59

Batman reboot?

Joel Schumacher a Batman és Robinnal gyakorlatilag kivégezte a Denevérember franchise-t, de aztán jött Christopher Nolan és feltámasztotta a sötét lovagot. A harmadik rész 2012. július 20-án kerül a mozikba, a forgatókönyvet pedig Nolan úgy őrzi, hogy a színészek csak a személyes felügyelete alatt lapozhatták át és a vége állítólag le sincs írva, nehogy véletlenül kikerüljön a világhálóra.

Jeff Robinov a Warner egyik fejese azt mondta, hogy a The Dark Knight Rises címre hallgató rész után az egész franchise-t újrakezdik és Nolan producerként a fedélzeten marad. Jelenleg azon tanakodnak, hogy miként is hozzák ezt össze, mi legyen a következő lépés. Esetleg még kamunak is vélhetnénk, így első olvasatra, azonban a Los Angeles Times filmes blogjának egyik munkatársa ült le Robinovval diskurálni, a hír igaz.

Robinov hozzátette, hogy a Csodanő mozifilmet is tervezgetik. Ha Smallville mellett létrejöhetett a Superman visszatér (Superman Returns), akkor a hamarosan megérkező sorozat mellett is elkészülhet a film. Vélemények?

1

True Legend előzetes

A True Legend filmet Yuen Woo-ping rendezte. Az elismert direktor és kaszkadőrkordinátor már néhány évtizede évtizede van a pályán. Többek között ő készítette a Részeges karatemestert (Drunken Master) és az  Iron Monkey: The Young Wong Fei Hong-t. A Kill Billben, a Tigris és sárkányban (Crouching Tiger, Hidden Dragon) vagy a Mátrixban (Matrix) az akciójelenetek koreográfiáját dolgozta ki. Utoljára 15 éve dirigált filmet, idén a True Legenddel jelentkezik, amelyben Vincent Zhao, Jay Chou, Michelle Yeoh játszik és még David Carradine is felbukkan, aki néhány hónappal ezelőtt elhunyt. A történet a jó és a rossz csatájáról szól, egy testvérpár örök küzdelmét mutatja be.

9

A Madagaszkár pingvinjei külön animációs filmet kapnak

A Madagaszkár animációs film eddigi két részében a főszereplő állatokon kívül felbukkant négy pingvin is. Ők a harmadik felvonásban is szerepet kapnak, sőt már van külön sorozatuk is. Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks egyik fejese bejelentette, hogy a Madagaszkár 4 tervezéséhez is hozzákezdtek. Az is biztossá vált, hogy a készülni fog egy olyan animációs produkció is a stúdió égisze alatt, amiben a pingvinek fognak állni a középpontban. A stúdió Alan J. Schoolcraft és Brent Simons urakat kérte fel arra, hogy írják meg a forgatókönyvet. A duó korábban a Megaagy szkriptjét szállította, ami szintén a DW szárnyai alatt formálódott.

28

Jennifer Garner játszhatja Agatha Christie híres nyomozónőjét

Agatha Christie híres nyomozónője a vászonra költözik. A Disney ugyanis úgy döntött, hogy a legrafináltabb, legnehezebb ügyeket megoldó idős hölgyemény, Miss Marple kalandjaiból film fog készülni. A stúdió azonban pár évvel megfiatalítja a gyilkosságokat hobbi szinten megoldó nagymamát, így eshet meg, hogy Jennifer Garner játszhatja a főszerepet. Nem lenne nagy meglepetés, ha a Disney inkább akciódúsabb produkcióban gondolkodna. Garnernek meg van is tapasztalata ezen a téren, hiszen az Alias sorozat 5 évadában állt helyt (az Elektráról pedig jobb, ha hallgatunk).

A forgatókönyvet a két Fantasztikus négyes filmet papírra vető Mark Frost írja. Rendező egyelőre még nincs és konkrét történetet sem tettek közzé.

1

Bana, Spader, Phillipe és Gugino a By Virtue Fall-ban

0bvf

Sheldon Turner a Golden Globe-on átvehette megérdemelt díját az Egek ura (Up in the Air) forgatókönyvéért. Az író úgy érzi, hogy be kell állnia a kamera mögé, le tud ő vezényelni egy produkciót. A végeredményt majd meglátjuk, egyelőre még csak a szereposztásnál vagyis inkább annak végén járnak. A By Virtue Fall címre hallgató thriller főszereplője Eric Bana és Colin Farrell lett volna, ám ők kissé vonakodva nézegettek az eléjük rakott szerződést, ugyanis kevesellték a gázsit. Farrell el is hagyta a fedélzetet, de Banával sikerült megegyezni. Most kiderült, hogy James Spader, Ryan Phillippe és Carla Gugino is a fedélzetre lépdelt.

A történet két ATF ügynökről szól, az egyikük börtönbe kerül, miután társa megvádolja. Szabadlábra kerülésekor elhatározza, hogy kemény bosszút fog állni egykori partnerén, aki azóta új életet kezdett és próbál nem gondolni a múltra.

1

Crowe lehet a The Boys képregényfilm sztárja

Samuel Bayer a Rémálom az Elm utcában után a The Boys képregényt szerette volna megfilmesíteni, ám hiába akarta, a rendezői székbe Adam McKay ült. A képregényt Garth Ennis írta, a történet egy CIA különítményre koncentrál, akiknek az a feladata, hogy felügyelje a szuperhősöket. Ha valaki túlságosan is szófogadatlan, akkor nekik kell szétrúgni a valagukat, ha pedig úgy hozza a sors, akár még ki is nyírhatják őket. Az MTV  McKayt a projektről faggatta, aki elárulta, hogy hamarosan kész lesz a forgatókönyv első vázlata és Russell Crowe-val is találkoztak, akinek a csapat vezetőjének a szerepet szánják.  Azonban mielőtt valakit leszerződtetnének mindenképpen meg kell várni a szkriptet, csak ezután tudnak érdemben beszélni a produkcióról. Ráadásul egy 100 milliós költségvetésű, R kategóriás szuperhős filmről van szó, amire még a stúdió fejeseinek is áldását kell adniuk.

36

2013-ra ígérik az Igazság Ligáját

0jl

Jeff Robinov, a Warner elnöke megerősítette, hogy a következő Batman film és a Superman reboot 2012-ben kerül a mozikba. Az Álomháborút ért rengeteg negatív kritika és vélemény ellenére továbbra is kitart Zack Snyder mellett, aki biztos, hogy meg fogja rendezni a Superman produkciót. A stúdió célja az, hogy 2013-ra összehozzák a DC néhány szuperhősét, azaz megalakulna az Igazság Ligája.

Érdekes, mivel a Warner 2008-ban azért intett be George Millernek hetekkel az Igazság Ligája forgatása előtt, mert először egy-egy külön filmet akartak készíttetni a DC fő hőseiről. Adam Brody játszotta volna Villámot, Megan Gale lett volna Csodanő, Armie Hammer pedig a denevérkosztümöt húzhatta volna fel. Olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy Millernek ki kellett írnia Supermant és Batman a Ligából, előbbi távolmaradását azzal indokolták volna, hogy megölte Doomsday, utóbbi pedig kilépett a csapatból. Mindenesetre Robinov optimista, kizárt, hogy 2013-ra megvalósuljon a produkció.

7

Másnaposok 2 poszter

A Farkasfalka visszatér, hogy egy átmulatott este után ismét ne emlékezzenek semmire. Ezúttal Bangkokban történik az eset, gyerek helyett egy ránézésre ravasz kis majommal egészülnek ki, így próbálják összerakni a részleteket. Az első felvonás minden idők legsikeresebb R kategóriás vígjátéka volt,  a nézők többsége kedvelte. Vajon a második részben tudnak újabb, viccesebb jeleneteket mutatni? Vagy csak az a cél, hogy a stúdió megszedje magát és tesznek a nézőkre, akik csalódottságukban egy esetleges harmadik részre már nem fognak beülni?

7

Képek A tetovált lány forgatásáról

David Fincher már az utómunkálatoknál jár A tetovált lány amerikai verziójánál, de a forgatásról még kikerült a világhálóra pár kép. Stieg Larsson regényíró hősnőjét Rooney Mara játssza (Noomi Rapace-nek is felajánlották), Daniel Craig pedig az oknyomozó riportert formálja meg. A film decemberben kerül bemutatásra.