15

A mestergyilkos (The Mechanic)

Charles Bronson szűk szemein keresztül vizslatta a világot, bajusza mögül olykor hamiskásan mosolygott és több éves tapasztalattal a háta mögött lazán emelte tüzelésre fegyverét. A mestergyilkosban egy érzelemmentes fickót játszott, aki profi módon végzi munkáját, azaz embereket tesz hidegre. A film nem volt hatalmas siker, még csak klasszikus sem vált belőle, ráadásul Bronsonnak vannak egyéb emlékezetes művei, azonban valamiért úgy gondolták, hogy mégis ebből készítenek remake-et. Miért? Egészen egyszerű a válasz: a forgatókönyvön nem kellett sokat agyalni és bizony a nézőnek sem erőlteti meg az agyát.

Olvasd tovább

7

Két kép Az utca királyai folytatásából

2008-ban mutatták be Az utca királyai akciófilmet, ebben Keanu Reeves, Forest Whitaker és Hugh Laurie játszott. A produkció pénzügyileg nem hozott valami fényesen, Amerikában 26 millió dollár, nemzetközileg 39 millió dollárt szedett össze. Folytatásra senki nem számított és most mégis itt van, szép csendben érkezik áprilisban, ám nem a mozikba, hanem a tékákba. A második rész Street Kings 2: Motor City címre hallgat, Reeves helyett Ray Liotta játssza a főszerepet. Liotta egy detroiti nyomozót játszik, aki egy beépített csapat főnöke. A tagokat azonban egymás után sorra végzik ki. Egy fiatal gyilkossági detektívvel karöltve próbálja kideríteni, ki állhat a gyilkosság hátterében. A filmet Chris Fisher rendezte, akinek a nevével inkább a tévé képernyőjén találkozhattunk, többek között a Hawaii Five-0, Döglött akták (Cold Case), Holdfény (Moonlight) sorozatok egyes epizódjait készítette, ám ő vezényelte le az S. Darkot is.

17

Heti néznivaló – Tatum a kilencedik légió nyomában, Ford a műsorvezető

Négy új filmre ülhetünk be, van fantasy, vígjáték és thriller is.

0sp

Álomháború (Sucker Punch): Zack Snyder saját ötlete alapján készítette el a fantasy filmet, amelyben 5 lány egy fantázia világban sárkányokkal, zeppelinekkel, szamurájokkal, zombiseregekkel küzd. A kritikusok utálják, az imdb-s vélemények viszont pozitívak.

6

Dorothy of Oz poszter

Óz elég felkapottá vált Hollywoodban, csak úgy, mint Hófehérke vagy Pán Péter. A Dorothy of Oz animációs filmet Dan St. Pierre rendezi, tőle 2006-ban a  Kis nagy hőst (Everyone’s Hero) láthattuk, tavaly pedig a Quantum Quest: A Cassini Space Odyssey animációs sci-fit tette le az asztalra.

A Dorothy of Oz amolyan folytatásként funkcionálna, a történet szerint Óz nagy bajban van és csak Dorothy segíthet rajta. A lány és kutyája, Toto visszatér Óz birodalmába, ahol újra találkozik régi barátaival, az oroszlánnal, a madárijesztővel és a bádogemberrel. Együtt kell megállítaniuk Jestert, aki megszerezte a gonosz nyugati boszorkány varázspálcáját és annak segítségével az embereket bábokká változtatja és még az a veszély is fennáll, hogy elpusztítja a sárgaköves utat.  Dorothynak ráadásul egy olyan barlangon  kell keresztülmenni, amely tele van éhes sárkánnyal. Remek, Sam Raimi pedig egy előzményfilmet tervez, ami azt mutatná be, hogy miképp került Óz erre a vidékre. Ráadásul mindkét produkció jövőre kerül a mozikba.

2

A Sony is elővette Houdini tervezetét

Az Álomgyárban két Harry Houdini projekt megvalósításán is dolgoznak, talán ezért kaparta elő a Sony a meg nem valósult tervek osztályáról a saját tervezetét. Ők még a 90-es években szerették volna megvalósítani a filmet, méghozzá Paul Verhoeven dirigálhatta volna az alkotást. Jelenleg Francis Lawrence-szel egyeztetnek, úgy tűnik, hogy a Legenda vagyok (I Am Legend) rendezője készítheti el a produkció.

A másik projekt a DreamWorks berkein belül formálódik. Ennek története a 20-as években játszódik, ahol a bűvész Sir Arthur Conan Doyle-lal közösen próbál felgöngyölíteni egy gyilkosságsorozatot.

A harmadik film William Kalush regénye alapján fog alapulni. A  The Secret Life of Houdini című könyvből egy akció-kalandfilmet szeretnének összehozni, az elképzelés az, hogy egy Indiana Jones – Sherlock Holmes-szerű ötvözet lesz. A forgatókönyvet Jeff Nathanson írta, ezt Noah Oppenheim dolgozza éppen át. Houdini nem csak szemfényvesztő lesz a filmben, hanem brit kém, akit arra kértek, hogy férkőzzön be II. Miklós cár belső köreibe és legyen az orosz uralkodó tanácsadója.

0

Will Gluck készítheti a Sex on the Moont

Ben Mezrich regénye alapján készült a Facebook-film, A közösségi háló (The Social Network), amely nem csak sikeres lett, de több díjátadón is megfordult. Szintén szépen termelt a 21- Las Vegas ostroma (21).  Ezek után szinte természetes, hogy Mezrich meg nem jelent regényének, a Sex on the Moonnak a megfilmesítési jogai elkeltek.

A regény valós, megtörtént eseten alapszik. 2004-ben játszódik a cselekmény, amikor a NASA egyik tudósa úgy döntött, hogy ellopja a Holdról származó köveket és eladja az interneten. A célja az volt, hogy lenyűgözze a barátnőjét.

A mozis verziót Will Gluck fogja dirigálni, aki rendezőként a Pomponsrácokkal (Fired Up) mutatkozott be, majd a Könnyű nőcskét (Easy A) vezényelte le, amit a nézők nagy többsége kedvelt.

1

Sympathy for Delicious előzetes

Mark Ruffalo kipróbálta magát a kamera másik oldalán. A Sympathy for Delicious dráma dráma kedvéért úgy döntött, hogy kezébe veszi a gyeplőt és ledirigálja a produkciót , az egyik szerepet is eljátszotta. Ruffalo a Sundance fesztiválról a Színészi különdíjjal a zsebében távozhatott. A főszerepet Christopher Thornton alakítja és a forgatókönyvet is maga írta. Az úriember inkább a tévé világában ismert, sorozatokban bukkant fel, ám szkriptet eddig nem adott ki kezei közül. Egy lebénult DJ-t formál meg, akinek legnagyobb vágya, hogy újra járni tudjon, de az orvosok nem tudnak segíteni rajta, ezt követően fordul a hithez. Orlando Bloom, Juliette Lewis, Laura Linney és Noah Emmerich látható lesz a produkcióban.

5

Mr. Popper’s Penguins előzetes – Carrey és a pingvinek

Richard és Florence Atwater 1938-ban adták ki a Mr. Popper’s Penguins gyerekkönyvet, amelyet az eltelt évtizedek alatt senkinek nem jutott eszébe megfilmesíteni. De manapság olyan időket élünk, amikor a producerek elkeseredetten keresik-kutatják a megfelelő alapanyagokat, amelyekből filmet tudnak készíteni.

Mielőtt még Jim Carrey leszerződött volna a produkcióra Ben Stiller tartózkodott a fedélzeten, a rendezői székben Noah Baumbach ült. Majd mindketten távoztak, Baumbach helyére Mark Waters került, tőle két éve láthattuk az Excsajok szelleme (Ghosts of Girlfriends Past) vígjátékokat, előtte pedig a Spiderwick krónikákat (The Spiderwick Chronicles) szállította. A főszerep kapcsán szóba jött Jack Black és Owen Wilson neve is. A mellékszerepekben Carla Gugino, Philip Baker Hall,  Clark Gregg, David Krumholtz és Angela Lansbury látható.

Carrey egy üzletembert formál meg, aki 6 pingvint örököl. Kb ennyiben ki is merül a sztori és elvileg nagyokat fogunk kacagni azon, ahogy a főhős a pingvinekkel éldegél. A gumiarcú színészre ráférne a siker, a 90-es években több 100 millió dolláros bevételű vígjátékot készített, ebben az évezredben is produkált szép eredményeket, de A balszerencse áradása hiába lépett át a százason, ha sokba került és nem hozta a vártakat. Az igenember (Yes Man) 97 millióbál megtorpant (Amerikában) és az I Love You, Phillip Morris meleg témája miatt csak nehezen jutott el a mozikba és keveset kapart össze

24

Amerika Kapitány előzetes

Rengeteg jelölt volt a főszerepre: Chris, Pine , John Krasinski, Scott Porter, Mike Vogel, Michael Cassidy, Patrick Flueger, Garrett Hedlund, Wilson Bethel, Ryan Philippe is rajta volt a listán, végül Chris Evans szerződhetett le. Evans korábban a Fantasztikus négyesben alakította Fáklyát, aki szintén egy Marvel hős, de nem igazán lesz kavarodás, mivel a stúdió újrakezdi az F4 kalandjait egy másik színészgárdával. Az Amerika Kapitány mozifilm ráadásul nem is a Fox berkein belül fog készülni, hanem a Marvel vette kezelésbe a produkciót.

Peggy Carter egy francia ügynöknő lesz, aki egyben a romantikus szálat is biztosítja. Először Emily Blunt neve merült fel a szerep kapcsán, majd Alice Eve került a képbe, aztán Hayley Atwell lépdelhetett fel a fedélzetre. Tommy Lee Jones egy ezredest alakít, aki a szuperkatona kísérletet felügyeli, Hugo Weaving a fő ellenfél lesz, Vörös Koponyát játszhatja. A Kapitány társát, Buckyt Sebastian Stan kelti életre, Dominic Cooper Tony Stark apját, Howardot testesíti meg. A rendezői teendőket Joe Johnston látta el, aki lényegében beismerte, hogy előző munkája, a Farkasember valóban nem lett valami nagy szám, de ezt arra fogta, hogy a producereknek és neki más elképzeléseik voltak és kevés idő állt rendelkezésére az előkészületekkor. Az Amerika Kapitány film esetében viszont minden klappol, nem siettették és a producerek is meghallgatták elképzeléseit.

Evans a film elején még egy kis nyüzüge alaknak fog látszani, aki teljesen alkalmatlan arra, hogy elássa a katonai szolgálatot. Majd bekerül a szuperkatona programba, aminek hatására teljesen megváltozik. A kiképzés után bevetik a németek ellen. Jövőre a Bosszú Angyalai egyik tagjaként fog visszatérni, így a film végén valamiképpen hibernált állapotba kerül, majd a jelenben újra kiolvasztják.