedig valójában csak egy jó színészi képességekkel megáldott hawaii ingben flangáló kaméleon, aki eddigi életét egy akváriumban töltötte és mondhatni a saját maga által kitalált (bár mindenki számára ismerős) színdarabokat adja elő egy műanyag hal és egy fél barbi baba társaságában. Talán a sok szerep hatására, de nem igazán tudja, hogy kicsoda is valójában. Egy hős? Egy nagy jövő előtt álló színész? Egy senki? A problémáját fokozza, hogy hirtelen szabaddá válik, ezzel úgy elsőre nem tud mit kezdeni, míg egy fura útmutatásnak köszönhetően a nagy hőségben elindul a perzselő és veszélyes sivatagban. Túlélési esélyeit a folyamatosan felbukkanó éneklő-zenélő madárkák egyenlőnek tartják a nullával.

Vannak rendezők, akik hirtelen kiemelkednek a tömegből, mindenki körülrajongja az általa készített produkciót, majd később a jóember bebizonyítja, hogy csak marha nagy szerencséje volt, véletlenül tudott ilyen alkotást összehozni. Brad Anderson ebbe a kategóriába tartozik, bár nyilván Christian Bale nélkül nem lett volna A gépész végeredménye ugyanolyan. Akkor sokan emlékezetükbe vésték a nevét, ám erősen azon van, hogy gyorsan el is feledjék őt. A Vanishing on 7^th Street ígéretes alapanyag volt, de a játékidő alatt bizony bajszunk alatt eldörmöghetjük a következőt: Ez most vagy valami vagy megy valahova. Végül kiderül, hogy ez nagy semmi és  csak az agyunkra megy.

Igazság szerint Nicolas Cage-ről nem lehet azt mondani, hogy nagyon hiányozna, mivel soha nem tűnik el sok időre.  Minden évben felbukkan, de egyszer sem tudjuk megjósolni biztosan, hogy ezúttal a minőséget is hozza-e magával és vajon megpróbál-e úgy tenni, mintha nem unatkozott volna a forgatáson. Ezúttal akciófilmben tapos a gázra és bőszen lövöldözik.

Milton (Cage) életében nem volt igazán jó ember, de nagyon szerette a lányát, akit beszippantott egy őrült szekta, majd annak vezére csúnyán végzett vele, az újszülött csecsemőjét pedig feláldozná egy magasztos cél érdekében. Milton erős szemrángással figyelhetett a pokolból, felhergelte magát és (jogsijával együtt) megszökött a meleg, ámde nem túl vidám „lakhelyéről” és eltökéli, hogy megmenti unokáját. Nincs könnyű helyzetben, nem csak a rend őrei, hanem a szekta combcsonttal mászkáló  első embere  (Billy Burke) is a halálát akarja. Ráadásul nyomában lohol a Könyvelő (William Fichtner), aki vissza akarja ráncigálni a forró  pokolba.

2003 nyarán érkezett a mozikba az év egyik sikervárományosa, a S.W.A.T. – Különleges kommandó. Sok vizet nem zavart, kellemes agykikapcsolós akciófilm volt, amely megtekintése után néhány nappal már nem sok részletet tudott felidézni a néző. 207 millió dollárt jövedelmezett világszerte a mozikban, elmondható, hogy fájdalommentes volt mindenki számára, a stúdió örült a befolyt összegnek, a néző pedig kapott egy korrekt akciófilmet. A bevétel pont elég lett volna egy viszonylag gyors folytatásra, amelyben már csak az akcióra tudtak volna összpontosítani, hiszen a csapat összeállt, sikeresen levizsgázott és végrehajtott egy fontos feladatot.

Martin Lawrence-nek a 90-es évek közepére sikerült feltörnie, a mellékszerepek helyett végre központi karaktereket játszhatott el. A Bad Boys ezen évtized egyik legjobb akciófilmje, míg a Nekem 8 a legjobb vígjátéka volt. Néhány év elteltével, úgy az ezredforduló körül azonban már sikeresen válogatta ki az asztalán heverő forgatókönyvek közül a leghumortalanabbakat. A Gagyi mami azért emelkedik ki ebből, mert valamiért jobban kedvelte a nép, mint a többi művét és ha már nagyon nem megy a szekér, akkor még mindig lehet csinálni egy folytatást, amivel talán újra nagy eredményt produkálhat. A Bad Boys 3-ra még várni kell, talán ez hozhatna egy kis minőségi javulást karrierjében, a Faterok motoron 2-ből nem lett semmi, így csak az maradt, hogy újból kövér mamiként mászkáljon. A forgatókönyvíró fejében az az ötlet gyúlt, hogy miért ne lehetne ezúttal két mázsás hölgynek maszkírozott fickó. Lawrence-nek a filmben lett egy mostohafia, aki belekeveredik egy ügybe, majd az „álruhát” felöltve egy lányiskola falai közé veszik be magukat, rejtőzés és bizonyíték keresés céljából. Matthew Fogel bizonyára nagy cimborája arrafelé valakinek, mert egyébként el nem tudom képzelni, hogy miért bízták rá a szkriptet. Ő talán jól mulatott mikor összehozta az írást. A film kapcsán az a mogyorós csoki jut eszembe, amelynek a csomagolásán a következő olvasható: „A termék nyomokban mogyorót tartalmazhat”. A Gagyi mami 3-ra esetében ez a következőképpen módosul: „A film elvétve poénokat tartalmazhat.” Azaz lehet, hogy a produkció egy-egy pontjára véletlenül beszúrtak egy mosolyra fakasztó jelenetet vagy mondatot. Nevetni nem lehet, maximum kínunkban. A bűnöző fickókat nem lehet komolyan venni, a probléma, hogy viccesnek se. Ráadásul a végén még rátesznek egy lapáttal és felettébb idegesítővé válnak „Most kinyírunk. De előbb még szövegelünk, oké, Ti is mondhattok néhány mondatot. Lövünk….de mondanunk kell még pár sort”. Érdekes, pl. a Reszkessetek betörőkben képesek voltak ennél jobb gonoszakat kitalálni. A Gagyi mami 3 elég nevetséges, sajnos negatív értelemben. Felesleges, humortalan folytatás, 20 %-nál többet nem ér.

A derék céges fickók miután felkelnek felöltik a vagyont érő öltönyüket, kisuvickolják fekete cipőjüket, beülnek a méregdrága kocsijukba és bemennek dolgozni. Ám ez a nap más, mint a többi. Néhány elmondhatják, hogy reggel még volt munkájuk, másnak esetleg volt egy fél milliós részlege a cégnél, estére azonban már csak szomorúan állnak otthonukban a szeretteik előtt. Most mi lesz? Szerettek dolgozni ennél a cégnél, szerették a jó létet, öröm volt minden hó végén felmarkolni a nagy dohányt, ám most kénytelenek lesznek a nadrágszíjat. Lőttek az 500 dolláros fincsi ebédeknek

A New York, I Love You egy furcsa kiméra. Első megközelítésre művészfilm, valójában egy mozgó-képeslap franchise második darabja, ami a Paris, Je t’aime-mel indult és már betervezték a Rio, Shanghai, Mumbai és Jeruzsálem állomásokat. Még 20-30 Valentin nap és mi is sorra kerülünk. A séma szerint 11 menő, de nem helybeli rendező készített egy-egy rövid történetet mindennapinak szánt new yorkiakról, ahogy igyekeznek emberi kapcsolatokat létrehozni egy fotogén metroploiszban. A rendezőknek mindössze három kikötésnek kellett megfelelniük: 24 órájuk volt filmezni, egy hét alatt kellett befejezniük az utómunkákat, és vissza kellett adniuk egy bizonyos new yorki negyed hangulatát. Az első két kritérium elég erősen rá is nyomta a bélyegét a végeredményre. Egyik történet sem merészkedik messzire az alkotók számára ismerős világtól: nagyon sok karakter művész – író, festő, táncos, énekes, színész – az osztálybeli, etnikai szórás is elenyésző, és mindegyik pár heteroszexuális. Hogy mennyire sikerült visszaadniuk egy-egy városrész hangulatát, azt nem tudom megmondani, de nem sok különbséget éreztem egyik történetről a másikra. Igazából egyik „kisfilm” sem áll meg a saját lábán, Brett Ratner fejezetét leszámítva, ami egy kerek egész, egy vicces anekdota csattanóval. Hiába, a kisfilm egy önálló, és nem könnyű műfaj, és nem árt, ha van eleje, közepe és vége, és valamilyen fogalmat kapunk arról, hogy a karaktereknek ezen a tíz percen túl is van élete. Sajnos a legtöbb karakternek még azalatt a tíz perc alatt sincs személyisége, nem hogy azon túl. Történt kísérlet arra, hogy kicsit összecsiszolják az alapanyagot, egy-egy figura feltűnik más történetekben is, ami csak egy jelzés értékű összefüggés, és a vágás során összefésülték a kisfilmek jeleneteit, hogy egy egész illúzióját keltsék. De nincsenek párhuzamok, ellentétek, amik felelgethetnének egymásra, és amikor már azt hittük, hogy egy történetet lezártunk, teljesen bizarr helyeken még feltűnnek darabkái. Azért nem arról van szó, hogy a New York, I Love You borzalmas lenne, egyszerűen beképzelt és semmitmondó, de könnyebben lecsúszik, mint a legtöbb agresszívan romantikus vígjáték, amit február 14. környékén a mozikba tolnak.

Olvasd tovább →

Pacis filmekkel nem vagyunk elkényeztetve, pedig úgy gondolom igény lenne rá. Talán kevés a jó történet és a stúdiók az ilyen projektekkel sokkal körültekintőbben járnak el, mint a többi történet esetén? Vagy csak arra várnak, hogy eljöjjön az a nap, mikor egy lovat effektekkel úgy meg tudnak csinálni, hogy az ne nézzen ki röhejesen a vásznon, így sokkal gyorsabban és olcsóbban megvalósulna az alkotás? Akárhogy is nem sok produkció született ebben a témában, versenylovas pedig annál is kevesebb. A paripa valós történet alapján készült, egy olyan lóról, amelynek gazdája nagy meglepetésre egy nő volt. Mivel a Disney logója alatt valósult meg a produkció, ezért senkit nem fog nagy meglepetés érni, kiszámítható vonalon halad előre a cselekmény és a végén a nagy öröm is megadatik.

„A new Norwegian classic is born.” – áradozott a filmről az egy norvég rádió, az NRK kritikusa, hozzátéve, hogy a produkció ötletesen vegyíti a hazai kulturális elemeket a hollywoodi hangulattal. Az alkotás az Ideglelés és a Cloverfield jól kitaposott ösvényén halad, azaz a néző szemei előtt elvileg egy „talált videóanyag” képsorai pörögnek. Ez a „műfaj” (már ha lehet ennek nevezni) eléggé ismert és sok nézője, kedvelője akad.

Azzal veszi kezdetét a történet, hogy egy hatalmas medve után kajtatnak a vadászok a fagyos erdőben és feltűnik egy másik férfi is, akiről senkinek semmi jó véleménye nincs, viszont egy kíváncsi forgatócsoport a nyomába szegődik. Hamarosan kiderül, hogy az illető magasról tesz a kódorgó macira, ő sokkal nagyobb „fenevadban” utazik. Konkrétan trollokkal törődik méghozzá a kormány megbízásából, ezen teremtmények szakavatott ismerője és rettenetesen unja ezt a melót, ezért készséggel áll a meghökkent filmesek becses szolgálataira.