9

Spartacus: Gods of the Arena – sorozat

Spoileres iromány

Spartacus fellázadt, leverte láncait. Maga mellé állította a Batiatus ludus kőkemény gladiátorait, pofás vérfürdőt rendeztek, majd elhagyták a leamortizált „ingatlant”. Így ért véget az első évad, a növekvő nézettség láttán a Starz fejesei elégedett mosollyal rendelték be a folytatást, de sajnos Andy Whitfield rákos lett. Annak reményében, hogy a főhőst játszó színész felépül lezavarták az előzményeket bemutató szezont. Bathatus itt még nagy cimborája Soloniusnak, együtt róják a város mocskos utcáit, ám már ekkor is azon törte a fejét miképp juthatna feljebb és feljebb, egyre magasabbra. Nem akarja a pórnép között élvezni a viadalokat, kiemelt helyet akar. A capua-i nagy aréna még csak épülőfélben van, egy sokkal kisebb helyen zajlanak a véres küzdelmek. Crixus gyakorlatilag egy kis senki, nem zengi fennhangon nevét a plebsz, azonban hatalmas bizonyítási vágy ég benne. Spartacus ekkortájt még a saját földjén mulatozik trák testvéreivel, tehát helyette kellett egy másik gladiátor, aki mások vérével eteti az aréna éhes homokját. A gladiátorjátékok sztárja ekkor még Gannicus, aki olyan profi, hogy ha úgy érzi, akkor kardjától megválva súlyos ökölcsapásokkal támad ellenfelének, esténként pedig bort vedel és a hozzárendelt nőkkel „szórakozik”. Oenomaus még nem doctore, de borzalmas hegei már megvannak (ügyes, ebből is lehet még egy előzményt készíteni) és Ashur sem biceg, egyelőre a mindenes szerepének betöltése helyett maga is kockahasú gladiátor.

Van, aki soha nem tanul a hibájából és csak a vég eljövetelekor tudatosul benne, hogy jobb lett volna megfogadni a tanácsokat. A Starz azonban nem egy merev csatorna, kielégítő módon fejlődőképes. Az első évadnál még úgy tűnt, hogy csak egy vérbő, meztelenkedéssel telített sorozat lesz olybá tűnő lassításokkal, amelynek ha az elején elmegy az ember teát főzni, akkor a végére pont visszaér. Ám a sorozat magára talált, szépen beleszőtték az intrikus-szálakat, amelyek nagyot dobtak a hangulaton.

A Spartacus: Gods of the Arena nem szakít a hagyományokkal, mikor az első rész első másodperceiben egy keresztbe elvágott, porba hullt fél fejjel szemezünk világossá válik, hogy az erőszakból egy szemernyit sem vesznek vissza. Majd nem sokra rá megcsodálhatunk egy fedetlen keblet is, biztossá téve, hogy a statiszták és a főszereplők sem fognak pironkodva szégyenlősködni. Az írók megdolgoztak a pénzükért, hat rész alatt kellett elvarrni az összes szálat, olyan állapotokat kellett teremteni, mint ami a Spartacus első évadában volt látható. Tették ezt ügyesen, egyszer sem volt érezhető, hogy ez a megoldás vagy az a helyzet csúnya melléfogás, erőltetett vagy izzadságszagú lett volna.

Batiatus agya most is pörög, mint a mókuskerék, tervei már-már összejönnének, ám hazaállít rég nem látott apja, aki összekoccantott szemöldökkel dorgálja fiát eddigi súlyos tettei miatt. Az öregnek tökéletes az eddig kivívott pozíció, nem akar feltörni és minden ilyen cselekedetet elutasítóan kezel. Tullius és Vettius éppen ezért tisztelik őt, de nem úgy fiát, akinek nagyra törő elképzelései nélkül valószínűleg unalomba is fulladnának a történések, már ha egyáltalán az orgiákon és a viadalokon kívül lennének ilyenek. Itt még nem Batiatus utálatunk tárgya, hanem Tulliusék. Fizimiskájuk tenyérbemászó, a cél ez is lehetett.  Szintén csak az írókat lehetne hátba veregetni ezért, mivel előzőleg sikerült olyan unszimpatikussá tenni John Hannah karakterét, hogy már alig vártuk, hogy valaki belemerítse a kardját. A Gods of Arénában azonban elérik, hogy valamennyire szorítsunk érte.

A színészek ugyan nem őstehetségek (jó ha egyik-másikkal egy B filmben találkozunk), de a rájuk bízott szerepben becsülettel helytállnak. Gannicusnak megvannak a testi adottságai, csak úgy, mint a ludus összes „bikájának”. Ám itt dől el, hogy mekkora különbség van két kigyúrt, izmos színész között. A gladiátort játszó Dustin Clare nem olyan erőteljes, mint kollégája, Whitfield. Kedvelhető és rokonszenves, de csöppnyi hiányérzet azért megmarad. Ennek ellenére a csatározások látványosak (az utolsó részben főleg), a cselvetések, a konspirációk oda-vissza működnek. A Gods of the Arena egy átgondolt, jól összerakott előzménysorozat, végső soron teljesen mindegy, hogy ezzel vagy a Spartacussal indít valaki. Aki bírja a vért és nem vet sűrűn keresztet, ha meglát egy meztelen testet és még a cselszövéssel sincs baja, akkor ezt a sorozatot kedvelni fogja.

9 komment

  1. Na, ez az a sorozat, aminek a legelső részét is csak hatalmas kínok közt tudtam végignézni. Borzalom. Mellek, animált harcok, végtagok és vér (eszméletlen alacsony színvonalon), idióta történetvezetés, mellek… Annyira 300-szerű akart lenni, és olyan szinten a szék mellé ült, hogy ezt tanítani kéne.

  2. Az első rész nem volt a legjobb, sőt, gyenge volt. De elevickéltem a negyedik részig,onnan meg belendül, az intrika igen jól megy benne:)

  3. @desmondwallace: Az a baj, hogy szerintem egy sorozatnál már a pilot-nak meg kellene mutatni, hogy miképp is képzeljük el. Én sok szériát már az első résznél abbahagyok, nem folytatom. És valamennyire rossz is, ha csak 5-6-7 rész után tér magához a sorozat. A Spartacust fogalmam sincs, hogy miért folytattam:)

  4. @koimbra: Intuíció? 😉 Minden esetre jól tetted, hogy nem hagytad abba.

    Jó lett a kritika. Nagyon eltalálták az első évadban felvázolt helyzetek háttereit. Viszont maradt még bőven időkülönbség a két széria között, lehet azzal is kezdenek valamit.

  5. @koimbra: Pedig érdemes kivárni pár részt, mert nem mindig lehet mindent belesűríteni az első részbe. Említhetném még a Justified-ot, ami szintén a tavalyi évad egyik legjobbja. Nálam verte a Spartacus S1-et.

    @Alex Mahone: Csak akkor, ha egy szeniálisan felépített karakter központú drámát akarsz látni. A későbbiekben meg visszavettek egy kicist a fölösleges és nagyon eltúlzott digitális vérből.

    A Spartacus egy olyan sorozat, ami egyértelműen a karakterekrte épít. Bemutatják a római mindennnapok minden szennyét, törtetését, intrikáit. Filmekben is igen ritkán látni ilyen jól kidolgozott drámát és történetet.

    Nem véletlen, hogy az 1. évad és az előzménysorozat alatt is végig nőtt a nézettség. Meg az se véletlen, hogy a Gods of the Arena fináléról szinte nem is nagyon lehet találkozni negatív véleményekkel.

  6. AZ első Spartacus rész fél évvel a sorozat letöltése izé megnézése előtt láttam, de úgy felbasztam rajta magam, milyen szar, hogy abbahagytam. Aztán, lehet pont itt, olvastam, érdemes elkínlódni vele, mert beindul a későbbiekben. ÉS: TÉNYLEG. Az utóbbi idők legjobb sorozata lett, az utolsó rész egyszerűen kurvajó.
    És ez az előzmény kiforrott, egyben van, szóval Whitfield-del vagy nélküle, VÁROM A FOLYTATÁST!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *